Bármit is terveztem eddig életemben, azt tartottam, hogy mindig az alapoknál kell kezdeni. A jól lefektetett alapokra épített rendszer hálás: a később váratlanul előmászó problémákra jól fog reagálni. A Demokrácia 2.0 esetében is az alapoknál kezdtem, és milyen jól tettem.
Van ugye az a probléma, hogy a gyártók nem érdekeltek a tartós termékek előállításában. Legyen minél olcsóbb, legyen eldobható, és vedd meg gyorsan a másikat, az újat, a jobbat. Ez aztán egy felpörgetett szemlélethez vezet, melyben az ideális fogyasztó habzsolja és dobálja el a javakat. Ez a mostani rendszer egyik rákfenéje. Hogyan alakul a jelenség a Demokrácia 2.0 rendszerében?
Hasonlítsunk össze egy olcsó és egy drága terméket. Ha az olcsó termék tartalmaz 1 egységnyi anyagot, 1 egységnyi belefektetett munkát, kibírja 1 egységnyi ideig, és kerül 1 egységnyi pénzbe, akkor a tartós terméknél lehet számítani mondjuk (példa!) 3 egységnyi anyagra, 10 egységnyi munkára, 100 egységnyi élettartamra és 10 egységnyi árra.
Az olcsó termék egy tömegcikk, és noha az is gondosan meg van tervezve, az előállításához már kevés munka szükséges, és sokat készítenek belőle, ezért kevés munkát tartalmaz egy-egy darabja. Az olcsó termék árának nagyobbik részét az anyag ára adja ki.
A drága termék kisebb sorozatban készül, ezért a gondos tervezés árát kevés darabra kell leosztani. Ehhez jön még a gondosabb összeszerelés, és a többszöri ellenőrzés plusz költsége, így a végelszámolásnál hiába van ebben a termékben több anyag, mégis a belefektetett munka költsége a döntő.
És akkor érkezik a termékdíj balról :)
A Demokrácia 2.0 rendszerében a termékdíj a teljes felhasznált anyag után fizetendő. És noha a drágább termékben több van, ezért az után kell több termékdíjat fizetni, mégis a termék árához képest ez arányaiban kevesebb. Mondhatni nem rezdül meg tőle. Ezzel szemben a bóvli terméket drámaian érinti, hogy a termék ára akár megtöbbszöröződhet a termékdíj által, ami alapvetően befolyásolja a keresletet. Minél olcsóbb, tehát minél inkább csak az anyagot fizettető termékről van szó, annál inkább megdrágítja a termékdíj, és minél drágább, tehát minél inkább munkadíjat fizettető termékről van szó, annál kevésbé. Az átmenet fokozat nélküli, és minden szegmensben felfelé tolja el a keresletet.
A termékdíjas rendszer tehát a bóvli irányából tolja a tartósabb termékek felé a világot, és ezáltal szorítja ki az eldobható, sok szemetet okozó termékkategóriát.
Nos, ez abszolút nem volt beletervezve eddig, és csak most derült ki, hogy a jó alapoknak köszönhetően, "mellesleg" tudja.
Hozzászólások