Demokrácia 2.0

Már a kifejezéstől is kiveri a víz a mostani illetékeseket. Úristen, nem lesz annyi ember, akinek az adójából tömögetni lehessen a lukakat, és ki fog derülni, hogy mindent elloptak. És ez baj lesz. Először nekik lesz baj, akik mindent elloptak, mert össze fog omlani minden, és akkor muszáj lesz eltűnniük, és akkor vége lesz a lopkodásnak. De sajnos utána pedig nekünk lesz (még nagyobb) baj, mert tényleg össze fog omlani minden, és annak az árát ismét mi fogjuk megfizetni, és nem ők, akik mindent elloptak. Szóval most ez a rendszer van.

A rossz hír az, hogy az évtizedek alatt ellopott pénzt mindenképpen vissza kell termelni, mert annak ott lenne a helye egy normálisan működő gazdaságban. Ez a mostani rendszer rettentő öröksége, amivel bármilyen új berendezkedésnek szembe kell néznie. De még mindig jobb ezt tervezetten intézni, mint várni a katasztrófát, és akkor kapkodni, amikor már minden leállt.

Valójában teljesen érdektelen az, hogy egy társadalomban hányan hányévesek. Tökmindegy. Az apanázs-rendszer erre ásít egyet, és lazán beszabályozza magát hozzá. Nem lehet túl sok a nyugdíjas, ha nincsen nyugdíjas. Az ugyan lehetséges, hogy a megtermelt érték csökken, mert egyre kevesebb embernek van kedve dolgozni, de a piac erre azonnal reagál, és emelni fogja a munkabéreket, és motiválni általa a dolgozókat, hogy minél később váljanak inaktívvá, amitől a már megérdemelt pihenésüket töltők közül is lesznek, akik visszacsábulnak egy kis plusz munkára, amiért cserébe ily módon nem is annyira kis plusz pénz üti a markukat. Erőteljesen fékezi tehát a piac az átlagéletkor növekedéséből fakadó dolgozói létszámcsökkenést.

És ha nem, abból nincsen kardinális probléma. Tegyük fel, hogy sok ember gondolja úgy, hogy mégse akar dolgozni. Ez az ő döntésük. Minél több ember gondolja így, annál lentebb kúszik az apanázs, és annál rosszabb lesz mindenkinek általa. De, ezzel párhuzamosan árazódik fel a munkaerő, ezért az, aki mégis dolgozni akar, kompenzálva lesz, mert lehet, hogy kevesebb lesz az apanázs, de ugyanazért a munkáért viszont többet fognak fizetni, mert meg akarják becsülni, meg akarják tartani a munkaerőínséges időkben.

(Mielőtt valaki előhozná, sietek leszögezni, hogy bármely, az illető döntésén túlmutató hátrány (munkaképesség csökkenése egészségügyi okokból stb.) biztosítási kérdés, és a kötelező egészségbiztosítás dolga erről intézkedni. A Demokrácia 2.0 rendszerében nem létezhet olyan ember, aki szeretne, de rajta kívül álló okok miatt nem tud dolgozni, és mégis csak az apanázst kapja.)

Nem. Egyáltalában nem ez a dolog lényege, ugyanis egyáltalában nem az a jó, ha a dolgok olcsók. Persze, kellemes lehet a fogyasztóknak, ha keveset kell fizetni a pénztárnál, de ez nem lehet olyan fontos szempont, aminek a kedvéért becsapjuk magunkat. A helyes cél csakis az lehet, hogy minden kerüljön pontosan annyiba, amennyibe valójában kerül.

A cigaretta valós ára annyi, amennyi akkor jön ki, ha rászámoljuk az általa okozott egészségkárosítást. A kőolaj valós ára akkor jön ki, ha rászámoljuk az általa okozott környezetrombolást. És így tovább. Mocskosul drága valami? Akkor legyen mocskosul drága! A drágaság csak rövid távon hozhatja hátrányos helyzetbe a fogyasztókat, ha a piac fel van szabadítva. Ha a piac fel van szabadítva, akkor lépni fog. Keresni fogja az alternatívát, mert a drága termék, szolgáltatás mellett kialakul a piaci igény az olcsóbb alternatívára. És ahol igény van, azt a felszabadított piac ki is fogja szolgálni. Egy idő után meg fognak jelenni a (valóban!) olcsóbb alternatívák, és a rendszer egyből sokkal jobb állapotba kerül, mint a mesterségesen alacsony árakkal operáló (és ezzel a drága, környezetromboló megoldást konzerváló) alternatíva.

Az adók tömkelegétől való megszabadítás egyik oldalról általános árcsökkentő tényező. Másik oldalról a munkaerőhiány elszabadíthatja a béreket, ami ezt ellensúlyozhatja. Mindehhez hozzájön a mostanitól abszolút eltérő termékdíj rendszer, ami keresztbe-kasul borogatni fogja az árarányokat. (Értsd: helyére fogja tenni az árarányokat. Az árak most vannak kibillentve valós helyzetükből, mesterségesen. A helyreállítás csak addig tűnik aránytalanságnak, amíg meg nem szokják, utána már az lesz furcsa, ahol nem a valós árak vannak érvényben.) Összességében tehát nagyon nehéz megsaccolni, hogy általánosságban drágább, vagy olcsóbb lenne-e minden a Demokrácia 2.0 rendszerében.

Csak annyit tudhatunk biztosan, hogy helyénvalóak lennének azok az árszintek.

"Figyeljék a kezemet, mert csalok!" mondogatta Rodolfó mutatvány közben. A politikusoknak a szájukat kellene figyelemmel kísérni, de nem tesszük.

A populizmusnál nagyobb bűnt politikus nem követhet el. A populizmus maga a fertő. A populista politikus mindig azt mondja, amit hallani szeretnénk, hogy ettől megnyugodjunk, és abbahagyjuk a gondolkodást. Minél többet gondolkodunk, az neki annál rosszabb, mert annál többen fogunk rájönni, hogy lop.

A jelenlegi rendszerben csak átmenetileg maradhat fenn olyan politikus, amelyik nem lop. Esetleg onnan lehet megismerni, hogy az összes többi fennen hangoztatja róla, hogy lop. Igen, ez egy elég jó kiindulási alap lehet annak a következtetésnek a levonásához, hogy ő az, aki nem lop. Ja, gondolkodni is kell hozzá, elnézést.

A gondolkodás igazából nem nehéz, ha az ember hozzászokott. Most a legtöbb ember számára ez nem otthonos terület, és ebben az elmúlt évtizedek politikusainak, valamint a kertévéknek és a reklámozóknak meghatározó szerepük van. Ők járnak akkor jól, ha mi ostoba, irányítható bábuk vagyunk.

Mi kell ahhoz, hogy ne legyünk ostoba, irányítható bábok? Először is tanulni kell. Ezt nem lehet megúszni. Azután fontos a tapasztalat. Most azt mondják Viktorék, hogy 18 év múlva kánaán, na ehhez kell majd az a 18 év. Súlyos ára lesz, de remélhetően lesz, aki összeveti az eseményeket az ígéretekkel. Ha kevesen lesznek, akkor újra ki lehet majd úgy rabolni az országot, ahogy most ők teszik. Megint 18 év, és talán többen lesznek, akik gyanakodnak. Sajnos a nyugati demokráciáknak több évszázados előnyük van, és de jó lett volna, ha sikerül ezt a lemaradást egy vetődéssel áthidalni. Úgy tűnik, nem ez lesz, és a saját tapasztalatunkon leszünk kénytelenek okulni.

De akárhogy is, tessék kétkedéssel fogadni bármit, amit politikus mond. Sőt, bármit, amit bárki politikával kapcsolatban mond! Eszedbe jutott például, hogy én lehetek valamelyik párt fizetett hangulatkeltője? No, ez hogy hangzik? És ha így van, akkor én mit akarhatok? Tessék csak elgondolkodni ezen. Tessék kétkedve fogadni minden soromat.

Ha csak ennyi hatása lenne a blogomnak, már nagyon jó lenne.

Miért nem lesz háború a Demokrácia 2.0 rendszerében?

A háború a javak újraelosztásának eszköze. Tehát a kirobbanásának mindig feltétele, hogy bizonyos, gazdaságilag elég erős csoportok huzamosabb ideig ki legyenek rekesztve abból a hatalomból, amely gazdasági erejükhöz passzol. Ilyen kirekesztés lehet országon belül és országok között is, ennek megfelelően beszélünk forradalomról, polgárháborúról, vagy pedig "hagyományos", országok közötti viaskodásról.

A kérdés tehát, hogy mennyire engedjük a hatalom kisajátítását. Mennyire tudja bebetonozni magát a hatalomba egy csoport, kiszorítva onnan a többieket. A Demokrácia 2.0 rendszerében nagyon kevéssé. A tetőtől-talpig egykulcsos, mérlegelés nélküli adózás során nem tudnak előnyt kovácsolni hatalmi pozíciójukból a nagyok. Nem tudják magukra szabatni a kivételeket, nem tudnak zsíros állami megrendelésekhez jutni csókosokként, mert már nem lesznek zsíros állami megrendelések. A kiadások a független adókasszáknál jelennek meg, és ott is minden ki lesz írva koncesszióba. Akár még a minisztereket is pályázat útján választják majd ki.

A kis- és nagyvállalkozások közötti mozgás könnyebb lesz, mint bárhol a világon, mert semmilyen módszer nem lesz, ami a nagyokat preferálja. Ez igaz az egyén jólétére is, aminek a jelentőségét nem szabad alábecsülni. Nem egy forradalmat kirobbantott már, hogy bizonyos rétegeket nem hagytak érvényesülni. Az apanázs az érvényesülés tökéletes eszköze. Mindenki megkapja munka nélkül, ezért mindenki, aki akar dolgozni, dolgozhat mellette. Mindenki, aki többet akar keresni, kereshet többet az apanázs-rendszerben. Nincstelenből boldogulóvá könnyű válni ebben a rendszerben, boldogulóból jólétben létezővé is, jólétből a gazdagságba is könnyű az út. Alkalmazottból vállalkozóvá, kisvállalkozóból középvállalkozóvá, és onnan tovább szintén sima az ösvény. A társadalmi mobilitás soha nem látott lehetőségei nyílnak meg.

Ezek a lehetőségek akár országok között is fennállnak, de persze csak akkor, ha más országok is átveszik a módszert.

Ha pedig a leeresztőszelepek mindenhol nyitva vannak, nem lesz nyomás, ami szétrobbantsa a rendszert.

Gondoljuk csak át az elektronikus ügyintézést. Ugyan nem sokat változtat a Demokrácia 2.0 koncepció lényegén, de jelzés, hogy mégis milyen technológiai környezetbe illeszteném a tervezetet.

Tehát, nincsenek akták. Egyáltalán nincsenek akták. Biztonsági nyomat sincsen, a biztonságot egy megfelelő mentés adja. Képzeljünk el ilyen körülmények között egy rendőri ellenőrzést.

Van egy dolog, amit nem lehet kiküszöbölni. Személyiségi jogokba ütközik, ha az emberek, járművek automatikusan követhetőek, ezért nem szabad engedni, hogy azonosító nélkül is képes legyen a karhatalom azonosítani embert, járgányt. Az azonosító a személyi igazolvány és a rendszám. Más nem kell.

Más semmi nem kell.

A személyi mellé manapság szokás elkérni a lakcímkártyát és a jogsit. A jogsin azután lehet ellenőrizgetni, hogy milyen kategória, nem járt-e le meg egyebek. De ha a személyit az ellenőrző készülék elé tartva az azonnal köpi, hogy milyen jogsija van az illetőnek, és hogy hol lakik, és hogy körözik-e és a többi, akkor ez ugye fölösleges. Az autó papírjai de pláne feleslegesek, hiszen a rendszám elég. Rögtön látszik, hogy milyen vizsgái vannak, minek a szállítására jogosult, ki a tulajdonosa, és konkrétan mely személyek vezethetik. Ez már akkor megjelenhet a rendőr képernyőjén, amikor a közelébe kerül, és a kamera azonosítja a rendszámot. Ennyi.

Persze egy ilyen rendszerben a rendszám valódiságát fokozottan kell ellenőrizni, hiszen más hamisítható eszköz híján csak ezt fogják tudni babrálni a csalni szándékozók. De mivel a rendszám ezzel az autó egyedüli azonosítójává válik, célszerű olyan technikai megoldást előírni, amit nem két csavar tart.

Ha különleges a szállítmány, amihez útvonalengedély szükséges, ÁNTSZ vizsga meg egyebek, azokat mind-mind tudhatja az elektronikus ellenőrzés. És mindig az aktuális állapotot fogja megadni, a hamisításoknak, pontatlanságoknak egyszer s mindenkorra véget vetve.

Útlevélbe pecsét? Vízum? Az minek. Útlevél is minek. Személyit átadjuk a határon, és a rendszer majd mutatja, mire van engedélyünk, mikor hova lépegettünk. Persze ha a másik ország igényli a lapozható okmányt, akkor muszáj lesz, de mutassunk először példát.

A személyi igazolványhoz hozzárendelhető az összes képesítés, az összes engedély, az összes jogosultság, belépési engedély. CSAK a személyazonosságot kell igazolni egy fejlett rendszerben. A személyazonosságot persze nem feltétlenül egy igazolvány fogja mutatni, az illető beleegyezhet más azonosításba, és akár csipet is ültettethet magába, ha ezzel kapcsolatban nincsenek fenntartásai. A lényeg, hogy csak a személyt kell azonosítani, minden mást kezel a rendszer önállóan.

No, hát ilyen az a környezet, amire ma érdemes tervezni.

Aki most él és mozog, és nem a közvetlen Fidesz-holdudvar tagja, ekézi őket ezerrel. Kapnak kígyót-békát, és rájuk is fér, mert kifejezetten az arroganciájuk, hatalmi gőgjük okozta, hogy ennyire bénán kezelték a válságos helyzetet. (Okozhatta volna más is, lásd augusztus 20-i vihar.) Úgy kell nekik.

Emiatt a Fidesz népszerűsége lehet nagyobbat fog esni, mint az alkotmány kiiktatása miatt. Nem kár érte, de azért vegyük észre, hogy a jó kormányzás nem egyenlő egy katasztrófahelyzet megfelelő lereagálásával. Nem védeni akarom őket, de ez csak egy ostoba malőr, semmi más. Nem dolgoztak jól a PR részlegen, eltolódtak a hangsúlyok. Mert a legolcsóbb népszerűség-szerzés az, amikor a katasztrófa helyszínén maga a kormányfő díszeleg rögvest, és komoly arccal intézkedik. (Amikor az árvíz volt, akkor még tudták, mit kell csinálni.) Persze azt is tudjuk, hogy ettől nem lesz jobb se az árvízi mentés, se a hókotrás, épp ellenkezőleg: a kormányfői cirkusz akadályoz. De jól mutat a tévében. Most nem mutatott jól a tévében, mert elszúrták. Nem csak ezt a részét, hanem a reagálást is: a civil kezdeményezések csúnyán lekörözték őket.

De ettől még lehetnének jók. Nem ettől nem jók. Egy ilyen bénázás "csak" pár ezer embert hozott szorult helyzetbe, a hétköznapi tevékenységükkel viszont 10 milliót (mínusz a holdudvaruk) tartanak szorult helyzetben folyamatosan.

Sokan a központi irányítást állítják szembe a civil kezdeményezés anarchikus működésével. Előbbi most csúnyán leszerepelt, de nem azért, mert központi irányítással ne lehetne ezt jól csinálni. Ellenkezőleg: központilag lehetett volna ezt csak teljesen jól csinálni. De ahhoz nem kellett volna elszúrni.

A Demokrácia 2.0 rendszerében is előfordulhat, hogy valaki hibázik. Előfordulhat, hogy akinek a dolga lenne, nem intézkedik időben, megfelelő módon. A különbség nem ebben van. A különbség abban van, hogy aki a hibát elköveti, már nem egy nagy ragacsos polip egy nyúlványa, aki hibázhat anélkül, hogy következménye lenne. Nem, a Demokrácia 2.0 rendszerében az, aki ezt elrontja, másnap már mehet is, mert nem kapcsolódik a központi hatalomhoz, és nem lesz, aki megvédje.

Bármit is terveztem eddig életemben, azt tartottam, hogy mindig az alapoknál kell kezdeni. A jól lefektetett alapokra épített rendszer hálás: a később váratlanul előmászó problémákra jól fog reagálni. A Demokrácia 2.0 esetében is az alapoknál kezdtem, és milyen jól tettem.

Van ugye az a probléma, hogy a gyártók nem érdekeltek a tartós termékek előállításában. Legyen minél olcsóbb, legyen eldobható, és vedd meg gyorsan a másikat, az újat, a jobbat. Ez aztán egy felpörgetett szemlélethez vezet, melyben az ideális fogyasztó habzsolja és dobálja el a javakat. Ez a mostani rendszer egyik rákfenéje. Hogyan alakul a jelenség a Demokrácia 2.0 rendszerében?

Hasonlítsunk össze egy olcsó és egy drága terméket. Ha az olcsó termék tartalmaz 1 egységnyi anyagot, 1 egységnyi belefektetett munkát, kibírja 1 egységnyi ideig, és kerül 1 egységnyi pénzbe, akkor a tartós terméknél lehet számítani mondjuk (példa!) 3 egységnyi anyagra, 10 egységnyi munkára, 100 egységnyi élettartamra és 10 egységnyi árra.

Az olcsó termék egy tömegcikk, és noha az is gondosan meg van tervezve, az előállításához már kevés munka szükséges, és sokat készítenek belőle, ezért kevés munkát tartalmaz egy-egy darabja. Az olcsó termék árának nagyobbik részét az anyag ára adja ki.

A drága termék kisebb sorozatban készül, ezért a gondos tervezés árát kevés darabra kell leosztani. Ehhez jön még a gondosabb összeszerelés, és a többszöri ellenőrzés plusz költsége, így a végelszámolásnál hiába van ebben a termékben több anyag, mégis a belefektetett munka költsége a döntő.

És akkor érkezik a termékdíj balról :)

A Demokrácia 2.0 rendszerében a termékdíj a teljes felhasznált anyag után fizetendő. És noha a drágább termékben több van, ezért az után kell több termékdíjat fizetni, mégis a termék árához képest ez arányaiban kevesebb. Mondhatni nem rezdül meg tőle. Ezzel szemben a bóvli terméket drámaian érinti, hogy a termék ára akár megtöbbszöröződhet a termékdíj által, ami alapvetően befolyásolja a keresletet. Minél olcsóbb, tehát minél inkább csak az anyagot fizettető termékről van szó, annál inkább megdrágítja a termékdíj, és minél drágább, tehát minél inkább munkadíjat fizettető termékről van szó, annál kevésbé. Az átmenet fokozat nélküli, és minden szegmensben felfelé tolja el a keresletet.

A termékdíjas rendszer tehát a bóvli irányából tolja a tartósabb termékek felé a világot, és ezáltal szorítja ki az eldobható, sok szemetet okozó termékkategóriát.

Nos, ez abszolút nem volt beletervezve eddig, és csak most derült ki, hogy a jó alapoknak köszönhetően, "mellesleg" tudja.