Demokrácia 2.0

Már csak egy van hátra: a károkozások díjának rendszere. Ez elsősorban a termékdíjat fogja jelenteni, a jelenleg használatos termékdíjakhoz hasonló céllal, de más megközelítésben.

Civilizációnk nagy tartozása a fenntartható fejlődés megvalósítása. Dobálóznak a kifejezéssel, de legfőkébb marketing célokra használják, hogy az eddigitől 0,0001%-kal környezetkímélőbb megoldásukat ránk sózzák. (De akár másrészről környezetkárosítóbb is lehet, belefér.) A környezet védelméből egyéni vállalást kreáltak, hogy az egyén fogódzót találjon magának vele. Szamárvezetőt, amivel a látszat-tudatos életmódját felépíti. Pedig elég könnyű belátni, hogy az egyénnek minimális rálátása sincsen a valódi szempontokra, és teljesen kiszolgáltatott a jól hangzó szlogeneknek, melyek akár ellentétes hatásúak is lehetnek a környezetre. A helyzet központi beavatkozásért kiált. Nézzük, mit tehet a fentiekben vázolt adórendszer ezen a területen.

Induljunk ki abból, hogy minden kárt kompenzálunk, amennyiben kompenzálható. Nem helyrehozásról, kompenzálásról beszélek! A környezetnek nem egy adott előlény megmentése a fontos, hanem az átlag állapot. Ha hasonló, de más területen jobban kompenzálható a kár, akkor tegyük azt! A lényeg, hogy az átlag állapot helyreálljon. Ha egy felelőtlen vállalkozó kifűrészelt egy évszázados fasort, nem tudjuk megoldani, hogy hirtelen visszatelepüljenek a nemes fák. De beárazhatjuk, és megmondhatjuk, hogy az a 32 fa annyit tesz, mint 3 ezer facsemete a helyszín 1 kilométeres körzetében. Annak az árát fogja megfizetni. Gondolom ennyiből már látszik, hogy nem arról van szó, hogy a károkozó jól járjon. Ellenkezőleg: nem sétálhat el egy helyrehozhatatlan kárral. Legyen ez a károkozási díjak szellemisége!

Kárt okozni balesetszerűen, gondatlanságból is lehet, az előbbi példa ezt mutatta. De vannak törvényszerűen bekövetkező károk, erről szól a termékdíj rendszer. Minden olyan anyag, amelyet az ember kiragad a természetből, és átalakítja, ketyegő bomba: egyszer hulladék lesz belőle, és igényelni fogja az ártalmatlanítását, ha nem akarjuk, hogy általa a környezet károsodjon. Aki előállít egy ilyen anyagot, terméket, előre láthatóan ezzel okozni fog egy, az anyagra jellemző ártalmatlanítási költséget. A termékdíj többek között ezt a költséget hivatott megfizetni.

Más dolga is van a termékdíjnak, nevezetesen az egészségkárosító hatás kompenzálása. Szépen ki lehet számolni, a cigaretta hány tüdőrákot okoz, és annak mennyi a teljes (!) gyógyítási költsége. El kell majd osztani a doboz cigaretták számával. Nem lesz jövedéki adó, és egyéb sáp, de a dohányosok nem biztos, hogy örülni fognak. A lényeg, hogy ha valaki azután is szívja, az biztos fizeti a káros hatás ellensúlyozását.

Tehát minden anyagra, termékre, amit a föld gyomrából kiszednek, vagy külföldről behoznak, rá kell hogy kerüljön egy környezetvédelmi és egy egészségvédelmi termékdíj. Ez a termékdíj végigkíséri a terméket, amíg az létezik. A termékdíj nem arányos az árral, nincs rajta mit szorozni, csak pluszban rajta "fityeg". A termékdíj ugyanis nyilvánvaló módon az anyagmennyiséggel arányos, és roppantul lényegtelen, hogy hány viszonteladó kezén ment át, és ettől mennyivel nőtt meg az eladási ára, attól az ugyanannyit nyom, és amikor meg kell semmisíteni, az pont ugyanakkora feladat lesz.

Most nem akarok jobban belemélyedni, még csak annyit, hogy minden olyan anyagnak engedélyezett a használata, amelynek hatása ellensúlyozható, aminek viszont visszafordíthatatlan a károkozása (ami halálos, az automatikusan ilyen), az be van tiltva.

A gyors ismertetésnek vége, mostantól részletezések jönnek. Ezen a ponton fontosabb információ a hiány: nincs több adó! Nyista, üres lista! Nincs Áfa, nincs jövedelemadó, nincs nyereségadó, se jövedéki adó, se iparűzési adó, se tébé, se nyugdíjjárulék, szóval semmi. Nagysemmi.

A legnagyobb tételt letudtuk, nézzük, mi van még.

Szükséges egy olyan adónemet definiálni, amely bizonyos szolgáltatások költségtérítéses használatát fedezi. (Tudom, már felhomályosítottak, hogy közgazdásznak ilyenkor égnek áll a haja, mert ez nem adó, de én csak úgy tudok fogalmazni, ahogyan egy nem-közgazdász fogalmaz, nézzétek el nekem. Ettől nem lesz kevésbé értelmes a mondókám.) Maga az adó működése roppant egyszerű, inkább az így finanszírozott szolgáltatások köre érdekes.

Tehát van egy olyan szolgáltatás, amit egyénileg nem lehet megvalósítani, ezért állami szervezés tárgyát képezi. Aki igénybe veszi, fizet érte, aki nem veszi igénybe, nem fizet érte. (És ez a jelenlegi rendszerrel ellentétben tényleg így van, mert nincsenek áttolt pénzek sehol.) Olyan szolgáltatás is lesz közte, amit mindenkinek kötelező igénybe venni, viszont ő dönti el, milyen szinten, mennyiért. Minden ilyen szolgáltatás gazdája egy önálló intézmény, mely saját hatáskörben rendelkezik a szolgáltatáshoz tartozó kassza felett. A törvény előírja eme intézmény számára, hogy milyen típusú szolgáltatás pontos mikéntjét kell meghatároznia, és milyen tartalékokkal kell rendelkeznie ehhez a kasszában. Az is meg van adva, hogy milyen időközönként, milyen lépcsőben kell növelnie/csökkentenie a szolgáltatás díját, és ehhez az előírt tartalék mértékhez képest mennyivel szükséges eltérnie a kassza tartalmának.

Majd később részletezve lesz, de itt is szeretnék kitérni rá, hogy ez a felépítés semmilyen vonatkozásban nem rendelkezik arról, hogy mekkora legyen az állami tulajdon részaránya az egyes szolgáltatásokban. A piaci árak bevezetése mindenhol lehetővé teszi magáncégek bekapcsolódását, de ez nem szükségszerű. A legjobb, ha van verseny, és kölcsönösen le tudják törni egymás árait.

Nézzünk példákat.

Ügyintézési díj. Ma ez úgy van, hogy a mindenféle regisztrációs és egyéb illetékek hasraütésre vannak kitalálva. Igyekszik vele a hivatal pénzt gyűjteni. Nem jó így. Ki kell kalkulálni, hogy költségtérítéses üzemmódban mennyibe kerül egy igazolvány kiállítása, pótlása, egy okmány beszerzése stb. A törvény előírja, milyen színvonalon kell teljesíteni, tehát x napon belül stb.

Útdíj. Majd ki lesz fejtve később, most elég legyen annyi, hogy a jelenlegi technikai szint elegendő a teljes és minden méterre kiterjedő közúthasználattal arányos díjfizetés megvalósításához. Autós vagy? Felhorkantál, ugye? Már megint a berögzült reflexek. Nos, pedig te fogsz a leginkább megkönnyebbülni, mert ki fog derülni, hogy az autózás valójában mennyire nem kerül sokba. Csak az útdíjat és a környezeti díjakat kell majd megfizetni, és ennyi.

Tömegközlekedés. Azért fontos megemlíteni, mert nem élvezhet semmiféle támogatást ebben a rendszerben. Minden utasnak piaci alapon meghatározott jegyárakat kell fizetnie.

Külön szakaszban fogom részletezni, most még ne borzadj el, de az oktatás is ide fog kerülni. Igen, aki a gyereket taníttatni akarja, annak ki kell fizetni a teljes költséget, óvodától kezdve. Legyen most elég annyi, hogy az iskolába járatás 18 éves korig kötelező, és ha a szülők nem tudják kifizetni, akkor az állam diákhitel jelleggel meghitelezi az alapszintű oktatást. (Később a garantált minimál jövedelemből majd le lehet vonni.)

Szintén külön szakasz lesz az egészségügy, itt csak megemlítem. Az egészségbiztosítás megléte kötelező. Van egy alapszint, és fölfele a csillagos ég. Aki semmilyen szolgáltatást nem választott, annak számára az állam kijelöl egyet, és levonja az alap jövedelméből. Kiskorúak esetén a szülők jövedelméből, vagy ha a szülők úgy nyilatkoztak, hogy ezt nem tudják vállalni, akkor ezt is meghitelezi az állam, és a gyermek nagykorúvá válásakor elkezdi majd törleszteni.

Ezek csak példák. A lényeg, hogy ahol bármilyen szolgáltatást igénybe veszünk, ott fizessünk is érte, pont annyit, amennyibe az kerül. Minden más esetben becsapnánk magunkat, és az torzulásokat eredményezne a gazdaságban.

Hol is kezdjem. Képtelenség felsorolni, csak példákat hozok fel.

Először is mindenkinek tuti lesz bevétele. Gondoljátok csak végig, ez mit eredményez. Hitelezők kánaánja, nem? A minimum jövedelem abból indul ki, hogy a legszükségesebb dolgokon felül még valami keveset megengedhet magának az illető. Nos, annak a résznek (legyen mondjuk 15%-a) a terhére akár hitel törlesztést is vállalhat, nem? A forrás garantált, a központi rendszerbe be lehet jegyezni, hogy a 100 ezer forint utalásakor tessék szíves lenni 15 ezret ide és ide hűtőszerény 17. részlet köszönjük. A kockázat a nullához konvergál, tehát így lesznek olcsó hitelek.

Nem lesznek viszont hajléktalanok. A fedél nélküliség egészségtelen, kapott annyi pénzt, amiből valamilyen lakhatásra, valamilyen élelemre, fűtésre futja, tehát nincs oka rá, hogy magának ártson. Ha mégis, elviheti a mentő kivizsgálásra, mert valószínűleg mentális problémája van. És elő lehet neki írni elvonókúrát, a saját érdekében.

Kéregetők sem lesznek. Megkapta a pénzt, mire fel kéreget? Ezt viszont büntetendő cselekedetté lehet nyilvánítani. (Kivéve az utcazenélést, de az más eset.)

Megváltozik a munkához való hozzáállás. Nem lesz muszáj dolgozni, tehát az alkalmazottakat sanyargató munkahelyek nehéz helyzetbe fognak kerülni. Megszűnik az a jelenlegi stressz, hogy ha van melóm, azért parázok, nehogy elveszítsem, ha meg nincs, akkor azért, hogy mikor lesz. Nem kell stresszelni. Lehet kicsit dolgozni, kicsi pénzért, az is jó. Ha kellemes egy meló, olcsón is el fogják vállalni, mert az is plusz pénz. A szar melót pedig meg kell majd fizetni. Megnő majd a dolgozó becsülete, kihúzhatja magát.

Kézenfekvő a kérdés, hogy jó, de mi lesz, ha senki nem akar dolgozni? Nos, ettől én nem félek. Egyrészt az emberek többsége igenis szeret dolgozni. Értelmes munkát végezni jó dolog, és nagyon sok munka tehető értelmessé. Másrészt valódi munkaerőpiac lesz, ezért minél kevesebben akarnak dolgozni, annál nagyobb lesz a munkaerőhiány, annál könnyebb lesz munkát találni annak, aki tényleg keresi. Továbbá megteremtődik az útja a munkába egy csomó olyan embernek, akik jelenleg ki vannak rekesztve. Jelenleg az a feltétele, hogy segélyt kapjon, hogy ne dolgozzon. Ebben a rendszerben pedig miután megkapta, ami jár, még elmehet dolgozni. Mondjuk egy kicsit :) Az is pénz. Az is beletesz a közösbe. Azonkívül nem féltem a marketingeseket. Mindig lesznek okostelefon reklámok, meg egyéb csábos cucc, amire a 100 ezres minimumból azért nem futja. Lehet, hogy csak kicsit fog elmenni dolgozni ezért, de el fog menni.

Sok lesz a részmunkaidős foglalkoztatás. Jelenleg mindenki igyekszik kitölteni a munkaidejét, és ha 4 órázik, akkor két helyen, vagy mellette tanul stb. Ebben a rendszerben sok olyan lesz, akinek csak egy 4 órás (vagy 3 órás, 2 órás) állása lesz, és mellette jól érzi magát. Vagy tanul. Vagy egy héten két napot nyom le. Vagy havonta egy hetet. A munkaadók fantáziájára van bízva, milyen munkabeosztásokat tudnak kitalálni.

Azt ugye észrevettük, hogy a nyugdíj is ott volt a szociális juttatások között? Még nem akarok belemélyedni, de ugye nyilvánvaló, hogy egy működő nyugdíjrendszer egyik lába automatikusan adott? Ugye észre tetszettek venni, hogy akármilyen kevés (mondjuk nulla) egyéb nyugdíj forrása is van az illetőnek, már nem fog éhenhalni, se megfagyni? Jó, akkor viszont gondoljátok tovább egy picit ezt a kérdéskört. Miért is van szükség a nyugdíjkorhatárra? Azért, hogy az állami (teljesíthetetlen) vállalásnak legyen egy paramétere, azért. De ha nincs az a teljesíthetetlen vállalás, és a nyugdíj fundamentuma egy olyan támogatási rendszer, ami önmaga forrása, akkor bárki, bármikor nyugdíjba mehet, nem? De várjunk, nem is lesz olyan, hogy nyugdíj! Hát milyen alapon döntsük el egy éppen nem dolgozó 55 évesről, hogy éppen nem dolgozik pár évet, mert olyan kedve van, és van elég tartaléka, vagy egyszer s mindenkorra elege van? Hiszen ezt csinálják a többiek is! Néha nem dolgoznak pár évet, mert épp van elég tartalék, és mondjuk tanulnak, utaznak, gyereket nevelnek.

Apropó tanulás. A jó munkahelyek (= amelyik sokat fizet) igénylik majd az okos munkaerőt. Ergó az tesz jót magának, aki időről-időre, vagy akár folyamatosan tanul. Jellemzően mindenki ezt fogja tenni, mert megteheti. Mert nem dől össze a világ, ha feleannyi ideje lesz munkára.

Végezetül hűtsük le a kedélyeket. Talán az vehető ki ebből a vázlatos leírásból, hogy mindenkinek több pénze lesz. Ez természetesen nem igaz. A pénz ugyanannyi marad, csak másképp forgatjuk. Egyik nagy különbség, hogy miközben több pénzt kapunk kézhez, több dologért is kell fizetni, másrészt  ne feledjük el a rendszer kárvallottjait: a jelenlegi rendszerben a mindenkori hatalmon lévők holdudvarát. Az a mondjuk 5-10%, aki most valamilyen úton-módon részesedik a kormányzati körökben leeső zsíros tételekből, jobban teszi, ha nem szavaz ilyen adórendszerre ;) Tehát nincsenek csodák, a csodálatos pénzszaporítást nem találtuk fel, viszont ugyanannyi pénzt el lehet osztani igazságosabban, motiválóbban.

Hogyan lehet ezt az egyszerű képletet átültetni a gyakorlatba?

Először is meg kell lépni egy olyan lépést, amihez egyébként is nagyon kevés hiányzik. Legyen minden magyar adóalanynak bankszámlája, ahova számára utalható a jövedelme. Ha ez megvan, akkor a teljes (!!!!!!!!!) jövedelemelosztó rendszer automatikusan, emberi beavatkozás nélkül, naprakészen tud működni.

A munkaadók bármilyen jövedelmet csak a központi jövedelemelosztó rendszernek utalhatnak át, megadva a címzett paramétereit. Ezeket a befizetéseket egy mérhetetlenül primitív, ámde nagy teljesítményű és roppant biztonságos rendszer kezeli. A következőket teszi vele:
- Levonja a központi adókat egyesével, és azokat külön-külön elutalja a megfelelő adókasszákba. Csorog befele a pénz a honvédelem, a járványügy stb. céljaira.
- Levonja az (előbbi példánál maradva) 50%-os kompenzáló adót, és azt elutalja annak a rendszernek, ami majd a 100 ezer forintos kifizetéseket fogja intézni.
- A maradékot elutalja a munkavállalónak.

A támogatásokat kezelő rendszernek összesen annyi dolga van, hogy havonta egyszer elküldi mindenkinek azt a 100 ezer forintot. Ez történhet mondjuk a születésnapja dátumának megfelelő napon, vagy ha nincs olyan nap a hónapban, akkor előtte/utána.

Fontos még definiálni a befizetők és a jogosultak körét.

Minden magyarországi jövedelem adóköteles lesz. Tehát az is, amit külföldi állampolgár keres meg, azzal a különbséggel, hogy az ő számára nem értelmezhető az átlagjövedelem, tehát a 100 ezer forint neki nem jár. Ez egy olyan csavar, ami kicsit helyére teszi a magyar munkahelyeket elvevő külföldiekért aggódók kedvét. Hadd jöjjenek, nem? Majd szépen tornásszák fel az átlagot és a minimumot is.

Az átlag jövedelem számítása ebben a képletben úgy történik, hogy  valamennyi Magyarországon szerzett jövedelem, elosztva a nagykorú, cselekvőképes, Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok számával.

A "nagykorú, cselekvőképes, Magyarországon tartózkodó magyar állampolgárok" egyben a 100 ezer forintos alap jövedelemre jogosultak körét is meghatározza mindjárt. Tehát gyerekek nem, gyámság alatt állók és fogvatartottak nem, külföldiek és külföldön élők sem.

Van még egy nyitott kérdés, amely tudásom határait feszegeti. Ha csak az alkalmazotti fizetések adókötelesek, a cégek úgy tudják elkerülni a dolgozóik adófizetését, hogy mindenki tulajdonos lesz papíron, és osztalékot kap. A megoldás kézenfekvő: mindennemű kifizetés legyen adóköteles, a természetbeni juttatás is. Ne lehessen megkerülni sehogyan sem. Tehát definiálni kell egy céges pénz kört, és egy magán pénz kört. Minden forintról meg kell tudni határozni, hogy céges vagyon, vagy magán vagyon, és amikor átkerül céges vagyonból magán vagyonba, akkor le kell adózni.

Ebben a rendszerben viszont nincsen "talált pénz", mert nincs az a finanszírozási cél, amit hozzá lehetne kapcsolni. És itt talált pénz keletkezne abban az esetben, ha valaki beteszi a (magán) pénzét egy cégbe, majd kiveszi, és akkor leadózza. Megint beteszi, majd kiveszi, és megint adózhat, nem jó. Ez nyilván csak úgy oldható fel, ha a cégbe való betét adókedvezményt élvez. Tehát ha valaki máshonnan betesz a magyar céges körbe egy összeget, az után támogatás jár neki.

Egy ilyen szociális kompenzációs rendszer új társadalmat rajzol. De ezt majd csak a következőben.

Húzzunk egy vonalat, és fogalmazzuk meg a pontos, valódi célt.

Célunk az, hogy hogy a jómódúak támogassák a rászorulókat. Minél tehetősebb valaki, annál mélyebben nyúljon a pénztárcájába, és minél elesettebb valaki, annál inkább részesüljön a támogatásból. A tehetősek és rászorolók között is meg kell húzni a határt. Ez a határ legyen az átlagjövedelem. Eddig stimmel, ugye?

Jó, mert ha stimmel, akkor elárulom, hogy stikában már meg is fogalmaztuk a képletet. Már csak a szavakat át kell ültetni számokba. Olyan egyszerű lesz, hogy nem fogjátok érteni, eddig miért nem alkalmazták.

Határozzunk meg egy minimál jövedelmet. Vigyázat, ez nem feleltethető meg a mai megélhetési minimumnak, mert ha mindenért teljes árat kell fizetni, akkor a megélhetés költségei nagyobbak. Őszinte leszek: fogalmam sincs, ez mekkora összeg lehet. Rengeteg tényező befolyásolja. Most a hasamra fogok ütni, és azt mondom, legyen ez 100 ezer forint havonta. A szociális rendszer biztosítsa azt, hogy akinek semmilyen bevétele nem volt, az is megkapjon 100 ezer pénzt abban a hónapban. (A pontos összeg nagysága most lényegtelen a működés szempontjából.

A kérdés már csak az, hogy hogyan tudjuk azt biztosítani, hogy minél kevesebb jövedelme van valakinek, annál több támogatást  kapjon, majd az átlag jövedelműek ne kapjanak már semmilyen támogatást, azután pedig az átlagon felül keresők kezdjenek el befizetni, annál többet, minél nagyobb a jövedelmük? Nos, nagyon egyszerűen. Adózzon le minden jövedelem azonos kulccsal, majd kapjon meg mindenki alanyi jogon havi 100 ezer forintot. Kész, ennyi volt :)

Időt kértek? Jó, elmagyarázom.

A mostani rendszer egyik kiküszöbölhetetlen bakija, hogy a támogatást jövedelemhez köti. Ha x forintnál kevesebb bevétele van az illetőnek, akkor kaphat z forintot. Tehát hazaviszi az (x - 1) + z forintot simán. Akinek x + 1 forint bevétele volt, az pedig így járt. Ha z nagyobb, mint 2 forint, akkor csúnyán preferáltuk a nem dolgozást. Bele is mondta a cigányasszony a kamerába, hogy majd hülye lesz elmenni dolgozni, hogy kevesebbet kapjon érte, mint amennyi a mindenféle segély így összesen.

Az ilyen igazságtalanság csak úgy küszöbölhető ki véglegesen, ha a rendszer egy olyan szociális hálóval indít, aminek mindenki részese. Megkapja a 100 ezer forintját a munkanélküli és a csúcsmenedzser is. Ha sajnálod a csúcsmenedzsertől, akkor még nem gondoltad végig ezt a szisztémát igazán.

Progresszív adózásról hallottál már? Ugye, hogy az jó dolog? Minél többet kap valaki, annál nagyobb legyen az adókulcsa. Ugye, hogy ez igazságos? Ehhez képest én meg a kőgazdagoknak akarok 100 ezret odaadni, hát elment nekem az eszem? Nos, nem figyeltél jól. Az a 100 ezer fogja létrehozni a világ legdurvább csúszókulcsos progresszív jövedelemadóját.

Nézzünk példákat.

Az egyszerűség kedvéért vegyük úgy, hogy az átlag jövedelem 200 ezer forint. (Szintén fogalmam sincs, mennyi lesz.) Az alap juttatás 100 ezer forint, mindenki kapja, tehát ennek az átlaga is egyben 100 ezer forint. Ennek forrása az a jövedelem, aminek átlaga 200 ezer, tehát az adókulcs 50%. (Értetted? Ha nem, olvasd vissza, és csak akkor menj tovább, ha már világos.)

A példákban azt fogjuk nézni, hogy az elvonás és visszajuttatás összességében milyen adókulcsot eredményez.

Munkanélküli: nem kap semmit, nem fizet be adót, viszont megkapja a 100 ezret. Adókulcsa mínusz végtelen százalék :)

Aki 100 ezres fizetést kap: leadóz belőle 50 ezret, majd megkapja a 100 ezrét, összesen ez 150 ezer pénz. Igazságos, mert mivel többet keresett, mint a másik, többet is kap. (Adókulcs: mínusz 50%.)

Aki 200 ezres fizetést kap: leadóz belőle 100 ezret, de majd vissza is kapja. Adókulcsa 0% (!!)

Aki 300 ezres fizetést kap (tehát átlag fölött!): leadóz belőle 150 ezret, visszakap 100 ezret, összesen 250 ezer. Effektíve csak 50 ezer tőle az elvonás, ami a 300 ezernek cca. 17%-a. Átlag feletti jövedelemnél!!

Aki 500 ezres fizetést kap: adóz 250 ezret, kap 100 ezret, az effektív elvonás tőle 150 ezer forint. Adókulcsa 30%. Kezd emelkedni, ugye? Kapisgáljátok már, ugye?

Ugorjunk egyet. Aki 1 milliós fizetést kap, az 500 ezret fizet be, 100 ezret kap vissza, 40% az adókulcsa. Aki 2 milliót, annak 45%.

Nem ragozom tovább, a lényeget remélem látjátok. Az a 100 ezer forint a nagy fizetések mellett eltörpül. Minél magasabb valakinek a fizetése, a tőle való effektív elvonás annál inkább közelít a határértéknek számító 50%-hoz. A támogatásra szoruló rétegek alanyi jogon kapják a pénzt, és az átlag közeli jövedelmek alig adóznak.

A kérdés már csak a technikai megvalósítás. Legközelebb az jön.

Most jön a mély víz. Tehát a ott tartunk, hogy a munkaadók kifizetnek jövedelmeket, amikből azon nyomban lehasítjuk a központi adókat. Hogyan tovább? Mi lesz a maradékkal?

Azt gondolom, hogy a legnemesebb cél, amire adót lehet beszedni: elesett embertársaink támogatása. Ez az, amiért tényleg érdemes. Ez az, ami alól ha valaki ki akarja húzni magát, akkor süllyedjen el. A mostani rendszerben a beszedett adók nagyobbik része ilyen célra megy, amivel még nem is lenne baj, csak sajnos rettenetesen rosszul.

Mivel össze-vissza tologatják a pénzeket, gyakorlatilag megmondhatatlan, pontosan mely adók szolgálnak jelenleg a szociális rendszer forrásául. Talán mindegyik. Azt viszont lehet tudni, milyen jogcímeken és módokon történik a rászorulók támogatása. Tudni lehet, felsorolni annál nehezebb. A téma szakértői biztos tudják, én megelégszem egy gyors felsorolással, az is eléggé rémisztő. Tessék:

- Családi pótlék
- Árvaellátás
- Nyugdíj
- Munkanélküli segély
- GyES
- GyED
- Átmeneti segély
- Gázártámogatás
- Megélhetési támogatás
- 70 éven felüliek utazási kedvezménye
- Diákkedvezmények
- Szociális segély
- Hatóságilag csökkentett rezsi

De ide tartozik az ingyen muskátli, a kedvezményes krumpli, karácsonyfa, tűzifa, meg az összes kutyafüle, amit a politikusok osztogatnak, hogy látszódjon, ők milyen jóságosak.

Talán egyesek felkapták a fejüket ott, hogy GYES?? és hogy Diákkedvezmény??. Ha igen, az is annak a jele, hogy milyen rossz társadalmat épít a mostani szisztéma. Egyből az ugrik be, hogy ha a rászoruló családnak még ki kell fizetnie a srácok teljes árú bérletét is, akkor aztán mi marad. Pedig a kérdés nem ez. A kérdés az, hogy a kőgazdagék gyerekei miért kapnak ilyen kedvezményt. Ők is rászorulnak? És ha nem, akkor őket miért támogatjuk? De talán nem kell messzire menni, mindenki emlékszik a támogatott árú gázzal fűtött úszómedencékre. Meg arra, hogy aki valamilyen okból csak villannyal tud fűteni, az miért pusztuljon el a kormány szerint.

A szociális rendszer a jelenlegi berendezkedés legcsúnyább része. Ez áll a legtávolabb a valódi céloktól, mert:

- Nem csak a tényleg rászorulókat támogatja.
- Aki pofátlan, és kuncsorog minden segélyért, az jobban jár, mint aki szégyelli, hogy munkanélküli lett (utóbbi a tisztességes dolgozó ember, akit az erkölcsi ítéletünk szerint a rendszernek preferálnia kellene).
- Iszonyú apparátus dolgozik a pénzek beszedésén és kiosztásán, miközben a forrás és a cél nevetségesen egyszerű.
- Bizonyos termékeket és szolgáltatásokat preferál indokolatlanul.
- A bonyolult úton-módon kiutalt pénzek apadása ellenőrizhetetlen.

Tehát induljunk ki abból, hogy ugrott a központi költségvetés, és minden egyes finanszírozási célhoz rendelünk egy külön kasszát. Az adott cél onnan, és csakis onnan finanszírozható, és jellemzően egyetlen adónem tölti fel ezt az kasszát. Az adott kassza össze nem vonható, át nem csoportosítható, és csak akkor megszüntethető, ha a világ olyan módon változott meg, hogy az adott finanszírozási cél már értelmét vesztette.

Finanszírozási célokból meglepően kevés van. A lényeg, hogy pontosan fogalmazzuk meg őket, és amit lehet, az érintettektől szedjünk be. Meglepően kevés ilyen cél lesz, nagyságrendekkel kevesebb, mint ahány adónem jelenleg van, és ahányféle címszóval juttatásokat folyósít a jelenlegi rendszerben az állam. Az érintettek köre a legtöbb esetben igen jól definiálható, de természetesen lesznek kivételek. Kezdjük is mindjárt azokkal.

Központi adó

Az első adónem a központi adó. Nevezhetjük egyetlen adónak, de tekinthetjük adók egy csomagjának. Célszerű minden lehető helyen külön megnevezni őket, hiszen külön adókasszákat gyarapítanak. Azért tekinthetőek tulajdonképpen mégis egyetlen adónak, mert beszedésük módja egyezik, és minden beszedésnél összeadódnak.

Azt gondolom, hogy a legjobb adó a jövedelemadó. Nem eredményez elszegényedést, a forrása egyértelmű, és befizetője a munkavállaló, akinek kevesebb eszköze van a törvény kijátszásához. Tehát a központi adó legyen jövedelemadó. Minden jövedelemből levonandó, a megfelelő százalékokban, megnevezve, hogy melyik tétel milyen célra megy.

Nézzük, milyen finanszírozási célok tartozhatnak ebbe az adónembe.
1. A központi apparátus teljes költsége. Ennyibe kerülnek a politikusok az adófizetőknek. A mai politikusok szemszögéből nézve meglehetősen kellemetlen. Mondhatni az igazság pillanata. Hozzáteszem, ne a jelenlegi teljes apparátusra gondoljatok, mert minden szakterület saját apparátusa az adott szakterület finanszírozásához tartozik. Például az egészségügy irányítói az egészségkasszából kapják a pénzüket, de azt a törvényt is meg kell hozni valakiknek, ami ezt előírja. Ezek a törvényhozók már a központi apparátushoz tartoznak.
2. A honvédség és a határőrizet teljes költsége. Értelemszerűen nem lehet adófizetőket megkülönböztetni olyan alapon, hogy neki szüksége van honvédelemre, neki pedig nincs.
3. A tűzoltóság költségének egy része. Azért csak egy része, mert értelmes az olyan differenciálás, ami a tulajdonlott ingatlanok után fizettet tűzőrségi célú ingatlanadót. A tűzoltók nem csak ingatlanokat oltanak, ezért az ő finanszírozásuk azon kevés kivételek egyike, ahol két helyről érkezhet a pénz egy célra. (Módosítva 2013. május 28.: úgy néz ki, erre a központi adóra nem lesz szükség. Egyedül akkor nem definiálható egyértelműen a forrást fedező biztosítás, ha katasztrófaelhárításban vesznek részt, annak pedig megvan már az adója.)
4. A katasztrófaelhárítás teljes költsége.
5. Az árvízvédelem költségének egy része. A nagyobbik részét a veszélyeztetett területen fekvő ingatlanok tulajdonosai fizetik, hiszen ők részesülnek ennek hasznából. (Módosítva 2013. május 28.: elképzelhető, hogy ezt is célszerű a katasztrófa-elhárítással egy kalap alá venni.)
6. Járványügy teljes költsége.
7. A rendőrség költségeinek egy része. Azért csak egy része, mert az elfogott elkövetőkre ráterhelhető az elfogásukkal kapcsolatos minden költség.
8. Árvaellátás költségének egy része. Másik részét a nem megfelelő szülők fizetik, akiktől az állam elvette, és nevelőszülőkhöz adta gyermeküket. De nem hagyatkozhatunk a renitens szülők fizetőképességére, amikor gyermekek ellátásáról van szó.
9. Kulturális örökségvédelem teljes költsége. A múzeumok feladata kettős: a bemutatást megoldhatják más forrásból, de a megőrzés olyan cél, amely nem csorbulhat azért, mert nem volt elég látogató, különben közös örökségünket veszítjük el.

A felsorolás nem teljes. Az elv a lényeg: ahol lehetséges, célozzuk meg az érintetteket a költségek beszedésével. Ahol nem lehet, azt dobjuk össze közösen.

Most úgy tűnik, hogy ez szinte ugyanaz, mint a jelenlegi rendszer. Nos, itt kábé be is fejeződött a hasonlóság. Figyeljetek csak jól :)

Nagyon téved, aki azt gondolja, hogy az előzőekben az Orbán-kormány viselkedéséről beszéltem. A fentiek minden nyugati típusú demokráciára igazak, többé-kevésbé. A mi helyzetünk most annyiban speciális, hogy az Orbán kabinet olyan, mint az állatorvosi ló: tényleg lerombolja még azt is, ami eddig működött. De a gond elsősorban nem velük van. A gond azzal a rendszerrel van, amelyik megengedte, hogy ez bekövetkezzen. Minden rezsim végetér egyszer, utána jön majd más. Arra kell garanciát keresni, hogy a demokratikus intézményrendszer még egyszer így ne legyen lerombolható.

Térjünk vissza a központi költségvetés problémájára. A pénzek összeöntése a következő problémákat okozza:
1. Nincs meg az elszámoltathatóság. Ha a választó fel meri tenni az egyetlen lényeges kérdést, nevezetesen hogy hol van a pénz, órákig tudnak beszélni anélkül, hogy abból bármi érdemleges kiderülne. Nincs meg az a felelősségük, ami a pénzek kezelésével megbízottaknak meg kellene, hogy legyen. Így semmi sem gátolja a pénzek lenyúlását.
2. Nem jól szabályozza a gazdaságot.
3. A túl sokféle adó túl nagy bürokráciát eredményez. A felduzzasztott apparátus túl nagy teher a gazdaságon.
4. Az adók beszedését, a juttatások megadását uralkodói kegyként kezelik, ezáltal a hatalmukat erősítgetve.

A központi költségvetés létét természetesnek érezzük, pedig nem az! Látni fogjuk, hogy tökéletesen működőképes nélküle a rendszer. De ez csak a nagy volumenű változtatások egyike.

A rossz szabályozásnak csak egyik oldala, hogy nem azokat adóztatja, akiket kellene, és nem annyira, amennyire kellene. Nagyobbik baj, hogy elfedi a valós költségeket. A támogatások, ingyenességek, rögzített árak és árrések mellett nem minden kerül annyiba, amennyi a valós költsége. Ahelyett, hogy a támogatandóknak odaadnák az erre szánt összeget, a politikusok a népszerűségüket hajhászva kedvezményeket osztogatnak. Példa: ők ugyebár annyira "jóságosak", hogy minden nyugdíjasnak biztosítják az ingyenes utazást. A valóság ezzel szemben az, hogy a nyugdíjasoknak csak egy része van olyan egészségi állapotban, hogy ezt ki tudja használni. Nekik van könnyebb dolguk, és őket támogatják. Ők el fognak menni az 50 kilométerre lévő teszkóba, mert ott akciós a tojás, az utazás pedig ingyen van - nekik. A másik, aki rosszabbul mozog, kénytelen valakit megbízni, hogy vásároljon be neki, és fizeti a benzinköltséget, meg a drága tojást. Ki szorul rá jobban, és ki élvezi mégis a támogatást? S mindezt azért, mert a nyugdíjasok ingyenes utazásának teljes költségét leosztani, és hozzácsapni a nyugdíjakhoz nem lenne elég népszerű.

Lehetne sorolni a példákat, mindig oda lukadnánk ki, hogy az adott szolgáltatás támogatása helyett tisztességesebb döntés lenne odaadni a támogatást az érintettnek, és rábízni a döntést, hogy utána teljes áron is kell-e még neki az a szolgáltatás. Minden esetben, hangsúlyozom minden esetben jobb lenne a teljes árat fizettetni, mert csak így tudnak érvényesülni az egészséges piaci mechanizmusok.

Használati utasítás az olvasóknak: mindig a teljes rendszerben tessék gondolkodni! Vélhetően mind felhördültök annak hallatán, hogy fizetni kell mindenért, de mielőtt elhamarkodott következtetéseket vonnátok le, gondoljátok azt végig, hogy ez a felhördülésetek is a szipolyozó rendszer következménye. Ha valamiért többet kell fizetni, az most csak egy okból lehetséges: még több pénzt akarnak kihúzni belőlünk. De itt most egy új rendszer alapjairól beszélünk, ahol feltételeztük, hogy mindent rendbe fogunk tenni. Tehát nem lesz szipolyozás, tehát ha valami többe kerül, annak oka lesz, és vélhetően meg is lesz rá a forrása mindenkinek.

A továbbiakban azzal kalkulálok, hogy minden kerüljön annyiba, amennyi a valós költsége.

Ne áltassuk magunkat: minden a pénzről szól. A politikai ideológia csak maszlag. Körítés, amivel lenyomják a torkunkon, hogy ők akarnak hatalomra kerülni, és ezáltal a pénzt megkaparintani. Minden valódi politikai terv a pénzről szól. Ez a terv is kizárólag a pénzről fog szólni. Aki akarja, tekintheti ezt is egyfajta ideológiának, de igazából ez ideológiamentesség.

Társadalomban élünk, az egyén nem tud önálló gazdasági egységet alkotni. Vannak közösségi célok, amikhez közösségi finanszírozás szükséges. A feladat ennek megszervezése.

Demokráciában elviekben minden beszedett adó a közösséget szolgálja, de csak elvben. A nyugati típusú demokráciák ettől igen messzire kerültek.

Jelenleg az történik, hogy dilettánsokat választunk meg pénzügyi irányító posztra. Dilettánsok, mert a politikusnak nem ismérve az, hogy értsen a gazdaságirányításhoz. Ő a politikához ért, vagyis tudja, hogyan kell népszerűnek lenni. Ezeket a dilettánsokat elvileg szolgának választjuk, hiszen mi, adófizetők vagyunk a Magyarország Zrt. tulajdonosai. A mi pénzünkrol van szó, őket csak megbíztuk, hogy kezeljék azt. Ehhez képest ezek a szolgák törvényszerűen elkezdenek uralkodóként viselkedni. Felvesznek uralkodói gesztusokat, különbnek képzelik magukat. Ez még csak szánalmas, amit a pénzzel művelnek, az viszont kártékony.

Ebben a rendszerben minden politikus törekvése, hogy minél több adót be bírjon szedni, amivel soha nem számolnak el rendesen. Összeöntik egy nagy közös kalapba, ott jól megkeverik, hogy ne lehessen nyomon követni, majd nagy kegyesen kiosztják... egy részét. Nem az egészet, mert a pénznek van egy olyan tulajdonsága, hogy minél többször pakolják ide-oda, annál kevesebb lesz belőle. A központi költségvetésbe befolyó pénzek is fogynak rendesen. Elvileg léteznek olyan adókasszák, melyek önállóak, és ami arra a célra be lett fizetve, az arra a célra is megy el, de ugye hallottuk már azt a szót, hogy átcsoportosítás?

Ebben a rendszerben rengeteg adónem jön létre, mert nem az a cél, hogy egy konkrét dolog finanszírozva legyen onnan, ahonnan az értelmesen finanszírozható, hanem hogy mindenkiből kihúzzanak annyi pénzt, amennyit csak lehet. A kormányzat és a parlament munkájának lényegi részét képezi az az ötletelés, hogy honnan lehet még pénzt beszedni.

Az így beszedett pénzek nem látnak el normális szabályozó funkciót, a szabályozás elmarad, vagy kontraproduktív. Bizonytalanság uralja a gazdaságot, hiszen bárhol lecsaphat a kormány jövőre, ahol pénzt szimatol. Így gazdálkodni nehéz, ha pedig nem megy jól a vállalkozónak, nem lesznek munkahelyek. A jelenlegi módszer megöli a gazdaságot.

Más fronton se teljesít túl fényesen a jelenlegi megoldás. A nyugdíjrendszer össze fog omolni, emberek fagynak meg egy 3 milliós metropolisz közepén az utcán. Gyermekek születnek meg csak azért, hogy szüleik elihassák az utánuk kapott pénzt, és gyermekek nem születnek meg, mert szüleik nem tudják felelősséggel vállalni azt, hogy a szipolyozó állam mellett eséllyel indítják el őket az életbe. A fenntartható fejlődés, a munka becsülete, a magántulajdon védelme pedig csak üres lózungok a jelenlegi gazdaságirányítási módszerek mellett.

Felkeltettem az érdeklődést? Akkor jó, mert koncepcióm, a Demokrácia 2.0 tervezet az előző bekezdésben felvetett valamennyi problémára megoldást kínál. Aki azt mondja, fellengzős, előbb olvassa végig.