Demokrácia 2.0

Az eltérő szabályozás fenekestől fel fogja fordítani a közlekedési viszonyokat. Eltűnnek a személykocsikat sújtó sanyargatások, de a használat valódi költségei immár fizetendőek lesznek. Kérdés, melyik lesz több? Valószínűleg a mostani. A nagy tengelyterhelésű járművek támogatása befejeződik, és előjönnek a vasút előnyei. Mi várható ebből?

A kamionok el fognak tűnni. Csak azok az áruk lesznek nehéz járművekkel szállítva, amiket máshogy nem lehet (túlméretes, túlsúlyos rakományok). Ezeknek a szállítása meg fog drágulni, ezért előtérbe fog kerülni a helyszíni összeszerelés olyan termékeknél is, amiket jelenleg egy darabban visznek el a célhoz. A nagy járművek át fognak alakulni sok kerekessé, mert úgy kedvezőbb lesz az útdíj. A kisebb, könnyebb termékeket kisebb járművek fogják vinni, mert noha kevesebb árura esik így ugyanannyi sofőrköltség, még mindig jobban meg fogja érni, mint a nagyobb tengelyterhelés után fizetendő horribilis útdíj.

Így vagy úgy, a közúti áruszállítás jelentősen meg fog drágulni (vagyis eléri a valódi költségét). A vasút külön támogatás nélkül előtérbe kerül, mint olcsóbb alternatíva. Nálunk évtizedek óta számolják fel az iparvágányokat, a kecskeméti Mercedes gyár viszont érdekes módon építtetett magának egyet. Ők már most másképp gondolkodnak. Ez fog elterjedni, anélkül, hogy mindenféle hülye állami támogatási projektek futnának (a tűzhöz közel ülők nagy örömére).

A személyszállítás sem lesz kivétel. Tudvalevő, hogy a nagy buszok a legnagyobb tengelyterhelésű járművek közé tartoznak. Ez is meg fog változni, mert a nyugdíjas csoport sikítva fog menekülni, ha kiderül, mennyi az egy főre eső útdíj a gyönyörű, hatalmas, büszke, ámde súlyos busszal. Jönnek majd a hernyótalpas, száz kerekű buszok, meg kisbuszok a helyközi közlekedésben. A városi buszok a villamosok és a metró rovására fognak teret veszíteni.

A légi közlekedés sem kivétel. Tartok tőle, hogy a súlyos zajártalom miatt fizetendő kártérítés (amiből a környékbeliek házainak hangszigetelését, és egyéb kártalanítását fedezik), valamint a magas fajlagos üzemanyag-fogyasztás miatti súlyos termékdíj ha megtolja a légi közlekedés árfolyamát, súlyos visszaesésre számíthatnak. Ismét a vasút lesz a nyertes.

A szupervonatoké a jövő.

Mostanra egyértelművé vált: az offline dolgok drágák. Itt az ideje, hogy meglépjük azt, amit már egy jó ideje meg kellett volna. Legyen a teljes ügyintézés elektronikus. Tehát egyáltalában ne legyen papír alapú akta tologatás. Legyen beregisztrálva minden önállóan cselekvő személy, aki saját, vagy a gyámsága alatt álló személy nevében intézi a dolgokat. Célszerű, hogy mindenkinek legyen otthoni elektronikus hozzáférése. Akinek nincs, igénybe vehet erre vonatkozó szolgáltatást, költségtérítés ellenében. Tehát a Maris néni, akinek nem akaródzik megtanulni a billentyűzet használatát, nem a hivatalba csattog el, ha intézni akar valamit, hanem a netpontot keresi fel. Természetesen kifizeti az intézés költségét. Ha ezt meg akarja spórolni, akkor megkérheti az unokáját, vagy beiratkozhat tanfolyamra, amiből van mindenféle, neki való is.

A cél az, hogy minél kevesebb Maris néni legyen. A régi értelemben vett támogatás már nem lehetséges, de a minisztérium ennek ellenére tud segíteni. Ha az állam megbízásából, nagy tételben, egységes kivitelben kerülnek beszerzésre az egy bizonyos célra szánt célgépek, azok ára nyomott lesz. Ha ezt megspékeli az állam egy hitelkonstrukcióval, ami a garantált törlesztés miatt (apanázs!) szintén olcsó pénzből lesz, a rászorulók igen kedvező havi összegért hozzájuthatnak az alapszintű technikához. Arra is van lehetőség, hogy egy alap sávszélességű nethozzáférés ingyen legyen, és csak azok fizessenek érte, akik ennél komolyabbra vágynak.

Ha általánosnak tekinthető a választópolgárok elektronikus elérhetősége, a választások is lebonyolíthatók online. Sőt, jelentősen leegyszerűsödik a szavazások kiírása. Bármely lényeges kérdésben kikérhető az állampolgárok véleménye, bármikor kérhet a kormány útbaigazítást tőlük. Az intézkedések népszerűsége is folyamatosan nyomon követhető, így a választások előtti mizéria is csitul, mert pontosan lehet tudni, hogy mit akarnak az emberek.

Ez mind egy sokkal nyugodtabb, feszültségek nélküli társadalom felé vezető lépcsőfok.

Lehetséges az egységes ügyintézést összekapcsolni egy a mostaninál nagyobb tudású személyi igazolvány kártyával. Olyannal, mely az illető összes jogosultságát hordozza. (Kedvezményeket nem tud hordozni, mert azok nincsenek.) Benne van a jogsi, a nehézgépkezelői bizonyítvány, a nyelvvizsga, a diploma és a többi. Hordozhat ujjlenyomatot, íriszképet, és akkor akár olyan biztonsági jogosultságok is rápakolhatóak, mint például az átvilágítottság.

Meg lehet teremteni annak a feltételeit, hogy a kereskedelmi jogosultságokat is fogadhassa egy ilyen kártya, és ha valaki nem érzi kockázatosnak, akkor a pontgyűjtő kártya helyett lehet olyan, aki az igazolványát nyújtja át. A cél az, hogy összesen egyetlen kártya elég legyen azoknál, akik ezt igénylik, és a (lehetőségek szerinti legkevesebb) kockázatait elfogadják.

Az alapelvek azok, amikről jó lenne, ha nem lenne vita. Mekkora legyen a minimális egészségügyi ellátás, mennyire tartjuk csúnyának a parkoló autókat az utcán, mi legyen az alapszintű tantervben, ilyenekről lehet és kell is vitázni, de arról, hogy el legyenek-e különítve az adók, nem szeretnék. Úgy egy egészen másfajta koncepcióhoz jutnánk el, ami nem célom. Ezekhez az elvekhez szeretnék ragaszkodni:

- Csak úgy szabad beszedni adót, ha az állam előre közli, konkrétan mire lesz felhasználva, és utána konkrétan arra is használja, az átcsoportosítás minden lehetősége nélkül.
- Minden finanszírozási célnak külön kasszája van, melyet egy független intézmény kezel. A központi hatalom a működésébe nem avatkozhat be semmilyen módon, csak felszámolhatja, azt is csak abban az esetben, ha a világ olyan irányban változott meg, hogy az illető finanszírozási cél már értelmét vesztette.
- Minden termék és szolgáltatás, beleértve az állami szolgáltatásokat is, piaci áron fizetendő. Az állam nem befolyásolja a piaci viszonyokat semmilyen módon.
- A nagykorú, cselekvőképes magyar állampolgárok alanyi jogon részesei egy jövedelemkompenzációs rendszernek, mely az átlagjövedelemhez arányosan közelíti a kereseteket.
- Az élet egy területét csak egy adónem szabályozhatja.
- Központi adó csak olyan terület finanszírozására alkalmazható, ahol nem lehetséges megcélozni az érdekelteket.

(Szükség szerint frissítve lesz.)

A központi adók között szerepel egy örökségvédelmi tétel, járjuk ezt körül.

Az adó célja az elveszíthető dolgok megőrzésének finanszírozása, légyen az kulturális vagy egyéb. Jellegében különbözik a természetvédelemtől, mert a természetvédelem célja egy állapot őrzése, ott az egyedek pótolhatóak. Kivételt képez a biológiai sokszínűség elvesztése, vagyis fajok kihalása, ezért a fajok megőrzése is az örökségvédelem hatáskörébe tartozik.

Nem lehet megkérdezni egyenként az embereket, hogy őket érdekli-e a rudapitecus csontjainak megfelelő tárolása, és annak finanszírozása. Lehet, hogy van olyan alapítvány, amely elegendő forrással rendelkezne az örökségvédelem egyes céljainak finanszírozásához, de hiba erre bízni annak sorsát, amit véglegesen elveszíthetünk. Az örökségvédelem tételei nem köthetőek egyénekhez, ezért ilyen alapon sincs mód senkire ráterhelni a cél finanszírozását. Maradt tehát a központi adó.

Mi az, aminek a megőrzését biztosítani kell?

- Műemlékek
- Műalkotások
- Előadó-művészeti produkciók felvételei
- A technikai fejlődés dokumentumai
- Szociológiai állapotunk dokumentumai
- Irodalmi művek
- Publikációk
- Levéltári dokumentumok
- Művészi fotók, illetve mindennemű képi emlék

Jelenleg ezek össze-vissza vannak finanszírozva (vagy éppenséggel sehogy). Jellemző módon onnan szereztek a megőrzésre pénzt, ahonnan tudtak. A szétforgácsoltság miatt a teljeskörűség is sérül, például tudomásom szerint az előadóművészek dokumentálása jelenleg sehogyan sincsen, és a technikai emlékek gyűjtése is szigetes, amennyiben egy-egy szűk terület múzeuma próbálkozik vele.

Pedig a múzeumoknak nem lenne szabad, hogy dolga legyen a megőrzés. A múzeumok célja az ismeretterjesztés, amit megtehetnek önköltségi alapon, illetve adományokból kiegészítve. De nem szabad, hogy ez összemosódjon a megőrzéssel. Ha egy tárlat nem lesz sikeres, na bumm. Ha elvesznek örökségünk darabjai, akkor felelőtlenek voltunk. A megőrzést máshonnan kell finanszírozni.

Természetesen a megőrzéshez adott esetben hozzá tartozik a begyűjtés is. Járhatják forgatócsoportok az országot, hogy minden arra érdemes előadóművészről felvételt készítsenek. Ide tartozik az ásatások finanszírozása is, és a felvásárlás. Minden állami tulajdonú műalkotás megőrzését az örökségvédelmi rendszernek kell biztosítania, ha egy múzeum be akarja mutatni, akkor kikölcsönzi onnan. Ezzel megszűnnek az önálló múzeumi gyűjtemények, lesz egy darab állami gyűjtemény (és persze a magángyűjtemények, de az más tészta). A minőségi tárolás fajlagos költsége valószínűleg így drasztikusan lecsökkenthető, mert fajlagosan olcsóbb egy hangár méretű csarnokot temperálni és ellátni tűzvédelemmel, betörésvédelemmel, mint sok-sok különálló épületben megtenni ugyanezt. Az azonos levegőt igénylő tárgyak mind kerülhetnek egy légtérbe, fajlagosan olcsón, de igényesen tárolva.

Az irodalmi művek, publikációk, fotók stb. tárolásánál szerencsére segítségünkre siet a technika. Az adattárolás költségének röhejessé válása óta egyszerűen nincs ok arra, hogy bármi is ne legyen elektronikusan tárolva. A szöveges és képi jellegű emlékek megőrzésének teljes értékű módja az elektronikus kópia, a tárgyi emlékek esetében nem. Ennek ellenére a tárgyi emlékekről is készülhet felvétel, hiszen sok esetben a kutatók számára is elegendő a felvételt szemügyre venni, és nem szükséges a raktárban megtekinteni magát a tárgyat. Így olcsóbbá tehető a kutatás. Természetesen a kutatók számára van lehetőség a raktárban is kutatni, ebben az esetben a tárgyi emlékek elővételének költségét meg kell téríteniük.

Ebben a rendszerben a mozdítható tárgyi emlékek hangár méretű csarnokokban vannak elhelyezve, temperáltsági igény szerint fajtánként. Teljes körű és szabadon hozzáférhető a fotó- és videókatalógus, amely a kutatók számára is az egyes számú információforrás. A raktárból tárgyi emléket tanulmányozásra csak kutatók kérhetnek ki, de oda még ők sem léphetnek be. A hangsúly az elektronikus információtároláson van, mely fajlagosan olcsó.

A nem mozdítható tárgyi emlékek: épületek, köztéri műalkotások védelme külön téma. Ezekben az esetekben van egy kezelője a területnek, az ingatlannak, kinek a felelőssége a megőrzés. Az állami örökségvédelmi kassza ennek költségeit megtéríti számára. Például ha valaki műemlék épületben lakik, tevékenykedik, ez megnehezítheti az életét, mert bizonyos dolgokat nem tehet meg benne, vagy csak körülményesen teheti meg. Ebből kára származik, amit jelenleg kénytelen lenyelni, vagy rosszabb esetben megpróbálja kijátszani az előírást. Hogy ez ne történhessen meg, az illetőt kártalanítani kell. Csak így van esély a műemlék megfelelő megőrzésére.