Demokrácia 2.0

"Figyeljék a kezemet, mert csalok!" mondogatta Rodolfó mutatvány közben. A politikusoknak a szájukat kellene figyelemmel kísérni, de nem tesszük.

A populizmusnál nagyobb bűnt politikus nem követhet el. A populizmus maga a fertő. A populista politikus mindig azt mondja, amit hallani szeretnénk, hogy ettől megnyugodjunk, és abbahagyjuk a gondolkodást. Minél többet gondolkodunk, az neki annál rosszabb, mert annál többen fogunk rájönni, hogy lop.

A jelenlegi rendszerben csak átmenetileg maradhat fenn olyan politikus, amelyik nem lop. Esetleg onnan lehet megismerni, hogy az összes többi fennen hangoztatja róla, hogy lop. Igen, ez egy elég jó kiindulási alap lehet annak a következtetésnek a levonásához, hogy ő az, aki nem lop. Ja, gondolkodni is kell hozzá, elnézést.

A gondolkodás igazából nem nehéz, ha az ember hozzászokott. Most a legtöbb ember számára ez nem otthonos terület, és ebben az elmúlt évtizedek politikusainak, valamint a kertévéknek és a reklámozóknak meghatározó szerepük van. Ők járnak akkor jól, ha mi ostoba, irányítható bábuk vagyunk.

Mi kell ahhoz, hogy ne legyünk ostoba, irányítható bábok? Először is tanulni kell. Ezt nem lehet megúszni. Azután fontos a tapasztalat. Most azt mondják Viktorék, hogy 18 év múlva kánaán, na ehhez kell majd az a 18 év. Súlyos ára lesz, de remélhetően lesz, aki összeveti az eseményeket az ígéretekkel. Ha kevesen lesznek, akkor újra ki lehet majd úgy rabolni az országot, ahogy most ők teszik. Megint 18 év, és talán többen lesznek, akik gyanakodnak. Sajnos a nyugati demokráciáknak több évszázados előnyük van, és de jó lett volna, ha sikerül ezt a lemaradást egy vetődéssel áthidalni. Úgy tűnik, nem ez lesz, és a saját tapasztalatunkon leszünk kénytelenek okulni.

De akárhogy is, tessék kétkedéssel fogadni bármit, amit politikus mond. Sőt, bármit, amit bárki politikával kapcsolatban mond! Eszedbe jutott például, hogy én lehetek valamelyik párt fizetett hangulatkeltője? No, ez hogy hangzik? És ha így van, akkor én mit akarhatok? Tessék csak elgondolkodni ezen. Tessék kétkedve fogadni minden soromat.

Ha csak ennyi hatása lenne a blogomnak, már nagyon jó lenne.

Miért nem lesz háború a Demokrácia 2.0 rendszerében?

A háború a javak újraelosztásának eszköze. Tehát a kirobbanásának mindig feltétele, hogy bizonyos, gazdaságilag elég erős csoportok huzamosabb ideig ki legyenek rekesztve abból a hatalomból, amely gazdasági erejükhöz passzol. Ilyen kirekesztés lehet országon belül és országok között is, ennek megfelelően beszélünk forradalomról, polgárháborúról, vagy pedig "hagyományos", országok közötti viaskodásról.

A kérdés tehát, hogy mennyire engedjük a hatalom kisajátítását. Mennyire tudja bebetonozni magát a hatalomba egy csoport, kiszorítva onnan a többieket. A Demokrácia 2.0 rendszerében nagyon kevéssé. A tetőtől-talpig egykulcsos, mérlegelés nélküli adózás során nem tudnak előnyt kovácsolni hatalmi pozíciójukból a nagyok. Nem tudják magukra szabatni a kivételeket, nem tudnak zsíros állami megrendelésekhez jutni csókosokként, mert már nem lesznek zsíros állami megrendelések. A kiadások a független adókasszáknál jelennek meg, és ott is minden ki lesz írva koncesszióba. Akár még a minisztereket is pályázat útján választják majd ki.

A kis- és nagyvállalkozások közötti mozgás könnyebb lesz, mint bárhol a világon, mert semmilyen módszer nem lesz, ami a nagyokat preferálja. Ez igaz az egyén jólétére is, aminek a jelentőségét nem szabad alábecsülni. Nem egy forradalmat kirobbantott már, hogy bizonyos rétegeket nem hagytak érvényesülni. Az apanázs az érvényesülés tökéletes eszköze. Mindenki megkapja munka nélkül, ezért mindenki, aki akar dolgozni, dolgozhat mellette. Mindenki, aki többet akar keresni, kereshet többet az apanázs-rendszerben. Nincstelenből boldogulóvá könnyű válni ebben a rendszerben, boldogulóból jólétben létezővé is, jólétből a gazdagságba is könnyű az út. Alkalmazottból vállalkozóvá, kisvállalkozóból középvállalkozóvá, és onnan tovább szintén sima az ösvény. A társadalmi mobilitás soha nem látott lehetőségei nyílnak meg.

Ezek a lehetőségek akár országok között is fennállnak, de persze csak akkor, ha más országok is átveszik a módszert.

Ha pedig a leeresztőszelepek mindenhol nyitva vannak, nem lesz nyomás, ami szétrobbantsa a rendszert.

Gondoljuk csak át az elektronikus ügyintézést. Ugyan nem sokat változtat a Demokrácia 2.0 koncepció lényegén, de jelzés, hogy mégis milyen technológiai környezetbe illeszteném a tervezetet.

Tehát, nincsenek akták. Egyáltalán nincsenek akták. Biztonsági nyomat sincsen, a biztonságot egy megfelelő mentés adja. Képzeljünk el ilyen körülmények között egy rendőri ellenőrzést.

Van egy dolog, amit nem lehet kiküszöbölni. Személyiségi jogokba ütközik, ha az emberek, járművek automatikusan követhetőek, ezért nem szabad engedni, hogy azonosító nélkül is képes legyen a karhatalom azonosítani embert, járgányt. Az azonosító a személyi igazolvány és a rendszám. Más nem kell.

Más semmi nem kell.

A személyi mellé manapság szokás elkérni a lakcímkártyát és a jogsit. A jogsin azután lehet ellenőrizgetni, hogy milyen kategória, nem járt-e le meg egyebek. De ha a személyit az ellenőrző készülék elé tartva az azonnal köpi, hogy milyen jogsija van az illetőnek, és hogy hol lakik, és hogy körözik-e és a többi, akkor ez ugye fölösleges. Az autó papírjai de pláne feleslegesek, hiszen a rendszám elég. Rögtön látszik, hogy milyen vizsgái vannak, minek a szállítására jogosult, ki a tulajdonosa, és konkrétan mely személyek vezethetik. Ez már akkor megjelenhet a rendőr képernyőjén, amikor a közelébe kerül, és a kamera azonosítja a rendszámot. Ennyi.

Persze egy ilyen rendszerben a rendszám valódiságát fokozottan kell ellenőrizni, hiszen más hamisítható eszköz híján csak ezt fogják tudni babrálni a csalni szándékozók. De mivel a rendszám ezzel az autó egyedüli azonosítójává válik, célszerű olyan technikai megoldást előírni, amit nem két csavar tart.

Ha különleges a szállítmány, amihez útvonalengedély szükséges, ÁNTSZ vizsga meg egyebek, azokat mind-mind tudhatja az elektronikus ellenőrzés. És mindig az aktuális állapotot fogja megadni, a hamisításoknak, pontatlanságoknak egyszer s mindenkorra véget vetve.

Útlevélbe pecsét? Vízum? Az minek. Útlevél is minek. Személyit átadjuk a határon, és a rendszer majd mutatja, mire van engedélyünk, mikor hova lépegettünk. Persze ha a másik ország igényli a lapozható okmányt, akkor muszáj lesz, de mutassunk először példát.

A személyi igazolványhoz hozzárendelhető az összes képesítés, az összes engedély, az összes jogosultság, belépési engedély. CSAK a személyazonosságot kell igazolni egy fejlett rendszerben. A személyazonosságot persze nem feltétlenül egy igazolvány fogja mutatni, az illető beleegyezhet más azonosításba, és akár csipet is ültettethet magába, ha ezzel kapcsolatban nincsenek fenntartásai. A lényeg, hogy csak a személyt kell azonosítani, minden mást kezel a rendszer önállóan.

No, hát ilyen az a környezet, amire ma érdemes tervezni.

Aki most él és mozog, és nem a közvetlen Fidesz-holdudvar tagja, ekézi őket ezerrel. Kapnak kígyót-békát, és rájuk is fér, mert kifejezetten az arroganciájuk, hatalmi gőgjük okozta, hogy ennyire bénán kezelték a válságos helyzetet. (Okozhatta volna más is, lásd augusztus 20-i vihar.) Úgy kell nekik.

Emiatt a Fidesz népszerűsége lehet nagyobbat fog esni, mint az alkotmány kiiktatása miatt. Nem kár érte, de azért vegyük észre, hogy a jó kormányzás nem egyenlő egy katasztrófahelyzet megfelelő lereagálásával. Nem védeni akarom őket, de ez csak egy ostoba malőr, semmi más. Nem dolgoztak jól a PR részlegen, eltolódtak a hangsúlyok. Mert a legolcsóbb népszerűség-szerzés az, amikor a katasztrófa helyszínén maga a kormányfő díszeleg rögvest, és komoly arccal intézkedik. (Amikor az árvíz volt, akkor még tudták, mit kell csinálni.) Persze azt is tudjuk, hogy ettől nem lesz jobb se az árvízi mentés, se a hókotrás, épp ellenkezőleg: a kormányfői cirkusz akadályoz. De jól mutat a tévében. Most nem mutatott jól a tévében, mert elszúrták. Nem csak ezt a részét, hanem a reagálást is: a civil kezdeményezések csúnyán lekörözték őket.

De ettől még lehetnének jók. Nem ettől nem jók. Egy ilyen bénázás "csak" pár ezer embert hozott szorult helyzetbe, a hétköznapi tevékenységükkel viszont 10 milliót (mínusz a holdudvaruk) tartanak szorult helyzetben folyamatosan.

Sokan a központi irányítást állítják szembe a civil kezdeményezés anarchikus működésével. Előbbi most csúnyán leszerepelt, de nem azért, mert központi irányítással ne lehetne ezt jól csinálni. Ellenkezőleg: központilag lehetett volna ezt csak teljesen jól csinálni. De ahhoz nem kellett volna elszúrni.

A Demokrácia 2.0 rendszerében is előfordulhat, hogy valaki hibázik. Előfordulhat, hogy akinek a dolga lenne, nem intézkedik időben, megfelelő módon. A különbség nem ebben van. A különbség abban van, hogy aki a hibát elköveti, már nem egy nagy ragacsos polip egy nyúlványa, aki hibázhat anélkül, hogy következménye lenne. Nem, a Demokrácia 2.0 rendszerében az, aki ezt elrontja, másnap már mehet is, mert nem kapcsolódik a központi hatalomhoz, és nem lesz, aki megvédje.

Bármit is terveztem eddig életemben, azt tartottam, hogy mindig az alapoknál kell kezdeni. A jól lefektetett alapokra épített rendszer hálás: a később váratlanul előmászó problémákra jól fog reagálni. A Demokrácia 2.0 esetében is az alapoknál kezdtem, és milyen jól tettem.

Van ugye az a probléma, hogy a gyártók nem érdekeltek a tartós termékek előállításában. Legyen minél olcsóbb, legyen eldobható, és vedd meg gyorsan a másikat, az újat, a jobbat. Ez aztán egy felpörgetett szemlélethez vezet, melyben az ideális fogyasztó habzsolja és dobálja el a javakat. Ez a mostani rendszer egyik rákfenéje. Hogyan alakul a jelenség a Demokrácia 2.0 rendszerében?

Hasonlítsunk össze egy olcsó és egy drága terméket. Ha az olcsó termék tartalmaz 1 egységnyi anyagot, 1 egységnyi belefektetett munkát, kibírja 1 egységnyi ideig, és kerül 1 egységnyi pénzbe, akkor a tartós terméknél lehet számítani mondjuk (példa!) 3 egységnyi anyagra, 10 egységnyi munkára, 100 egységnyi élettartamra és 10 egységnyi árra.

Az olcsó termék egy tömegcikk, és noha az is gondosan meg van tervezve, az előállításához már kevés munka szükséges, és sokat készítenek belőle, ezért kevés munkát tartalmaz egy-egy darabja. Az olcsó termék árának nagyobbik részét az anyag ára adja ki.

A drága termék kisebb sorozatban készül, ezért a gondos tervezés árát kevés darabra kell leosztani. Ehhez jön még a gondosabb összeszerelés, és a többszöri ellenőrzés plusz költsége, így a végelszámolásnál hiába van ebben a termékben több anyag, mégis a belefektetett munka költsége a döntő.

És akkor érkezik a termékdíj balról :)

A Demokrácia 2.0 rendszerében a termékdíj a teljes felhasznált anyag után fizetendő. És noha a drágább termékben több van, ezért az után kell több termékdíjat fizetni, mégis a termék árához képest ez arányaiban kevesebb. Mondhatni nem rezdül meg tőle. Ezzel szemben a bóvli terméket drámaian érinti, hogy a termék ára akár megtöbbszöröződhet a termékdíj által, ami alapvetően befolyásolja a keresletet. Minél olcsóbb, tehát minél inkább csak az anyagot fizettető termékről van szó, annál inkább megdrágítja a termékdíj, és minél drágább, tehát minél inkább munkadíjat fizettető termékről van szó, annál kevésbé. Az átmenet fokozat nélküli, és minden szegmensben felfelé tolja el a keresletet.

A termékdíjas rendszer tehát a bóvli irányából tolja a tartósabb termékek felé a világot, és ezáltal szorítja ki az eldobható, sok szemetet okozó termékkategóriát.

Nos, ez abszolút nem volt beletervezve eddig, és csak most derült ki, hogy a jó alapoknak köszönhetően, "mellesleg" tudja.

Barátom megdobott néhány példával utópisztikus társadalomszervezés témában. Másoknak sem tetszik a rendszer, mások is agyalnak, próbálják kiküszöbölni a jelenlegi hibákat. Máshogy. Viszont a különbözőségek segítettek abban, hogy végiggondoljak néhány alapvetést.

A hozott példák mind anarchikus társadalomszervezést mutatnak. Ez egy kézenfekvő válasz, hiszen a jelenlegi demokratikus hatalom romlottságára a teljes elutasítás a biztos ellenszer. A Demokrácia 2.0 mégis alapjaiban különbözik ezektől, és ennek oka van.

Az anarchikus társadalomszerveződés működéséhez bizonyos értékek közös elfogadására van szükség, amire soha nem lesz képes minden ember. Ezért is van, hogy anarchikus modell még csak szigetszerűen működött bárhol a világban. A közösséghez tartozók így kiutasíthatják a nem oda valókat, és rábízhatják a többségi társadalom karhatalmára a dolgot, amelyre ilyen módon rá vannak szorulva. Ezek a kommunák izgalmasak, érdekesek, de csak társadalmi kísérletként foghatóak fel. Nem oldják meg a "kinti" hatalom dolgát, amely a kommunát befogadó ország területén is valószínűleg korrupt, annak rendje és módja szerint.

A Demokrácia 2.0 a valódi, működő választ keresi a jelenlegi problémákra, és mint ilyen, csak a teljes társadalomban gondolkodhat. És akkor jöjjön a kikövetkeztetett alapvetés: csak olyan megoldás elfogadható a rendszerben, amely megelégszik azzal, ha a többség elfogadja a szabályait. Olyan megoldás kell, amely akkor sem rezzen meg, ha a társadalom közel fele elutasítja a szabályokat, és ellenszegül. Egy kommunában ez nyilván lehetetlen, viszont amikor országmodellt tervezünk, akkor úgy van a sorrend, hogy először vannak az emberek, és utána jön a megoldás, ami nekik jó. Nem lehet fordítva: nem lehet előbb megoldást találni, aztán ahhoz megkeresni az embereket. Ilyet csak kommunák tesznek szelíden és diktátorok durván.

Érdekes módon van olyan paraméter, aminek tekintetében a Demokrácia 2.0 a jelenlegi romlott rendszerhez képest ellenkező irányban van, mint a kommunák. Az anarchikus társadalomban a lehető leggyengébb a hatalom, mivel nincs. Ehhez képest az én megoldásom a hatalomnak a méretét ugyan leépíti, de az erejét, azt nem hiszem. Most ugye az van, hogy mindenhol a hatalom túlkapásaival találkozunk, és rutinszerűen ellenállunk. Próbáljuk elsunnyogni azt az adót, ha tehetjük. Túlburjánzó a hatalom, de emiatt gyenge. Képzeljük el azt a hatalmat, amelyik csak néhány, indokolt esetben szed be pénzt, de azt mindenféle paraméterek, kivételek mérlegelése nélkül (adóbevallás nincs!). Szerintem ez az erősebb. Ez az igazi, megkérdőjelezhetetlen hatalom.

Az persze más kérdés, hogy minek a szolgálatában teszi.

Barátom felvetése, amit elsőre elvetettem, de azóta is motoszkál a fejemben. Végül is, miért ne? Az apanázs-rendszer a legnagyobb pénzforgalmi műveletet áthelyezi banki tranzakcióra. Tehát nem lesz olyan ember, aki a költőpénzéhez eredendően bankjegyben jutna hozzá. Mindenkinek meg kell látogatnia az ATM-et, ha ropogóssal akar fizetni. Mi lenne, ha ezt továbbgondolnánk?

Addig sima a történet, hogy akinek jelenleg van bankkártyája, az nagyon nem fogja bánni. Már a hazai forgalomban is eltűnőben vannak az 1 bites, ISDN vonalon kommunikáló POS terminálok, egyre ritkábban kell egy percet várni a tranzakcióra. (A lassúságra a másik tippem az ugyanazon a vonalon való torrentezés, de az mindig is lesz olyan boltosnál, akinek nincs esze.) Ha mindenki kártyával fizetne mindenhol, igen gyorsan kiszorulnának azok, akik nem tudnak a technikai kihívásnak megfelelni. Gyors és praktikus lenne a kártyás fizetés (már amennyiben azt nem szorítja ki közben egy még korszerűbb alternatíva.)

Oké, nézzük azokat, akiknek nincs most bankkártyájuk. Ennek összesen négy okát tudom elképzelni:
- vagy nem képes használni,
- vagy nincs pénze,
- vagy olyan szituációban van szüksége a tranzakcióra, amikor nem áll rendelkezésre a technika,
- vagy adót akar csalni.

Ki az, aki nem képes használni egy bankkártyát? Idős, gyerek, fogyatékkal élő. A súlyosan fogyatékosok, a nagyon pici gyerekek és a megromlott egészségi állapotú idősek nem használnak készpénzt már most sem. Esetükben nem az a kérdés, hogy kártyával tud-e fizetni, hanem hogy egyáltalán, pénzzel tud-e bánni. Ők gyámság alatt vannak általában, és ezt megoldani nem a pénzkezelési megoldás feladata. Tehát pontosítsuk úgy a kérdést, hogy van-e olyan ember, aki készpénzt tud kezelni, de bankkártyát nem? A kártyás fizetés bizonyos értelemben egyszerűbb, sok nyugdíjas ezt preferálja. Ahhoz, hogy a kártyáján lévő pénzt elvegyék tőle, erőszakoskodni kell, és az mégiscsak ritkább, súlyosabb, mint a zsebtolvajlás. Viszont ha egy öreg nem tudja gyorsan értelmezni a számokat, akkor véletlenül lecsúszhat a számlájáról százszor akkora összeg is, mint tervezte.

Ilyenkor hívhatjuk segítségül a technikát. Ma már tényleg semmi akadálya nincs annak, hogy az idős ember zsebében egy pici érintőképernyős készülék lapuljon, amin csak pont annyi pénz van, amit előzőleg otthon (a zárt ajtók mögött található másik készülékkel) elhelyezett rajta. De az is lehet, hogy felhívta az unokáját, és az a távolból rátöltötte azt a pár ezrest a készülékre, ami a nagyinak a vásárláshoz kell. Aztán a nagyi a boltban mondjuk íriszfelismeréssel fizeti ki a számlát. Erőszakkal se fogják tudni így kirabolni, mert ha kényszerítik, nem fog belenézni rendesen, nyugodtan a készülék kamerájába, még akkor sem, ha szeretné.

Távoli jövő? Ne vicceljetek. A következő generációs okostelefonban már lesz ekkora számítási kapacitás, kettő generációval később pedig már ingyen utánad hajítják ugyanezt a teljesítményt. Vagyis mondjuk 10 év múlva ez hétköznapi jelenetté válhat. Hasonló készülék alkalmas lehet gyerek és fogyatékos számára is. Azt hiszem, nincsen akadálya, hogy a közeljövőben bárki, aki készpénzt tud kezelni, képes legyen elektronikusan is fizetni.

Ki az, akinek nincsen pénze? Hajléktalan, munkanélküli stb. A társadalom elesettjei. Úgy értem, a mostani rendszerben. Az apanázs-rendszer ezt a réteget definitíve, alanyi jogon számolja fel.

Ahol nem áll rendelkezésre a technika. Ööö, hol is van ez? Hol nem látnak a műholdak? Kinek nincsen a zsebében olyan kütyü, ami képes netezni, gps-t használni, és a többit? Lásd két bekezdéssel fentebb: csak pár év kell, és az útszéli dinnyeárus a telefonjával át tudja majd venni a pénzt, és ennyi.

Adócsalók. Bocsi, nem nekik tervezem a rendszert.

Összefoglalva: nos, meglepő módon úgy tűnik, a világon semmi akadálya a készpénz kivonásának, úgy 10 év múlva. Hoppá, bizony.

A mai rendszerben a cégek százegy féle módon fizetik ki alkalmazottaikat. Van étkezési utalvány, üdülési csekk, bérpótlék, utazási hozzájárulás, ruhapénz, veszélyességi pótlék, túlóradíj, leltárpénz, jutalék, nem sorolom. Ezek egy része a munkabér kiszámításának a szamárvezetője, de sok van közte, amit az adózás motivál. Ha nem készpénzben fizeti a cég a dolgozóit, hanem üdülési csekket ad, akkor azt leírhatja innen-onnan, támogatást szerezhet hozzá valamilyen alapból, tehát jobban jár általa. Ezek a megoldások tökéletes megtestesítői a szociális alapú újraelosztás rossz módjának. Emberek vacakolnak a közértben ilyen utalványokkal ahelyett, hogy kifizetnék az árut. Persze, mert fizetés helyett izét kaptak, hát ők is izével fizetnek a boltban pénz helyett. A lényeg, hogy az utalványokra épülő (felesleges) iparág virágzik.

A Demokrácia 2.0 rendszerében nincsenek ilyen útvesztők. Csak az apanázs van, és az azt tápláló, univerzális, automatikus adó. Itt nincs apelláta, biggyeszthet a cég amilyen címkét csak akar arra a bérre, pont ugyanannyit kell majd utána adózni. Az adórendszert csak az érdekli, hogy mennyi az annyi. Vagyis hogy összesen mennyi pénz lett kifizetve, bármilyen alapon.

Milyen berendezkedést von ez maga után?

Lehet rá számítani, hogy rövid agónia után az összes elszámolás alapú bérpótlék kimúlik. Maradnak a motivációs jellegű bérszámítási módszerek. Igen, kell a jutalék, a túlóradíj, a műszak pótlék, hogy érezze a dolgozó általuk, hogy többet kap. De ezek már csak a bérkartonon a rubrikák nevei lesznek, mert koncentrálhatunk végre a fő kérdésre:

"Mennyi az annyi?"

Ugye feltűnt, hogy ha a Demokrácia 2.0 rendszere szerint közlekedne mondjuk az EU, akkor körberöhögnénk a most megoldhatatlannak tűnő válságot? Nem lenne gond a népesedéssel, nem lenne gond a környezettel, nem lenne szükség a kohéziós alapokra, a régiós támogatásokra, meg arra a többi sok utólagos belepiszkálásba, ami azért van, mert az alap szisztéma rossz. Ha kompenzációs rendszerben adóznának a németek is meg a görögök is, akkor nem kellett volna soha külön mentőcsomagot küldeni, mert a görögök többsége az átlag alatt, a németek többsége az átlag fölött keresne, és ez azt eredményezné, hogy folyamatosan áramlana a pénz innen oda.

Ketyeg egy etnikai bomba is az Unióban. Egyre több az olyan polgár, aki ki akarja vonni magát a kötelezettségek alól, ami növekvő feszültségekhez vezet. A szociális elvek, a humanizmus nem engedni, hogy magukra hagyják ezeket a tömegeket, viszont ki fogja állni a költségeket? A demográfiai aránytalanságokat ha figyelembe vesszük, a rendszer szinte mindenhol tarthatatlan lesz pár évtizeden belül. De a kompenzációs rendszer erre is kínálna megoldást, ha az érintett országok átvennék. Mert más az, amikor valakit eltart egy társadalom, mert az úgy csak teher, és egészen más az, amikor alanyi jogon kap mindenki egy bizonyos juttatást, és ezáltal motiválva van arra, hogy (többet) dolgozzon.

Globális felmelegedés. Nem tudom, észrevettétek-e már, hogy mindig a nagy szennyező országok azok, akik nem írják alá a szennyezés elleni paktumokat, mely paktumok így fabatkát sem érnek. A Demokrácia 2.0 módszertanát követve elég lenne, ha a többség aláírná az egyezményt, és számon kérné a többieken. "Be akarod hozni az országomba a szennyező technológiával készült termékedet? Csak rajta! ...de előbb a határon kiegyenlítjük az adótartalmakat. Ugyanis nálunk az ilyen árun borsos környezetvédelmi termékdíj van, és úgy igazságos, ha egyenlő feltételekkel versengenek a piacon. A befolyt adóból majd környezetvédelmi beruházásokat fogunk végrehajtani, a te országod helyett, amely azt elmulasztotta." A nemtelen eszközökkel való versengést felváltaná a célszerűség. Mert ha senki nem akarna olcsóbb technológiával aláígérni a másiknak, és senki nem akarná támogatni a hazai termelőket, akkor bizony kiderülne, hogy tényleg kinek megy jobban ugyanaz a dolog, és akkor mindenki jól járna.

Tényleg mindenki. Az is, aki nem fogja megtermelni eztán, mert az apanázs-rendszer őróla is gondoskodna.

Érdekes példába futottam bele a minap. Ugye van az a szituáció, hogy filmet forgatnak a városban, és ezért időnként közterületet foglalnak. Az önkormányzat igyekszik kicsikarni a lehető legtöbb pénzt, és a filmesek tejelnek is szépen, mert megéri nekik a stúdió közelében található "egzotikus" helyszínre kivonulni. De persze ahogy a mostani rendszerben szinte minden esetben, a pénz ilyenkor is igazságtalanul közlekedik.

Milyen helyszínt szeretnek a filmesek? Hát nem a lakótelepet, és nem is a frissen felújított palotákat, se a plázákat. Lepukkant belváros, az a nagy szám. Iszonyú meló lenne stúdióban előállítani, és máshol a világ vége után három utcányira találnak csak hasonlót. Miért lepukkant egy belvárosi rész? Azért, mert nem költöttek rá. Akiknek a környezetére nem költöttek, azoknak pedig rossz. Elhanyagolták őket. És most éppen pénzt csinálnak az elhanyagolásukból. De vajon azt a pénzt arra fogják költeni, hogy kikupálják a környéket? Frászt. Kell az máshova, meg aztán minél tovább marad lepukkant, annál többször jöhetnek oda újból forgatni a külföldiek. Adót persze azok is fizetnek, akik a lepukkant környéken laknak, szóval összegezve: elvonnak tőlük pénzt, és elfelejtenek költeni rájuk, aztán ebből a nem költésből újabb pénz fial, amit megint csak elvonnak tőlük. Szép, nem? Tegyük csak rendbe.

Amikor a filmesek lezárnak egy utcát, akadályozzák a közlekedésünket. Komoly dugó alakulhat ki, ha frekventált útvonal is beleesik az igényelt részbe. Nem csak az autókat, de a gyalogosokat is zavarják. Nem lehet kijárni a házakból, és próbáljon csak valaki boltot üzemeltetni, árut szállítani, netán költözködni épp ott, épp akkor. Sok embernek keletkezik jellemzően kis kára (bár van, akinél forintosítható egy komoly kár is).

A megoldásnál elindulhatunk a prostik és csendháborítók által kitaposott ösvényen. Akit zavar a forgatás, az vagy ott lakik, vagy ott jár el. Olyan dologgal lehet őt megvigasztalni, ami helyileg oda kötődik, tehát ki kell kupálni a környéket. És már bele is futottunk egy szép ellentmondásba. Minél többet zavar egy forgatás, annál többet kell érte kérni, és annál többet lehet majd a környék szépítésére költeni. Vagyis annál kevésbé fog még egyszer odatévedni egy stáb.

Ebből az ellentmondásból pedig nincs kiút. Nem mondhatják azt az ott lakók, hogy ők inkább elkérnék azt a pénzt, és ne hozzák rendbe azon a pénzen az utcát, és akkor jöhetnek újból a filmesek. Nem lehet, mert nem ismerjük pontosan az érintettek körét, és bárkinek adunk belőle, az igazságtalanság lenne azzal szemben, akinek nem. Az önkormányzat sem teheti zsebre azt a pénzt, mert már az elején tisztáztuk, hogy ilyen nem lesz. Lehet még ingyen megengedni a filmeseknek a forgatást, de akkor meg hülyék voltunk. Marad az, hogy a lepukkantságból való hasznot húzás egyszeri, megismételhetetlen dolog.

Ez van, srácok. De talán jó is így.