Onnan indulunk, hogy mindenki fizet az oktatásért. Minden oktatásért. Ha nincs pénze rá, kaphat kedvező hitelt, ami nem diákhitel, mert ott az apanázs, amiből törleszthető. 18 éves korig kötelező, és a szülő állja, onnantól önkéntes, és maga fizeti. Milyen tanterv felel meg ilyen körülmények között?
Mindenképp olyan oktatásra van szükség, ami gyakorlatias. Érezzék, hogy igen, erre van szüksége a gyerkőcnek. Nézzük, mik az oktatás céljai:
- Emberré nevelés
- Fizikai kondicionálás
- Készségfejlesztés
- Világkép tágítása
- Tanulási képesség növelése
- A világban szükséges gyakorlati ismeretek átadása
A szükséges gyakorlati ismeretekhez tartozik a nyelvtudás, elsősorban a magyar nyelv. Aki nem tud rendesen beszélni, hátrányt szenved. De a magyar ebben a kozmopolita világban már nem elég, kell egy idegen nyelv is, ami pedig az angol. Ma egy állásinterjún nem azt kérdezik, hogy milyen idegen nyelvet beszél valaki, hanem azt, hogy az angolon kívül milyet. Tehát a magyar nyelv kiadós óraszámú oktatása mellett kötelező tantárggyá tenném az angolt. Gyakorlatias jellege van még a matematikának, fizikának, mert ezekre építkezik a természettudomány, illetve a világban is jobban boldogul, aki érti, hogyan működik az anyagi valóság. Természetesen ezek is kötelező tantárgyak. Teljes egészében gyakorlati továbbá az informatika, amely immár kihagyhatatlan része a tananyagnak. Bevezetném továbbá kötelező tantárgyként a társadalomismeretet. (Itt következett egy lázas fellapozás a másik blogról, mert emlékeim szerint ezt már posztoltam valamikor. Nem találom, úgyhogy meg fogom írni. Külön bejegyzés lesz, mert önálló téma.)
A világkép tágítása leginkább az irodalom, történelem, földrajz területe. A munkája során nemigen lesz rá szüksége senkinek, hogy tudja, ki volt Ady szerelme, hogy mikor született Kossuth Lajos, vagy hogy merre van Timbuktu. Mégis, minél többet tud a világról, annál jobban fogja szemlélni az őt körülvevő eseményeket. Sajnos a világképet meghatározó tudás lehetséges mértéke korlátlan, ezért valahol határt kell szabni neki. Sokkal fontosabbnak tartom ezeken a területeken, hogy rátérjünk a tanulási képességre. Az irodalomtanár bifláztatás helyett a versek szeretetét tanítsa inkább. A költő életének évszámai helyett irányítsa rá arra a figyelmet, hogy milyen ember volt az a szerző, és ez hogyan jön át a műveiben. Ha sikerrel járt, a diák kíváncsi lesz más versekre is, elolvassa magától, és ha tetszett, utána néz a költőnek, mert természetes lesz számára. Amit az iskolában bemagolt, úgyis el fogja felejteni. A történelemből is ha nem az a roppant izgalmas dolog derül ki, hogy azért ilyen a mostani világ, mert azok voltak az előzmények, és hogy milyen tanulságos, amikor ismétli önmagát, nos, akkor az is csak az "elfelejtendő" feliratú dossziét növeli a nebulók agyában. A világkép tágításában persze szinte minden tantárgy részt vesz, de kiemelném a zeneoktatást, melytől a diákok szemlélete tágul, érzékelésük mélyül.
A készségfejlesztésre ma rettenetesen kevés időt fordít az iskola. Pedig igen nagyon fontos lenne, hogy minden gyerek megkapja motorikusan azokat az ingereket, amiket a szülői neveltetés nem feltétlenül, és nem minden esetben ad meg neki. Ha úgy tetszik, ez közös játékot jelent. Ha nincs annyira érdekes a feladat, hogy a gyerek játéknak tekintse, akkor nem volt elég jó a módszer. Ide tartozik a vizuális nevelés, amely megtanítja a diákot a környezetet meglátni, a látott dolgok esztétikumát értelmezni. Ide tartozik a technikaóra, ahol fúrhat, faraghat, ragacsolhat, és ide tartozik a testnevelés egy része is.
A testnevelés fő feladata persze a fizikai erőnlét biztosítása, ami a kütyük társadalmában kiemelt jelentőséget kap. Sajnos egyre több olyan gyerekre lehet számítani a jövőben, akiknek a napi mozgása kimerül az iskolába el-, és az onnan való hazamenésben, mert az összes szabad idejüket valamilyen elektronikus eszközhöz ragadva töltik. Kiemelt jelentőségű ebből kiszakítani őket, ezért minden oktatási napon szükséges, hogy legyen vagy testnevelés óra, vagy olyan tantárgy, ami kimozdítja őket az iskolapadból. (Kimennek rajzolni a parkba, elmennek kirándulni biológia órán, múzeumba történelem órán stb.)
Már csak az emberré nevelés maradt. Nos, ezt nem lehet tantárgyhoz kötni. Jó tanárok kellenek, mert azok nevelnek jó embereket. Jó tanárok pedig akkor vannak, ha megvan a tanári pálya presztízse, ami pénzkérdés. Ha a diákok maguk fizetnek az oktatásért, akkor számítani fog, hogy hol hány jó tanár van. De ez nem tantervi kérdés.
Jöjjenek az arányok, az ütemezés. Legyen minden nap egy magyaróra vagy angolóra, egy testnevelés vagy egyéb megmozgató foglalkozás, egy óra művészet vagy zene vagy technika vagy informatika vagy társadalomismeret, egy óra matematika vagy fizika vagy biológia vagy kémia, és egy óra irodalom vagy földrajz vagy történelem. Ez így napi öt óra, ami ha gyerekbarátra van véve, akkor elröpül. És belefér, hogy kiegészítő tantárgyak bővítsék az óraszámot.
Az alapoktatás első nyolc évében semmilyen megjegyzendő tananyagot nem oktatnék. Jók a memoriter gyakorlatok, tágítják az elmét, de céljuk nem az, hogy azt örökre megjegyezze a diák. Az első nyolc év szóljon a tanulási képesség felfejlesztéséről, és a világban való tájékozódásról. Aztán a következő négy évben már megtanulhatják a magas szintű ismereteket megalapozó tudást.
Azt kellene elérni, hogy 18 éves korára mindenki beszéljen elfogadható szinten angolul, ne jöjjön zavarba, ha meglát egy informatikai eszközt, ne nézzen bambán, amikor gazdasági folyamatokról beszélnek neki, képes legyen lefutni ezer métert és visszatenni a biciklire a láncot. Érdekelje a világ, és tudjon tájékozódni benne.
Hozzászólások