Demokrácia 2.0

A város nagyobb komfortot jelent a vidékhez képest. Minden közelebb van, minden kényelmesebb. Ez igényel bizonyos infrastruktúrát, aminek fenntartása plusz költség. A csatorna, a vízvezeték, a szemétszállítás, a kábeltévé költsége megjelenik a havi számlán, a több autónak több út elve alapján a sok aszfaltra futja az útdíjból. A mozi, színház, múzeum költségét kifizetjük a pénztárnál. Az élet legtöbb oldala így le van fedve, de mégis van pár dolog, ami kimarad:
- Közvilágítás
- Parkosítás, virágok
- Díszburkolatok
- Ünnepi feldíszítés
- stb.

Kellenek tehát külön adók, amelyek ezeket fedezik. A külön adó látszólag plusz teher, valójában őszinte beszéd. Hiszen mindenhogy pénzbe kerül az ünnepi felhajtás, csak manapság még elhitetik, hogy az "jár". Nos, nem jár, csak szeretjük, de vajon mennyi pénzért szeretjük? Ha látjuk az adókivonaton, hogy ennyi és ennyi pénzt vontak le tőlünk azért, hogy a város szép legyen, akkor is szeretni fogjuk?

Persze nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a legtöbb város egyben turisztikai célpont is. A feldíszítés, kicsinosítás nem csak a lakók örömére szolgál. Nyomulnak a turisták, és költik a pénzt. Ez is jó a városnak, hiszen az ott üzemelő vállalkozásoknak plusz bevétele lesz belőle. Természetesen az ilyen bevétel megadóztatható, és az adója a csinosításra fordítható. Ez biztosan egy olyan adónem lesz, amivel a kereskedők (titkon, persze) egyet fognak érteni. Ma is látjuk, hogy egy-egy nagyobb volumenű vállalkozás saját költségen is bevállalja a környezetének csinosítását, annyira megtérül számukra, ha körülöttük szép a város.

Az arányokat nehéz megsaccolni. A turisztikai jellegű bevételek adóztatása mindenképpen szükséges, de hogy ez mire elég, ki tudja. Mindenesetre a fennmaradó, a lakosoktól levont adót célszerű lenne egységesre venni országosan. Nem is városi adó lenne az, hanem települési adó. Csak azok mentesülnének alóla, akik külterületen laknak (magyarul tanyán).

Ma éjfélig ingyen van a BKV, hogy segítsék a hótól akadozó közlekedést. Ugye, milyen rendesek?

...vagy mégsem?

A BKV részben állami támogatással működik, ami a jegyárakkal megtoldva sem szokott elég lenni, ezért minden évben meg kell toldani pár tízmilliárddal. Az adófizetők pénzéből. A mi pénzünkből. Nem tudom, mennyi egy napi jegyárbevétel, de gyanítom, hogy több tízmillió, vagy akár százmillió forint. Ez a mostani "gáláns" gesztus azt jelenti, hogy ennyivel több támogatást fog igényelni majd a cég egyszer valamikor.

Vannak vidékiek. Vannak olyanok, akik bármilyen okból kifolyólag nem utazhatnak soha BKV-val. Mégis, mindannyiunk pénzéből fog menni az a támogatás, amit most "jólelkűen" odadobtak. (Ne feledjük, az otthonához kötött, mozgásképtelen ember is fizet Áfát!) A megkérdezésünk nélkül.

A közgondolkodás sajnos ott tart, ahogyan a szocializmusból megörököltük. Fogadjunk, hogy nagyon keveseknek szúr szemet ez a más pénzével való gálánskodás. A túlnyomó többség csak addig jut el, hogy ez neki ajándék, és elfogadja lelkesen. A dolog költség vonzatáról pedig igyekszik nem tudomást venni. Illetve, nem is nagyon kell igyekeznie, mert tudatosan terelik el róla a figyelmet.

A másik, a cinikus ("úgyis ellopják, amit nem adnak ide") léte pedig igen-igen lesújtó. Pláne azért, mert többnyire nekik van igazuk.

Olvasom a "független" belvárosi újságban, hogy a fiúk megint jótéteményt követtek el, és elintézték, hogy a rezsi 10%-kal csökkenjen. Bezzeg a szemét szocialista kormányok idején hogy növekedett a gázár. A következtetés logikus: a szocialista kormány szar szemét volt, bezzeg azok a drága fideszes politikusok, azoknak egy életen át kellene hálálkodni.

Azt kéne elsősorban elérni, hogy az ilyen fajta népbutítás visszaszoruljon.

A rezsiköltségek leszorításának egyetlen módja van: a piac megnyitása. Nem szabad hagyni, hogy bármelyik óriáscég visszaéljen gazdasági erőfölényével. Gondoskodni kell róla, hogy folyamatosan résen kelljen lenniük, mert a konkurens abban a másodpercben belenyúl a piacukba, ahogy túláraznak. Ennyi, más eszköz nincsen.

Nem ismerem az aktuális fideszes szarkavarás részleteit. Azt most kihagyom, a cikk szövegében már rákanyarodnak a fogadkozásra, hogy ők mennyire nagyon oda fognak figyelni. Ez arra utal, hogy eszközük nincsen rá, vagy annyira azért mégsem hülyék, hogy tényleg erővel elérjék az árleszorítást. Jobbik eset lenne, mert akkor csak a közbeszédben okoznak kárt. A nagyobbik kárt ugyanis úgy lehet okozni, ha tényleg előírják az árleszorítást.

Mondom, mit lehet elérni az erőszakos árleszorítással:
1. A szolgáltatók átmennek veszteségesbe, egy idő után csődöt jelentenek, és akkor majd lehet nekik a sok száz milliárdos gyorssegélyt odadobni, persze szintén hősiesen, mintha a fiúk a sajátjukból adnák, pedig csak a mi pénzünk az is.
2. A szolgáltatók leállnak a fejlesztésekkel, és egyre színvonaltalanabb, ergo egyre drágább lesz mégis, amiért fizetünk.
3. A tőke kivonul erről a területről, és ott maradunk, hogy nincs, aki szolgáltasson. Majd az állam szépen átveszi (szintén hősiesen), és akkor lassan már tényleg visszakanyarodunk a Kádár-rendszerbe. Be jó is volt az, csak épp csődbe ment, tetszenek emlékezni?

Úgy tűnik, a fiúk nem akarnak emlékezni, illetve eléggé szelektív az emlékezetük. Folyton csak az jut az eszükbe, hogy a magyarnak hazudni kell, mert azt szokta meg a régi rendszerben. A hazugságokkal pedig maguk próbálnak előnybe kerülni úgy, hogy az ország közben kárt szenved.

Mitől lenne ez jobb a Demokrácia 2.0 rendszerében?

Azt kell megérteni, hogy a piaci árat mindig ki kell fizetni. Mindig. Annál bármilyen megoldás csak rosszabb lehet. El lehet szúrni, monopol helyzetbe lehet hozni egyik-másik szolgáltatót, és akkor tényleg bucira keresik majd magukat rajtunk, amit a külföldi tulajdonos aztán kivisz az országból, és otthon költi el. Ha pedig túlestünk azon, hogy tudatosítottuk a mindenki által kifizetendő piaci árat, akkor máris pompás döntéshelyzetbe hoztuk az egyéneket. Látja, mennyi a valós rezsi költsége, így pontosan látja azt is, mennyit spórol energiatakarékos beruházásokkal. Az apanázs lehetővé teszi, hogy akár hosszú távú hitellel oldja meg a finanszírozását. Könnyedén bele is fog vágni, mert fehéren-feketén ki fog jönni, hogy a rezsicsökkenésből futja a törlesztő részletre. A mostani rendszer ezzel szemben elodázza a problémát, mert az adófizetők pénzéből finanszírozza a magas rezsi költségeket, amivel konzerválja a helyzetet. Az ország beleszorul a korszerűtlen, pazarló megoldásokba.

A szociális alapú támogatást pedig a mostani rendszernél sokkal-sokkal igazságosabban tudja az apanázs, ami nem részesít előnyben semmilyen terméket vagy szolgáltatást.

Az alkotmány védi az adókasszákat. Azokhoz a parlament és a kormány nem nyúlkálhat hozzá csak úgy. Az adódefiníciót megváltoztathatja bizonyos határok között, de fel nem számolhatja, össze nem vonhatja, szét nem szedheti, át nem alakíthatja. Az adókassza alkalmazottait le nem válthatja, mert az önálló intézmény.

Természetesen a szintén önálló pénzügyi felügyelet ellenőrzi az adókasszák működését, és feljelentést tehet, ha szabálytalanságot észlel. Mint ahogyan feljelentést tehet bármely jogi személy, és a bíróság dönt majd.

Ez a rendszer elviekben behálózza az élet minden területét, ide parlament és kormány nem kell. Akkor miért van rájuk mégis szükség?

Egyrészt a világ változik. Jönnek új jelenségek, eltűnnek régi dolgok. Hozzá kell reszelni az adórendszert a változásokhoz. Jöhet olyan drasztikus külső behatás is, amit az illetékes adókasszák nem tudnak, vagy nem elég gyorsan tudnak lereagálni, ezért szükséges lehet a drasztikus beavatkozás. Továbbá olyan még nem volt, hogy minden tökéletes lett volna. Az élet minden területét tökéletesen lefedő és azokat jól szabályozó adókasszák együttese csak közelítendő cél lehet, de elért állapot soha. Legfőképpen ez a tökéletesítés lehet a központi apparátus dolga.

(A hatalom gyakorlásának eszközeinek birtoklása, és az ország képviselete nem olyan természetű dolgok, amiket az adórendszer apropóján babrálni kellene, azok természetszerűleg fontosak, és lényeges, hogy jó kezekben legyenek. Bővebben nem térek ki rá.)

Szerintem egy 50-100 fős parlament bőven elég lehet ilyen célokra. Csak országos listáról engednék bejutni képviselőket, egyéni választókerületek nem lennének. Ennek megfelelően csak pártszínekben lehetne indulni, de ez szerintem nem lenne különösebb akadály: alapítson pártot, aki indulni akar. A bejutási küszöb lehetne az 1 képviselőnek megfelelő szavazat, kerekítve. Nem lenne osztás, szorzás, ha van elég voks, bejut, ha nincs elég, nem jut be. Szerintem úgysem valósul meg az a törekvés, hogy az egyéni választőkerületek képviselői majd képviselik szűkebb pátriájukat, mert egy se azt csinálja. Ez is csak huzavona most annak érdekében, hogy egyik vagy másik párt előnyt kovácsoljon magának a választási rendszerből.

A parlamenti többség alakíthat kormányt, a köztársasági elnök bízza meg, sima törvényt egyszerű többséggel, fontosat kétharmaddal kell megszavazni, ezek jók így. Viszont a parlamenti eljárást egyszerűbbé, pörgősebbé tenném, ahogyan az más országokban is van.

Képviselő nem láthatna el más funkciót, bizottsági ülés nem lehet plenáris üléssel egy időben, akkor hiányozzon tehát, ha már meghalt. Az összes ülést nyilvánossá tenném, a kormányét is, ez alól kivételt csak a titkosszolgálati témák jelentenének.

Tudom, bilibe lóg a kezem.

Az élet különböző vetületeire való alkalmazás közben belefutottam egy cirkalmas esetbe, ez pedig a csendháborítás. Éjjel hangoskodó bulizók, nyitott kipufogójú motorkerékpár és társaik. Nyilvánvaló, hogy meg kell szabályozni, de büntetést nem fizettethetünk velük. Kártérítést lehet, de vajon ki a károsult? Mondjuk amikor végigmegy egy dübörgő csopper a belvároson, és felébreszt konkrétan 17 ezer embert a legszebb álmából, akkor ezeket a károsultakat hogyan lehet megtalálni? És főleg hogyan lehet kártalanítani?

Arra jutottam, hogy sehogy.

Hasonló az eset a szándékosan dugót okozóéval: nagyon sok a károsult, és a kár fejenként túl kicsi ahhoz, hogy egyenként foglalkozzunk vele. Ráadásul súlyosbítja a problémát, hogy a kár mibenléte is sokkal nehezebben körvonalazható. Felébredt, na és. Majd visszaalszik. Egy hangyányit álmosabb lesz majd másnap, na bumm.

Nos, nem egészen. Az elfáradás fokozatos, és minél fáradtabb a dolgozó, annál könnyebben hibázik. A konkrét kár nagyon áttételes, de ennek ellenére nem csekély. Ha lesz 17 ezer kicsit álmosabb ember másnap a munkahelyen, lesz közöttük pár száz, aki felelősségteljes döntéseket hoz, akik között lesz egy pár, aki pont aznap fog komoly döntéshelyzetbe kerülni, és ki tudja, hány ilyen alkalom kell ahhoz, hogy valamelyikük pont annyival legyen álmosabb, hogy emiatt bekövetkezzen a baj. Nehéz ezt számszerűsíteni, de meg kell próbálni.

Ha megvan a becsült kárösszeg, akkor már csak azt kellene kitalálni, hogy mire költsük. A másnap a munkahelyen elkövetett hiba nincsen felcímkézve, hogy az éjszakai lárma miatt történt. Nem tudunk konkrét eseteket összekötni a csendháborítással. Valahogyan a tömeget kellene kártalanítani, hasonlóan a közlekedőkhöz. A különbség annyi, hogy a közlekedéssel ellentétben az alvásért nem kell fizetni, így nem tudunk az életnek ugyanazon a területén kártalanítani.

Arra gondoltam, hogy az ilyen esetekre eszeljünk ki valami olyat, aminek a társadalom testületileg örül. A példánál maradva, legyen ez mondjuk városszépítés. Végigdübörög, elkapják, befizeti. (Természetesen itt is érvényes a szabály, hogy annyival többet fizet, hogy fedezze az eljárás költségeit, valamint a fel nem derített esetek kártérítését.) Ez a pénz pedig kerüljön mondjuk a város virágosítását finanszírozó kasszába. Igen, hangoskodott, de emiatt több virág lesz majd. Ha a virágosítás nem tetszik, lehet helyette más megoldást keresni, itt most csak az elv a lényeg.

Márpedig ezt az elvet elég sok esetre lehet alkalmazni. Közbotrányokozás, strihelés stb. Nincsen konkrét egyéni kár, csak sok ember számára okozott kellemetlenség.

A drogfogyasztáshoz hasonlóan a társadalom által elutasításra ítélt terület, azonban van itt egy komoly különbség. A drogos csak saját magának árt, az illegális fegyvertartó viszont mások életét olthatja ki.

Sohasem a fegyver öl, hanem maga az ember, ezt tudjuk. De azért nem mindegy, hogy milyen eszközöket kínálunk fel annak az embernek. A lőfegyverek, beleértve az íjakat, és egyéb, nem lőszerrel működő eszközöket, az élet kioltásának egyszerű módját kínálják fel. Csak olyan ember kezében nem jelentenek halálos kockázatot, aki kiegyensúlyozott, rutinos fegyverforgató.

Manapság sok ostobaság van a fegyvertartási szabályok között. Hány centi pengehosszúságú kés, hány centis fa (!) bot és társaik. Ezek mind tiltott fegyvernek minősülnek. Tiltott a vipera is, de ha taktikai eszközhordozó állványnak keresztelik, akkor már nem. Kissé röhejes, amikor nem tudatosítják, hogy mindig az ember öl, nemde?

A javaslatom az, hogy a fegyvertartás szabadon igényelhető legyen, és megfelelő lőeredmények, valamint kimerítő pszichológiai alkalmassági vizsgálat után lehessen önvédelmi fegyvert hordani. Akár nála is lehessen, de az engedélyt évenként meg kelljen újítani, és a megújításhoz a pszichológiai alkalmasság újbóli vizsgálatán kívül legyen szükséges a megfelelő szituációs lőeredmény az adott fegyverrel, és a lőtér olyan mértékű használatáról szóló igazolás, ami mellett az illető már nem ön- és közveszélyes. Ha ezeket mind teljesíti, akkor szabadon hordhat fegyvert szerintem, egyébként pedig nem.

A fegyver tulajdonlását pedig a biztonságos tárolásához kapcsolnám. Egyetlen maroklőfegyvernek elegendő egy páncélozott kazetta, de ha valaki gyűjteni akarja, akkor ahhoz fog kelleni egy páncélozott fegyverszoba is. Ha azt prezentálni tudja, és a tetszőleges pillanatban felbukkanó ellenőr számára demonstrálni tudja, hogy csak az az egy fegyver nincs a fegyverszobában, amelyik épp nála van, akkor legyen tetszőleges számú önvédelmi fegyvere.

Egyszer már volt egy próbálkozás Gyurcsányék által, sajnos az is áldozata lett a demagógiának. Ludas volt benne az egy szóra meghátráló kormány is, de főként ludas volt az építendő kormányzati negyedet plusz költségnek beállító ellenzék. Pedig ez kivételesen egy olyan elképzelés lett volna, ami szerényebb, olcsóbb kormányzati munkát eredményez. Mondjuk ebből a szempontból logikus, hogy nem lehetett sikeres. Ilyen képviselők mellett nem. Nézzük, hogy a koncepcióm szerint hogyan lehetne ezt megoldani.

A tervezetem alapjaiban rendezi át az államapparátus szerkezetét. Létrehoz több független adókasszát, a hozzájuk tartozó intézményekkel. A függetlenséget hangsúlyozandó szerintem célszerű, hogy az épület is külön legyen. Ezért hiába esetleg ezek az intézmények aprócskák, nem jó ötlet összepakolni őket egy épületbe. Tessék csak önállóan működni, külön gárdával.

Mivel egy adóellenőr több dolgot is tud vizsgálni, célszerűnek tűnik, hogy az ellenőrző funkció viszont célközönségenként összevont legyen. Mármint azok az adónemek foghatnak össze, melyek "vadászterülete" azonos.

Például lesznek olyan adókasszák, melyek kuncsaftjai garázda elemek, így nekik speciális rendőrkommandót érdemes megbízni. Az ezzel megbízott rendőrök egyszerre kaphatják el a graffittizőket, az autókat borogatókat, a kukákat felgyújtókat, noha előfordulhat, hogy ez három különböző adókasszát jelent, melyek felé a delikvensek majd leróhatják tartozásukat.

Amelyik adóellenőr cégeket ellenőriz, az egyszerre nézheti a termékdíj alóli kibújást és a bújtatott jövedelmezést, noha ezek a kihágások két külön adókasszát károsítanak meg. Neki ettől a két adókasszától lesz megbízólevele.

Célszerű annyi ilyen kis "APEH"-et létrehozni, ahány ellenőrzési célterület van. Az ő apparátusuk az igények szerint apad, duzzad, az adókasszát felügyelő gárda viszont változatlan létszámú maradhat így. A több adókassza aktivitásának változása valószínűleg csillapítja egymást, amivel az adóellenőrök munkahelye stabilabb lehet.

Van tehát sok pici adókassza felügyelő hivatal, és több adóellenőrzési hatóság. Ez mind-mind külön épület.

Egy épületbe kerülhet viszont a kormány, a minisztériumok és a parlament is. Igen, a parlament is. Ezek így együtt nem tennének ki annyit nálam, mint most egyetlen minisztérium. Nem kell ugyanis. Egy körültekintően megállapított adó önjáróvá válik, és csak akkor igényel majd beavatkozást, ha az életünknek az a területe megszűnt. A világban felbukkanó új jelenségekre kell csak reagálnia a kormánynak. A folyamatosan rosszul működő gazdaság baszkurálása kimarad a munkaköri leírásukból, ha nem változott semmi, le lehet oltani a villanyt, és haza lehet menni a családhoz.

A parlamentnek az a szép nagy épülete tehát nem kell. Mivel Freddie Mercury meghalt, eladni nehéz lenne. De nem is szükséges. Szerintem az ország legpompásabb múzeuma lenne berendezhető benne.

Jó olvasni, hogy mások hasonló irányban gondolkodnak. Most akadt kezembe a pénteki Metropol (nyomtatott verzióban), benne Frei Tamás glosszájával. Neki a kávéját szoktam szeretni, azt viszont kevésbé, hogy folyamatosan meg akarja mondani a tuttit. Ez alkalommal sincs másképp, de most beletrafált a témába.

A környezetvédelmi típusú adók nagyszerűségéről áradozik, mert azok szerinte (és az általa idézett, általam pedig még nem ellenőrzött tapasztalatok szerint) jobban szabályozzák a gazdaságot, mint a hagyományos, szipolyozó-sanyargató típusú adók. Meg hogy az ilyen adórendszert alkalmazó országok gazdasága stabil, fejlődőképes. Nini, csak nem működik a gyakorlatban a vállalkozásokat kizárólag termékdíjjal adóztató rendszer? :)

Szándékosan nem akartam elveszíteni a "szüzességemet", miközben írom a koncepciót. Azt akartam, hogy önmagában legyen először kerek, mielőtt kitekintek, hogy mások megelőztek-e. Örülnék neki, ha így lenne, mert az is visszaigazolása lenne annak, hogy jó nyomon járok.

Az állami támogatás, mint olyan nem lehetséges. A mostani rendszerben bevett támogatás minden esetben azt jelenti, hogy az adófizetők pénzéből nyesnek le valamilyen célra. Ez csak akkor lehetséges, ha összeöntött adók vannak, és ugye azzal kezdtük, hogy ezt felszámoltuk. Mit tud tenni az állam a Demokrácia 2.0 rendszerében?

Pénzt semmiképpen nem adhat. A pénzt már odaadta a kompenzációs rendszerben, a szegények és gazdagok közötti esélykiegyenlítés ezzel le van tudva. Ha nem elégséges, akkor lehet fokozni a mértékét, és emelni az apanázs összegét, de más címszóval pénzt nem adhat.

Adhat viszont hitelt. Ha az állam igényli a hitelkeretet, a biztonsága és a volumene miatt kedvezőbb feltételeket fog tudni kialkudni, mint a Józsi bácsi egymagában. Márpedig ezt a hitelt nullszaldósan fogja továbbadni az erre a célra létrehozott kassza, csak a saját működési költsége terhelődik rá az összegre. Ez a kassza meglehetős magabiztossággal tud hitelt kihelyezni, hiszen az apanázsból való levonhatóság, és a jövedelemre való ráterhelés komoly garanciát jelent. Hatóságként magabiztosabb, ezért kevésbé kockázatos számára a kihelyezés.

Adhat továbbá nem pénzbeni segítséget. Sok esetben az alapvető információk hiányoznak. Te szerencsétlen, szigeteld már le az ablakodat, mert így az udvart fűtöd. Te másik szerencsétlen, dobd már ki az izzószálas körtéidet, mert így többet fűtesz, mint világítasz. És így tovább. A felvilágosítás költsége nem arányos a volumennel, a többi adókasszához képest jelentéktelen tételt jelent. Belefér a központi adóba. Például a köztévé programjába szépen beleférhet ez a tájékoztatás is.

Ne kerülgessük a forró kását: jellemzően a cigányokról beszélünk. Náluk egyébként is dívik a sok gyerek, a különféle családsegítő támogatások révén pedig kifejezetten jól jár az olyan szülő, akinek esze ágában sem volt annyit költeni a gyerekére, amennyit a segélyeket megállapítók (joggal) feltételeztek. Az ilyen szülő röhög a markába, a családi pótlékot elissza, a gyereket kicsapja az utcára bandázni, apja is bűnöző volt, a gyerek is az lesz, ez a világ rendje. A társadalom többi része pedig tehetetlenül nézi, hogy miközben a tisztességes dolgozó emberek fogynak, ezzel a módszerrel törvényen kívüli néprétegeket tenyésztünk ki, és időzített bombaként ketyeg az egyre sokasodó létszámú tömegük kezelésének problémája.

Szeretném hangsúlyozni, hogy itt a cigányság nem kritérium, mindössze nem kenyerem az a szégyellősség, ami elhallgatja, amire mindannyian gondolunk. Az, hogy cigány, vagy nem cigány az, aki elhanyagolja a gyermekét, nem kritérium. Vétkes felelőtlenséget tanúsít az ilyen szülő, a hatóságnak közbe kell lépnie.

Ezt a tervezetem úgy teszi rendbe, hogy nem ad egy kanyi garast sem pluszban azért, mert valakinek gyereke van. Inkább előírja, és kiterjedt szociális gondozói hálózaton keresztül ellenőrzi, hogy a gyerekek megkapják-e az előírt minimumot. Megfelelő-e a lakás, fűtve van-e, a táplálkozása, ruházkodása, oktatása megfelelő-e. A szülő megfelelő példát mutat-e gyermekének az életre. Ha ezek hiányoznak, az állam a gyermeket elveheti, és nevelőszülőkhöz adhatja. A nevelés költségeiről anyagi lehetőségeihez mérten a természetes szülő köteles gondoskodni. Minden vagyona, élete végéig az őt illető apanázs teljes levonható része, illetve minden keresetének 70%-a erre felhasználható. Amennyiben ez nem elég a gyermek méltó felneveléséhez, az erre célra beszedett központi adóból kipótlásra kerül, de az első forrást a természetes szülő vagyona jelenti.

Egy ilyen intézkedés vélhetően drámai változásokat idéz elő. A most pénzért gyereket csináló szülők nem hülyék, tudják, mit miért tesznek. Nem az lesz a következmény, hogy gyerekek tömegei kerülnek nevelőszülőkhöz, sokkal inkább az, hogy immár nem fog olyan megszületni, akit szülője nem tud méltóan felnevelni. Mert a gyereknek mégis csak a természetes szülőjénél van a legjobb helye.

Ettől persze kevesebb gyermek fog megszületni ebben a rétegben. De nem hiszem, hogy ettől kezdene el különösképpen fogyni a magyar. Ha a felelősséggel gyermeket vállalókat nem sanyargatja tovább az állam, ők többször fognak utódot vállalni.

És ha netán fogy, vagy csökken, akkor mi van? A népesség alakulásának dramatizálása is a mostani politikai maszlag része. Persze, fontos nekik, hogy legyen utánpótlás, akiktől majd be lehet szedni több adót, hogy az elfuserált adórendszerük hézagait tömögessék vele.