Megszoktuk, hogy minden társadalomban van kívánatos viselkedés valamint attól eltérő. A társadalom értékrendje elítéli a kívánatostól eltérőt, és különböző módszerekkel próbálja rábírni az elkövetőt, hogy visszatérjen a helyes útra. Ezek közé tartozik tartozik az egyházak véleménye, a különböző tekintélyek rosszallása, a társadalmi megvetés illetve a büntetés.
A büntetést demokráciában szigorú törvények szabályozzák. Aki önkényeskedik, ugyanúgy vét, mert büntetést csak bíróságnak van joga kiszabni, a megfelelő procedúra végén. A bírósági döntés által fogja a kiszabott büntetés a közösség érdekeit szolgálni, illetve annak értékrendjét képviselni. Ez így rendben van? Üdvözöl a négyes számú logikai bukfenc.
A demokráciában egyik körben azt mondtuk, hogy mindenki egyenjogú. Egyformán szavazunk, a stoptáblánál mind megállunk, egyikünk sem öl embert, és nem korlátozza a másik szabadságát... de álljon meg a menet. És mi van a halálbüntetéssel? Oké, eltöröltük, de mi van a börtönnel? A börtönőr nem korlátozza a rabok mozgási szabadságát? Hát dehogynem, azért fizetjük. De ő is ugyanolyan jogú ember a fenti definíció szerint, akkor neki miért szabad? Felhatalmaztuk rá? Kicsoda? Mert én például biztosan nem. A bírók. És a bíró mitől különb? Mert tanult arról, hogyan kell emberek mozgási szabadságát korlátozni? Na és. Ha én is elolvasom az idevágó könyveket, én is lecsukathatok valakit? Persze, hogy nem. Miért nem? Mert nem vagyok felhatalmazva rá.
Ezek szerint az egyenjogúságunk korlátozott. Abban az álságos hitben ringatjuk magunkat, hogy az teljes körű, de közben kinevezünk magunk közül egyenlőbbeket, akik a többieket szivathatják. A rizsa mellé az, hogy azok a közösség érdekeit képviselik, de a valóságban minden bíró egyénileg dönt. Dönthetett volna így is, meg úgy is. Van, hogy felháborodunk az ítéleten, de attól még az jogerős is tud lenni. Pedig dönthetett volna másképp is, azt pedig kizárnám, hogy a közösségnek két, egymásnak ellentmondó érdeke is lenne bebiztosítandó, hogy akárhogyan is dönt, mindenképp képviseljen bennünket.
Nyilvánvaló, hogy a bíró nem képviseli a közösséget, a bíró egy jogrendet képvisel, és annak vélt vagy valós igazságosságát.
Azzal nem lenne semmi probléma, hogy vannak szabályok a közösség számára, azzal viszont már igen, hogy egyesek felhatalmazva érzik magukat, hogy ennek ürügyén felsőbbrendűnek képzeljék magukat. Utoljára az istenkirályok idején volt rendben a hatalomtól származó büntetés. Akkor az uralkodó felsőbbrendű lénynek számított, élet és halál ura volt. Nem akarok arról vitát nyitni, hogy melyik berendezkedés mennyire jó, csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy nem passzol az egyenjogúságot hirdető államhatalomhoz az annak képviseletében történő büntetés kiszabás.
Nem csak a börtönbüntetés üzeni azt, hogy valakik felsőbbrendűek. Akár egy pénzbírság, jogoktól való megfosztás, bármi, ami modern bíróságnak eszébe juthat, önkényes.
Nagyon fontos megérteni a kártérítés és a pénzbírság közötti különbséget. Valaki rosszat tesz, azzal kárt okoz, tehát jogos, hogy kifizettessük vele. A kártérítést majd megkapja a károsult, és haladunk tovább. A bírságot ezzel szemben elteszi a hatalom. Tehát, fordítsuk le: X kárt okoz Y-nak, ezért megbüntetjük azzal, hogy fizet egy összeget Z-nek, amiért cserébe Z megbocsát neki. Ugye, hogy így már nem hangzik olyan szépen? Pedig pontosan ez a pénzbírság logikája.
A Demokrácia 2.0 jogrendje ezért teljes egészében felszámolja a büntetést. Kizárólag kártérítés és költségtérítés létezik, amit pedig nem lehet így kártalanítani, azért nem kell fizetni. Viszont a nem kártalanítható tettek megátalkodott elkövetőit a társadalom kizárja soraiból. A kizárásnak nem célja bármiféle korlátozás, mert az csak elkülönítés. Annak kijelentése, hogy elnézést, de ilyen emberekkel nem tudjuk megszervezni az együttélést.
Bővebben elolvashatjátok a kártérítéssel foglalkozó bejegyzésekben.
Hozzászólások