A szakszervezet létezése, engedése a közvélemény számára az általam már sokat emlegetett szent teheneink egyike. A szakszervezet az fontos, ugye? Hiszen az védi a dolgozók érdekeit. Nem hagyja, hogy elbocsássák őket, hát milyen rendes. Nos, mint sok más esetben, itt is ordas látszatkeltés folyik.
Először is, a szakszervezet elsősorban a politika és a bűnszövetkezetek terepe. (Nem mintha nagy különbség lenne a kettő között.) Hatalmi szereplő, mindenki rá akarja tenni a koszos mancsát, mert óriási pénzek dőlnek el azon, hogy a szakszervezetek mit lépnek. És rá is teszik, emlékezzünk csak az elmúlt kormányaink sorsára, volt olyan, amelyiket teljesen megbénította egy nagy létszámú, a politikai ellenfél által vezérelt szakszervezet. Már ez a befolyásoltság vaskos kérdőjeleket tesz oda, hogy egyáltalában lehet-e a szakszervezet megfelelő módja a dolgozói érdekvédelemnek.
De most tekintsünk el ettől, és tételezzük fel, hogy a szakszervezetek mind önállóak, és egyedüli céljuk, hogy a dolgozók érdekeit védjék. Hogyan teszik ezt? Hát úgy, hogy tiltakoznak. Sztrájkolnak, ha nem megfelelőek a körülmények, és nem mennek bele a tömeges elbocsátásokba. Vegyük most a tömeges elbocsátásokat példának.
A nagyvállalatok a minél nagyobb, kihasznált kapacitásra törekszenek. Dolgozó nélkül nem lehet termelni, a nagy kapacitáshoz nagy létszám is párosul. A bérük súlyos, általában a legnagyobb költség a cég számára. De muszáj, mert amíg van termelés, szükség van rájuk. De mi van akkor, amikor megcsappant a piac valamiért? Mondjuk átrendeződés van, valami mással behelyettesítették a vásárlók a vállalat termékeit. A vállalat termelése és bevétele megcsappant, de közben fizeti ugyanazt a dolgozói létszámot, ömlik ki a pénz a kasszából. Ez így sokáig nem mehet, egy idő után lépni kell. Ilyenkor jönnek a tömeges elbocsátások, amikre annyira érzékeny a szakszervezet. Ha stratégiai ágazatról van szó (energiaipar, autóipar stb.), akkor rendszerint megjelenik a színen egy kormányzati főokos, és okosakat mond. Hogy ők megvédik a dolgozókat, és ráhatnak a vállalatra meg így meg úgy. Nézzük, mi van akkor, ha ez sikerül.
Ha sikerül lebeszélni a vállalatot az elbocsátásokról, akkor ezzel konzerváltak egy rosszul működő, veszteséges állapotot. Két variáció lehetséges:
- A cégre hárítják a veszteségeket, ami egy ideig viseli, majd csődöt jelent. Akkor jön aztán a teljes dolgozói létszám elbocsátása, immár apelláta nélkül, mert ha nincs cég, akkor tényleg nincs, aki fizesse a (nem)dolgozókat. Ez aztán a dolgozók pompás védelme, nem? Ahelyett, hogy belenyugodtunk volna, hogy a dolgozók egy részének egy darabig rossz, ehelyett mindnek rossz lett, véglegesen. De általában nem ez szokott történni.
- Általában a másik verzió jön, amikor is a jóságos állam bácsi kisegíti a céget, persze kizárólag a dolgozók iránt érzett szívbéli jóságból. (Politikai haszonszerzés ugyebár kizárt.) Odadobnak a cégnek egy magánember számára elképzelhetetlen összeget, a mi adónkból. Mivel a mi pénzünk volt, amit odadobtak, azt majd szépen be is fogják szedni, rajtunk, mert hiányzik a kasszából. Attól is, akit elbocsátottak, volna, és attól is, akit nem. Mindenkitől. Közben pedig más embereket szó nélkül elbocsátanak más cégektől, de mivel az nem egyszerre történik, így nem lehet belőle elég politikai tőkét csiholni, így az nem fontos. Viszont a pénzük jó arra, hogy a szakszervezet által "megvédett" gyárban munkanélküli munkások fenntartását finanszírozzuk belőle. Akik így biztos nem kezdenek el munkát keresni, és herdáljuk a közös pénzünket egy ilyen kétes célért.
A szakszervezet létének szükségessége ott gyökerezik, hogy ha a sok munkás az utcára kerül, akkor komplett városok maradhatnak munka nélkül, és tényleg igen kilátástalan lehet az ott élőknek munkához jutni. Ott vannak, ahol a part szakad, a rendszer cserben hagyta őket.
Ehhez képest a Demokrácia 2.0 rendszerében ott van az apanázs. Nem marad senki jövedelem nélkül, és igaz, hogy az apanázsból nem lehet dúskálni, de nem is az a célja, hogy aki munkanélküli, annak több pénze legyen, mint aki dolgozik. Tessék munkát keresni. Nyugodtan megteheti, addig se fog éhen halni, nem kerül az utcára, mert fenntartja az apanázs alkotta védőháló.
Egy ilyen rendszerben viszont eléggé kétséges, hogy a szakszervezet bármit is tudna előre mozdítani. Az állam nem tud beavatkozni anyagiakkal, mert nincs rá való adókassza. Az elesettek, rászorulók védelmét pedig az apanázs milliószor jobban ellátja, mint azt bármely szakszervezet tudná.
Hozzászólások