Heves szócsatákat vívok az elképzelésemről, és közben szembesülök annak sarkalatos pontjaival. Ezeket szeretném külön kiemelni, itt is az első.
A tervezetem egész logikájának megértéséhez elengedhetetlen a segély típusú juttatás igazságtalanságának megértése. Valaki szegény, ezért a társadalom őt kisegíti, ez a modell. Persze ahhoz, hogy meghatározhassuk, hogy ki a szegény, kell egy definíció. Mondjuk x forintnál kevesebb jövedelme van. Akkor adunk neki plusz pénzt, ezt kívánja a társadalmi szolidaritás. Egyetértesz?
Ha igen, akkor már el is hasaltál az első logikai bukfencen.
Sajnos a sajnálat, az empátia társadalmi léptékben nem működik. Ezek egyéni kategóriák, két ember között klassz, de amikor tömegek nevében hivatkoznak rá, ott valami nem stimmel. Ugyanis a sajnálat így nem definiálható.
Amikor meghatározzuk, hogy ki a szegény, húzunk egy vonalat. Aki alatta van, kap, aki felette, nem kap. A juttatás soha nem 1 forint, mégis azért, mert neki 1 forinttal többje van, elbukja a juttatást. Megbüntettük azért, mert többje van. Pedig lehet, hogy az, hogy többje van, csak annyi jelent, hogy ő igyekezett. Ő próbált valamit, így lett egy picivel több jövedelme. A másik csak lógatta a lábát, de neki fogunk majd adni juttatást, nem annak, aki a rendesebb ember.
A példát nem szükséges tovább bonyolítani. Levezethető belőle szinte az összes állami juttatás igazságtalansága. Mindig van egy határ, és mindig rosszabbul jár az, aki magától próbálta a sorsát jobbá tenni. Kivételt csak azok a juttatások képeznek, amelyek az adórendszer kategóriáitól függetlenül is létező paraméterekhez vannak kötve. Ilyen például a létezésünk, ilyen az önállóságunk. A Demokrácia 2.0 pontosan ilyen feltételekhez köti a dolgokat, és mellőzi a mesterséges, kitalált határokat.
Hozzászólások