Demokrácia 2.0

Már beszéltem arról, hogy milyen az automatikus cégbejegyzés. Gipsz Jakab odaül a gép elé, pötyög, regisztrációs költséget utal, és a cég létrejött. (Megszüntetni már nem ilyen egyszerű, de az egy másik történet.) A cégneve alapján automatikusan beregisztrálódik neki egy domain, mondjuk a cegnev.cegforma.hu formátum szerint. De ezzel nem merültek ki a lehetőségek.

A tevékenységi körök kategóriákba vannak rendezve, a kategóriák pedig hierarchikusan rendeződnek. Ez pompás lehetőséget kínál arra, hogy az adott tevékenységi körbe bejelentkezett összes cégről bárki lekérhessen egy listát. A listát pedig le tudja szűkíteni telephely és egyéb paraméterek szerint, így megkönnyítve, hogy egy üzleti partnert, vagy ad abszurdum egy boltot megtaláljon. A manapság szokásos, vállalkozások által üzemeltetett szaknévsorokat ez nem iktatja ki, de egy erőteljes alternatívát kínál melléjük.

Látom magam előtt, ahogy a fejetekhez kaptok. Ez megőrült, ki a jó fene fog keresgélni a sok piszlicsáré egyszemélyes cég által bejegyeztetett egymillió tevékenységi kör között. De ácsi, ti a mai rendszerben gondolkodtok. Ma nem költséget fizettetnek, hanem sarcolnak. A sarc kiszabása pedig úgy sikerült, hogy a cég létrehozásakor egy füst alatt be lehet jegyeztetni akárhány tevékenységi kört, de a módosítás pénzbe kerül. Egy idióta rendszer hozadéka a mai helyzet. Ha rendet rakunk, nem lesznek feleslegesen bejegyzett tevékenységi körök, mert ha valamit abbahagy a cég, maga fogja kérni, hogy azt töröljék. Hogy miért? Nagyon egyszerű. Minden tevékenységi körhöz hozzá tartoznak azok a termékdíjas és egyéb adókasszák, melyek érintettek. Amikor a cég bejegyez egy tevékenységi kört, vállalja, hogy az érintett adókasszák ellenőrzéseinek költségeit állja, másképpen nem lehet. A minden létező tevékenységi körrel bejegyzett kis cég pillanatok alatt összeroppanna az adminisztratív költségek alatt. Nem, ilyen nem lesz. A céglistában csak a tevékenységet valóban űző cégek lesznek ott.

Ezt az automata szaknévsort persze lehet tupírozni, különösebb költsége nincsen. Például a cégek ellenőrzésekor kapott adatok alapján ki lehet válogatni a ténylegesen űzött szakterületeket. (A reklám lehetőségét szándékosan kerülöm, az maradjon a vállalkozók által üzemeltetett szaknévsorok fennhatósága alatt.)

Ez a rendszer a kis cégek esélyeit tudná növelni a megkapaszkodásra, nem kicsit.

Nehezen passzol a prostitúció kezelése ebbe a rendszerbe, de nem lehetetlen mégse a dolog.

Azért nehéz a dolog, mert előbb rendet kell rakni hozzá a fejünkben, márpedig eddig nem erről voltunk híresek. Mi is a baja a prostitúcióval annak, akinek baja van a prostitúcióval? Vegyük csak sorba.
- Isten ellen való vétek. Oké, de nem mindenki osztja ezt a vallásos nézetet. Ezen az alapon be kéne tiltani, de ennél azért lehetünk okosabbak. Még soha sehol a világon nem sikerült betiltani a legősibb mesterséget, hanyagoljuk hát ezt az opciót.
- Zavarja a gyerekek fejlődését. Nos, ez ellen feltétlenül tenni kell. Ne ilyen módon kapjon felvilágosítást az ifjúság.
- Zavarja egyes emberek nyugalmát. Ez nem prostitúciós kérdés, érvényes rá egy szélesebb körű szabályozás.
- Egészségügyi kockázatot jelent. Fontos az orvosi ellenőrzés, mindenki érdekében.
- Irritál egyes embereket a tudat, hogy a közelükben ilyen zajlik. Ez nehéz kérdés, mert a világ sokszínű. Temérdek módon zavarhatjuk egymást. Ezt leginkább a lakóhely megválasztásával lehet rendezni. Kell, hogy legyenek szórakozóhelyek a városban, de a szórakozóhelyek mellett zaj van, és nem mindenki szeret ott lakni. A megoldás: lakjon szórakozóhelyek környezetében olyan, akit nem zavar a zaj.

És már meg is van a megoldás a prostitúcióra.

Kellenek a vigalmi negyedek, ahol akár házakban, akár más módon űzhető az ipar. Ha valamelyik prostituált meg tudja szervezni, hogy hívásra csendben házhoz megy, vagy hozzá jön a kuncsaft, akkor ez feltűnés nélkül lebonyolítható, és a tevékenység űzhető a vigalmi zónán kívül is. Fizeti az orvosi felügyelet költségét, van rendes iparengedélye meg minden.

Ez van akkor, ha betartják a szabályokat.

Ha egy prosti nem megfelelő helyen strihel, akkor jön a következő kérdés, hogy milyen költséget fizettessünk meg vele. Itt hívhatjuk segítségül a csendháborításra kieszelt vigasztaló kártérítést. Ki kell ötölni, hogy mi legyen az a kompenzálás, amire már azt mondják a környéken élők, hogy oké, maradhatnak a lányok. Ez valószínűleg nem lesz olcsó, és a megoldás kívánatos eredménye nem az, hogy minden ház előtt van három szökőkút meg egy kurva. A megfelelő (és valószínű) kimenet az, hogy eltakarodnak onnan, ahol nem látják őket szívesen, mert a vendégeik nem fogják megfizetni a többletköltséget.

És már el is értük a célunkat.

A rossz módszerek tipikus példája. Szegény-szegény őstermelők, tönkremennek, ha nem támogatjuk őket, és akkor nem lesz mit enni. Majd nézünk egymásra, és közben éhen halunk, mert nem támogattuk eléggé a gazdákat. Ugye így van?

Kimaradt valami a képből. A terményekért fizetünk, tehát legrosszabb esetben majd többet fizetünk, és akkor majd megéri újból földet művelni. Jaj, de nem jó, mert ha a magyar termény sokba kerül, akkor beözönlik az olcsó külföldi, mert azokat támogatja a saját kormányuk. Vagyis mivel mások a rossz módszert választották, ezért kövessük a példájukat mi is. Jó, de a hibát miért nem lehet korrigálni a határon? Ha egy olyan országból érkezik élelmiszer (vagy bármilyen termék, mert miért is korlátozzuk a módszert egy árucsoportra), ahol az ára támogatást tartalmaz, akkor azt lehet pontosan tudni. Tudhatjuk hajszálpontosan, mennyivel csökkenti az árát a támogatás. A határon ezt az összeget szépen el lehet kérni az importőrtől, majd egy masnival átkötve visszaadni a szubvenciót adó országnak. Köszönjük, nem kérjük.

Persze olyan is előfordulhat, hogy tiszta versenyben győz a külföldi. Azok a földművesek ott sokkal olcsóbban végzik a dolgukat, így mire ideér hozzánk a termény, még a szállítási költséget rászámolva is olcsóbb, azonos adótartalom mellett. Akkor most mi lesz?

Nos, ebből sem szabadna, hogy probléma legyen. Ha tényleg nincs rajta támogatás, akkor a növekvő kereslet felveri az árakat abban a távoli országban, és elindul az árak kiegyenlítődése, ami oda tendál, hogy a távolság (egyenlő szállítási költség) függvényében előbb-utóbb már nem fogja megérni ideszállítani azt a portékát. De ez a folyamat csak akkor tud tisztességesen lejátszódni, ha tényleg meg van tisztítva az ár az adókülönbözettől. Az átmeneti időszakban pedig na bumm, hát azt a terméket nem pont itt termelik. Nem nagyon hiszem, hogy a magyar munkaerő ne lenne versenyképes. A termékek többségét meg fogja érni itt előállítani.

Azt a részét persze most kihagyom, hogy a Demokrácia 2.0 rendszerében a vállalkozók nem fizetnek adót, ezért még a kivett pénz kompenzációs adótartalmát figyelembe véve is valóságos kánaán ez nekik. Megéri nekik megfizetni a magyar munkást, így ha magyar munkás kicsit drágább is, a termék ára akkor is versenyképes tud maradni. Bírni fogja a versenyt.

Nincsen központi költségvetés, nincsenek összeöntve a pénzek, nem lehet általános finanszírozásra fölvenni hitelt, és ez így van jól. De ettől még konkrét célra fölvehető hitel, amit az adott finanszírozási cél adókasszája fog megtenni, ha a célszerűség úgy diktálja.

Az adott adókasszát szabályozó törvény előírja, milyen mértékű lehet a hitelfelvétel a várható adóbevételek és a hitel által finanszírozott beruházások okozta megtakarítások függvényében. A sima költekezés igen szűkre van szabva, a megtérülő beruházásoknak viszont igen tág teret ad a szabályozás.

Valamennyi adókassza hitelfelvétele államilag garantált. Legrosszabb esetben a központi tartalék fogja fedezni a törlesztését (bár ez már nagyon-nagyon rossz eset). Így ezek a hitelek olcsók lehetnek.

Persze úgy tisztességes, ha az egyes adókasszák által felvett hiteleket összeadjuk, és az összeget más országok eladósodásához mérjük. Lehet nagyobb, lehet kisebb, de bárhogyan is, ez már egy egészen más helyzet. Az esély mindenesetre arra van, hogy sokkal kisebb legyen az eladósodottság, mert az egyes adókasszák mozgástere korlátozott.

Egy februári hvg-ben bukkantam rá az idézetre Molnár Gábor Miklós "Az adócsalás" című doktori értekezéséből. Tekintettel a hvg-sek válaszadási hajlandóságára inkább nem várom meg a jóváhagyást. Majd szól valaki, ha nem egyezik bele a hivatkozásba. Szeretném kommentálni, és ezért idézem, szó szerint.

"Az adóellenállás módjai

• Adótervezés: legális adóoptimalizálás, annak a lehetőségnek a megkeresése, ami a vállalkozás számára a legkedvezőbb adófizetéssel jár.
• Adókikerülés: az adóteher olyan, legális csökkentése, amit a kormányzati adópolitika, illetve a jogalkotó nem akart az adózók számára lehetővé tenni, vagyis a kiskapuk kihasználása.
• Adómenekülés: az adókikerülés sajátos, nemzetközi formája, amikor az adózó a legalacsonyabb adóterhet kínáló országba helyezi át például a székhelyét vagy a lakóhelyét.
• Adómegtagadás: az adóellenállás legszembetűnőbb, a polgári engedetlenség egyik formájának tekinthető változata, jogosságáról vagy jogszerűtlenségéről az adott ország jogpolitikai, illetve -filozófiai szempöontok alapján dönt.
• Adókijátszás: az adóellenállás egyetlen egyértelműen illegális formája, az adótörvények és más jogszabályok megsértése. Idetartozik a büntetőjogi kategóriát képező adócsalás vagy a pénzügyi, illetve az adójogszabályok által szankcionált normasértés."

Ezek vannak most. Nézzük, a Demokrácia 2.0 rendszerében ezekből mi lehetséges, illetve mi valószínű.

• Adótervezés: tökéletesen felesleges metódus. A könyvelőkre rossz napok járnak, mert minden adó azonnal, egyértelműen, kivételek meghatározása nélkül kerül levonásra. Nincs hova trükközni, mert nincsenek jobb és rosszabb alternatívák.
• Adókikerülés: igen rövidtávú lehetőség. Ha az adózók lelnek a rendszerben kiskaput, az a jelenlegi szisztémával ellentétben nem az adórendszer lényegéből fakad, hanem csak jogalkotói tévedés, ami rövid úton korrigálható. Újra nem termelődik a hiba, mert az adójogszabályoknak az adóelkerülők üldözése érdekében való folyamatos toldozgatása a múlté. Ha egy jogszabályt sikerült kidolgozni, az egész addig működhet, amíg a világ meg nem változik alatta.
• Adómenekülés: remélhetőleg ez azért lesz a múlté, mert onnan jönnek ide a pénzek parkolni, ahova most viszik innen.
• Adómegtagadás: egy korábbi bejegyzésben már kitértem a civil tevékenység jelentőségére. Igenis fontos, hogy mindenki tudatosan viszonyuljon az egyes adókasszákat működtető intézményekhez. Nem lehet állam bácsihoz fordulni, aki majd leszól, és elintéz, mert állam bácsinak ebbe már nincsen közvetlen beleszólása. Igenis ha valahol elszalad a ló, akkor a polgároknak maguknak kell elérniük a változást. És igen, ennek egyik lehetséges eszköze az adómegtagadás útján való protestálás.
• Adókijátszás: adócsalók mindig lesznek, hiú remény azt gondolni, hogy bármely rendszer ki tudja küszöbölni a jelenséget. Minden rendszerhez tartoznak tipikus adócsalások. A Demokrácia 2.0 bevezetésével a mostani adócsalások értelme egy csapásra megszűnik, de nyugodtan rá lehet bízni az emberek fantáziájára, hogy kitalálják, mivel érdemes trükközni az új rendszerben. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy mit lépünk erre válaszul. Itt jön a képbe az automatikus kártalanítás, és az ezzel foglalkozó adókassza. A kártalanító kassza a többi adókasszát is kártalanítja, a statisztikai felméréseknek megfelelő mértékben, majd a felderített adócsalóktól fogja beszedni a kár összegét. Nem tudni, hogy ez a módszer mennyire fogja visszaszorítani az adócsalást, de az biztos, hogy valódi kárt nem tudnak okozni így az adócsalók.

Dehogy. A koncepció hűvösen tartózkodik mindenféle politikai kilengéstől, hűvösen teszi a dolgát. Baj? Szerintem nem. Szokatlan? Sajnos igen. Sajnos ahhoz vagyunk szokva, hogy ideológiai maszlagba burkolnak mindent, hogy azzal nyeljük le. Úgy majd fogják tudni babrálni is. Mert az ideológia hajlékony dolog. A számszaki egyenleg kevésbé. Ha az elszámolás rendbe van téve, akkor az jövőre is rendben lesz, és nehéz lesz megindokolni, hogy a kétszer kettő mostantól miért 5 és fél.

De ez persze nem azt jelenti, hogy az ideológiáknak többé nincsen helyük az országban. Dehogy nincs! Csak éppen kitessékeltük őket onnan, ahol semmi keresni valójuk. Olyan ez, mintha kifogásolnátok a villanyszámlát, hogy amellett nem lehet rendesen politizálni. Kérdem én, a villanyszámlának mi köze hozzá? Nos, a megélhetésünk alapjait jelentő újraelosztásnak éppennyire politikamentesnek kellene lennie.

Az ideológia általában ott érhető tetten, amikor a politikus valakit roppant módon sajnál. Együtt érez vele, és együttérzése okán pénzt költ, és akkor a szívünk együtt dobban, mert mi is azt érezzük, hogy az az ember sajnálatra méltó. De sajnos ilyenkor rútul meg vagyunk vezetve, minden esetben.

Minden. Esetben.

Ugyanis egy társadalomban valaki csak úgy válhat sajnálatra méltóvá, ha előzőleg cserben hagyta őt az a társadalom. Üzemeltetik a rossz rendszert, és a világért se változtatnának rajta, mert az pont olyan, ami önös érdekeiket kiszolgálja. Aztán álságos módon eljátsszák, hogy tudomásukra jutott az az igazságtalanság, és a szívük nem engedi, hogy hagyják. Kérem szépen pontos statisztikákat tesznek az asztalukra az elemzőik arról, hogy melyik intézkedésük épp melyik réteggel babrál ki, és azoknál milyen reakció várható. Nem, ez a módszer egyáltalában nem szolgálja az igazságtalanságok felszámolását, ellenkezőleg: generálja őket. Az apanázs-rendszer szolgálja az igazságtalanságok felszámolását, és a teljes körűen kötelező felelősségbiztosítási rendszer. De ezek nem igényelnek ideológiát, teszik a dolgukat a hűvös matematika mentén.

Az ideológia hatósugarát én ott határoznám meg, hogy bizonyos szabályozók érzékenységét engedje befolyásolni. Nagyon erkölcsösek vagyunk? Jó, akkor vegyük nagyon szigorúra, hogy mennyire zavarja a lakókat az utcájukban strihelő kisiparos. Ha nagyon szabad szelleműek vagyunk, akkor ez a szabályozás lehet elnézőbb. De mindenképp kell rá egy szabályozás, a mechanizmust ne vitassa senki. Ha a mechanizmust kezdi el valaki babrálni, akkor borulhat minden vívmány, mert túl közel engedtük az ideológiát.

Ha lenne egy olyan ország, amelyben működik a Demokrácia 2.0 rendszere, az szeretne együttműködni a környező országokkal is. Lehetőleg probléma nélkül. Ez csak úgy lehetséges, ha a határokon precízen összeillesztjük az adórendszereket. A különböző szisztéma miatt drasztikus különbségek lehetnek, amelyek mindkét fél számára problémákat okozhatnak: az sem jó, ha elárasztja az idegen áru a piacunkat, és megöli a hazai termelőket, és az sem jó, ha az idegen piac elszívja innen az árut, felverve annak árát olyan értékre, ami felborítja az eredetileg egyensúlyba állított rendszert. Győzzön a versenyképesebb! Ez pedig csak úgy derül ki, ha se pro, se kontra nem befolyásoljuk adótartalommal a piacot.

Minden partner országgal szükséges megkötni a megfelelő egyezményeket, melyek rögzítik az egyes termékek adótartalmát. Lehet ezt bonyolítani, de lehet egyszerűen is csinálni. A legegyszerűbb megoldás szerintem az, hogy abban az esetben, ha az áru az alacsonyabb adótartalmú ország felé megy, akkor a határon igényelhesse vissza az exportőr a többlet adótartalmat, melyet a származási ország ad vissza neki (ahova befolyt volna). Ha pedig az áru a magasabb adótartalmú terület felé halad, akkor a többlet adótartalmat az exportőr befizeti az érkeztető országnak.

Szándékosan kerülöm a vám szót, mert az azt a jelenlegi politikát sugallja, hogy a határon az állam le akar húzni sápot, mert miért ne tegye meg ott, ahogyan mindenhol megteszi. Nem, itt nem sáp lehúzásról van szó, ez csak összehangolás.

Ha adóvisszaigénylés van a határon, az azért nem probléma, mert valamennyi adótartalma mindenképp marad. Választhat a küldő ország, hogy lemond arról az adómennyiségről is, vagy megelégszik vele. Ha adóbefizetés van a határon, az pedig azért nem probléma, mert az érkeztető országban mindenki azt az adó szintet fizeti, ez nem fogja a versenyképességet rontani.

Akkor mondhatjuk, hogy az emberi tevékenység hosszú távon nem borítja semmilyen irányban sem a környezet egyensúlyát, ha az általunk felhasznált és kibocsátott anyag és energia mennyisége azonos. Nézzünk erre egy példát.

Fosszilis anyagokat égetünk el, melynek során a növényvilág által évmilliókkal ezelőtt elnyelt széndioxidot bocsátjuk újra a légkörbe. Évmilliókkal ezelőtt más volt a földi klíma, más volt az élővilág. A Földet nem teszi tönkre, hogy a felszínén található szén ilyen vagy olyan formában létezik egy adott pillanatban. Viszont az emberi élettér fennmaradásának feltétele, hogy a klíma és az élővilág hozzávetőlegesen a mainak megfelelő formában stabilizálódjon. A fosszilis anyagok égetése ezt kétszeresen is borítja: a bolygó hőháztartását is felborítja, és a légköri széndioxid mennyiségét is megemeli. Mindkettő következményei messzire mutathatnak, a cél tehát a káros folyamatokat leszabályozni.

Olyan adórendszerre van tehát szükség, amely egyensúlyi állapotot idéz elő. Tehát az emberi tevékenység olyan anyagokat égessen el, amelyek napjainkban kötődtek meg, és olyan energiát szabadítson fel, amely napjainkban érkezett a Földre. Hogyan lehet ezt elérni?

A mai adórendszerek csak enyhítik a károkat. Támogatnak bizonyos tevékenységeket, míg másokat büntető adóval sújtanak. E módszerek hatékonysága messze van a kívánatostól, olyan rendszerre van szükség, amely elviekben kizárja, hogy a befogadott és kibocsátott energia és anyag mennyisége eltérjen egymástól. Hogy néz ki egy ilyen rendszer?

Az egyszerűség kedvéért most vegyük csak a széndioxid példáját. Leegyszerűsítve a természetben úgy működik a dolog, hogy először van a légköri széndioxid, azt megköti a növényzet, ami egy idő után elpusztul, és a maradványai elemésztődnek valamilyen módon, és a végtermékek között ismét ott lesz a széndioxid. Az egésznek a motorja pedig a napsugárzás. Nekünk is hasonlóra kell törekednünk. Meg kell oldani, hogy azt, amit elemésztünk (gyárakban, erőművekben, belső égésű motorokban, fűtő alkalmatosságokban), előzetesen a napenergia által indukált folyamatokból nyerjük ki.

Ha minden adókassza önálló, és csak arra szed be és költ el pénzt, ami az ő dolga, akkor ennél mi sem egyszerűbb. Számoljuk ki, mennyibe kerül a széndioxid napenergia általi megkötése, és fizettessük ki ezt a széndioxid kibocsátóival. Ennyi és ennyi köbméter fa előállítása ennyi és ennyi forint, és ez tartalmaz x mennyiségű redukált szenet. Minden, szén alapú termék előállításakor vagy az országba való behozatalakor a cég köteles kifizetni a széntartalomnak megfelelő termékdíjat. A széndioxid alapú termékdíj belemegy a maga külön kasszájába, és amikor valaki mondjuk rönkfát (szalmát stb.) állít elő őstermelőként, akkor ezt a pénzt felveheti a mennyiség után.

A termékdíj végigkísér minden terméket annak életútja során. Ha az árokparton bomlik le, akkor utolsó birtokosa bizony elveszti a bele fizetett vaskos termékdíjat. Ha viszont újrahasznosításra leadja, pénzt kap érte, hiszen az újrahasznosító ismét ráterhelheti a termékdíjat, amit neki nem kell kifizetnie a beszerzés után, lévén hogy hulladékot hasznosít.

Majd egyszer nekifutok a pontos matekjának, most elég ebből ennyi.

Néha nem is kellek hozzá, hogy egy kommentár megszülessen. Már elemeztem korábban, hogy a rezsi csökkentés mekkora sunyiság, de ilyen szépen nem tudtam megfogalmazni.

(Remélem, hiteles. Forrás: http://www.facebook.com/sajtoszabadsagert)

Emlékeztek még a butítási adóra? Vonatkozik az mindenre, ami közmédiában szellemi leépülést okoz, de értelemszerűen a figyelem a tévéreklámokra, mint a magasan legnagyobb befolyásoló erővel bíró eszközre irányul.

A cél a reklámok káros hatásainak kompenzálása, mégpedig oly módon, hogy az ominózus reklámblokk után közvetlenül sugárzásra kerül egy szükséges terjedelmű korrekció. Nézzünk pár példát:
- Amikor olyan reklám megy le, ami azt sugallja, hogy a gyerek belehal, ha egy baktérium eléri a bőrét, akkor a korrekció azt fogja taglalni, hogy milyen korban milyen mértékű hatásra van szüksége az immunrendszerének ahhoz, hogy egészségesen kifejlődjön.
- Amikor olyan reklám megy le, ami azt sugallja, hogy ha nem teszel vízlágyító tablettát a mosógépbe, akkor az hirtelen elromlik, a szerelő pedig elkobozza, akkor utána fog következni egy korrekció, ami taglalja az átlagos költségeket. Mennyibe kerül egy mosógép, mennyi egy mosás tabletta nélkül, ehhez képest a tabletta mennyi plusz költség és mennyivel hosszabbítja meg a mosógép élettartamát. Vagyis hogy végső soron megéri-e egyáltalán.
- Amikor egy reklámban az szerepel, hogy valami "akár ... forintért" akkor utána jöhet a korrekció, miszerint "de akár ... forintért is", illetve a korrekció bemondhatja a tól-ig sávot, illetve egy átlagos értéket is.
- Amikor anyuka mosolyog a ruhán esett foltra, a korrekció elmondhatja, hogy olyan folt nincs, aminek egy anya örülhet, mert olyan mosópor sincs, ami minden foltot eltávolít.
- Ha németesen megfogalmazott ("egyes mosóporok bizonyos körülmények között nem biztos, hogy minden foltot" stb.) kibúvó-szöveggel találkozunk, egy egyszerű hatékonysági teszt és annak eredménye helyre teheti a dolgokat.
- Ha az a szöveg, hogy az adott termék "az egyedüli, amely...", akkor a korrekció értelemszerűen bemondja a statisztikát, hogy még hány olyan termék van.
- Ha valami eszelős dologgal képez ál-összehasonlítást a reklám, akkor se ússza meg. A korrekcióban el lehet mondani, hogy "Ön kedves tévénéző nyilván nem olyan bolond, hogy fóliába bugyolálja a vécéjét. Valójában egy átlagos háziasszony ... módszert alkalmaz, aminél a reklámozott termék ... százalékkal hatékonyabb."

És így tovább. Nagyon fontos, hogy minden korrekciós blokk színvonalában méltó legyen az azt megelőző reklámhoz. Ne egy utálatos, tudálékos, kioktatás-ízű közlemény menjen le, hanem profi reklám legyen az is, különben ellenkező hatást vált ki. Profi szakembereket kell hozzá alkalmazni és megfizetni. A cechet a hirdető állja, hiszen az ő költségén megy a korrekció. A törvény ugyan kötelezi a korrekciót készítő adókasszát a takarékosságra, és beperelheti a hirdető, ha indokolatlan költséget lát az elszámolásban, de a cél a hatás: azért nem támadható, hogy színvonalas korrekciót készít.

A korrekciós adókassza reklám figyelő szolgálatot is üzemeltet, amely minden adócsatornát figyelemmel kísér, és a felbukkanó új reklámokra azonnal rámozdul. A rámozdulása kihúzhatja a talajt a hirdető alól, mert egyrészt bizonyos korrekciós szpotok irdatlanul költségesek lehetnek (mosógép-élettartamról hiteles statisztika pl.), másrészt pedig a korrekció jó eséllyel csökkenti a reklám hatását. Ha ezt a hirdető el akarja kerülni, célszerű, hogy előzetesen benyújtsa a sugározni kívánt szpotot (vagy annak akár csak tervezetét) a korrekciós adókasszához, akik előre megmondják, hogy mit fognak rá reagálni.