Béláim, gondolkodjunk. Következzen egy eszmefuttatás, mely ugyan az életnek egy olyan területéről szól, amelyhez az adórendszernek a világon semmi köze, de mégis érdekesnek találom végigvezetni, hogy lássuk: a "minden kerüljön annyiba, amennyibe kerül" elve itt alkalmazva mire vezetne.
Két fajta árazás létezik a világban: termelői és kereskedői. A termelő szépen akkurátusan kiszámol mindent. Kiszállok a helyszínre, felmérem a terepet, az ennyi és ennyi munkaóra, rezsi óradíjjal az annyi mint. Jármű fenntartási költség, egyéb, ezeket mind kalkulálja, hiszen neki is költség, és van, amelyik nem átallja rá is vezetni a számlára. A kereskedelmi árazáshoz szokott megrendelő aztán hőköl nagyokat. A rutinosabb termelő persze ezt stikában csinálja: á, nem kérünk kiszállási díjat, aztán csöndben ugyanazt az összeget ráteszi az anyagköltségre. Mert amit meg lehet fogni, azért szívesebben fizetnek. Munkáért nem akar fizetni a magyar.
A kereskedők már alapból rutinosak: eleve nem számolnak költségekkel. Ők szoroznak. Ennyi és ennyi az árrés, az rámegy mindenre, és kalap kabát. Pedig... ha megpiszkáljuk, kiderül, hogy ez súlyos ártorzításokat tartalmaz.
50 forint egy olcsó ásványvíz. Másfél kiló, és helyet is foglal tisztességgel. Mondjuk feltesznek belőle 3 tonnát egy teherautóra, és elviszik 100 kilométerre. Annak az autónak a rezsi kilométerdíja 100 forint felett lesz, vagyis a cech 10 ezer fölött van. 3 tonna az kétezer palack, vagyis 5 forint palackonként. De kell ehhez sofőr is, akinek erre rámegy a napja, vagyis a 150 ezer forintos nettó fizetésének (bruttó 250 ezer) egyhuszonketted része. Legyen ez is 10 ezer. Utána az ásványvizet raktározni kell. Irgalmatlanul sok helyet elfoglal ám. Utána mozgatni kell. Röpködnek az 5 forintok, mindezt egy 50 forintos termék árréséből kellene fedezni.
Nyilvánvaló, hogy a kereskedőnek ezen nincs nyeresége. Viszont például egy 5 ezer forintos whiskyn ehhez képest busás nyeresége van. Több szállítási, raktározási költséget az sem okoz (legfeljebb az őrzése), és százszoros az ára. 20 százalékos árrés mellett egyiken van 20 forint, másikon 2 ezer forint. És a kereskedő úgy gondolja, hogy ő benyeli azt a 20 forintos terméket, és reménykedik a 2 ezer forintos forgalmában. Pedig lehetne másképp.
Képzeljük el, hogy a kereskedők nem százalékosan, hanem rakódó fix költségekkel kalkulálnak. Szállítás ennyi, raktározás ennyi, kiszámlázás tételenként ennyi. Mit eredményezne ez?
Felfordulást :) A mai viszonyokhoz képest persze. Eltűnnének az olcsó ásványvizek, és általában, az olcsó portéka háttérbe szorulna. A termelői ár különbségei elenyésznének, ahogy árazódik fölfele a portéka. Mondjuk az olcsó ásványvízért kér a gyártója 25 forintot, a drágáért pedig 100-at. Lesz belőle a kereskedelmi láncolat végén 50 illetve 200 forint. Százötvenre duzzadt a különbség! Pedig ha ugyanannyit tennének rá a kereskedők, akkor lenne mondjuk 100 és 175 forint. Ez már sokkal kisebb különbség, miközben a termelői ára (vagyis a használati értéke!) az egyiknek négyszeres.
Nyilvánvaló, hogy a vásárlók fokozatosan elfordulnának az olcsó termékektől, mert fajlagosan többet kapnának a pénzükért a drágábbat megvásárolva. Ez a mechanizmus termékcsoportok között is működne, tehát a példánál maradva elképzelhető, hogy az ásványvizek forgalma általánosságban visszaesne. Szerintem ez jót tenne a kultúránknak. Segítené a tisztánlátást.
Meggyőződésem, hogy egy ilyen árazás nem lenne bonyolult. A szállítást nagyon könnyű kiszámolni, csak tudni kell, mennyi fér fel belőle egy adott teherautóra. A tárolás hasonlóan számolódik, de ott a súly már nem játszik, viszont bejön a fűtés/hűtés, amennyiben a terméknek van rá szüksége. A rakodás megint csak súllyal arányos, a számlázás pedig egyszerűen tételarányos. A nyereség, ami immár picike százalék is lehet, már lehet az előzőekben kialakított árral arányos, de az nem fogja felborogatni az arányokat.
A vásárló ebből annyit érzékelne (azon kívül, hogy mások lettek az árak), hogy az egybe csomagolt áruknak szisztematikusan alacsonyabb az áruk (kevesebb tétel), illetve hogy a számla végén lesz egy "számlaadási költség", mint egyszeri tétel.
Még az is elképzelhető, hogy egy működő Demokrácia 2.0 rendszerben a vásárlók kifejezetten igényelnék ezt a fajta árazást, ki tudja.
De persze az adórendszernek ebbe akkor sem lenne beleszólása. Ez marad puszta fantáziálás.
Hozzászólások