Nincsenek hiú reményeim: aki itt olvasgat, az nem 8 általánosból bukott ki, és amit tanult, jellemzően ingyen tanulta. Hőköl is ezerrel, amikor azt írom, hogy az utolsó petákot ki kellene fizetni az oktatásért.
Azt a részét már kiveséztem, hogy az a szülő, aki felelősséggel próbálja taníttatni gyermekét a mai világban, mennyit kell, hogy keressen, és hogy ez a szülő a Demokrácia 2.0 rendszerében mennyivel többet visz haza ugyanabból a keresetből. (Magyarul futja rá.) Arról is szót ejtettem, hogy mit érdemel az a szülő, aki felelőtlenül vállal gyermeket. Most mást szeretnék taglalni.
Tegye fel a kezét, akitől megkérdezték pici korában, hogy mi szeretne lenni, és azután pont az lett. Mivel kevés űrhajós és tűzoltó van közöttünk, úgy sejtem, nem sok kéz lendül most a magasba. Vajon miért? Részben talán azért, mert közben benőtt a feje lágya, vagy részben azért - és itt kanyarodunk rá a bejegyzés témájára - mert nem oda vették fel.
Vagyis oda nem vették fel. Hoppá.
Tehát, van egy ifjú ember, aki szeretne valamit kezdeni magával az életben, és nekifut. Elgáncsolják, azonnal irányt változtat, és megy másfelé. És aztán azt fogja művelni egész életében, mert csak ahhoz fog érteni.
Jó ez így?
Meggyőződésem, hogy ez így rémségesen rossz. Hogy embereket az motiváljon, hogy az ingyen képzésen hol van hely, az rettenetes. Annak alapján alakuljanak ki hallgatói létszámok, hogy egy dilettáns minisztériumi csókosnak mi jutott eszébe? Mert ne legyenek hiú reményeink, most ez dönt. Igyekszünk örülni az ingyér' oktatásnak, pedig ha választhatnánk, akkor nem azt választanánk.
Képzeljük el ezt a Demokrácia 2.0 rendszerében.
Az általános iskolák versengenek a nebulókért: "Ennyi és ennyi százalékot vettek fel ebbe és ebbe a gimnáziumba". A középiskolák versengenek a továbbtanulókért: "Ennyi és ennyi százalékot vettek fel tőlünk egyetemre". Az egyetemek is versengenek: "Ennyi és ennyi százalék kapott állást a diploma évében". Mennyivel másabb az a kérdés, hogy "melyik iskola mennyire éri meg a tandíjat", mint az, hogy "hova vesznek fel ingyen".
Aki fizetett az oktatásért, elvárja a színvonalat. Rákényszeríti az iskolát, hogy az elszámoljon a pénzzel. "Igen, mi erre és erre is költünk, mert úgy gondoljuk, hogy a diákok szellemi fejlődését szolgálja. Igen, mi egy kicsit drágábbak vagyunk, de tessék megnézni a továbbtanulási mutatóinkat." Vagy akár "Mi vagyunk a legolcsóbbak a régióban, de tessék nézni, nálunk is van, aki továbbtanult!". És mindenki belőheti magát, mint ahogy a közértben is szépen el tudjuk dönteni, hogy a 300 forintos vagy a 8 ezer forintos bor kell, vagy a kettő között valami.
Ilyen módon sokkal jobb esély van rá, hogy az oktatásra költött súlyos pénzek nem csak arra mennek el, hogy eltartsuk a fiatalokat még pár évig, hogy addig se kelljen nekik munkába állni. Hanem olyan, értelmes képzésre, amelyet valóban ő választott, és amely segíteni fogja abban, hogy azt az értelmes életet élje, melyet eltervezett, és amelyet megérdemel. És akkor nem lesz több olyan tanár, aki csak azért tanít, mert kutatónak buta volt. Nem lesz több olyan ügyfélszolgálatos, aki utálja az embereket.
Az emberek elkezdhetik szeretni majd a munkájukat. Mindezt azért, mert fizettek érte. Bizony.
Hozzászólások