Demokrácia 2.0

Jött egy olyan észrevétel, miszerint a termékdíjjal gúzsba kötöm a rendszert. A hozzászóló szerint (majd egyszer eljutunk oda, hogy ezeket itt mondjátok el) a környezetvédelem mindenhol teher, nem véletlen, hogy a legnagyobb szennyező országok jellemzően nem mennek bele a korlátozásokba. A környezetvédelem terhét mindenre kiterjeszteni szerinte állóra fékezi a gazdaságot.

Köszönöm az észrevételt, elmondom, miért nincs igaza.

Ez egy másik rendszer, a gazdasági tisztánlátás rendszere. A kapitalizmus mostani formájában egy környezetvédelmi beruházás jellemzően úgy zajlik, hogy (a példa kedvéért) egy kojtoló kéményre nagy dérrel-durral rászerelnek füstszűrőt. Belekerül a világ összes pénzébe, amiért valaki kitüntetést fog kapni. Újsághír lesz, és ünneplés. Hosszú szónoklatok részleteit mutatja a híradó, és mellünk büszkén dagad, hogy hát igen, ez is rendben van. Igaz, hogy a kormány 87156 csillió forinttal támogatta a beruházást, de megérte. Közben pedig lószart érte meg, mert az a füstszűrő majd egyszer elromlik, vagy kikapcsolják, vagy kiszerelik, és egy későbbi időpontban minden ugyanúgy lesz, mint annak előtte. A probléma újratermeli önmagát.

A másik jellemző eset, amikor a környezetvédelem marketing hívószóvá válik. A reklámok harsogják, hogy a termék mostantól szuperlativuszfátot tartalmaz, és az milyen kitűnő, és ezért költsünk rá többet. Holott az általuk fantázianévvel ellátott anyag többnyire az adott célra használható néhány lehetőség közül egy kevéssé gyakori másik, általuk elnevezve. Valójában itt sem történik érdemi előrelépés, csak a fogyasztók nyugszanak meg, hogy lám-lám, immár ők is tettek a környezetért, mert azt a kimondhatatlan nevű izét vették meg.

Egy ilyen környezetben valóban héroszi erőfeszítés a környezetvédelem.

A Demokrácia 2.0 termékdíja annyiban csinál mást, hogy egyszer s mindenkorra költségesíti a szennyezést. Aki szennyez, az mindaddig fizetni fog érte, ameddig szennyez. Az ő technológiája mindig drágább fog maradni, ezzel versenyhátrányt okozva neki. Óriási motiváció ez a korszerűsítésre. Ettől jön csak el a kutatások kora. Ettől fog tényleg kőkemény pénzt érni majd a kutatásba belefeccölt energia. Aki képes előrelépni technológiailag, az gazdaságilag is szárnyakat kaphat. A termékdíjak átfogó rendszere erre motivál.

De ahol nem lehet előre lépni, ahol valamiért muszáj a szennyező módszerrel együtt élni, ott sincs katasztrófa. A plusz pénz, ami rárakódik az ő árcédulájukra, első körben teher, és őket fékezi, de az az utolsó fillérig benne marad a gazdaságban, és finanszírozza a környezetvédelmi vállalkozások soha nem látott volumenét. Még hogy fékezi. Tessék hozzáadni a gazdaság teljesítményéhez plusz... hát, meg nem mondom előre, hány százalékot, de úgy sejtem, hogy valahol 20 és 50% között lesz az eredmény, ha minden területen felfut a környezetvédelmi helyreállítás.

A mai rendszerben a környezetvédelmi pótlékok büntetésként foghatók fel, és az a pénz eltűnik a nagy közösben. Így persze, hogy fojtogató teher. De ha a Demokrácia 2.0 koncepciójának megfelelően egy környezetvédelemmel foglalkozó vállalkozónál landolnak a termékdíjak, akkor azzal bővül a gazdaság.

Nem, nem őrültem meg. Ennyire vagyunk (mutatom) a technikai feltételeitől annak, hogy egy konkrét, a jövőnket érintő döntés élő adásban, nézői (választópolgári) közreműködéssel szülessen meg. Mondom hogyan.

Az ugye alap, hogy mindenkinek van választópolgári regisztrációja. Nem kell ügyfélkapuval szarakodni, adják automatikusan, amikor eléri a felnőttkort. Tehát van. Online hozzáférése is szinte mindenkinek lesz, mert annyira praktikus lesz. Alanyi jogon jár egy minimális sávszélesség, ami online filmnézéshez nem, de egy voks leadásához bőven elég. Mivel ennyire praktikus lesz, csak a megrögzött technika ellenesek és a száz éven felüliek lesznek otthoni hozzáférés nélkül.

Hogyan is zajlik egy kereskedelmi tévés szavazás? Küldik az sms-eket százezrével, és a gép mutatja a pillanatnyi állapotot. Nem fogadnék arra, hogy van olyan eset, amikor pont nem manipulálják a végeredményt, de nem is ez a lényeg. Van egy olyan lehetőség, hogy a beérkező voksokat azonnal lássuk, kiértékelve.

A különbség az lenne, hogy az élőben történő népszavazáskor a választási rendszeren átfuttatott, hiteles szavazatok szerepelnének. A rendszer a parlamenti ülésterembe lenne bekötve, és a képviselők ott készítenék elő a törvényjavaslatot a nézők szeme láttára. Amikor úgy tűnik, hogy számukra elfogadható, akkor kérnek egy véleményt. A nézők (=választópolgárok) a tévé előtt szavaznak, és mindjárt látszik, a nép hogyan fogadná azt a verziót. Ha egyből tetszik, akkor nem nagyon van teendő. De ha nem, akkor jöhet az izgalmas rész. Meg lehet kérdezni, hogy mi az oka az elutasításnak. Variációkat lehet adni egész addig, amíg ki nem bukik, hogy min csúszik el a dolog. Ha megvan az ok, lehet módosítani az igényeknek megfelelően. Vagy, el lehet kezdeni magyarázni ott élő adásban, hogy miért nem lehet azt másképp, majd utána megkérdezni, hogy a friss információk ismeretében is elutasítják-e. Ha javul a helyzet, akkor ismét meg lehet szavaztatni a neten keresztül, és ha ott átment, akkor a képviselők már úgyis csak jelképesen voksolnak róla. (Nem nagyon lesz olyan, aki a nézői szavazatok ellenében döntene.) Elképesztően izgalmasan hangzik egy olyan törvényhozás, ahol egy húzós témát esetleg órákon át pörgetnek, különböző lehetőségeket fölvetve, azokról ott egyből szakértőket megkérdezve, és a választópolgárok véleményét közben folyamatosan monitorozva. Amikor megszületik a konszenzus, tényleg mindenki, aki a tévé előtt voksolt úgy érezheti, hogy ő is részt vett.

Természetesen súlyozni kell a szavazatokat, mert ugyan az eredmény névtelen, de a rendszer tudja, hogy ki szavazott, és hogyan. És ha a fővárosiak 90%-a leszavaz, és mind A-ra voksol, a vidékieknek viszont csak 10%-a vesz részt, de az mind B-t választja, akkor az egyszerű többségi eredmény hiába egyértelműen A, lehet sejteni, hogy a valós kép szerint az összes választópolgár többsége valószínűleg B-t választja. Minden elérhető, és az adatvédelembe nem ütköző szempont felhasználható így súlyozásra.

Szerintem egy ilyen módszer felforrósítaná a választókat. Ez lenne aztán az igazi demokrácia. Így tényleg be lennének vonva a döntésbe.

Minden kényes kérdés esetében ez lenne a jó módszer. A szavazás időpontját jó előre meg lehetne hirdetni, és csinálni belőle egy nagy népi banzájt. Jelszó: "Eldöntjük, közösen!"

Volt egyszer egy kormányzati negyed elképzelés, ami kivételes módon hasznos lett volna. Nem kedvezett a hatalmi gőgnek, el is kaszálták. Pedig jobban passzolt volna a Demokrácia 2.0 kormányzati munkájához.

Van nekünk egy kolosszális parlamenti épületünk, világ csodája. Ha rajtam múlna, minden négyzetcentiméterét kihasználnám. Minden kicsi szobának találnék benne funkciót, beleköltözhetne a sok - múzeum. A parlamenti munkához arra az épületre nem lenne szükség.

A parlament épülete grandiózus, de elavult. Sem az elrendezése, sem a felszereltsége nem felel meg az elvárásoknak. Igaz, a technika beépíthető, de így tízszer annyiba kerül, mint ha egy olyan épületbe kerülne, amit eleve ehhez terveztek.

A parlament létszáma amúgy is kicsi lenne, kb. 50 fős. Ritkán ülnének össze, mert nem kell folyton piszkálni azt, ami jó. Ehhez pedig egy a mostaninak töredéke méretű épület is megteszi. Egyéb, nem plenáris ülések is lehetnének ugyanott.

Ebben a pici parlamenti épületben, ahogyan minden más kormányzati épületben minden nyilvános lenne. A kormányzati épületeknek olyan felépítést kellene adni, hogy minden látszódjon. Van ugyan egy folyamatos tévé közvetítés, de nem lehet mindent egyszerre élő adásban mutatni. Az online felületen az összes kamera képe élőben követhető lenne, de a bizalom építése szempontjából még ez sem lenne elég. Ezért lenne célszerű egy eleve ehhez a megoldáshoz tervezett, végig galériás felépítésű épület, ahol a galériáról minden látszana. Látogatói engedéllyel bárhova be lehetne jutni, és megfigyelni, mit csinálnak. Bármit. És ilyen látogatói engedélyt bárki kaphatna, előzetes regisztrációval, és természetesen a megfigyelő helyiségek kapacitását figyelembe véve.

Így azt is ellenőrizhetnék a látogatók, hogy az online kép tényleg élő kép. Esetleg ha már megvan a bizalom, akkor lehet otthonról is követni, akinek ez a hobbija.

(A parlamentet közvetítő tévécsatornát már korábban leírtam.)

A kérdés, hogy minél? Majdnem azt mondtam, hogy "Magyarország (Ugandánál) jobban teljesít", de aztán elgondolkodtam. Nem biztos, hogy tudok olyan országot, ami biztosan rosszabb nálunk.

Kaptam egy füzetecskét, ezzel a címmel. Kommentálom.

"Magyarország az elmúlt években megújult."

Sok minden változott, az biztos. A kérdés csak az, jó irányba-e.

"Mindannyian nagy áldozatokat hoztunk, hogy talpra állítsuk az országot."

Szerintem az, aki írja ezt, és az, akit ő képvisel, és az ő baráti körük, sógorok, tesók, komák nem hoztak semekkora áldozatot. Ők nyerészkedtek.

"Kiszolgáltatottságunk jelentősen csökkent."

A rekordméretű államadósság nem ezt mondja. Az, hogy export és import nélkül még levegőt se tudunk venni, szintén nem erre utal.

"Magyarország ma már nemcsak a 2010 előtti időszakhoz, hanem Európa számos országához viszonyítva is jobb teljesítményre képes."

2010 óta effektíve visszaesett a gazdaság. Vajon mi lenne az a paraméter, amiben jobban teljesítünk? Nekik, akik ezt írják, többet sikerült ellopni tőlünk? Mert akkor lehet, hogy igazuk van.

"Magyarország ma már az európai válság ellenére is képes könnyíteni az emberek életén. 2013 januárjától minden magyar háztartásban tíz százalékkal kevesebbet kell fizetni a gázért, a villanyért és a távhőért."

Vagyis az a kispénzű, rászoruló ember, akinek minden forint számít, és akit tényleg kellene támogatni, az a pár ezer forintos kis villanyszámlájából megspórolhat pár száz forintot. Akik ezt a füzetet írják, és akiknek a fűtött úszómedence és egyebek miatt több százezer forint az éves villanyköltségük, ők több tízezer forintot spórolnak. Hála a kormány szociális érzékének. Cserébe ezért a jótéteményért az energetikai cégek most fejezték be egyszer s mindenkorra a hálózatkarbantartást, és mostantól ketyeg.

"A válság miatt számos európai országban csökkentek a nyugdíjak. Magyarország ezzel szemben meg tudta őrizni, sőt, kis mértékben növelte is a nyugdíjak reálértékét."

Nem tudom, a fogyasztói kosarat hogyan állítják össze, de a közértben a pénztárnál állva egyszerűen nem hiszem el, hogy 5,2% alatti lenne az infláció. Ja, a szórakoztató elektronika ára lement. De hány nyugdíjas költ olyanra?

"Magyarországon a kormányváltás óta eddig már 24 500 Ft-tal nőtt a minimálbér, vagyis többel, mint az előző nyolc év alatt összesen."

Bruttó. Valamint megemelték az adóját, hogy nettó kevesebbet kapjanak kézhez az érintettek. De nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy a megemelt minimálbérből az adónak köszönhetően több bevétele legyen a kormánynak.

"Magyarország 2011. január elsejétől soha nem látott mértékű adókedvezményeket biztosít a gyermekes családoknak. A gyermekvállalási kedv növekedését mutatja, hogy 2012-ben – hosszú évek után először – nem csökkent, hanem nőtt a születések száma az előző évhez képest."

Ha az országnak van egy 8 és fél milliós része, amelyik 10 évenként 10%-kal csökken, és van egy másfél milliós része, amelyik 10 évenként 50%-kal nő, akkor csak idő kérdése, hogy elkezdjen az össz népesség nőni.

"A kormány megnövelte a rendőrség létszámát. A cél az, hogy minden településen legyen rendőri jelenlét."

Tény. És hol kell erős rendőrség? Na hol? Annyit segítek, hogy nem a demokráciában.

"Több hónapos tárgyalások után magyar sikerrel zárult a 2014-2020 közötti uniós költségvetésről szóló vita. Egy magyar állampolgárra 51 ezer forinttal több támogatás jut a következő hét évben."

Valóban elég jól sikerült alkudozni. De nem szabad elfelejteni, hogy az EU-s folyamatok mindig fáziskésésben vannak. Az, hogy most még tárgyalóképesek vagyunk, az előző kormányok érdeme. Továbbá az, hogy ki mennyit kap, annak is függvénye, hogy ki mennyire van leszakadva. Ha mi kapjuk a második legtöbbet, az azt jelenti, hogy az EU szerint csak egy ország van nálunk jobban összeomolva.

Végül is, ha belegondolok, vannak olyan területek, ahol jól teljesít ez a kormány.

A legnagyobb dilemma az egész koncepció realitásával kapcsolatban az induló egyenleg összekaparása. Az előző szisztéma irtózatos deficitet hordott össze, és itt nem csak a nyilvánvaló, sokat emlegetett hiányokra gondolok. Ahhoz, hogy egy ilyen Demokrácia 2.0 típusú rendszer elinduljon, szüksége van egészséges tartalékokra. Szinte lehetetlennek tűnik ennek az összehozása.

Korábban eszembe jutott már a pazarlások leépítése, az összes látványberuházás leállítása, és mindennek a sürgős költséghatékonnyá tétele. De ez édeskevésnek hangzik ahhoz képest, hogy adókat kéne megszüntetni, és közben adókasszákat üzemeltetni, megfelelő tartalék szintekkel.

Most eszembe jutott egy szívemnek kedves járulékos módszer. Olyan, ami a társadalmi igazságosságot kicsit tudná fokozni.

Most tele vagyunk olyan példákkal, melyek a jelenlegi rendszer korruptságának, rossz működésének felkiáltójelei. A legnagyobb, legnehezebben megváltoztatható tételt ezek közül az épületek jelentik. A budai hegyek tele vannak építve olyan villákkal, melyek többsége nem felel meg az építési szabályozásnak, de fennmaradási engedélyük mégis van. A belvárosban sorban bontanak el műemlékeket (a Műemlékvédelmi Felügyelőséget elővigyázatosan eltakarították az útból), hogy a helyükre épülhessenek csili-vili üvegpaloták. Van, amikor megerőszakolnak műemlék épületeket.

Igazából ez az egész a Váci utca déli részén sétálva jutott az eszembe, amikor megláttam, hogy két emeletnyi műemlékre három emeletnyi üveget két méteres kiugrással építenek rá. Eddig ez a legdurvább semmibevétele az értékeinknek, amit láttam. Mindezt miért? Azért, hogy valakinek sok pénze legyen.

Én pedig azt mondom, hogy a társadalmi igazságosságot bizony növelné, ha az a valaki sokat fizetne cserébe. Mondjuk az a váci utcai ingatlan havi 5 milliót csengethet ki. Ha neki ez belefér, akkor maradhat. Egyébként el is lehet bontani. Ugyanez a kálvin téri üveg tüskék esetén már havi 50 millió kéne, hogy legyen. Ha nem fizet, jelzálogként ráterhelődik. Ha elérte a jelzálog mértéke az épület értékét, elárverezik, a befolyt összegből lebontják, a maradék pedig megy a központi tartalékba. Abba, amelyik nem lehet elég nagy.

Ezt el lehetne játszani minden egyes ingatlannal, amelyiknél tudható, hogy pontosan tisztában volt azzal, mit sért meg, és mégis megsértette, ezzel a saját anyagi érdekét a közösségi értékek elébe helyezve.

Van egyébként más terület is, ahol hasonló eszközzel lehet élni. Kisebb tétel, de az is pénz. Van egy olyan autó kategória, amely azért jött létre, hogy az emberek kifejezhessék általa mások iránti megvetésüket. Egy olyan autó, amelyiknek használati értéke pontosan ugyanakkora, mint a normális autóké, kivéve, hogy megrémiszti a többieket. Igen, a szalonterepjárókról beszélek. Arról, amelyik terepen elakad, viszont bármilyen magas járdára fel lehet vele parkolni, és nincs az az autós, aki nem menekül le előle az útról, ha dudálva közelít.

Ezeket az autókat nem kellene betiltani, csak az adójukat megháromszorozni. Aki mutatni akarja, hogy ő mennyire királyabb a többieknél, az fizethet is érte, nem?

Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy ezek értelemszerűen átmeneti adók lennének. Nem passzolnának a Demokrácia 2.0 rendszerébe olyan értelemben, hogy ezek bevétele nem kerülne visszaforgatásra, hanem csak növelné a tartalékot.

Sokat lehet hallani, hogy a kereskedők trükköznek. Nem a jó árat tüntetik fel, nem jól mérnek, nem az van a csomagolásban stb. Most ez úgy van, hogy a fogyasztóvédelem szúrópróbaszerűen ellenőriz, nevetséges bírságokat szab ki, aztán minden megy ugyanúgy tovább. Hogyan működhet ez a Demokrácia 2.0 rendszerében?

Itt is szem előtt kell tartani bizonyos elveket. Az okozott kárt meg kell téríteni, a kártérítést az fizeti, aki okozta a kárt, a befolyt összeget a károsultakhoz kell eljuttatni, a költségeket a károkozónak kell állnia, és a teljes fizetendő összeget minimalizálni kell.

A károsult a fogyasztó, a károkozó a kereskedő, eddig stimmel. Az is hasonló még, hogy a fogyasztóvédelem kimegy ellenőrizni. A különbség ott keletkezik, hogy a fogyasztóvédelem munkatársa ott helyben korrigálni is tudja a dolgokat. Van nála nyomtató, rálát az adatbázisra, képes tehát arra, hogy átcímkézze azt, ami nem megfelelő. Hiányos a tájékoztatás? Nem megfelelő az ár? Ott helyben legyártja a korrigáló címkéket, és felragasztja. A munkáját hatóságilag végzi, nem jó őt ebben akadályozni. Vagyis meg lehet próbálni, de akkor a közeg kiérkezését követően mindez rendőri felügyelettel fog folytatódni.

Azt gondolom kitaláltátok, hogy mind a fogyasztóvédelmis, mind a rendőr rezsi óradíját ki fogja fizetni? Bingó, a károkozó. Jobban teszi tehát, ha engedi az eljárást folytatódni, mert így lesz neki a legolcsóbb. Különösen azért, mert szankciót nem kap. Igen, jól hallottátok. Ugyanis szükségtelen. Olcsó persze így sem lesz a dolog. A fogyasztóvédelem megbecsüli, hogy mióta folyhat a fogyasztók megkárosítása, és ez összesen milyen károkozási tételt jelent. Ezt mind ki kell csengetni, felszorozva természetesen azokkal az arányokkal, amiket a megbecsült teljes, ilyen típusú károkozás, és annak felderített része kiad. Sokat fog tehát fizetni a renitens kereskedő.

Sokat, de a lehetőségekhez képest mégis minél kevesebbet. Az ellenőrzések gyakoriságát ugyanis oda kell beállítani, ahol optimális. Amíg több kárt lehet felderíteni az ellenőrzéssel, mint amennyibe maga az ellenőrzés kerül, addig megéri növelni, de ha csak töredéke a felderített megkárosítás annak, amennyi a kiszállás díja, akkor érdemes ritkítani a fogyasztóvédelem munkáját.

A befolyt összeget a fogyasztókhoz kell visszajuttatni valamilyen módon. Lehet ez tájékoztatás arról, hogy mire figyeljenek vásárlás közben. Lehet közvetlen támogatás a kereskedők részére, vagy bármi más. A lényeg, hogy a kártérítés összegét rá kell költeni arra a területre, ahonnan befolyt.