Demokrácia 2.0

Ez önmagában még nem lenne hír itt, de megjelent a tulajdonossal egy kiadós interjú az indexen. Idézek:

"...kötelezővé tenném a balesetbiztosítást, így a magánbiztosító fizetné a balesetek utáni ellátást, ők tartanák fenn a költséges traumatológiákat. A baleset  ugyanis egy egyéni kockázat, nem az ország egészségi állapotához köthető dolog, és tud önállóan működni. Leválasztanám még a szociális ellátórendszert is, hiszen az megint más kategória. Ezt már a költségvetésnek kell állnia, de nem a normális biztosítóközösség terhére, mert ez szociális kérdéskör, ami a szociális minisztériumhoz tartozik. Ami a kettő között marad, az az egészségügy. ..."

Ha nem lenne ránézésre világos, akkor mondom, mi a közös:
- Kötelező, különálló balesetbiztosítás
- Teljesen különálló szociális ellátórendszer
- A másik kettőtől önálló egészségügy

Ezeket tartalmazza a Demokrácia 2.0 tervezete.

Ma az van, hogy a fogyasztóvédelmi törvények előírják a kereskedőknek garancia, szavatosság stb. kezelését. Ha betartják, jó, ha nem, a vásárló kezdheti a kálváriáját. Hogyan módosul mindez a Demokrácia 2.0 rendszerében?

Belép a képbe a Kártérítési Alap, természetesen. A vásárlói szerződésben a kereskedő vállalta, hogy a termék meghatározott ideig működőképes marad, a vevő ennek a vállalásnak a függvényében fizette ki a vételárat. A termék meghibásodásakor őt egyértelműen kár éri, ami a Kártérítési Alap definíciója szerint egyértelműen megtérítendő, annak minden járulékos költségével. Utánajárás, telefonálgatás stb. mérhető költségek, rápakolhatóak a kártérítés összegére. Tehát ha az elromlott termék gazdája bejelenti ezt a kárát, a kártérítési alap a bizonyítást követően azonnal fizet. (Nem az a kár, hogy valami elromlott, mert az természetes jelenség. Az a kár, hogy valaki vállalta, hogy működni fog, de mégse. Ehhez igazolni kell, hogy a számlán szereplő termék a vállalt működőképességi időn belül romlott el.)

A kártérítési alap (néha nagy kezdőbetűkkel írom, mert egy lesz belőle, néha kicsivel, mert ez csak egy kártérítési alap, mindkettő jó nyelvtanilag azt hiszem) természetesen be fogja vasalni a kifizetett kártérítéseket, ahol csak tudja. Mindenhol nem fogja tudni, mert csalók mindig lesznek, és a semmiben eltűnő cégeket vagy sikerül felkutatni, vagy nem. Az ilyen esetek miatt mindenképpen 1-nél magasabb lesz a szorzó, amivel behajtja a kártérítést a cégektől a kártérítési alap. A cégek ennek nem fognak örülni, mert fizethetik ki a termék teljes vételárát, plusz a bónuszt, miközben megúszhatták volna egy csere darabbal (beszerzési ár!). A cégek tehát törekedni fognak arra, hogy a vásárlók garanciális ügyintézéssel ne a kártérítési alaphoz forduljanak. Valahogy meg kell a vásárlókat győzni, hogy jobban járnak, ha a boltba viszik vissza a cuccot.

A licit onnan indul, hogy a teljes vételár plusz minden járulékos költség, mivel ennyit fizet a kártérítési alap. Ennek ellenére a cégek nincsenek rossz pozícióban. Ők tudnak csereterméket adni, a kártérítési alap nem. Ők meg tudják hosszabbítani a garanciát az új darabra. Ha még pár okos plusz szolgáltatást bevezetnek, elérhetik, hogy a vásárló őket preferálja. Ez a jó cégeknek kedvez, akik az ilyen plusz szolgáltatásokat maguktól is kínálták volna. De persze fafejű vevő mindig lesz, aki a kártérítési alaphoz megy mindenképp, ezzel plusz költségeket okozva a cégeknek.

Ez a rendszer összességében tehát a fogyasztóknak árnyalatnyival jobb lesz, a cégeknek pedig árnyalatnyival rosszabb.

Megy körbe a nyaralós-adófizetős sztori, cikkezés, megosztás, most mindenki ezen szörnyülködik. Fizessek az unokatestvérem után?? Ne már! Pedig a jelenség nem új.

A probléma annyiból más, mint az aktuális modell egyéb sajátosságai, hogy ez nem érvényes az összes nyugati típusú demokráciára. Ez egy magyar specialitás (még ha netán létezik is még valahol a világban). A módszer lényege: nem kell vesződni azzal, hogy kiszűrjük az adócsalókat a tisztességesek közül, simán csak tekintsük úgy, hogy mind azok. A keresztény világban bűnösnek születsz, Magyarországon pedig alanyi jogon vagy adócsaló.

A dolog igazából messzire vezet. A leróhatatlan adókulcsok, az egymásnak ellentmondó, betarthatatlan szabályok mind ugyanazt célozzák: érezd, hogy nem vagy biztonságban. Érezd, hogy kushadnod kell, mert ha nem tetszik a pofád, bármikor lecsaphatnak rád. Mert bárkire le lehet csapni, mert ebben az országban ha csak levegőt veszel, már törvényt szegsz.

Az átkos rendszer hagyta ránk ezt a jelenséget, és máig nem sikerült teljesen kiirtani. De igazából meg se próbáltuk kiirtani. Elkopott ugyan belőle valamennyi, de a mostani kormány meg épp hogy hozzá is épít. Ezt a nyaralós szarságot pont nem ők találták ki, de tökmindegy. Illik a profilba.

A Demokrácia 2.0 rendszere amellett, hogy masszív, ma még kezelhetetlen problémákat füstöl ki, "mellesleg" a bűnösnek feltételezés gyakorlatát is eltünteti. Értelemszerűen nincsen az a kár, amiért bárki is adózni lenne köteles, ha nyaral. Akár turista, akár rokon, akár marslakó. Ha pedig csinálnak kárt, akkor szintén tökmindegy, hogy azt barát vagy anyós csinálta. Az automatikus kártérítési rendszer hűvösen teszi a dolgát. És ez igaz az összes hasonló esetre. A felderítetlen bűnösök által okozott kárt nem az ártatlanoktól szedi be, hanem a többi bűnöstől.

Keresek olyan vállalkozó szellemű, nyitott gondolkodású közgazdászt, aki hajlandó segíteni a tervezetem gatyába rázását. Nem azt kérem, hogy bármit is helyettem csináljon, csak azt, hogy adjon útmutatást ott, ahol elakadok. Fontos, hogy az illető olvassa végig és értelmezze, amiket leírtam. Fontos, hogy a gazdaság alap motivációiban tudjon gondolkodni, mert ez a szisztéma annyira radikálisan más, hogy bármely, most érvényes ökölszabály érvényét veszítheti. A segítséget meg fogom hálálni, de ezt majd értelemszerűen megbeszéljük.

Kérem, hogy ha van közöttetek ilyen, az jelentkezzen, vagy ha tudtok ilyet, szóljatok neki! Köszönöm.

Előre dolgozom, a bejegyzéseket többnyire egy héttel korábban írom. Most épp nem írom, mert hiába megy a klíma, nem lehet bent kuksolni, és már napok óta fel van forrva az agyvizem. Ha kiszellőztettem magam, folytatom.

Az indexen fórumon közölték, hogy egy gazdasági elképzelés nem létezhet grafikon meg ilyenek nélkül, ezért hát kénytelen voltam hegeszteni egyet. Ilyen lett:

Szerintem önmagáért beszél.

A legfontosabb társadalmi kötelezettség gondoskodni az elesettjeinkről. Öregek, gyerekek, betegek, vagy más okból rászorulók megérdemlik, hogy az erősek nekik adjanak az övékből. Persze ehhez szükséges definiálni azt, hogy ki a rászoruló. Például ki számít öregnek? Nehéz kérdés, mert van, aki fiatalos, és bizony olyan is van, akit az öregkori betegségek halmozottan érintenek. Kell egy szamárvezető, ami az életkor. Nem tökéletes, de alkalmas.. Ugye így van? A hármas számú csapda köszönt téged abból az alkalomból, hogy beleestél.

Manapság az inaktív időskorúakat egyszerűen nyugdíjasoknak nevezzük. Mi is az a nyugdíj? A nyugdíj az állam vállalása. Az állam találta azt ki, hogy majd ő gondoskodik az idősekről, bízzuk ezt csak őrá. Persze kell hozzá forrás, ezt meg kell értenünk, ezért fizessen mindenki sokat. Fizessél, amikor még aktív vagy, fizessél egy életen át, hogy aztán vagy megérd azt a kort, vagy nem. Utóbbi esetben az állam egy elegáns mozdulattal lenyeli a befizetett járulékokat, amiket ha magadnak takarékoskodsz, a gyereked örökölt volna. De ha megéred a nyugdíjkorhatárt, és élvezed a megérdemelt pihenést, akkor is tisztább elszámolásod lenne, ha magadnak takarékoskodtál volna. Ott a pénz, vagy felteszed egy összegben a 27-esre, vagy beosztod. A te pénzed, a te döntésed. Most nem az, mert elszedték. Persze az a pénz régen nincs már meg, tartoznak vele.

Amennyiben sikerül megöregedned, akkor jönnek a hülye szabályok. Nem döntheted el szabadon, hogy mikor lett eleged a munkából, mert ők jobban tudják. Korábban sem mehetsz el, de van olyan terület, ahol később sem. Nehogy már az számítson, hogy te meddig szeretnél dolgozni! Majd ők megmondják! Ez az egész nyilvánvalóan az állam céljait szolgálja, és nem az egyénét. Így lehet sokat lopni, az egyén kárára, miközben azt a látszatot keltjük, hogy az ő érdekében van.

A Demokrácia 2.0 leszámol ezzel. Az apanázsnak köszönhetően senki nem hal éhen, akár nyugdíjas, akár aktív korú. De természetesen időskorban nem kell ezzel megelégedni. Az öngondoskodás számtalan módja közül lehet és ajánlatos is választani. Akkor kezdi igénybe venni, amikor akarja, és addig, amíg akarja. Ha akarja, visszamegy dolgozni, de élete végéig is dolgozhat, ha úgy látja jónak.

Nyugdíjas? Az micsoda.

A jelenlegi társadalmi modell létszükséglete az újratermelődés. Minden erőforrásnak meg kell újulnia, és bizony ezek közé tartozik az ember is. Kell, hogy mindig elegendő új emberpalánta vágjon neki az életnek, hogy legyen remény arra: mindig lesz, aki aktív korában eltartja a társadalmat. Ha nem így lenne, összeomlana minden. Egyetértesz? Akkor te is bedőltél a kettesnek.

A gyereknevelést társadalmi kötelezettségnek beállítani a legotrombább politikusi megnyilvánulások egyike. Azt sugallja, hogy az állam valamiféle jótevő, aki kisegíti az egyént, és az egyén hálával tartozik neki, és illik rendesen viselkednie, és a rendes viselkedés során sok-sok gyereket csinálni. Két szoba, három gyerek, négy kerék. A hazugság nyilvánvaló: beszedték a sok járulékot, jól ellopták mind, és most nincs meg. Jön a nyugdíj, ki kéne fizetni valamiből, kellenek tehát az új emberek, akiket szintén meg lehet lopni. Az állam egy élősködő, és erre az élősködő szerepére nincsen szükségünk.

Mint ahogyan nincsen szükségünk biztatásra sem, ha gyereket szeretnénk. Érdekes módon nem halt ki félúton az emberség még az előtt, hogy kialakult volna az állam. Érdekes módon nyugodtan rá lehet bízni a biológiára, hogy aki akar gyereket, annak legyen. Fogják akarni, nyugi. Valamennyi utánpótlás mindig lesz. Kicsit több, vagy kevesebb, nem mindegy? Egy jó adórendszernek ez teljesen lényegtelen, mert az nem kirabolni akarja őket, hanem csak a minimális mértékű elosztást végrehajtani. Pont ezt teszi a Demokrácia 2.0.

Mellesleg tesz még valamit. Sajnos szembe kell néznünk azzal, hogy nem vagyunk egyformák. Nem minden ember akar önszántából részt venni a társadalom építésében, mert van, aki csak kivenni akar belőle. Természetesen semmilyen elméletnek nem szabad felcímkéznie sem ezen az alapon, sem bármilyen más módon. Nem vonhatjuk ki az össztársadalmi újraelosztásból azokat, akik csak kivenni akarnak, egyvalamit viszont megtehetünk. Megakadályozhatjuk, hogy a gyereknevelés ürügyén többlet juttatást szedjenek ki a szociális elosztó rendszerből.

Kegyetlenül hangzik, tudom, hogy a gyereket nevelő szülők nem kapnak egy fillért sem pluszban, de a helyzet az, hogy van itt egy probléma. Jelenleg igyekszünk nem tudomást venni arról, hogy társadalmunknak van egy hányada, amelyik részt vesz, és amely csökkenő létszámú, valamint van egy másik, jelenleg még kisebb hányada, amelyik viszont növekszik. Jelenleg a gyereknevelési támogatások kifejezetten jó üzletté teszik a sok gyerek nemzését azok számára, akik nem kívánnak gondoskodni róluk olyan mértékben, ahogyan az elvárható lenne. Felelős szülő nem mer gyereket vállalni, pedig neki kéne, a felelőtlennél pedig üzemel a futószalag, pedig annak sem kéne. Utóbbiak gyerekeit az utca fogja felnevelni, és garantált a bűnözők utánpótlása. Ennek lehet mellébeszélni, lehet elhallgatni, lehet belőle faji kérdést csinálni, de a megoldás nem látszik, sehol. Nem csak nálunk, de sehol a nyugati demokráciákban. Ketyeg az időzített bomba, tik-tak.

A Demokrácia 2.0 meglépi azt, amit ez ügyben meg kell. Első ránézésre biztosan nem tűnik humánusnak a gyereknevelési támogatások megszüntetése, de ezzel egy sokkal nagyobb, társadalmi méretű problémát oldunk meg.

Heves szócsatákat vívok az elképzelésemről, és közben szembesülök annak sarkalatos pontjaival. Ezeket szeretném külön kiemelni, itt is az első.

A tervezetem egész logikájának megértéséhez elengedhetetlen a segély típusú juttatás igazságtalanságának megértése. Valaki szegény, ezért a társadalom őt kisegíti, ez a modell. Persze ahhoz, hogy meghatározhassuk, hogy ki a szegény, kell egy definíció. Mondjuk x forintnál kevesebb jövedelme van. Akkor adunk neki plusz pénzt, ezt kívánja a társadalmi szolidaritás. Egyetértesz?

Ha igen, akkor már el is hasaltál az első logikai bukfencen.

Sajnos a sajnálat, az empátia társadalmi léptékben nem működik. Ezek egyéni kategóriák, két ember között klassz, de amikor tömegek nevében hivatkoznak rá, ott valami nem stimmel. Ugyanis a sajnálat így nem definiálható.

Amikor meghatározzuk, hogy ki a szegény, húzunk egy vonalat. Aki alatta van, kap, aki felette, nem kap. A juttatás soha nem 1 forint, mégis azért, mert neki 1 forinttal többje van, elbukja a juttatást. Megbüntettük azért, mert többje van. Pedig lehet, hogy az, hogy többje van, csak annyi jelent, hogy ő igyekezett. Ő próbált valamit, így lett egy picivel több jövedelme. A másik csak lógatta a lábát, de neki fogunk majd adni juttatást, nem annak, aki a rendesebb ember.

A példát nem szükséges tovább bonyolítani. Levezethető belőle szinte az összes állami juttatás igazságtalansága. Mindig van egy határ, és mindig rosszabbul jár az, aki magától próbálta a sorsát jobbá tenni. Kivételt csak azok a juttatások képeznek, amelyek az adórendszer kategóriáitól függetlenül is létező paraméterekhez vannak kötve. Ilyen például a létezésünk, ilyen az önállóságunk. A Demokrácia 2.0 pontosan ilyen feltételekhez köti a dolgokat, és mellőzi a mesterséges, kitalált határokat.

Vitatjuk nagyban az indexes fórumon a dolgot, és egyesektől egészen komolyan érkezik egy olyan álláspont, hogy mindenki dögöljön meg, aki lecsúszott, úgy kell neki. Az első megdöbbenés után kénytelen vagyok megfogalmazni, miért is hülyeség az elitizmus.

Ma a világban pontosan annak vagyunk a tanúi, hogy mit eredményez, ha a nagyok nincsenek fékezve: minden határon túl megy a gazdagodásuk, a társadalom szétnyílása megállíthatatlan. Pedig, pedig, most sincs fék nélkül a folyamat!

Meg kell ugyanis különböztetni két dolgot: egyik a társadalom önmozgása, az, amit akkor ad ki, ha nincsen újraosztás, másik pedig amit az elosztó rendszer ehhez hozzábiggyeszt. Az elosztórendszer törekvése önmagában még nem jellemzi a végeredményt.

Az elitisták simán lekommunistázzák a tervezetemet, mert az összefelé húzza a jövedelmeket. Tehát kommunista, pont. Azt már ugye kevéssé veszik észre, hogy a jelenlegi adórendszerünk pont ugyanezt teszi, mint ahogy az európai rend összes államában szintúgy.

Abban igazuk van, hogy az elitre szükség van. De ez a szükség nem egyenlő az elit támogatásával! Az elitnek nincs szüksége támogatásra, mert a dolgok önnön természete az, hogy az elit, ha hagyják, minden határon túl kifosztja, kizsigereli a többi osztályt, és ezzel felőrli maga alatt a társadalmat. (Vannak, voltak olyan fejlett elittel rendelkező országok, ahol ezt önmaguktól belátták, de erre hiba lenne bazírozni.) Nem az elitet kell tehát védeni, hanem a társadalom többi részét az elittől! És ez egyáltalán nem jelenti a többi osztály favorizálását, mindössze az egyensúly megteremtését.