A központi adók között szerepel egy örökségvédelmi tétel, járjuk ezt körül.
Az adó célja az elveszíthető dolgok megőrzésének finanszírozása, légyen az kulturális vagy egyéb. Jellegében különbözik a természetvédelemtől, mert a természetvédelem célja egy állapot őrzése, ott az egyedek pótolhatóak. Kivételt képez a biológiai sokszínűség elvesztése, vagyis fajok kihalása, ezért a fajok megőrzése is az örökségvédelem hatáskörébe tartozik.
Nem lehet megkérdezni egyenként az embereket, hogy őket érdekli-e a rudapitecus csontjainak megfelelő tárolása, és annak finanszírozása. Lehet, hogy van olyan alapítvány, amely elegendő forrással rendelkezne az örökségvédelem egyes céljainak finanszírozásához, de hiba erre bízni annak sorsát, amit véglegesen elveszíthetünk. Az örökségvédelem tételei nem köthetőek egyénekhez, ezért ilyen alapon sincs mód senkire ráterhelni a cél finanszírozását. Maradt tehát a központi adó.
Mi az, aminek a megőrzését biztosítani kell?
- Műemlékek
- Műalkotások
- Előadó-művészeti produkciók felvételei
- A technikai fejlődés dokumentumai
- Szociológiai állapotunk dokumentumai
- Irodalmi művek
- Publikációk
- Levéltári dokumentumok
- Művészi fotók, illetve mindennemű képi emlék
Jelenleg ezek össze-vissza vannak finanszírozva (vagy éppenséggel sehogy). Jellemző módon onnan szereztek a megőrzésre pénzt, ahonnan tudtak. A szétforgácsoltság miatt a teljeskörűség is sérül, például tudomásom szerint az előadóművészek dokumentálása jelenleg sehogyan sincsen, és a technikai emlékek gyűjtése is szigetes, amennyiben egy-egy szűk terület múzeuma próbálkozik vele.
Pedig a múzeumoknak nem lenne szabad, hogy dolga legyen a megőrzés. A múzeumok célja az ismeretterjesztés, amit megtehetnek önköltségi alapon, illetve adományokból kiegészítve. De nem szabad, hogy ez összemosódjon a megőrzéssel. Ha egy tárlat nem lesz sikeres, na bumm. Ha elvesznek örökségünk darabjai, akkor felelőtlenek voltunk. A megőrzést máshonnan kell finanszírozni.
Természetesen a megőrzéshez adott esetben hozzá tartozik a begyűjtés is. Járhatják forgatócsoportok az országot, hogy minden arra érdemes előadóművészről felvételt készítsenek. Ide tartozik az ásatások finanszírozása is, és a felvásárlás. Minden állami tulajdonú műalkotás megőrzését az örökségvédelmi rendszernek kell biztosítania, ha egy múzeum be akarja mutatni, akkor kikölcsönzi onnan. Ezzel megszűnnek az önálló múzeumi gyűjtemények, lesz egy darab állami gyűjtemény (és persze a magángyűjtemények, de az más tészta). A minőségi tárolás fajlagos költsége valószínűleg így drasztikusan lecsökkenthető, mert fajlagosan olcsóbb egy hangár méretű csarnokot temperálni és ellátni tűzvédelemmel, betörésvédelemmel, mint sok-sok különálló épületben megtenni ugyanezt. Az azonos levegőt igénylő tárgyak mind kerülhetnek egy légtérbe, fajlagosan olcsón, de igényesen tárolva.
Az irodalmi művek, publikációk, fotók stb. tárolásánál szerencsére segítségünkre siet a technika. Az adattárolás költségének röhejessé válása óta egyszerűen nincs ok arra, hogy bármi is ne legyen elektronikusan tárolva. A szöveges és képi jellegű emlékek megőrzésének teljes értékű módja az elektronikus kópia, a tárgyi emlékek esetében nem. Ennek ellenére a tárgyi emlékekről is készülhet felvétel, hiszen sok esetben a kutatók számára is elegendő a felvételt szemügyre venni, és nem szükséges a raktárban megtekinteni magát a tárgyat. Így olcsóbbá tehető a kutatás. Természetesen a kutatók számára van lehetőség a raktárban is kutatni, ebben az esetben a tárgyi emlékek elővételének költségét meg kell téríteniük.
Ebben a rendszerben a mozdítható tárgyi emlékek hangár méretű csarnokokban vannak elhelyezve, temperáltsági igény szerint fajtánként. Teljes körű és szabadon hozzáférhető a fotó- és videókatalógus, amely a kutatók számára is az egyes számú információforrás. A raktárból tárgyi emléket tanulmányozásra csak kutatók kérhetnek ki, de oda még ők sem léphetnek be. A hangsúly az elektronikus információtároláson van, mely fajlagosan olcsó.
A nem mozdítható tárgyi emlékek: épületek, köztéri műalkotások védelme külön téma. Ezekben az esetekben van egy kezelője a területnek, az ingatlannak, kinek a felelőssége a megőrzés. Az állami örökségvédelmi kassza ennek költségeit megtéríti számára. Például ha valaki műemlék épületben lakik, tevékenykedik, ez megnehezítheti az életét, mert bizonyos dolgokat nem tehet meg benne, vagy csak körülményesen teheti meg. Ebből kára származik, amit jelenleg kénytelen lenyelni, vagy rosszabb esetben megpróbálja kijátszani az előírást. Hogy ez ne történhessen meg, az illetőt kártalanítani kell. Csak így van esély a műemlék megfelelő megőrzésére.
Hozzászólások