Akkor mondhatjuk, hogy az emberi tevékenység hosszú távon nem borítja semmilyen irányban sem a környezet egyensúlyát, ha az általunk felhasznált és kibocsátott anyag és energia mennyisége azonos. Nézzünk erre egy példát.
Fosszilis anyagokat égetünk el, melynek során a növényvilág által évmilliókkal ezelőtt elnyelt széndioxidot bocsátjuk újra a légkörbe. Évmilliókkal ezelőtt más volt a földi klíma, más volt az élővilág. A Földet nem teszi tönkre, hogy a felszínén található szén ilyen vagy olyan formában létezik egy adott pillanatban. Viszont az emberi élettér fennmaradásának feltétele, hogy a klíma és az élővilág hozzávetőlegesen a mainak megfelelő formában stabilizálódjon. A fosszilis anyagok égetése ezt kétszeresen is borítja: a bolygó hőháztartását is felborítja, és a légköri széndioxid mennyiségét is megemeli. Mindkettő következményei messzire mutathatnak, a cél tehát a káros folyamatokat leszabályozni.
Olyan adórendszerre van tehát szükség, amely egyensúlyi állapotot idéz elő. Tehát az emberi tevékenység olyan anyagokat égessen el, amelyek napjainkban kötődtek meg, és olyan energiát szabadítson fel, amely napjainkban érkezett a Földre. Hogyan lehet ezt elérni?
A mai adórendszerek csak enyhítik a károkat. Támogatnak bizonyos tevékenységeket, míg másokat büntető adóval sújtanak. E módszerek hatékonysága messze van a kívánatostól, olyan rendszerre van szükség, amely elviekben kizárja, hogy a befogadott és kibocsátott energia és anyag mennyisége eltérjen egymástól. Hogy néz ki egy ilyen rendszer?
Az egyszerűség kedvéért most vegyük csak a széndioxid példáját. Leegyszerűsítve a természetben úgy működik a dolog, hogy először van a légköri széndioxid, azt megköti a növényzet, ami egy idő után elpusztul, és a maradványai elemésztődnek valamilyen módon, és a végtermékek között ismét ott lesz a széndioxid. Az egésznek a motorja pedig a napsugárzás. Nekünk is hasonlóra kell törekednünk. Meg kell oldani, hogy azt, amit elemésztünk (gyárakban, erőművekben, belső égésű motorokban, fűtő alkalmatosságokban), előzetesen a napenergia által indukált folyamatokból nyerjük ki.
Ha minden adókassza önálló, és csak arra szed be és költ el pénzt, ami az ő dolga, akkor ennél mi sem egyszerűbb. Számoljuk ki, mennyibe kerül a széndioxid napenergia általi megkötése, és fizettessük ki ezt a széndioxid kibocsátóival. Ennyi és ennyi köbméter fa előállítása ennyi és ennyi forint, és ez tartalmaz x mennyiségű redukált szenet. Minden, szén alapú termék előállításakor vagy az országba való behozatalakor a cég köteles kifizetni a széntartalomnak megfelelő termékdíjat. A széndioxid alapú termékdíj belemegy a maga külön kasszájába, és amikor valaki mondjuk rönkfát (szalmát stb.) állít elő őstermelőként, akkor ezt a pénzt felveheti a mennyiség után.
A termékdíj végigkísér minden terméket annak életútja során. Ha az árokparton bomlik le, akkor utolsó birtokosa bizony elveszti a bele fizetett vaskos termékdíjat. Ha viszont újrahasznosításra leadja, pénzt kap érte, hiszen az újrahasznosító ismét ráterhelheti a termékdíjat, amit neki nem kell kifizetnie a beszerzés után, lévén hogy hulladékot hasznosít.
Majd egyszer nekifutok a pontos matekjának, most elég ebből ennyi.
Hozzászólások