Demokrácia 2.0

Az indexen fórumon közölték, hogy egy gazdasági elképzelés nem létezhet grafikon meg ilyenek nélkül, ezért hát kénytelen voltam hegeszteni egyet. Ilyen lett:

Szerintem önmagáért beszél.

A legfontosabb társadalmi kötelezettség gondoskodni az elesettjeinkről. Öregek, gyerekek, betegek, vagy más okból rászorulók megérdemlik, hogy az erősek nekik adjanak az övékből. Persze ehhez szükséges definiálni azt, hogy ki a rászoruló. Például ki számít öregnek? Nehéz kérdés, mert van, aki fiatalos, és bizony olyan is van, akit az öregkori betegségek halmozottan érintenek. Kell egy szamárvezető, ami az életkor. Nem tökéletes, de alkalmas.. Ugye így van? A hármas számú csapda köszönt téged abból az alkalomból, hogy beleestél.

Manapság az inaktív időskorúakat egyszerűen nyugdíjasoknak nevezzük. Mi is az a nyugdíj? A nyugdíj az állam vállalása. Az állam találta azt ki, hogy majd ő gondoskodik az idősekről, bízzuk ezt csak őrá. Persze kell hozzá forrás, ezt meg kell értenünk, ezért fizessen mindenki sokat. Fizessél, amikor még aktív vagy, fizessél egy életen át, hogy aztán vagy megérd azt a kort, vagy nem. Utóbbi esetben az állam egy elegáns mozdulattal lenyeli a befizetett járulékokat, amiket ha magadnak takarékoskodsz, a gyereked örökölt volna. De ha megéred a nyugdíjkorhatárt, és élvezed a megérdemelt pihenést, akkor is tisztább elszámolásod lenne, ha magadnak takarékoskodtál volna. Ott a pénz, vagy felteszed egy összegben a 27-esre, vagy beosztod. A te pénzed, a te döntésed. Most nem az, mert elszedték. Persze az a pénz régen nincs már meg, tartoznak vele.

Amennyiben sikerül megöregedned, akkor jönnek a hülye szabályok. Nem döntheted el szabadon, hogy mikor lett eleged a munkából, mert ők jobban tudják. Korábban sem mehetsz el, de van olyan terület, ahol később sem. Nehogy már az számítson, hogy te meddig szeretnél dolgozni! Majd ők megmondják! Ez az egész nyilvánvalóan az állam céljait szolgálja, és nem az egyénét. Így lehet sokat lopni, az egyén kárára, miközben azt a látszatot keltjük, hogy az ő érdekében van.

A Demokrácia 2.0 leszámol ezzel. Az apanázsnak köszönhetően senki nem hal éhen, akár nyugdíjas, akár aktív korú. De természetesen időskorban nem kell ezzel megelégedni. Az öngondoskodás számtalan módja közül lehet és ajánlatos is választani. Akkor kezdi igénybe venni, amikor akarja, és addig, amíg akarja. Ha akarja, visszamegy dolgozni, de élete végéig is dolgozhat, ha úgy látja jónak.

Nyugdíjas? Az micsoda.

A jelenlegi társadalmi modell létszükséglete az újratermelődés. Minden erőforrásnak meg kell újulnia, és bizony ezek közé tartozik az ember is. Kell, hogy mindig elegendő új emberpalánta vágjon neki az életnek, hogy legyen remény arra: mindig lesz, aki aktív korában eltartja a társadalmat. Ha nem így lenne, összeomlana minden. Egyetértesz? Akkor te is bedőltél a kettesnek.

A gyereknevelést társadalmi kötelezettségnek beállítani a legotrombább politikusi megnyilvánulások egyike. Azt sugallja, hogy az állam valamiféle jótevő, aki kisegíti az egyént, és az egyén hálával tartozik neki, és illik rendesen viselkednie, és a rendes viselkedés során sok-sok gyereket csinálni. Két szoba, három gyerek, négy kerék. A hazugság nyilvánvaló: beszedték a sok járulékot, jól ellopták mind, és most nincs meg. Jön a nyugdíj, ki kéne fizetni valamiből, kellenek tehát az új emberek, akiket szintén meg lehet lopni. Az állam egy élősködő, és erre az élősködő szerepére nincsen szükségünk.

Mint ahogyan nincsen szükségünk biztatásra sem, ha gyereket szeretnénk. Érdekes módon nem halt ki félúton az emberség még az előtt, hogy kialakult volna az állam. Érdekes módon nyugodtan rá lehet bízni a biológiára, hogy aki akar gyereket, annak legyen. Fogják akarni, nyugi. Valamennyi utánpótlás mindig lesz. Kicsit több, vagy kevesebb, nem mindegy? Egy jó adórendszernek ez teljesen lényegtelen, mert az nem kirabolni akarja őket, hanem csak a minimális mértékű elosztást végrehajtani. Pont ezt teszi a Demokrácia 2.0.

Mellesleg tesz még valamit. Sajnos szembe kell néznünk azzal, hogy nem vagyunk egyformák. Nem minden ember akar önszántából részt venni a társadalom építésében, mert van, aki csak kivenni akar belőle. Természetesen semmilyen elméletnek nem szabad felcímkéznie sem ezen az alapon, sem bármilyen más módon. Nem vonhatjuk ki az össztársadalmi újraelosztásból azokat, akik csak kivenni akarnak, egyvalamit viszont megtehetünk. Megakadályozhatjuk, hogy a gyereknevelés ürügyén többlet juttatást szedjenek ki a szociális elosztó rendszerből.

Kegyetlenül hangzik, tudom, hogy a gyereket nevelő szülők nem kapnak egy fillért sem pluszban, de a helyzet az, hogy van itt egy probléma. Jelenleg igyekszünk nem tudomást venni arról, hogy társadalmunknak van egy hányada, amelyik részt vesz, és amely csökkenő létszámú, valamint van egy másik, jelenleg még kisebb hányada, amelyik viszont növekszik. Jelenleg a gyereknevelési támogatások kifejezetten jó üzletté teszik a sok gyerek nemzését azok számára, akik nem kívánnak gondoskodni róluk olyan mértékben, ahogyan az elvárható lenne. Felelős szülő nem mer gyereket vállalni, pedig neki kéne, a felelőtlennél pedig üzemel a futószalag, pedig annak sem kéne. Utóbbiak gyerekeit az utca fogja felnevelni, és garantált a bűnözők utánpótlása. Ennek lehet mellébeszélni, lehet elhallgatni, lehet belőle faji kérdést csinálni, de a megoldás nem látszik, sehol. Nem csak nálunk, de sehol a nyugati demokráciákban. Ketyeg az időzített bomba, tik-tak.

A Demokrácia 2.0 meglépi azt, amit ez ügyben meg kell. Első ránézésre biztosan nem tűnik humánusnak a gyereknevelési támogatások megszüntetése, de ezzel egy sokkal nagyobb, társadalmi méretű problémát oldunk meg.

Heves szócsatákat vívok az elképzelésemről, és közben szembesülök annak sarkalatos pontjaival. Ezeket szeretném külön kiemelni, itt is az első.

A tervezetem egész logikájának megértéséhez elengedhetetlen a segély típusú juttatás igazságtalanságának megértése. Valaki szegény, ezért a társadalom őt kisegíti, ez a modell. Persze ahhoz, hogy meghatározhassuk, hogy ki a szegény, kell egy definíció. Mondjuk x forintnál kevesebb jövedelme van. Akkor adunk neki plusz pénzt, ezt kívánja a társadalmi szolidaritás. Egyetértesz?

Ha igen, akkor már el is hasaltál az első logikai bukfencen.

Sajnos a sajnálat, az empátia társadalmi léptékben nem működik. Ezek egyéni kategóriák, két ember között klassz, de amikor tömegek nevében hivatkoznak rá, ott valami nem stimmel. Ugyanis a sajnálat így nem definiálható.

Amikor meghatározzuk, hogy ki a szegény, húzunk egy vonalat. Aki alatta van, kap, aki felette, nem kap. A juttatás soha nem 1 forint, mégis azért, mert neki 1 forinttal többje van, elbukja a juttatást. Megbüntettük azért, mert többje van. Pedig lehet, hogy az, hogy többje van, csak annyi jelent, hogy ő igyekezett. Ő próbált valamit, így lett egy picivel több jövedelme. A másik csak lógatta a lábát, de neki fogunk majd adni juttatást, nem annak, aki a rendesebb ember.

A példát nem szükséges tovább bonyolítani. Levezethető belőle szinte az összes állami juttatás igazságtalansága. Mindig van egy határ, és mindig rosszabbul jár az, aki magától próbálta a sorsát jobbá tenni. Kivételt csak azok a juttatások képeznek, amelyek az adórendszer kategóriáitól függetlenül is létező paraméterekhez vannak kötve. Ilyen például a létezésünk, ilyen az önállóságunk. A Demokrácia 2.0 pontosan ilyen feltételekhez köti a dolgokat, és mellőzi a mesterséges, kitalált határokat.

Vitatjuk nagyban az indexes fórumon a dolgot, és egyesektől egészen komolyan érkezik egy olyan álláspont, hogy mindenki dögöljön meg, aki lecsúszott, úgy kell neki. Az első megdöbbenés után kénytelen vagyok megfogalmazni, miért is hülyeség az elitizmus.

Ma a világban pontosan annak vagyunk a tanúi, hogy mit eredményez, ha a nagyok nincsenek fékezve: minden határon túl megy a gazdagodásuk, a társadalom szétnyílása megállíthatatlan. Pedig, pedig, most sincs fék nélkül a folyamat!

Meg kell ugyanis különböztetni két dolgot: egyik a társadalom önmozgása, az, amit akkor ad ki, ha nincsen újraosztás, másik pedig amit az elosztó rendszer ehhez hozzábiggyeszt. Az elosztórendszer törekvése önmagában még nem jellemzi a végeredményt.

Az elitisták simán lekommunistázzák a tervezetemet, mert az összefelé húzza a jövedelmeket. Tehát kommunista, pont. Azt már ugye kevéssé veszik észre, hogy a jelenlegi adórendszerünk pont ugyanezt teszi, mint ahogy az európai rend összes államában szintúgy.

Abban igazuk van, hogy az elitre szükség van. De ez a szükség nem egyenlő az elit támogatásával! Az elitnek nincs szüksége támogatásra, mert a dolgok önnön természete az, hogy az elit, ha hagyják, minden határon túl kifosztja, kizsigereli a többi osztályt, és ezzel felőrli maga alatt a társadalmat. (Vannak, voltak olyan fejlett elittel rendelkező országok, ahol ezt önmaguktól belátták, de erre hiba lenne bazírozni.) Nem az elitet kell tehát védeni, hanem a társadalom többi részét az elittől! És ez egyáltalán nem jelenti a többi osztály favorizálását, mindössze az egyensúly megteremtését.