Demokrácia 2.0

Hoppá, mit sodort elém ma a fészbuk. Szebben én sem írhattam volna le a problémát, amit megfogalmaz. A kettőnk gondolatmenetében csak annyi a különbség, hogy ő a mostani rendszerben keresi a megoldást, ami ezért szükségszerűen kisebb volumenű. Én továbbléptem, és lehúztam a klotyón az egész mostani berendezkedést. Úgyhogy az utolsó néhány bekezdésével már nem értek egyet, de a többivel igen. A cikk:

Gazemberség a minimálbér

Módosítás 2012.02.20.: ez a bejegyzés nem segít! (Írom ezt azért, mert a gugli elkezdte kidobálni találatnak a "közalkalmazotti bértábla" kereső kifejezésre.)

Ha manapság valaki a közszférában akar elhelyezkedni, bonyolult táblázat alapján számolódik ki a fizetése. Elmagyarázom, hogy ez miért baromság.

A tudás érték. Részben azért tanulunk, mert jó érzés, de főleg azért, mert ha többet tudunk, több hasznunkat veszi a munkáltató, és ezért többet fizet majd. Érdekes módon ez a versenyszférában szépen működik beavatkozás nélkül, illetve működne, ha bele nem rondítottak volna a minimálbérrel. Mindenesetre a magasabb fizetési osztályokban semmilyen előírás nem kényszeríti a vállalkozókat, hogy azokat a húzós fizetéseket leszurkolják. Az a dolgozó ér nekik annyit, hoz annyi hasznot, tehát megfizetik az árát, piaci alapon.

A közszférában ehelyett gúzsba kötve okoskodnak. Mivel nem az finanszírozza a szolgáltatást, aki igénybe veszi, megy a rettegés, hogy lesz-e rá elég pénz. Hogy nehogy elcsússzanak a kalkulációval, kőbe kell vésni a béreket. Ha pedig kőbe vésés, akkor máris előugrik a bértábla, ami megmondja, kinek mennyit kell adni. Öregebbnek, magasabb képesítésűnek több jár meg ilyenek. Vajon okosabb lett attól, hogy megöregedett? Lehet. És vajon a diplomája ér valamit? Lehetséges, de nem biztos. Mégis kötelező neki megadni, ami neki jár. Ez vezet aztán oda, hogy emberek eltitkolják a diplomájukat, mert kell a munka, és ha diplomásként mutatkoznak be, túlképzettek lesznek, akinek többet kell adni, és ezért nem őket fogják választani. Sok értelme volt az előírásnak, ugye?

Ha van apanázs, akkor nincs szükség bértáblára. Ha az fizet a szolgáltatásért, aki igénybe veszi, akkor rá lehet bízni a piaci viszonyokra a fizetéseket. Igen, megdrágult az egészségügy, mert kevés az orvos, és többet kell nekik fizetni, hogy ne menjenek külföldre. Igen, olcsóbb lett az oktatás, mert sok a pedagógus, és nagyon kell nekik a munka, és olcsóbban is elvállalják. Ezek csak példák, amik viszont simán bekövetkezhetnek, ha elszabadítjuk a fizetéseket.

Ha nincsenek fixálva a bérek, akkor differenciálni is lehet azokat. Egy-egy kimagaslóan jó pedagógus lehet többet érdemel a borítékba. Ahogy az orvos is. Vagy a rendőr, a katona. Tessék egyenként megalkudni minden dolgozóval. Vagy ha nem, akkor tessék szembenézni vele, hogy lesz, amelyiknek nem felel meg, és továbbáll.

A továbbállást az apanázs messzemenően támogatja. Egyrészt nem esik egyből a földre, ha hirtelen felindulásból felmond. Másrészt alkalmat ad rá, hogy tanuljon. Akár autodidakta módon, az apanázsból éldegélve, akár a fizetésből félretett pénzből továbbképzésre beiratkozva. Átképzi magát, és szerencsét próbál egy másik irányban.

A termékdíj a nyers mennyiségekkel számol. Ennyi és ennyi széndioxidot tetszettek kibocsátani, akkor ennyivel tessék járulni a kasszához. Ez viszont nem igaz az ország bármely pontjára.

Szükséges, hogy definiáljuk a különböző védett területek, védett objektumok kiemelt védettségét. Hogy példát is mondjak: szalmatüzelésű erőmű kontra Tokaj hegyalja. A szalmatüzelés nagyszerű módszer, mert ha a megtermelt tüzelőanyagot is hozzászámítjuk a körhöz, a kalászost learató gazda pont annyi elnyelt széndioxid után kap termékdíj visszatérítést, amennyi kibocsátott széndioxid után az erőmű fizet, tehát ez a kör nullás. (Ami ugyebár nagyon nem mondható el a fosszilis tüzelőanyagú erőművekről.) Oké, szép-szép a szalmaerőmű, de ne ott legyen. Hogyan tudjuk definiálni ezt a "ne ott"-at?

Ehhez sajnos (nem szeretjük a sok adót) szükség van egy újabb adóra, ami pedig a közelségi adó. Ha mondjuk károsanyag-kibocsátó helyről beszélünk, fel kell vinni a térképre az összes olyan objektumot, amelyet védeni akarunk tőle. Meg kell határozni, hogy mennyire káros rá, ennek adni kell egy számértéket. A közelségi adó összege úgy fog kijönni, hogy a kibocsátott mennyiséget megszorozzuk a károsság mértékével, majd elosztjuk az objektumtól való távolsággal. Tehát fordítottan arányos lesz a távolsággal a fizetendő adó. Olyan lesz a díjfizetési zónákat jelölő térkép, mintha magassági szintvonalakból állna. A védendő objektum tüskeként emelkedik ki (ha védendő terület, akkor persze fennsík). Tőle távolodva egyre lankásabb, végül már szinte mindegy, milyen messze van, nincs érdemi különbség. Ha levegőben kibocsátott szennyezésről beszélünk, akkor az uralkodó széllel ellenkező irányba el kell húzni a zónákat a szél erősségének megfelelő mértékben. Ha vízszennyezésről van szó, akkor a vízáramlások mentén kell felrajzolni a távolságokat. Elsőre talán macerásnak tűnik, de egyszer kell csak egy ilyen induló térképet elkészíteni, és utána a védendő objektumok változásait kell csak rávezetni, hogy megkapjuk az adófizetés mértékét.

Hogy visszakanyarodjunk a példához: meg kell nézni, hogy a szalmaerőmű milyen messze van Tokajtól, és a szél merre fúj. Ezek (no meg a kibocsátott mennyiségek) arányában kell rá kivetni a megfelelő mértékű adót. Az adót természetesen a tokaji károsultak kapják. Akkor van rendben a szabályozás, ha a károsultak elégedettek. Igen, kicsit füstösebb a levegő, de bőven tudták kompenzálni a káros hatásokat olyan beruházásokkal, amiket a közelségi alapú adó tett lehetővé.

Persze a rendszer kívánatos végeredménye nem ez. A fontosabb cél elérni, hogy a károsanyag-kibocsátónak ne érje meg védendő objektum közelében üzemelni. Amikor kiválasztják a telephelyüket, előbb tanulmányozzák át tüzetesen a környezetvédelmi térképeket. Ha a rendszer jól üzemel, akkor ennyi elég is: nem fogja a környezetvédelmi hatóság soha azt mondani, hogy oda nem települhet. Legfeljebb megvonja a vállát: ha olyan hülye, hogy amellett a horror adószint mellett is megéri neki...

Ha már szóba került, vesézzük ki a hajléktalanok dolgát.

A mostani társadalom irgalmatlanul cserbenhagyja a tagjait. Ha valaki kicsúszik a család és a munka kötelékéből, csak óriási emberi tartással képes magát megtartani, vagy éppen visszaküzdeni. Aki belecsúszott a kilátástalanságba, útja egyenesen vezet tovább lefelé. Társadalmunk szégyene, hogy ezt eltűrjük. Van olyan hajléktalan, aki a legnagyobb forgalom közelében ver tanyát, és úgy próbál ott némi aprópénzhez jutni, hogy a járókelőket meghánytatja. De a többség nem ilyen. Ők a kiserdőben eszkábálnak össze maguknak kalyibát kartonból, nejlonból, gyűjtik a fát, hogy legyen mivel fűteni, éjjelente járják a kukákat, és onnan szednek ki élelmet. Próbálnak életben maradni. Mindannyian megérdemlik, hogy a társadalom jobban vigyázzon rájuk a mostaninál.

Nézzük, mit változtat ezen a sokat emlegetett apanázs rendszer.

Először is, ha valaki elveszíti a munkáját, az asszony kirúgja, akkor sem kell magába roskadnia. Anyagi okokból legalábbis semmiképp. Ha nincs semmi, akkor is ott van az apanázs. A mai árfolyam szerint ha mondjuk 100 ezer forint az apanázs, abból lejön a kötelező biztosításokra minimum 30 ezer, akkor marad 70 ezer. 70 ezernek elégnek kell lennie egy akármilyen lakás kibérlésére, a rezsijének kifizetésére, és akkor még maradt ennivalóra is. Hangsúlyozom, itt nem arról van szó, hogy egy 70 ezer rezsijű lakást tartson fenn belőle, mert nem az a célja. Az a célja, hogy ha nincsen semmi, akkor is legyen valami. Úgy, hogy érte cserébe nem kell tenni semmit.

Az apanázs alanyi jogon való folyósítását nem győzöm hangsúlyozni. Itt most kiemelten fontos. Nem kell miatta aggódnia, mert biztos, hogy mindig megkapja. Kalkulálhat rá, akár még hitelt is fölvehet rá, habár az azért húzós.

Most nincsen olyan szükséglakás kínálat, ami az ilyen igényeket kielégítené, mert nincs ilyen igény. Ha lenne, az ingatlanfejlesztők egyből rámozdulnának. Képzeljünk el egy tíz négyzetméteres odút, tetőtől-talpig kicsempézve, benne tűzhely, mosdó, vécé, zuhanyzó, asztal, szék, ágy, szekrény. Jól szigetelt anyagból, jó nyílászárókkal, rendes fűtéssel, vidám színekkel, nagy ablakkal. Tehát egy korszerű anyagokból készített, rendkívül strapabíró, pici szoba. Mennyiért lehetne kiadni? Szerintem a bérleti díja megállhat 20 ezernél, a rezsije pedig 10 ezer összesen. (Tíz négyzetméter!) 30 ezerből megúszta, melegben van, és rá tudja zárni az ajtót a holmijaira. Ma ilyen nincs, mert akinek van jövedelme, az nem akar így nyomorogni, akinek pedig nincs, az ezt sem tudja kifizetni.

 Az alanyi jogon kifizetett apanázzsal szemben most csak a jótékonyság van. Odadobunk neki valamennyit, a lelkiismeretünk megnyugszik. Ő erre nem tud számítani, ezért nem tudja beosztani. Jellemzően egyből elissza, mert abban a helyzetben csak azt lehet tenni. Ahhoz, hogy onnan kimozdítsuk, kell az alanyi jogon folyósított, rendszeres apanázs. Persze, egy bevezetett, jól működő apanázs-rendszerben nincs is kit megmenteni, hiszen már ott beavatkozik, amikor az illető le akar csúszni.

Vagyis általában. A kilátástalan helyzet legtöbbször külső okokra vezethető vissza, de bizonyos esetekben az illető maga az okozója. Vannak emberek, akik nem tudnak gondoskodni magukról valamilyen mentális okból. Nem képesek azt választani, ami nekik jó. Ők akkor is az utcára kerülhetnek, ha akármennyi pénzt juttatunk nekik. Rájuk való tekintettel fontos kitérni arra a részletre is, hogy ha valaki az apanázs mellett is a fedél nélküliséget választja, azt hatóságilag vizsgálat alá kell vonni, hogy tisztázzák a mentális állapotát. Valószínűsíthető, hogy súlyos zavar van nála, máskülönben miért választaná azt az életmódot, ami az idő előtti halálához vezet. Ha szellemileg ép, és mégis az érthetetlen megoldást választja, akkor viszont hagyni kell. Akkor már tényleg mindent megtett érte a társadalom.

Sokszor hivatkoztam rá, ideje, hogy kifejtsem. Nos, hogyan is működik az államilag garantált apanázsból való törlesztés?

Az apanázs garantált, az egyéb jövedelem nem. Ha van egyéb jövedelme az illetőnek, az többlet forrást jelent levonáskor, de erre kalkulálni nehéz. Csak az apanázsból levonható rész biztos. Ezért ezt az összeget, ami mondjuk legyen a 15%-a, tekintjük garantált törlesztőnek. Ez az, ami lehetővé teszi, hogy bárki, akinek nincsen egyéb jövedelme, képes legyen mégis hitelt fölvenni.

A szabványos megoldás lehetővé tesz drasztikus egyszerűsítést. Minek a bonyolult hitelvizsgálat, ha elég egyetlen paramétert megnézni? Ez a paraméter pedig egy időpont, ami megmondja, hogy mikortól lehet az illetőtől levonni. Tehát veszek egy hűtőszekrényt hitelre, megnézik, mikortól tudok törleszteni. A jövedelemszétosztó rendszer azt válaszolja, hogy azonnal, mert jelenleg nincs az apanázsomon semmilyen törlesztés. A hűtőszekrény ára mondjuk megfelel 10 havi törlesztőnek. Aláírjuk, beregisztrálják a hitelt, a központi gép visszaigazolja. Átsétálok a másik boltba, ott pedig egy tévét próbálok venni hitelre. Annak az ára 30 havi törlesztő. A bolt lekérdezi, mikortól vonhatja, a központi rendszer válaszul közli, hogy 10 hónap múlva. A bolt eldönti, hogy ez elég jó-e neki, illetve hogy ennyi várakozás mellett a kamatok meddig dagasztják a törlesztő részleteket. Mondjuk lesz belőle 32 részlet így. Én rábólintok, aláírjuk, és máris be vagyok táblázva 42 hónapra.

Persze a hitelezőket nem kötelezi semmi, hogy ezt a módszert válasszák. Ez csak egy új lehetőség a rendkívül olcsó hitelre. Ha van egy jól fizető állásom, tudok hozni kereseti igazolást, akkor a régi módszerrel, a régi kockázatokkal, a régi árfolyamon ugyanúgy fölvehetek hitelt.

A betáblázás értelemszerűen csak becslés, hiszen ha közben van jövedelmem, és beleegyezek, hogy abból is vonják, akkor hamarabb le tud pörögni a törlesztés. De az apanázs összege is rendszeresen módosul, igaz, az csak finomhangoláson megy át, az aktuális makrogazdasági értékekhez alkalmazkodva. De ennek ellenére az ilyen törlesztés határozottan, feltartóztathatatlanul halad a vége felé, mindenfajta behajtás és egyéb macera veszélye nélkül.

A kereskedelmi jellegű hitelezés piaci alapon nem fog belemenni beláthatatlan hosszúságú tartozásba. Pár évet szívesen be fognak vállalni, évtizedeket már nem. Nem úgy a hatósági levonás. Ha az illető kárt csinált, akkor a hatósági törlesztés beáll a sorba, de itt nincs felső határ. Lehet, hogy haláláig törleszt majd, hiszen a kár lehet akkora. Vagyis előre láthatóan haláláig törleszt. Ha van jövedelme, amiből szintén vonható kártérítés, akkor az értelemszerűen gyorsít. De ezt a gyorsulást a központi rendszer soha nem fogja jóváírni számára, az mindvégig úgy kalkulál, mintha csak az apanázsból törlesztene. Apanázsra hitelt ezért nem fog tudni fölvenni addig, amíg a tartozása nem csökkent le az apanázsból is belátható időn belül törleszthető tartományba. (Piaci alapú hitelt nyilván a megfelelő áron fel tud venni, ha van olyan hitelező, aki hajlandó neki adni, a minden jövedelmére rátenyerelő hatósági törlesztés mellett.)

Hajléktalanok lakatlan ingatlant foglaltak, a rendőrség pedig elég otromba módon reagálta ezt le. Helyzet van, mert ismét itt egy rendezetlen probléma.

A mostani rendszerben a hatalmat a hajléktalanok körülbelül annyira érdeklik, hogy amerre a politikusok közlekednek, arra ne legyenek ott az utcán. Ha ők nem látják, az azt jelenti, hogy már nem kell róla tudomást venni. A hatalom pökhendi, mint általában.

Vannak továbbá az aktivisták, akik jótékonysági pénzekből próbálják a hajléktalanok helyzetét enyhíteni. Nem megoldani, csak enyhíteni. Mert a mostani rendszerben másra nincs lehetőségük. A mostani rendszer egyértelműen vezet oda, hogy az elesettjei még lejjebb csúsznak.

A hatalom pökhendisége elítélendő. Vajon akkor egyet lehet érteni a lakásfoglalással? Meggyőződésem, hogy nem.

Az önkényes lakásfoglalás a juss erőszakkal történő elvételét jelenti. Rossz az üzenete: ha nekem valamire nagyon van szükségem, akkor azt én is elvehetem? Az a lakás valakinek a tulajdona. Ha magántulajdon, akkor a tulajdonost ki fogja kártalanítani? Az, hogy kihasználatlanul van, nagyon sok okra vezethető vissza. Lehet, hogy a hatósági engedélyt nem kapta meg, lehet, hogy egyéb huzavona van a háttérben. (Ritka az, amikor a tulajdonosa szántszándékkal tartja kihasználatlanul.) Akárki is a tulaj, neki a lakást elfoglalók kárt okoznak. Pedig nem ő tehet róla, hogy a rendszer ilyen, akkor miért őt büntetjük vele? Ha önkormányzati az elfoglalt lakás, az se jobb, mert akkor az a közösségé. Magunkat büntettük meg vele, hogy engedtük a dolgokat ide fajulni.

A kár valószínűleg tetemes lesz. Az önbecsülésüket elvesztett, kilátástalanságba süppedt emberek képtelenek vigyázni az anyagi javakra. Az elfoglalt lakásokat össze fogják piszkítani, berendezéseiket tönkre fogják tenni. Ha maradt egy kis önérzetük, akkor nem fagynak benne halálra, hanem inkább a parkettából, nyílászárókból tüzet raknak a szoba közepén. Akkor legalább életben maradnak, viszont újabb anyagi kárt okoznak.

Márpedig ez akárki kára is, jobban jártunk volna, ha megoldjuk, hogy inkább kapjanak a hajléktalanok olyan juttatást, amiből képesek legyenek egy minimális életmódot fenntartani.

Említettem már, hogy az apanázs például ezt is megoldja?

Tessék mondani, mennyi az átlagos tüntetésszám egy évben? Csak mert ennyivel kalkulálva kellene előre beszedni a tüntetések által okozott költségek fedezetét, ha a mostani módinál maradnánk tüntetés-ügyben.

A múltkor fel akartam szállni a metróra, de le volt zárva, mondván, tüntetés van. Oké, megkerestem a metrópótló buszt, felszálltam, lyukasztottam, majd kb. 300 méter után leszálltam, mert a busz félre lett állítva, ugyanazon tüntetés miatt. Kutyagolhattam. Azok éppen a diákok voltak, akikkel mellesleg szolidáris vagyok, de vajon a szolidaritásnak az a megfelelő módja, hogy miattuk bukok egy vonaljegynyit?

Pedig ez még enyhe volt. A többi ember szivatása árán való figyelemfelkeltés nonpluszultrája a félpályás útlezárás. Attól neki miért lesz jobb, hogy sok másik embert megszivat? Nem csodálkozom a tettlegességig fajuló afférokon. Addig rendben van, hogy a tüntető figyelmet akar, de ezt nem lehetne úgy megoldani, hogy ne a többieket szivassuk vele?

Szerintem lehet, és máris mondok rá egy javaslatot.

Tegyük fel, hogy van az országban x darab tüntetőtér. Kisebbek, nagyobbak, itt-ott elhelyezve. Mindegyiken van színpad. Hangosítás, világosítás is van a helyszínen. Be is vannak kamerázva, külön a tüntető tömeg, külön a színpad. Az ilyen helyszínek kibérelhetőek bárki által, aki leperkálja a költségeket. Lehet bérelni csak magát a helyet, akkor minimális a költség, és a hangosítás, világosítás ehhez képest plusz költséget jelentenek.

A tüntetőterek bérlése egy rendszerben történik. A köztévé egyik csatornája erre a célra van fenntartva, és ha valahol tüntetés van, akkor azt automatikusan közvetíti. Ez a szolgáltatás benne van az alapárban. Csak akkor nem közvetíti a tüntetést a csatorna, ha vele egy időben megy egy másik tüntetés. De ez meg csak úgy lehetséges, hogy a regisztrációkor látta, hogy már van akkorra bejegyezve másik, és rá is kérdeztek, hogy biztos, hogy úgy is akarja-e, hogy nem lesz közvetítve, és ennek ellenére beregisztrálta akkorra.

Kicsit olyan lenne ez, mint a Speakers' Corner, csak épp élő adásban. A helyzet elfajulására számítva érdemes egy pár másodperces késleltetést betenni, hogy ha valakik vissza akarnak élni a nyilvánossággal, akkor közbe lehessen avatkozni, de egyébként minden megy adásba automatikusan.

Ez egy lehetőség lenne arra, hogy akiknek nincs pénzük a közlekedők kártalanítására, azok is nyilvánossághoz juthassanak. De természetesen a használata nem kötelező. Ki lehet szúrni olyan helyet a városban, ahol a korlátozott létszámú gyülekező nem akadályoz semmit, sőt akár ki is lehet fizetni a közlekedők kártérítését, ha úgy látják jónak a szervezők. Tehát szabadon igényelhető bármely helyszín, csak épp előre ki kell perkálni a várható kár összegét a szervezőknek.

A be nem jelentett tüntetések szervezői szabálytalanságot követnek el. Őket majd megkeresi a rendőrség, és a megtaláltaktól be lesz szedve a tüntetésük által okozott kár. Csak a szervezőktől, mert a tömegnek semmiféle rálátása nincsen arra, hogy valójában engedélyezett-e a tüntetés.

A tüntetőterek regisztrációjába is bele lehet csempészni a spontaneitást, ha arra van szükség, hogy ne legyenek hónapokra előre bebetonozva a tüntetési időpontok. Mondjuk az aznapi lehetséges közvetítési idő felét fenn kelljen tartani az utolsó hónapig, a negyedét az utolsó hétig, és a nyolcadát az előző napig. Így lenne lehetőség az események ad hoc lereagálására, nyilvánosság előtt.

Az egymástól távol elhelyezkedő több tüntetőtér lehetőséget ad arra, hogy akár egymással ellentétes hitű csoportok is prompt váltsák egymást az élő adásban. Csak a műsor idejére szól a kizárólagosság, a gyülekezés, elvonulás ideje ennek többszöröse lehet, és bőven van rá idő, miközben megy az adás tovább egy másik helyszínről. Nemzeti ünnepek környékén például ez hasznos lehet.