Demokrácia 2.0

A Demokrácia 2.0 rendszerében magánszemélyek olyan pénznemben tartják a vagyonukat, amilyenben akarják, tekintve hogy ahhoz az államnak már nincsen köze. A Magyarországon tevékenykedő cégek viszont forintban kötelesek tartani a pénzüket. Csak forintban kereskedhetnek, illetve csak az tekinthető adózás szempontjából a cég vagyonának, ami forintban van.

Természetesen bármely céghez érkezhet kifizetés más pénznemben, illetve igénye lehet arra, hogy valamit más pénznemben fizessen ki. De ezt csak a forint elszámolású számlájával, közvetlen váltással teheti meg. Nem üzemeltethet önálló számlát más pénznemben, ezért ha kihelyez pénzt más pénznemben, az csak a magyar forintos céges pénzkörön kívülre történhet (a többiek sem tudják fogadni az idegen pénzt átváltás nélkül!), így az mindenképpen kompenzációs adó hatálya alá esik.

Erre mindenképpen szükség van, ha meg akarjuk akadályozni, hogy egyes cégek más valutában termeljék ki a nyereségüket, és ezzel megkerüljék a magyar adórendszert.

Lesz egy olyan jelenség a bevezetéskor, hogy a kompenzációs adó bevezetése előtti utolsó pillanatban hirtelen rengeteg kivét lesz a cégekből. Mindenki meg fogja próbálni az eszközállományát redukálni, egészen a működőképesség határáig. Ez normális. A csalók ennél tovább fognak menni, és a működőképességet sértő módon ki fognak venni a cégből papíron mindent, hogy utána a kompenzációs adó bevezetésekor megkapják rá a támogatást.

A csalás megnehezítésére a leginkább kínálkozó módszer a kivét adózásához képest a betét támogatásának időbeni elcsúsztatása. Akár függővé lehet tenni a kompenzációs kasszában található tartalék értékétől is. Az elcsúsztatás ideje alatt pedig a hatóság ellenőrizheti az eszközállomány meglétét.

Az elcsúsztatás ellenére a kompenzációs kasszának kiesést okoznak majd a szabályszerű adóelkerülési módszerekből adódó kieső kivétek. A kompenzációs kassza ugyan a bevezetés idejére előre fel lesz töltve több havi tartalékkal, de ettől még minden eszközzel kerülendő az átmeneti apasztása. Kívánatos tehát a minden lehetséges eszközzel való bebiztosítása.

Felmerült egy olyan lehetőség, hogy a bevezetés időszakában a korábbi állapotokat vonjuk be a költségekbe. A Demokrácia 2.0 rendszerében a magánvagyon azért nem adózik, mert amikor keletkezett, akkor kompenzációs adó hatálya alá esett. Vagyis az a vagyon, amelyik a beüzemelés után keletkezett. Oké, de mi van azokkal a vagyonokkal, amelyek előbb keletkeztek? Feszítő a különbség, hogy egy ideig kompenzációs adó nélkül kivehető a pénz, utána pedig csak kompenzációs adóval. Ezt a feszültséget lehetne oldani valamekkora vagyoni jellegű, szigorúan átmeneti adó alkalmazásával. Visszamenőleges hatályú törvénykezés nincs, tehát csak az átmenet idejében lehet erről szó. Nem oldhat meg mindent, csak enyhíthet egy feszültséget, miközben némi plusz bevételhez juttathatja az arra az átmenet idejében igencsak éhes tartalékkasszát.

Hogy mennyire átbútorozhatja az agyunkat a termékdíj, mi sem mutatja jobban, mint hogy a mai hívószavak kipukkadhatnak tőle. Manapság komoly küldetéstudatot jelent energiatakarékos megoldásokat alkalmazni. Aki így tesz, büszke magára. A többiek elismerően bólogatnak: ez igen, ez energiatakarékos!

A Demokrácia 2.0 rendszerében erre mindenki a vállát vonogatja. Nem tökmindegy? Annyi energiát használok, amennyit akarok. Kifizetem, nincs miatta szégyenkezni valóm. Ha nekem ez így megéri, akkor hadd tehessem már meg, hogy pazarlok. Senkinek semmi köze hozzá.

Ha erre most azt gondolod, hogy felháborító, az azért van, mert a jelenlegi rendszerben gondolkodsz.

A termékdíj mindenre pont annyi, amennyiből kompenzálható a károsító hatás. Vannak kevésbé károsító, és nagyon károsító dolgok. A környezetre súlyosan ártalmas termék, illetve eljárás a D2.0 rendszerében irtózatos termékdíjat köteles fizetni. A súlyosan szennyező ma arról ismerszik meg, hogy nagyot nyer rajta. Tehát ügyeskedik, a többség kárára. A Demokrácia 2.0 rendszerében pedig arról, hogy nagyon nagyot bukik rajta. Tehát hülye, a saját kárára.

Ezzel megszűnik az értékrend ma tapasztalható álságossága. Ma a pénz az egyes számú értékmérő, de közben az az államhatalom, amelyik alapvetően a pénzt díjazza, álságos módon próbál hatni az érzelmekre, és valamiféle küldetéstudatot plántálni az emberekbe, hogy azok hátha elvégzik azt, ami az állam feladata lett volna.

Energiatakarékosság? Az minek? A pénzével takarékoskodjon, akkor teszi a legjobbat.

Érdekes módon lépten-nyomon belefutok abba az elméletbe, ami szerint a társadalom számára szükséges szolgáltatásokat a technikai fejlődés előre haladtával egyre kisebb hányad elő fogja tudni állítani, míg végül el fogunk jutni oda, hogy a társadalom túlnyomó többségének (80%-ot emlegetnek) a munkájára nem lesz szükség, és kezelni kell az ellátásuk problémáját. Ez mintha több irányzat közös nevezője, tehát elfogadott tény lenne.

Szerintem pedig ez nem így van :)

Nem akarok ódivatú lenni, különben is Marxot csak próbálták sulykolni, de ez megmaradt próbálkozás szintjén. Ő ha jól emlékszem, mindent a munkából vezet le, és kihozza a munkások hatalmát belőle. Nem értek vele egyet, mert az ember sajátja a felfelé való törekvés, és ha a mérce a pénz, akkor mindig föntebb lesz, aki többet keres, és ha nem akarunk társadalmi feszültséget, akkor bizony a hatalom is a föntebb lévőkhöz tartozik. Nem következik a társadalmi hierarchiából automatikusan az elnyomás, viszont a hatalom igen.

Amiért mégis Marx-szal példálózom, az az, hogy neki eszébe jutott az, amit a fenti elméletek kifelejtenek. Nevezetesen hogy az értéket mindig az ember termeli. A gépi munkának nincsen értéke, nem definiálható. Mindig csak az emberi munkának lesz valódi értéke, és semmi másnak.

Ha jól emlékszem, az ipari forradalom idején jött az első riadalom. Úristen, a gépek el fogják venni a munkát! Nos, nem így történt. Akkoriban a szolgáltatások volumene a nullával volt egyenlő a mai világhoz képest. Ma azzal riogatnak, hogy a szolgáltatásokat is átveszik a gépek, és akkor jaj, mi lesz. Szerintem abba a nyilvánvaló tévedésbe esnek, hogy feltételezik, a szolgáltatások igénye valami Istentől való, eredően konstans érték. De kérdem én, mi akadályozza meg, hogy újabb szolgáltatások nőjenek ki a semmiből, és ma még nem létező, sőt, ma még elképzelhetetlen területeken dolgozzon a népesség teszem azt 98 százaléka?

Az áruk, szolgáltatások értékének kalkulálásánál más tényezők is szerepet játszanak, hívják fel a figyelmemet. Földterület, bányakincs stb. Igen, valóban beszámítanak az árba ilyen tényezők is, de nem ugyanúgy, ahogyan a munka.

A munkaerő megfizetése országonként változó. Akár nagyságrendi különbségek is lehetnek, mégis megy a termelés egyik országban is, másik országban is, annak ellenére, hogy az áruk és szolgáltatások szabad áramlása biztosítva van közöttük. Ennek oka az, hogy a fejlettebb országban, ahol drágább a munkaerő, az egyben képzettebb is, ezért az adott munkaerő kiadásért cserébe várható termelési érték már nem különbözik olyan drámaian. És akár különbözhet a drágább munkaerő javára is.

Meg lehet próbálni megvonni a dolgozóktól a fizetést, egy bizonyos határig. Egyre képzetlenebb, felelőtlenebb munkaerő lesz csak hajlandó munkába állni azért a pénzért, míg valahol elérjük azt a határt, ami alá nem lehetséges csökkenteni a munkaerő ráfordítást, mert negatívba csap át a mérleg.

Ez a jelenség kizárólag a munkaerőre jellemző. Akinek az árazása kevésbé függ a munkaerőtől, sokkal rugalmasabban mozoghat a világpiaccal. Nézzük csak meg az olajárat! Azok a hullámvasutazások nem képzelhetőek el mondjuk a kézműves csipkével. Utóbbinál muszáj megfizetni a csipkeverő asszonyokat, és ott a padló. Az olajárnál sokkal mélyebben van a padló annál, mint amilyen régiókban mozog az ára.

Ha tényleg be fog következni az a világ, hogy a jelenlegi szolgáltatások a munkaerő töredékével előállíthatóak lesznek, akkor az a munkaerő busásan meg lesz fizetve. (Ne feledjük a teljes munkaerő-piacon pont ő volt a legjobb!) Ha így lesz, akkor annak a munkaerőnek igénye lesz további szolgáltatásokra. Olyanokra is, amiket a gépek tudnak, kvázi ingyen, és olyanokra is, amit csak emberek, munkabérért. Utóbbi lesz a drága. És mint tudjuk, az ember fölfelé törekszik, ezért mindig az a szolgáltatás lesz kurrens, amit muszáj megfizetni (tehát nem lehet bárkinek). Már ez a pici modell is jól mutatja, hogyan szippantja fel a többi munkaerőt a technikailag fejlettebb társadalom is.