Hogy mennyire átbútorozhatja az agyunkat a termékdíj, mi sem mutatja jobban, mint hogy a mai hívószavak kipukkadhatnak tőle. Manapság komoly küldetéstudatot jelent energiatakarékos megoldásokat alkalmazni. Aki így tesz, büszke magára. A többiek elismerően bólogatnak: ez igen, ez energiatakarékos!
A Demokrácia 2.0 rendszerében erre mindenki a vállát vonogatja. Nem tökmindegy? Annyi energiát használok, amennyit akarok. Kifizetem, nincs miatta szégyenkezni valóm. Ha nekem ez így megéri, akkor hadd tehessem már meg, hogy pazarlok. Senkinek semmi köze hozzá.
Ha erre most azt gondolod, hogy felháborító, az azért van, mert a jelenlegi rendszerben gondolkodsz.
A termékdíj mindenre pont annyi, amennyiből kompenzálható a károsító hatás. Vannak kevésbé károsító, és nagyon károsító dolgok. A környezetre súlyosan ártalmas termék, illetve eljárás a D2.0 rendszerében irtózatos termékdíjat köteles fizetni. A súlyosan szennyező ma arról ismerszik meg, hogy nagyot nyer rajta. Tehát ügyeskedik, a többség kárára. A Demokrácia 2.0 rendszerében pedig arról, hogy nagyon nagyot bukik rajta. Tehát hülye, a saját kárára.
Ezzel megszűnik az értékrend ma tapasztalható álságossága. Ma a pénz az egyes számú értékmérő, de közben az az államhatalom, amelyik alapvetően a pénzt díjazza, álságos módon próbál hatni az érzelmekre, és valamiféle küldetéstudatot plántálni az emberekbe, hogy azok hátha elvégzik azt, ami az állam feladata lett volna.
Energiatakarékosság? Az minek? A pénzével takarékoskodjon, akkor teszi a legjobbat.
Hozzászólások