Demokrácia 2.0

Többször is taglaltam már a vigasztaló kártérítések ügyét. Csendháborítás, közszeméremsértés stb. olyan dolgok, amelyek károsultjai nem jól megcélozhatóak. Szükséges tehát a tőlük beszedett kártérítéseket valami olyanra költeni, aminek vélhetően a nagy többség örül. Ilyen megoldás kézenfekvően a település szépítése, például virágosítással. Gyűlik egy virágosítási kassza, lehet rá pályázni. De mi van, ha nem csak pályázat útján működik a dolog?

A minap elsétáltunk egy ház előkertje előtt, és megcsodáltuk az ott nyíló rózsákat. Az idős néni, aki nevelgette őket, éppen ott tett-vett a közelben. Láthatóan saját örömére ültette azokat a rózsákat, de az utcáról is látszódtak. A néni ezzel tett valamit a közösségért. És akkor eszembe jutott, hogy az, aki pályázik a virágosításra kiadható pénzekre, vajon mennyivel különb a néninél?

Mi lenne, ha a közterület-felügyelők nem csak bírságolhatnának? Mi lenne, ha jártukban-keltükben nem csak azt figyelnék, hogy ki tesz olyat, amiért kártérítést kell fizetnie, de azt is, hogy ki tesz a város érdekében?

Ez még csak egy ötlet, mert fogalmam sincs, hogyan kivitelezhető. Addig rendben, hogy nyilvános módon dokumentálni kell, tehát nem könnyű visszaélni vele. De ha egyik évben kapott a néni x forintot városszépítésért, akkor ha következő évben ugyanúgy virágosít, akkor ismét számíthat rá, nem? Csak mert az, hogy mennyi pénz folyik be a kihágásokból, elég bizonytalan. Nem lehet garantálni semmit, ami a város részéről egy nagyon tisztességes eljárás (hiszen biztos nem költjük el azt a pénzt, ami nincs), másrészt nem biztos, hogy ennek így a néni örülni fog.

Szóval ez egyelőre csak egy ötlet.

Ez önmagában még nem lenne hír itt, de megjelent a tulajdonossal egy kiadós interjú az indexen. Idézek:

"...kötelezővé tenném a balesetbiztosítást, így a magánbiztosító fizetné a balesetek utáni ellátást, ők tartanák fenn a költséges traumatológiákat. A baleset  ugyanis egy egyéni kockázat, nem az ország egészségi állapotához köthető dolog, és tud önállóan működni. Leválasztanám még a szociális ellátórendszert is, hiszen az megint más kategória. Ezt már a költségvetésnek kell állnia, de nem a normális biztosítóközösség terhére, mert ez szociális kérdéskör, ami a szociális minisztériumhoz tartozik. Ami a kettő között marad, az az egészségügy. ..."

Ha nem lenne ránézésre világos, akkor mondom, mi a közös:
- Kötelező, különálló balesetbiztosítás
- Teljesen különálló szociális ellátórendszer
- A másik kettőtől önálló egészségügy

Ezeket tartalmazza a Demokrácia 2.0 tervezete.

Ma az van, hogy a fogyasztóvédelmi törvények előírják a kereskedőknek garancia, szavatosság stb. kezelését. Ha betartják, jó, ha nem, a vásárló kezdheti a kálváriáját. Hogyan módosul mindez a Demokrácia 2.0 rendszerében?

Belép a képbe a Kártérítési Alap, természetesen. A vásárlói szerződésben a kereskedő vállalta, hogy a termék meghatározott ideig működőképes marad, a vevő ennek a vállalásnak a függvényében fizette ki a vételárat. A termék meghibásodásakor őt egyértelműen kár éri, ami a Kártérítési Alap definíciója szerint egyértelműen megtérítendő, annak minden járulékos költségével. Utánajárás, telefonálgatás stb. mérhető költségek, rápakolhatóak a kártérítés összegére. Tehát ha az elromlott termék gazdája bejelenti ezt a kárát, a kártérítési alap a bizonyítást követően azonnal fizet. (Nem az a kár, hogy valami elromlott, mert az természetes jelenség. Az a kár, hogy valaki vállalta, hogy működni fog, de mégse. Ehhez igazolni kell, hogy a számlán szereplő termék a vállalt működőképességi időn belül romlott el.)

A kártérítési alap (néha nagy kezdőbetűkkel írom, mert egy lesz belőle, néha kicsivel, mert ez csak egy kártérítési alap, mindkettő jó nyelvtanilag azt hiszem) természetesen be fogja vasalni a kifizetett kártérítéseket, ahol csak tudja. Mindenhol nem fogja tudni, mert csalók mindig lesznek, és a semmiben eltűnő cégeket vagy sikerül felkutatni, vagy nem. Az ilyen esetek miatt mindenképpen 1-nél magasabb lesz a szorzó, amivel behajtja a kártérítést a cégektől a kártérítési alap. A cégek ennek nem fognak örülni, mert fizethetik ki a termék teljes vételárát, plusz a bónuszt, miközben megúszhatták volna egy csere darabbal (beszerzési ár!). A cégek tehát törekedni fognak arra, hogy a vásárlók garanciális ügyintézéssel ne a kártérítési alaphoz forduljanak. Valahogy meg kell a vásárlókat győzni, hogy jobban járnak, ha a boltba viszik vissza a cuccot.

A licit onnan indul, hogy a teljes vételár plusz minden járulékos költség, mivel ennyit fizet a kártérítési alap. Ennek ellenére a cégek nincsenek rossz pozícióban. Ők tudnak csereterméket adni, a kártérítési alap nem. Ők meg tudják hosszabbítani a garanciát az új darabra. Ha még pár okos plusz szolgáltatást bevezetnek, elérhetik, hogy a vásárló őket preferálja. Ez a jó cégeknek kedvez, akik az ilyen plusz szolgáltatásokat maguktól is kínálták volna. De persze fafejű vevő mindig lesz, aki a kártérítési alaphoz megy mindenképp, ezzel plusz költségeket okozva a cégeknek.

Ez a rendszer összességében tehát a fogyasztóknak árnyalatnyival jobb lesz, a cégeknek pedig árnyalatnyival rosszabb.