A rendszer elemeinek taglalásakor érzésem szerint méltánytalanul háttérbe szorult egy nagyon komoly aspektus. Egy olyan vonzata, mely önmagában is fenekestől át tudja rendezni a viszonyokat. Ez pedig az egyén ellenőrzése a hatalom felett.
Addig ugye tiszta, hogy minden adókassza külön elszámol, nem költhet másra, nem vonható össze, nem csoportosítható át, nem nevezhető át, nem szedhető szét, szóval nem piszkálható. De hogyan néz ki ez a gyakorlatban, az egyén szemszögéből? Nézzünk példákat.
Központi adók. A munkáltató minden pénzkivétkor kap értesítést a rendszertől, a választott (elektronikus) módon. Pénz megjött, ennyi ide, ennyi oda, ennyi amoda, köszönjük. Túl nagy jelentősége nincsen, mert hiszen úgyis tudja. Viszont a dolgozó nem feltétlenül tudja, és ő is kap(hat) ilyen értesítést. Érkezett ennyi és ennyi pénz az x cégtől, ennyi ment ide, ennyi ment oda, maradt ennyi, tessék. Ugyanez a dolgozó (vagy tulajdonos, lényegtelen) percre készen lekövetheti, hogy mikor mennyi lett a számára érkező pénzekből levonva. Mennyit kapott a honvédelem, mennyit a belügy, mennyit az apparátus, mennyi ment az árváknak és a többi. Lehet nézegetni. "Mennyi?? Mi a fene kerül azon a honvédelmen annyiba???" Aztán ha felháborító, akkor az a dolga a polgárnak, hogy háborodjon fel. Hogy utána mi a teendő, azt úgyis ki fogja találni magától. A politikusok jobban teszik, ha úgy intézik, hogy a polgárok NE háborodjanak fel.
Szociális kompenzációs adó. Ez a legsimább történet. Valaki vagy képes ezt az egyszerű mechanizmust megérteni, és akkor elfogadja, vagy már a léte is irritálni fogja. Akkor működik a rendszer, ha mindig van valaki a közelben, aki lehülyézze a hőbörgőt. Vagyis ha általában elég okosak az emberek hozzá. De persze ez ellen is lehet érdemben tiltakozni, akár azért, mert túl nagy sarcot jelent a jövedelmeken, akár azért, mert nem elég az életben maradáshoz a kiszámolt minimum. A legnagyobb adókassza kezelői jól teszik, ha rajta tartják az ujjukat az érzékelőn. Mert az adófizetők erről is percre készen tudnak tájékozódni, és láthatják, mennyi lett levonva.
Oktatás, egészségügy. Piaci alapon tudnak a polgárok válogatni, ezen kívül sokat nem tehetnek. Viszont ha ez működik, és a piac tényleg nyitva van, az bizony oda vezet, hogy a túl vastagon számláló kórházak, iskolák "bizniszébe" bele fognak nyúlni befektetők. Igen, befektetők, mert egy intézmény működtetése nem csak szakmai, de pénzügyi kérdés is. Ha egy professzor előáll azzal a javaslattal, hogy lehet olcsóbban működtetni nyereségesen, fog majd teremni erre a célra tőke is.
Útdíj. A közút verseng a vasúttal, a repülővel, és ugyanazon az úton is robog többféle jármű, amelyeket eltérően érint az útdíj mértéke. Ha eltorzul a rendszer, beindul a kiegyenlítődés az egyéb közlekedési formák javára. Csak rövid távon lehet kiszipolyozni az autósokat, hosszú távon maga ellen cselekszik, aki így tesz.
Termékdíj. "Mi kerül ezen a fotelon ennyibe??" Ha még emlékszik rá valaki. Ne tessék elfeledni, hogy a blokkon nem Áfa szerepel (mert az nincs), hanem termékdíj. Ami nem százalék, hanem összegszerű. Például 100 forint a ceruzahegyező, és 1300 forint a termékdíj, mert különösen szennyező anyagból készült. Túl drága? Akkor vegyen helyette valami mást! Mindig van más. Olyan nincs, hogy az összes termékdíj túl magasra lett megállapítva. Az egyedüli ok, ami miatt a kelleténél magasabb lehet a termékdíj, az a "szeressük a sok pénzt" effektus. El nem adott termékből tud befolyni a legkevesebb adó, ezért az adókassza kezelőjének nem érdeke a túl magas adómérték, tehát ez az eset nem túl valószínű.
A rendszer tehát minden vonalon felkínál döntéseket az állampolgároknak, akik így elég gyorsan bele tudják vinni a kanyarba a rosszul kitalált új adónemet. Jól teszi hát az apparátus, ha a kényes kérdésekkel kapcsolatban előbb megmonitorozza a véleményeket. Ami nem kerül szinte semmibe, ha az államigazgatási portálon belépve adják le a voksukat.
Hozzászólások