Demokrácia 2.0

Nézzünk egy vidámabb példát. A legtöbb anyázással járó hétköznapi szituáció: a parkolás. Mi van most?

Most az van, hogy egyrészt nincs parkolóhely, ami meg van, azért tülekedni kell. A szabályos parkolás mikéntje is ködös, mert pénzt szednek be olyan helyeken, ahol a KRESZ szerint elvileg tilos. Ha nem fizet, lelakatolják, tehát konzerválják azt az állapotot, amit meg kéne szüntetni. Akkor is, ha netán a forgalmat akadályozza. Röpködnek a bírságok, amik csak a hatóság kasszáját dagasztják, de a helyzet javítására nem fordítódik belőlük egy peták sem. Csináljuk hát jobban.

Először is fogalmazzuk meg a célt pontosan. Azt szeretnénk, hogy tűnjön el az összes parkoló autó, de mivel ez nem lehetséges, reális célként az fogalmazható meg, hogy redukáljuk a parkoló autók számát minimálisra. Hogyan lehet ezt megvalósítani?

2012-t írjuk, van korszerű technika. Először is jelöljük ki azt a minimális parkolóhelyet, amit még megengedünk. Azután kamerázzuk be, és figyeltessük olyan automata rendszerrel, ami tudja értelmezni a járművek mozgását. Ezután létesítsünk nem látható parkolóhelyeket a megfelelő számban, és már indulhat is az üzem.

Nem szeretnénk, hogy a felszínen sokan parkoljanak, ezt pedig két módon tudjuk elérni: egyrészt drágára vesszük a felszíni parkolást, másrészt korlátozzuk az időtartamát. Beparkol egy autó az egyik helyre szabályosan, akkor elindítja a kamera az órát. Mondjuk fél óra a megengedett, ha az letelt, már indul is érte a szállítójármű, ami felemeli (nem vonszolja), és bepakolja a legközelebbi parkolóházba. A tulajdonos ha regisztrálva van a rendszerben, akkor kap róla automatikus értesítést, ha pedig nincs regisztrálva, akkor tudni fogja, kit kell felhívni, ha vissza akarja kapni az autóját. Természetesen ahhoz, hogy a parkolóházból kijöhessen, ki kell fizetnie a szállítás teljes költségét (beletartozik a rendszer üzemeltetési rezsi költségek ráeső hányada is), valamint a parkolóházban a parkolási díjat addig, amíg ott állt.

Ha nem kijelölt parkolóhelyen állt meg, vagy nem sikerült neki beállnia szabályosan (kilóg, ferde stb.), akkor abban a pillanatban indul a szállítójármű, hogy elhagyta a kocsiját. Ha kijelölt helyen áll rosszul, akkor udvariasan megigazítják neki, és kiszámlázzák a költségét. Ha nem jó helyen áll, akkor beviszik a parkolóházba, szintén minden költség felszámításával. Viszont mindkét esetben szabálytalankodott is, tehát azt a részét is intézni kell.

Jóhiszeműen indulunk neki, és nem feltételezzük, hogy trehány, nemtörődöm ember. Azt feltételezzük, hogy nem sikerült neki a szabályos parkolás, minden jó szándéka ellenére. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg nincsen birtokában annak a tudásnak, amiről pedig számot adott akkor, amikor engedélyt kapott az autó vezetésére. Erről először is meg kell győződni. Tesz egy alkalmassági vizsgát a saját költségére. Ha sikeresen levizsgázik, akkor továbbengedjük, minden megy tovább. Ha elbukik a vizsgán, akkor a jogosítványát elvesszük, és csak sikeres vizsgát követően kapja vissza. (A képzés, a vizsga saját költség.) Ha sikeresen vizsgázott, de később újból szabálytalanul parkol, akkor szigorúbb vizsgát kell majd tennie, ha meg akarja tartani a jogosítványát. A harmadik alkalom után már meghatározott időre (mondjuk 5 év) tagadjuk meg tőle a járművezetést. Talán annyi idő elég, hogy benőjön a feje lágya.

A rendszer nem kíván plusz erőforrásokat, ha annyi parkolóházat építünk, amennyien parkolni akarnak azért a pénzért, akkor piaci alapon ezek létrehozhatóak. Az egyirányú utcák alatt is van elég hely liftes mélygarázsnak, és a liftes rendszer tökéletesen megfelel annak, aki ingázásra használja az autóját (vagyis a többségnek). Ha a felszíni parkolóhelyek bevétele is a közeli parkolóházakhoz folyik be, akkor visszafogott parkolási díjak érhetőek el a házban.

Ilyen egyszerű. És mindehhez csak annyi kellett, hogy az összes pénzt helyben tartsuk, és álljon ott a háttérben egy állam, amelyik tartja a markát.

A következőkben igyekszem majd az élet minél több területéről vett példákkal illusztrálni, hogyan működhet a gyakorlatban egy ilyen elvek alapján végigvitt gazdaságirányítási koncepció. Persze mindenkinek az agya meghatározott rugóra jár, így csak olyanokat dolgozok ki, amik számomra kézenfekvőek. Ezért kérlek benneteket, mondjatok példákat, ahol kíváncsiak vagytok rá, hogyan működik ez a rendszer. Sokat segítenétek vele. Köszönöm.

A büntetés, illetve bírság szellemiségével probléma van. Abból indul ki, hogy valaki felsőbbrendű, ezért kitalálhat ilyeneket más emberek számára. A halálbüntetés esetén ez már feltűnt másoknak is, be is szüntették. A baj csak az, hogy ettől még nem lett helyette egy működő rendszer. A börtönbüntetésnek teljesen rossz az üzenete. Azt üzeni, hogy én, az állam, elkaptalak, és bosszúból szivatlak egy kicsit, mert megtehetem. Lásd, én milyen hatalmas vagyok, hát ne packázz velem. Ez nem jó üzenet.

A jó üzenet a felelősség áthárítása lenne, vagyis a felnőtt emberként kezelés. Ha valaki nem kívánatos dolgot művelt (szándékosan kerülöm a szabálysértés és bűn szavakat, mert ezek a mostani rendszerhez tartozó kategóriákra utalnak), akkor két eset lehetséges:
1. A dolgot helyre lehet hozni.
2. A dolgot nem lehet helyrehozni.

A helyrehozásnak mindig van egy költsége. Azt gondolom az eddigiekből már sejtitek, hogy a teljes költséget ki fogja fizetni egyedül. Természetesen ő, az elkövető. Ha nem hozható helyre a dolog (megölt valakit, vagy helyrehozhatatlan traumát okozott), akkor már húzósabb az eset. Meg kell vizsgálni, hogy kizárható-e az újbóli elkövetés. Pszichológiailag ki kell zárni, hogy még egyszer olyat csináljon. Ha kizárható az újbóli elkövetés, akkor visszaengedjük a társadalomba, csak az eljárás költségeit kell neki állni. Ha fennáll az ismétlés veszélye, akkor megpróbáljuk átnevelni. Zárt intézetbe kerül az átnevelés idejére. Ez nem büntetés, nem kell letölteni semmit, ez kezelés, ami az ő érdekében is zajlik. (Aminek költségeit szintén ő állja.)

Ha a kezelés sikerrel jár, emberünk tiszta lappal visszamehet a társadalomba. Hogy ő mitől olyan ember, aki nem fogja újból elkövetni ugyanazt a bűnt, azt bízzuk a szakemberekre. Egy ilyen döntést értelemszerűen kellően körül kell bástyázni, tehát nem arról van szó, hogy a gazdag ember által megfizetett szakértő majd kihozza, bármit is csinál. Már csak azért is limitált az ilyen kockázat, mert ha mégis megtörténik a bűnismétlés, akkor nem lesz apelláta. Akkor már nincs kezelés, nincs vizsgálat, megkapta a pecsétjét, hogy ő ilyen.

Márpedig a társadalom nem szeretné, hogy olyan ember jöjjön szembe a járdán, aki potenciálisan gyilkos, erőszaktevő. Neki már nincs helye közöttünk, ezért el kell távolítani. Ki nem végezzük, mert nem vagyunk istenek, még csak meg sem büntetjük, mert nem azt akarjuk, hogy neki rossz legyen. Csak ne legyen közöttünk. Az ilyeneknek elkülönítve van a helyük. Az elkülönítőt fegyenctelepnek hívják.

A fegyenctelep működése nem tartozik e tervezet tárgykörébe. Ők kikerültek a társadalomból, önálló közösséget alkotnak. A társadalomnak nem kerülhetnek pénzébe, tehát a fogvatartásuk, ellátásuk költségeit maguknak kell előteremteni. Hogy rabszolgaként dolgoztatják őket, vagy magasabb életszínvonalat érnek el, mint a kinti társadalom, az már részletkérdés. Ha embertelenek az ottani körülmények, az sem jelenthet problémát. A társadalommal a kommunikáció megszakad, nem netezhetnek, nem lehet telefonjuk, nem fogadhatnak látogatót. Ők a kinti társadalom szempontjából megszűntek létezni. Hangsúlyozom: ettől még lehet jó soruk, a fegyenctelep vezetése törekedhet rá. De ha nem sikerül jó körülményeket teremteni a számukra, akkor megvonjuk a vállunkat.

Ezzel a módszerrel elérhető, hogy ne legyenek potenciális elkövetők közöttünk, és ha mégis vannak, akkor az általuk okozott kár minimális legyen, és mindig meg legyen térítve.

És ez egy egészen más üzenet. Azt üzeni, hogy nem tudjuk, hogy valójában rossz ember vagy-e, mi, a többi ember ezt nem vagyunk jogosultak eldönteni. Viszont nem tudtuk megszervezni, hogy közöttünk élj. Ezért élj máshol. Nem akarjuk, hogy rossz legyen neked, az is lehet, hogy jobb lesz neked ott. Elbocsátunk magunk közül.

Fontos kitétel, hogy a gondatlanságból okozott kár nem tartozik ebbe a körbe. A gondatlanságból okozott anyagi károkat az egyéni felelősségbiztosítás rendezi, bonus-malus rendszerben, tekintélyes önrésszel.

A csodálatos pénzszaporítást nem találtuk fel, a kérdés tehát, hogy mitől lesz nekünk jobb. Nos, egyrészt nem feltétlenül kell több pénz ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Az eddig bújtatott támogatásokkal felénk elszórt pénzt lehet észre sem vettük, ha viszont a kezünkbe adják ugyanazt az összeget, biztos arra költjük, amire leginkább szükségünk van. Másrészt ha a gazdaságot már nem fojtogatják az adók, akkor megindulhat fölfelé, és noha ugyanannyiból csak ugyanannyit lehet szétosztani, de meglesz a lehetősége, hogy több legyen az az annyi.

Harmadrészt pedig, mint minden változásnak, ennek is lesznek nagy nyertesei, nagy vesztesei.

A kis nyertesek közé tartozik minden adófizető, minden vállalkozó, hiszen tisztábban megkapja a pénzét, és fellélegezhet a sok adó nélkül. Erre azt hiszem kár is a szót vesztegetni. A nagy nyertesek, nagy vesztesek máshol keresendőek. A munkaterületek megoszlása mindig egy aktuális helyzethez igazodik, amikor pedig a helyzet megváltozik, komplett szakmák tűnhetnek el, és újak jelenhetnek meg.

Nézzük, mely szakterületek csökkenhetnek:
- Jelenleg gigantikus hivatali apparátus dolgozik a rengeteg adónem beszedésén, újraelosztásán. Vegyük csak a szociális osztályokat, nos azokat teljes egészében kiváltja egy automata számítógépes rendszer. Továbbá nem kell adóbevallást készíteni, tehát az azokat feldolgozó hivatalnokok is kezdhetik nézegetni az álláshirdetéseket. Az állami hivatalok döntő többségére hasonló sors vár. Rengeteg hivatalnok fogja rosszul érezni magát emiatt.
- A túlburjánzó adók közötti eligazodáshoz kellett egy külön szakma: a könyvelőké. Ha az új rendszerben egy óvodás is ki tudja számolni az adót, akkor rájuk mi szükség? Nos, nem sok. Valamennyi kell majd belőlük, hiszen a nyilvántartás nem csak az adó szempontjából fontos, a kimutatások épp annyira lényegesek. De ilyen sokan nem kellenek. A könyvelők nagy része is utcára kerül majd.

Szerencsére búslakodni nagyon nem kell egyiküknek sem, mert több szakterület is ki fog bővülni, ahol jó eséllyel el tudnak majd helyezkedni. Melyek ezek?
- Az állam által jelenleg dőre módon vállalt kockázatokat a Demokrácia 2.0 piaci alapon kiterheli biztosításokra. Legyen mindenkinek kötelező biztosítása mindenre, a közös pénzünkkel pedig kalkuláljunk stabilan. Ehhez persze a biztosítási üzletág nagymértékű felfutása szükséges. Iszonyúan sok biztosítási szakemberre lesz szükség. Szerintem ez a szakma nem áll távol a könyvelőkétől...
- Nagyon sok adószámítás alapul statisztikákra. Márpedig itt nem babra megy a játék, a közös pénzünk számítását meg kell alapozni. A statisztikai adatoknak súlyosan redundánsaknak kell lenniük. Nem elég egy központi statisztikai hivatal, de kell másik, harmadik, független, amelyek adatai megfelelő szabály szerint összevethetőek, összevetendőek. Sok embert fognak felvenni, olyanokat, akik értenek a számokhoz.
- Kialakulóban lesz egy új szakterület: a környezetvédelmi vállalkozásoké. A termékdíj gyűlni fog a központi kasszában azoktól, akik nem tudnak a hulladék ártalmatlanításával foglalkozni, erre a pénzre le lehet majd csapni. Sok embert fog foglalkoztatni ez az üzletág.
- Az árvák ellátása is új alapokra helyeződik. Hatóságilag lesz elvéve a gyerek sokaktól, akiknek jelenleg meg van engedve, hogy bűnözőt neveljenek. Sok új nevelőszülőre lesz szükség.

A fentiek csak példák. Jó eséllyel az új területek felszippantják a megszűnő területek dolgozóit, és még újabb munkaerőt kérnek. Végül is ez volt a cél.

Végül, de nem utolsó sorban nem szabad megfeledkezni a jelenlegi rendszer nagy nyerteseiről: a hatalom birtokosairól, és az ő holdudvarukról. Akik ki tudja, miből építenek most kacsalábon forgó palotákat, és veszik meg azonnal a legújabb autócsodákat. Ők lesznek az igazi vesztesek. Számukra nem lesz kompenzáció.

Nincsen garancia. Minden demokratikus eredményt le lehet bontani idővel, a kérdés csak az, hogy mennyire könnyű. A jelenlegi berendezkedés szerint minden a parlament alá van rendelve, még az elvileg független banki hatáskört is elrondítják a parlament által választott monetáris tanácstagok. A parlament választja a köztársasági elnököt is, ezért a maguk kényére tudják alakítani a viszonyokat most.

Úgy lehet a dolgukat megnehezíteni, hogy előbb alkotmányban rögzített törvényt kelljen módosítaniuk ahhoz, hogy utána belepiszkálhassanak a dolgokba. Az én tervezetemben pont ez szerepel. Az egyes adókasszák és a hozzájuk tartozó hivatalok függetlensége alkotmányban garantált, először azt kell felvezetniük, hogy miért van szükség az alkotmány módosítására. Ha pedig ennek a rendszernek a bevezetésekor szépen el lett mondva a választópolgároknak, hogy az akar tőlük lopni, aki ebbe a lopásgátlós szisztémába bele akar módosítani, akkor a választók talán érzékenyek lesznek erre. Jól felvezetve elég kilátástalan feltételeket lehet teremteni a hatalmat erősítgetni vágyó politikusok számára.

Persze ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy egyáltalán ki fogja ezt bevezetni. Nos, a jelenlegi helyzet szerintem kifejezetten alkalmas egy radikálisan előrelépő program számára. A politikusok népszerűsége a béka feneke alatt, és a kormány továbbmegy, szembe a közvéleménnyel. A választók most fogékonyak lennének egy radikális újításra, és könnyebben elfogadnák annak a törvényszerű árnyoldalait is. Ebben a helyzetben elég, ha jön egy tiszta szándékú tömörülés, amelyik keresztülviszi az újításokat. Mire megváltozna a szélirány, már üzemelhetnek az újítások, az emberek megtapasztalhatják az előnyöket is, és elkezdhet az új rendszer saját jogán támogatókat gyűjteni. Amíg létezik olyan politikai erő, amely szívügyének tekinti a rendszer fenntartását, lesz, aki felhívja a figyelmet a hatalomra kerülők próbálkozásaira.

A próbálkozás mindenképpen látványos lesz, mert ha a rendszer elszámolása egyértelmű, akkor lehet egyértelműen publikálni is. Naprakész egyenleget lehet kitenni a webre publikusan, hogy bárki nézegethesse. Minden egyes adókassza számára ezt kötelezővé lehet tenni, és akkor mindjárt lecsökkent a mutyizás lehetősége. Innen visszalépni eléggé látványos lenne.

A rendszer működtetéséhez hozzátartozik a választók tájékoztatása. Azt gondolom, a sógor-tesó-komák által jó pénzért gyártott, a kereskedelmi csatornákkal versenyezni nem képes, nézőközönség nélküli ilyen-olyan sorozatok sugárzása helyett a köztévének a tájékoztatás lenne a dolga. Nem a butítás, a tájékoztatás. Tehát elmondani fehéren-feketén, hogy mi hogyan működik. Volt erre egy bátortalan próbálkozás az előző kormány idejében, én viszont egy egész csatornát szentelnék ennek. Minél több ember gondolja át a dolgokat, annál kevesebb választót lehet megetetni valami ideológiai köntösbe bújtatott maszlaggal. Már csak azért is, mert az ideológiai érzékenység annál magasabb, minél rosszabb a helyzet. Márpedig a kompenzációs rendszerrel becslésem szerint kb. az ország harmada kap garanciát arra, hogy nagy baj már nem lehet. Ha pedig nincs nagy baj, akkor nehezebb lesz a számukra megindokolni, hogy a nagy bajért a cigányok/neonácik/multik/EU/stb. a felelősek, és ennek örve alatt valójában gazdasági indíttatású intézkedéseket hozni.

Nos, ennyivel lehet megnehezíteni a jövőbeni diktátorjelöltek dolgát.

Ha az állam nem szedhet be pénzt úgy, hogy annak konkrét célját nem nevezi meg, akkor nincsen bírság. Nézzünk egy egyszerű példát erre.

A srácok összetegelik a házakat, elcsúfítják a várost. Ez nemkívánatos dolog, fel kell lépni ellene. A törvény rendelkezik arról, hogy milyen mértékűre kell leszorítani a tegelést, pontosabban a "tegeltséget" (hogy egy kicsit nyelvújítsak is). A rendőrség dolga akkora erőket mozgósítani erre a célra, hogy az előírt mérték teljesüljön. Természetesen a tag-eket rendszeresen el is kell távolítani, aminek van egy költsége. Ezt is meg kell fizetni valakinek. Ki fogja megfizetni? Természetesen, aki okozta a problémát.

Nézzük az alap számokat egy konkrét példán. (Hasraütés mind, csak a számtan a lényeg.) Nézzünk egy elképzelt várost.
- A tegelők felderítési aránya 20%.
- Egy évben a városban összesen 500 tag keletkezik.
- Egy tag eltávolítása 15.000,-
- A rendőrség 12 milliót költ egy évben a tegelők elfogására.

Tegyük fel, hogy rafinált módszerekkel elkapták az egyik delikvenst. Sikerül rábizonyítani, hogy konkrétan 3 tag az ő műve. Mennyit fog fizetni?

Elosztjuk a 12 milliót 500-zal, az egy tag-re jutó átlagos felderítési költség így 24 ezer forint. Plusz az eltávolítása 15 ezer, ez összesen 39 ezer forint. Emberünk hármat csinált, az mindjárt 117 ezer pénz. Viszont a felderítési arány csak 20%, tehát minden felderített tag-re jut másik 4, amiről nem tudjuk, ki műve. Semmi gond, megszorozzuk szépen a fizetendő összeget, 585 ezer forinttal lehet járulni a kasszához. Megbüntettük? Nem! Csak kifizettettük vele az összes költséget, amit okozott! Ha soknak érzi, akkor gondolkodjon el rajta, hogy érdemes volt-e. Nem ártatlan, elkapták. És mindenki, akit elkapnak, erre a sorsra jut.

Ha a felderítési arány javul, akkor jövőre majd csökkenni fog a fizetendő. A lényeg, hogy minden kár meg van fizetve, és a célt elértük. A város mentesítve van a tag-ektől.

A fiatal

Nézzük Guba Gábort, aki nem akar vállalkozni. Ő munkából szeretne megélni. 25 éves, nemrég fejezte be a tanulmányait. Egyedülálló, de mindig van valahol egy kósza barátnője.

Először is nem kapkodja el a munkakeresést. Sokáig kihúzza úgy is, hogy nem dolgozik, mert az apanázs elég a rezsire. Persze azért jó lenne elvinni a barátnőt néha nyaralni is, és kéne venni kütyüket is. Nézegeti tehát az állásajánlatokat.

Amikből pedig van bőven. Túl sok is. Boldog-boldogtalan vállalkozik ebben a világban, mert rémesen egyszerű belevágni. Később aztán majd csődbe megy egy jó része, ezért az álláskeresésnél oda kell figyelni nagyon, mennyire megalapozott a cég, ahova elszerződik. De persze az apanázs akkor is menedékül szolgál, nagyot nem kockáztat vele. Mindenesetre bizonytalan hátterű cég fizessen hetente, akkor kevesebb a kockázat.

Guba Gábor aszerint is tud válogatni, hogy napi 2-3-4-5-6-7-8 órát és heti 1-2-3-4-5 napot akar-e dolgozni, mert van ajánlat mindenre bőven. A munkaadók igyekeznek minden rést kitölteni, hogy a legelvadultabb dolgozói igények is ki legyenek elégítve. Muszáj, mert rengeteg a betöltetlen állás.

Jakabunk kiválaszt egy napi 4 órásat, a hét minden napjára, mert azt szeretik a munkaadók, többet lehet érte kapni. A fizetés jóval több, mint a régi rendszerben volt, mert noha 60% körül leemel a kompenzációs rendszer, de teszi ezt a szuperbruttóból, mert a vállalkozók piaci alapon odaadják a béreket terhelő összes régi tehernek megfelelő összeget. (Így is nehezen kapnak jó munkaerőt a legtöbb állásba.) Sok a vendégmunkás, velük versenyezni kell, de annyi cég hozza folyamatosan a termelését ide az országba (hajtanak a nulla adóra), hogy állás így is van bőven.

Szerencsére a külföldiek nem túl képzettek. Az apanázs mellett kényelmesen lehet járni továbbképzésre, Jakab is folyamatosan ezt teszi. Most éppen az informatikai tudását mélyíti, mert az mindenhol jól jön.

Sokba kerül a tömegközlekedés, mert nincs rajta állami támogatás, ezért Gábor spórol, és kerékpárral közlekedik. Így az nem kerül semmibe, mármint azután, hogy megvette a felszerelést. (A kerékpárokon, kerékpáros kiegészítőkön van az az adó, amiből a kerékpárutakat építik.) A biztosításai kicsit drágák, 30 ezer az egészség, 10 ezer a többi, de úgy gondolja, ő ennyit megérdemel. Albérlet 50 ezer, szóval alig marad az apanázsból, ha nem dolgozik. Munka nélkül ezt az életmódot nem tudná tartani. Már csak azért sem, mert kütyü mániás, minden megtakarított pénzét ezekre költi, és rengeteget tud venni, mert olcsóbbak, mint Amerikában.

Annyi odafigyelése azért van, hogy amikor épp van munkája, akkor a plusz pénz felét félrerakja, mert egyszer fog kelleni lakásra, gyerekre, egyébre.

A középkorú

Malter Márton 45 éves, feleségével (43) nevelik a 3 gyereküket (10, 17, 20). Mindketten középiskolát végeztek, de azt szeretnék, hogy a srácok többre vigyék, ezért a nagylány most egyetemre jár, és az öccse is oda készül.

A szülők mindketten 8 órás, 5 napos melót vállalnak, mert az fizet a legjobban. Az apa ha teheti túlórázik, nejének ez már nem fér bele, mert akkor nem tud a gyerekkel lenni eleget. Egyáltalán nem túlképzettek, bár kiegészítő képzéseket megcsináltak muszájból. Ez behatárolja a lehetőségeiket, ezért igyekeznek megbecsülni magukat a munkahelyen. Az apa raktárvezető egy telephelyen havi átlag 580 ezer bruttóért, a nő szociális gondozó havi 540 ezerért, ami viszont fix. Ebből kézhez kapnak havi 505 ezret (60%-ot emel le az állam), plusz a két apanázs az összesen 705 ezer, amiből gazdálkodnak. A nagylány is kapja az apanázsát, de azt inkább hagyják, hogy magára költse, és helyette nem adnak neki zsebpénzt egyáltalán.

45 ezer a lakás törlesztője, 23 ezer a kocsié. A szülők magukon spórolnak, és csak 22 ezres egészségbiztosításuk van, hozzá 3 ezres egyéb biztosítás. A srácoké drágább, de mivel kiskorúak biztosítása olcsóbb, az kijön fejenként 20 ezerből tokkal vonóval. A lakás rezsije 60 ezer forint, az általános iskola havi 40 ezer, a gimnázium havi 60 ezer, és az egyetem 100 ezer lenne, de azt már nem győzik, az hitelből megy. A lány saját bevallása szerint félre is tesz annyit, amennyi elég lesz a törlesztésre. Majd elválik. Anya kocsival jár munkába, a kocsi havi 30 ezret elvisz, apának a buszbérlet 20 ezer. A szülők betesznek még egy nyugdíjalapba havi 30 ezret, hogy öreg napjaikat ne kelljen az apanázsból tengetni. Ez összesen elvisz cirka 450 ezret, a maradékból esznek, ruházkodnak, szórakozásra költenek, és egy keveset félre is tudnak tenni, ha jól sikerült a hónap.

Az idős

Furulya Flórián 63 éves, neje 67. Szerencsére elfogadható az egészségi állapotuk, nem a kórház tölti ki a napjaikat. Pedig óvatosak voltak: havi 45 ezer megy el fejenként egészségbiztosításra, hogy biztosan mindenből a legkorszerűbb ellátást kapják, ha arra kerül a sor. Ez most kidobott pénznek tűnik, de inkább így, mint fordítva.

Jó állásuk volt életük során, tudtak belőle félre is tenni, és nyugdíjalapba is fizettek. Így most az apanázson kívül van plusz 70 ezer és 50 ezer (az asszonyé a több). 320 ezerből eléggé jól élnek, a félretett pénz inkább gyarapszik, mint fogy, pedig rendszeresen járnak koncertre, színházba, és bejárták már egész Európát is. De persze magukra többet nemigen költenek. A férj legutóbb elvállalt fordítást, délutánonként ott bíbelődik vele a gépnél, azt mondja, így kevésbé rozsdásodik be az agya, és az érte kapott pár forintnak is örül.

Nézzük talán a legfontosabbat. A gazdasági termelés vállalkozásokban zajlik. Akkor fogunk a legjobban járni, ha a vállalkozásoknak a legjobb a helyzete. Példa következik.

Gipsz Jakab, nagykorú cselekvőképes magyar állampolgár egy reggel arra ébred, hogy vállalkozást akar indítani. Elszürcsöli a reggeli kávéját, odaül a gép elé. Rámegy a cegalapitas.hu oldalra, ott elolvassa, amit kell, azonosítja magát, kiválasztja a cég nevét, megadja a telephelyet, az elérhetőségeket, a tevékenységi kört. A rendszer kiszámolja, hogy a tevékenységi köröknek megfelelően milyen ellenőrző hivatalokkal kell együttműködnie, és ez mindjárt az indulásnál mekkora költségekkel fog járni. Hozzáteszi a beregisztrálás adminisztratív költségeit, és ez lesz az az összeg, amit megadott helyre el kell utalnia. Elutalja, visszaigazolják, és a cége már létre is jött.

Más semmi nem kell.

A cégnév egyben kötelező domain név is lesz, megadott szisztéma szerint. Mondjuk enyimcegnev.kft.hu, ami automatikusan létrejön a regisztráláskor. Persze a szabad domain választás ettől még megmarad, de mondjuk a .kft.hu végződés fenn lehet tartva erre a célra, ezért ha tudunk egy cégnevet, akkor biztosan tudni fogunk hozzá legalább egy domain nevet, ahol főbb adatai meg vannak adva.

Már amennyiben lesznek Kft-k, Bt-k, meg a többi vállalkozási forma. A különböző cégformák egyik oka az adózás. Namost majd látni fogjátok: ezen az adózáson nem lesz mit variálni. Persze a tulajdonosi kör szerint értelmes, hogy legyen Rt meg egy másik, zárt forma, de egyéb ok most nem jut eszembe, ami miatt lenne szükség több fajta cégformára.

A cég működésének lesznek az állam felé fizetendő költségei, hiszen meg kell felelni előírásoknak, és az ezekkel kapcsolatos ellenőrzések költségeit magának a cégnek kell állni. No meg persze amikor a cég igénybe vesz bármilyen állami szolgáltatást, például az autói használják a közúthálózatot, akkor értelemszerűen fizetni kell annak költségét. De ez nagyjából ma is így van.

Ami viszont másképp van, az az, hogy a mostani rendszerben a cégek ezen felül adót is fizetnek. Az én tervezetemben viszont nem. Jól tetszettek érteni. A cég nem fizet adót. Miért is fizetne?

Meg kell különböztetni a céges pénzkört és a magán pénzkört. Ez kicsit húzós lesz néhol (például befektetési alapok), de ha szisztematikusan végigvezetjük, és kőkeményen betartjuk mindenhol a logikáját, akkor zárjuk a szögeket, és kikerekedik a rendszer.

Az eddigiekben a jelenlegi adórendszer fejőstehén típusú adóinak funkcióit szépen ráterheltem jövedelem típusú adókra (központi adók, kompenzációs rendszer), tehát az ott lefedett nagy célok miatt már nem kell a cégeket pumpolni. Csak azt kell biztosítani, hogy ezt a megoldást ne tudják megkerülni.

A megadóztatott jövedelem akkor keletkezik, amikor a cég a tőkéjéből ad egy magánszemélynek. Tehát a céges pénzkörből a magán pénzkörbe való mozgást adóztatom meg ilyenkor, egyértelmű, egységes kulcsokkal. Már csak annyi kell, hogy ezt végigvezessük, és ne engedjük meg, hogy kitrükközzék. Teljesen mindegy, hogy tulajdonosi kivét, vagy a dolgozó a cég számlájára tankol, ugyanazokat az adókulcsokat kell alkalmazni. Az ellenőrzés egyszerű: a cég könyvelését visszamenőleg bármikor ellenőrizhetik, és az érintett magánszemélytől utólag levonhatják az adót. Az ellenőrzések költségeit pedig a hibázó cégek fizetik, mert az ő dolguk lett volna rendesen könyvelni. A cégnek nem érdeke a trükközés, csak veszíthet rajta, ezért valószínűleg elenyésző lesz a (tényleges) hiba.

Az ellenkező irányról sem szabad elfeledkezni. A pénzt néha be is kell tenni a cégbe, ezért amikor a tulajdonos a sajátjából betesz egy cégbe, a kompenzációs kassza ezt támogatás képében felbruttósítja. Ha céges körben marad a pénz (például a cég alapít egy másikat), akkor persze nincsen se adózás, se kompenzáció.

Egy ilyen rendszerben nem érdeke a cégnek, hogy a könyvelése ne fedje a valóságot. A saját dolgát egyszerűsíti le, ha nem kell dupla fenekű könyveléssel bíbelődnie. A gazdaság kifehéredett. Küldetés teljesítve :)

Egy dolgot azért még meg kell említeni. A költségek között szerepel a termékdíj, amely a cég tevékenységi körétől függően akár tetemes kiadást vagy bevételt is hozhat. Ez egy komplex témakör, külön fogom részletezni.

Az egészségügyhöz képest ez már smafu. A lényege, hogy az iskola elejétől végéig fizetős, és 18 éves korig kötelező iskolába járni. Aki szülő teheti, kifizeti a gyereke oktatását. Aki nem teheti, az igényelheti a költségek meghitelezését. Az alapszintű oktatás meghitelezése 18 éves korig automatikus. Emelt szintű oktatás illetve 18 éven felüli tanulmányok finanszírozása már tanulmányi eredményhez kötött.

Tudom, sokan fújolnak a diákhitelre, mert általa költségbe verik magukat az egyetemisták. Ez nem diákhitel. Itt fedezete van a kölcsönnek, ami két szempontból is lényeges. Egyrészt biztosan nem lesz olyan szituáció, hogy ott áll munka nélkül, és a semmiből próbál törleszteni, mert az állami apanázs 18 éves kortól automatikusan beindul. Másrészt pedig mivel ott a garantált fedezet, a hitel is olcsó pénzből tud lenni. (Ne feledkezzünk meg a kötelező hitelbiztosításról, mielőtt valaki megkérdezi, hogy a lepattanók hitelét ki fogva törleszteni.)

És ha már itt vagyunk, ejtsünk pár szót arról, hogy miért nem lehet ingyenessé tenni az oktatást.

Röviden: pont azért, amiért minden mást sem.

Most azt hiszem mindenki maga elé képzel egy dolgozó házaspárt, amint túlóráznak, mert a gyerekek oktatását csak így tudják kifizetni. Szerintem a kép csalóka.

Úgy gondolom, két fajta szülő van. Az egyik felelősséggel áll hozzá, és mindent megadna a csemetéjének. Szó szerint mindent. Nem vág bele akkor, ha nem látja anyagilag biztosítottnak. A másikat nem érdekli a gyerek, gondatlanságból lett, a szándékosság csak annyiból érhető tetten, hogy minél több van belőlük, annál jobb, mert annál több családi pótlékot lehet költeni - másra. Nézzük meg e két szülő szempontjából a dolgot.

Egyik szülő eleve nem munka nélkül és nem tartalékok nélkül vállal gyereket. Számára kalkulálható ez a többletkiadás, mert lesznek többlet bevételei is. (Hangsúlyozom, munkanélküliként gyereket vállalni felelőtlenség, bármilyen rendszerben!) Ha esetleg mégsem tudná kigazdálkodni pont az oktatást, akkor legrosszabb esetben kéri a hitelezését. Ha később javulnak a lehetőségei, még mindig megteheti, hogy előtörleszti. Ha mégsem, marad a terv szerinti törlesztés.

A másik szülő pedig nem lehet kiindulási pont. Nem rájuk kell építeni, hanem azt kell elérni, hogy olyan szülő ne legyen. Ezért nem baj, ha számukra ez a finanszírozás nem kínál semmit. Tőlük a gyereket el kell venni, megfelelő nevelőszülőkhöz helyezni, és a felelőtlen szülőkkel fizettetni a költségeket (vagy legalábbis azt a részét, amennyi levonható).

Ezt a bejegyzést azért hozom létre, hogy legyen hol a koncepció egészét megvitatni. Tehát, ha általános jellegű vélemény van, azt ide kérem, ha pedig kapcsolódik bármelyik eddigi bejegyzéshez, akkor annak a hozzászólásaihoz. Remélem, ez így működni fog.