Demokrácia 2.0

Mások is gondolkodnak, mint már említettem. Ismét egy link barátomtól, köszönet érte. Tanulságos, még ha abszolút nem értek is vele egyet. (48 perces angol nyelvű videóra készüljetek.)

A Venus Project alkotói felsorolják nagyjából ugyanazokat a problémákat, amikből én is kiindultam. De sajnos mintha megragadnának a problémák felismerésénél: egyetlen valódi, működő megoldást sem látok. Annál inkább a technológia bűvöletében született utópisztikus kreálmányokat, melyek már a rajzon is tagadják a bolygó erőforrásaival való okos gazdálkodást (ami pedig a vezérfonal lenne). Olyan az egész, mint egy nagy össznépi humbug: összeollózza a legtöbbet emlegetett problémákat és a legdivatosabb utópiákat, és ezt együtt "projekt"-ként emlegeti. Elhűlve szemlélem, hogy erre valakiknek van pénzük.

Azzal még nem is lenne különösebb probléma, hogy a rajzok utópisztikusak. Az majd a gyakorlatban másképp lesz úgyis, és a marketingre is gondolni kell. De sajnos az öreg ezt komolyan gondolja, és magyarázgatja, hogy milyen jó az uniformizált város. Jézus ereje, Madáchot nem olvasott ezek szerint. Az emberekre kényszerített uniformizált vidámságnál rettenetesebbet nehéz elképzelni.

De oké, tegyük túl magunkat ezen, és tételezzük fel, hogy abban a koncepcióban is létezhetnek emberi városok. De ki fogja működtetni őket? Az, hogy a gépek majd úgyis felváltják az embereket, már túl régi riogatás ahhoz, hogy rájöhettek volna: talán nem biztos, hogy ezzel kéne kalkulálni. Mindig annak a szolgáltatásnak lesz értéke, amit ember végez, és mindig pénzt akarnak majd kérni a szolgáltatásért, ezért mindig olyan szolgáltatásokra fognak gyúrni, amit ember végez. Mert a pénzt nem olyan egyszerű kivonni a forgalomból, ahogy ők azt képzelik.

Az ember mindig felfelé törekszik. Kinézi az aktuális példaképeit, és próbálja őket túlszárnyalni. Ha másért nem, hát az öregedés miatt előbb-utóbb sikerülni fog valami. Közben pedig váltják a stafétát, és ez nem megy mindig zökkenőmentesen. A kapitalizmus nagy-nagy erénye, hogy a stafétaváltás egy egyszerű bevásárlással megoldható. A bukott ellenfél szépen eltűnik a pénzügyi süllyesztőben, de más baja nem esik. Majd tudomásul veszi, hogy innentől nem ő uralja a piacot, vagy annak azt a pici szeletét, ami eddig az övé volt, és ennyi. Vannak más modellek, melyek a hatalmi átrendeződésre más módszereket alkalmaznak. Az egyéb módszerek közös vonása, hogy meghal valaki. Jó módszer esetén páran, rossz módszer esetén pár millióan.

Mielőtt előjönnétek a világháborúkkal, sietek tisztázni. Azokat a háborúkat nem a kapitalizmus rendes működése szülte, hanem a kapitalizmus korlátozása. Akkor is bele akartak avatkozni az egészséges működésbe, és nem megadni a gazdasági erőhöz tartozó hatalmat, pont úgy, ahogyan most is akadályozzák a rátermettek érvényesülését. Igen, minél tovább van béke a jelenlegi rendszerben, annál inkább ketyeg az idő a következő háború felé.

A Venus Project alkotói viszont semmilyen módszert nem alkalmaznak a felfelé törekvés adta motiváció levezetésére. Pedig az mindig megkeresi az útját. Ha kell, összetöri hozzá a fennálló rendet.

Végül is nem rosszak azok a rajzok. Jól fognak jönni azok a modellek majd egyszer egy James Bond filmhez. A végén látványosan tudnak majd felrobbanni.

Miközben taglalom a részleteket, néha elfeledkezem a lényegről. Hogy tulajdonképpen, hogy valójában mit kéne megváltoztatni. Szerencsére néha emlékeztetnek rá.

A mozgólépcsőn jöttük felfele, és Kedvesem szólt, hogy nézd, milyen hideg arcok jönnek szembe. Igen, nekem ez így természetes. Zárkózott, az érzéseiket, emberi valójukat rejtő emberek. Nagyvárosban vagyunk, ez így normális, nem?

Várjunk csak, ez miért lenne normális bárhol is a világban? Miért kellene bárkinek is rejtőzködnie egy normális világban? Szerintem nem kéne. De miért is kell most? Mi történik, ha valaki megnyílik kint az utcán?

Először is le akarják majd lejmolni. Utána megpróbálják kirabolni, esetleg eladni neki valamit. Ha csinos, akkor meg is erőszakolják. Lehet, hogy adott esetben ezek mind nem következnének be, de nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy az emberek ezektől tartanak. Olyan világot építettünk, ahol az embereknek az az alapélménye, hogy őket be akarják csapni, ki akarják rabolni, meg akarják erőszakolni. Hát hova jutottunk??

Minden hétköznapi nyűgünk: hogy nem jön a busz, hogy packázik velünk a főnök, hogy zaj van, hogy kosz van, hogy nincs pénz, csak apróság az alapélményhez képest: hogy tartani kell a többi embertől. Ez az, amitől rossz ez a társadalom, és nem a kosztól, zajtól, pénzhiánytól.

Az embereket most folyamatosan becsapják. Hazudik a politikus, hazudik a reklám és hazudik a főnök. Csoda, hogy ezek után még a párkapcsolatban is hazudnak egymásnak? Mert miről is szól egy "modern" párkeresés? Megpróbálják magukat kívánatosnak tettetni. Ahelyett, hogy olyanok lennének, amilyenek. Még a kapcsolatuk is hazugságra épül.

Nézzük, min tud változtatni a Demokrácia 2.0 rendszere.

Mindig a fejétől büdösödik a hal. A politikusok viselkedésén annyit lehet változtatni, hogy kisebb a hatósugaruk. Ha szét vannak szedve az adók, és feketén-fehéren ott van, hogy mire mennyit, akkor nehezebb sumákolni. Kevésbé van értelme süketelni az igazság helyett. Tehát eljöhet az igazmondó politikusok kora.

Ha a cég akarja becsapni a dolgozóját, akkor az egy másodperc alatt otthagyja, mert az apanázs miatt már nem retteg tőle. Ha a reklám becsapós, azt a helyreigazítás majd intézi. Ha netán valakit kirabolnak, becsapnak, akkor fizet az automatikus kártérítés.

Egyedül az erőszaktevők, gyilkosok dolgán nincs mit javítani, de azok a Demokrácia 2.0 rendszerében igen könnyen egy zárt telepen találhatják magukat, ahonnan nincs visszaút.

Az embereknek pedig nem lesz mitől félniük. És akkor elkezdhetünk egy jobb világban, értelmesen élni.

Már a kifejezéstől is kiveri a víz a mostani illetékeseket. Úristen, nem lesz annyi ember, akinek az adójából tömögetni lehessen a lukakat, és ki fog derülni, hogy mindent elloptak. És ez baj lesz. Először nekik lesz baj, akik mindent elloptak, mert össze fog omlani minden, és akkor muszáj lesz eltűnniük, és akkor vége lesz a lopkodásnak. De sajnos utána pedig nekünk lesz (még nagyobb) baj, mert tényleg össze fog omlani minden, és annak az árát ismét mi fogjuk megfizetni, és nem ők, akik mindent elloptak. Szóval most ez a rendszer van.

A rossz hír az, hogy az évtizedek alatt ellopott pénzt mindenképpen vissza kell termelni, mert annak ott lenne a helye egy normálisan működő gazdaságban. Ez a mostani rendszer rettentő öröksége, amivel bármilyen új berendezkedésnek szembe kell néznie. De még mindig jobb ezt tervezetten intézni, mint várni a katasztrófát, és akkor kapkodni, amikor már minden leállt.

Valójában teljesen érdektelen az, hogy egy társadalomban hányan hányévesek. Tökmindegy. Az apanázs-rendszer erre ásít egyet, és lazán beszabályozza magát hozzá. Nem lehet túl sok a nyugdíjas, ha nincsen nyugdíjas. Az ugyan lehetséges, hogy a megtermelt érték csökken, mert egyre kevesebb embernek van kedve dolgozni, de a piac erre azonnal reagál, és emelni fogja a munkabéreket, és motiválni általa a dolgozókat, hogy minél később váljanak inaktívvá, amitől a már megérdemelt pihenésüket töltők közül is lesznek, akik visszacsábulnak egy kis plusz munkára, amiért cserébe ily módon nem is annyira kis plusz pénz üti a markukat. Erőteljesen fékezi tehát a piac az átlagéletkor növekedéséből fakadó dolgozói létszámcsökkenést.

És ha nem, abból nincsen kardinális probléma. Tegyük fel, hogy sok ember gondolja úgy, hogy mégse akar dolgozni. Ez az ő döntésük. Minél több ember gondolja így, annál lentebb kúszik az apanázs, és annál rosszabb lesz mindenkinek általa. De, ezzel párhuzamosan árazódik fel a munkaerő, ezért az, aki mégis dolgozni akar, kompenzálva lesz, mert lehet, hogy kevesebb lesz az apanázs, de ugyanazért a munkáért viszont többet fognak fizetni, mert meg akarják becsülni, meg akarják tartani a munkaerőínséges időkben.

(Mielőtt valaki előhozná, sietek leszögezni, hogy bármely, az illető döntésén túlmutató hátrány (munkaképesség csökkenése egészségügyi okokból stb.) biztosítási kérdés, és a kötelező egészségbiztosítás dolga erről intézkedni. A Demokrácia 2.0 rendszerében nem létezhet olyan ember, aki szeretne, de rajta kívül álló okok miatt nem tud dolgozni, és mégis csak az apanázst kapja.)

Nem. Egyáltalában nem ez a dolog lényege, ugyanis egyáltalában nem az a jó, ha a dolgok olcsók. Persze, kellemes lehet a fogyasztóknak, ha keveset kell fizetni a pénztárnál, de ez nem lehet olyan fontos szempont, aminek a kedvéért becsapjuk magunkat. A helyes cél csakis az lehet, hogy minden kerüljön pontosan annyiba, amennyibe valójában kerül.

A cigaretta valós ára annyi, amennyi akkor jön ki, ha rászámoljuk az általa okozott egészségkárosítást. A kőolaj valós ára akkor jön ki, ha rászámoljuk az általa okozott környezetrombolást. És így tovább. Mocskosul drága valami? Akkor legyen mocskosul drága! A drágaság csak rövid távon hozhatja hátrányos helyzetbe a fogyasztókat, ha a piac fel van szabadítva. Ha a piac fel van szabadítva, akkor lépni fog. Keresni fogja az alternatívát, mert a drága termék, szolgáltatás mellett kialakul a piaci igény az olcsóbb alternatívára. És ahol igény van, azt a felszabadított piac ki is fogja szolgálni. Egy idő után meg fognak jelenni a (valóban!) olcsóbb alternatívák, és a rendszer egyből sokkal jobb állapotba kerül, mint a mesterségesen alacsony árakkal operáló (és ezzel a drága, környezetromboló megoldást konzerváló) alternatíva.

Az adók tömkelegétől való megszabadítás egyik oldalról általános árcsökkentő tényező. Másik oldalról a munkaerőhiány elszabadíthatja a béreket, ami ezt ellensúlyozhatja. Mindehhez hozzájön a mostanitól abszolút eltérő termékdíj rendszer, ami keresztbe-kasul borogatni fogja az árarányokat. (Értsd: helyére fogja tenni az árarányokat. Az árak most vannak kibillentve valós helyzetükből, mesterségesen. A helyreállítás csak addig tűnik aránytalanságnak, amíg meg nem szokják, utána már az lesz furcsa, ahol nem a valós árak vannak érvényben.) Összességében tehát nagyon nehéz megsaccolni, hogy általánosságban drágább, vagy olcsóbb lenne-e minden a Demokrácia 2.0 rendszerében.

Csak annyit tudhatunk biztosan, hogy helyénvalóak lennének azok az árszintek.

"Figyeljék a kezemet, mert csalok!" mondogatta Rodolfó mutatvány közben. A politikusoknak a szájukat kellene figyelemmel kísérni, de nem tesszük.

A populizmusnál nagyobb bűnt politikus nem követhet el. A populizmus maga a fertő. A populista politikus mindig azt mondja, amit hallani szeretnénk, hogy ettől megnyugodjunk, és abbahagyjuk a gondolkodást. Minél többet gondolkodunk, az neki annál rosszabb, mert annál többen fogunk rájönni, hogy lop.

A jelenlegi rendszerben csak átmenetileg maradhat fenn olyan politikus, amelyik nem lop. Esetleg onnan lehet megismerni, hogy az összes többi fennen hangoztatja róla, hogy lop. Igen, ez egy elég jó kiindulási alap lehet annak a következtetésnek a levonásához, hogy ő az, aki nem lop. Ja, gondolkodni is kell hozzá, elnézést.

A gondolkodás igazából nem nehéz, ha az ember hozzászokott. Most a legtöbb ember számára ez nem otthonos terület, és ebben az elmúlt évtizedek politikusainak, valamint a kertévéknek és a reklámozóknak meghatározó szerepük van. Ők járnak akkor jól, ha mi ostoba, irányítható bábuk vagyunk.

Mi kell ahhoz, hogy ne legyünk ostoba, irányítható bábok? Először is tanulni kell. Ezt nem lehet megúszni. Azután fontos a tapasztalat. Most azt mondják Viktorék, hogy 18 év múlva kánaán, na ehhez kell majd az a 18 év. Súlyos ára lesz, de remélhetően lesz, aki összeveti az eseményeket az ígéretekkel. Ha kevesen lesznek, akkor újra ki lehet majd úgy rabolni az országot, ahogy most ők teszik. Megint 18 év, és talán többen lesznek, akik gyanakodnak. Sajnos a nyugati demokráciáknak több évszázados előnyük van, és de jó lett volna, ha sikerül ezt a lemaradást egy vetődéssel áthidalni. Úgy tűnik, nem ez lesz, és a saját tapasztalatunkon leszünk kénytelenek okulni.

De akárhogy is, tessék kétkedéssel fogadni bármit, amit politikus mond. Sőt, bármit, amit bárki politikával kapcsolatban mond! Eszedbe jutott például, hogy én lehetek valamelyik párt fizetett hangulatkeltője? No, ez hogy hangzik? És ha így van, akkor én mit akarhatok? Tessék csak elgondolkodni ezen. Tessék kétkedve fogadni minden soromat.

Ha csak ennyi hatása lenne a blogomnak, már nagyon jó lenne.

Miért nem lesz háború a Demokrácia 2.0 rendszerében?

A háború a javak újraelosztásának eszköze. Tehát a kirobbanásának mindig feltétele, hogy bizonyos, gazdaságilag elég erős csoportok huzamosabb ideig ki legyenek rekesztve abból a hatalomból, amely gazdasági erejükhöz passzol. Ilyen kirekesztés lehet országon belül és országok között is, ennek megfelelően beszélünk forradalomról, polgárháborúról, vagy pedig "hagyományos", országok közötti viaskodásról.

A kérdés tehát, hogy mennyire engedjük a hatalom kisajátítását. Mennyire tudja bebetonozni magát a hatalomba egy csoport, kiszorítva onnan a többieket. A Demokrácia 2.0 rendszerében nagyon kevéssé. A tetőtől-talpig egykulcsos, mérlegelés nélküli adózás során nem tudnak előnyt kovácsolni hatalmi pozíciójukból a nagyok. Nem tudják magukra szabatni a kivételeket, nem tudnak zsíros állami megrendelésekhez jutni csókosokként, mert már nem lesznek zsíros állami megrendelések. A kiadások a független adókasszáknál jelennek meg, és ott is minden ki lesz írva koncesszióba. Akár még a minisztereket is pályázat útján választják majd ki.

A kis- és nagyvállalkozások közötti mozgás könnyebb lesz, mint bárhol a világon, mert semmilyen módszer nem lesz, ami a nagyokat preferálja. Ez igaz az egyén jólétére is, aminek a jelentőségét nem szabad alábecsülni. Nem egy forradalmat kirobbantott már, hogy bizonyos rétegeket nem hagytak érvényesülni. Az apanázs az érvényesülés tökéletes eszköze. Mindenki megkapja munka nélkül, ezért mindenki, aki akar dolgozni, dolgozhat mellette. Mindenki, aki többet akar keresni, kereshet többet az apanázs-rendszerben. Nincstelenből boldogulóvá könnyű válni ebben a rendszerben, boldogulóból jólétben létezővé is, jólétből a gazdagságba is könnyű az út. Alkalmazottból vállalkozóvá, kisvállalkozóból középvállalkozóvá, és onnan tovább szintén sima az ösvény. A társadalmi mobilitás soha nem látott lehetőségei nyílnak meg.

Ezek a lehetőségek akár országok között is fennállnak, de persze csak akkor, ha más országok is átveszik a módszert.

Ha pedig a leeresztőszelepek mindenhol nyitva vannak, nem lesz nyomás, ami szétrobbantsa a rendszert.

Gondoljuk csak át az elektronikus ügyintézést. Ugyan nem sokat változtat a Demokrácia 2.0 koncepció lényegén, de jelzés, hogy mégis milyen technológiai környezetbe illeszteném a tervezetet.

Tehát, nincsenek akták. Egyáltalán nincsenek akták. Biztonsági nyomat sincsen, a biztonságot egy megfelelő mentés adja. Képzeljünk el ilyen körülmények között egy rendőri ellenőrzést.

Van egy dolog, amit nem lehet kiküszöbölni. Személyiségi jogokba ütközik, ha az emberek, járművek automatikusan követhetőek, ezért nem szabad engedni, hogy azonosító nélkül is képes legyen a karhatalom azonosítani embert, járgányt. Az azonosító a személyi igazolvány és a rendszám. Más nem kell.

Más semmi nem kell.

A személyi mellé manapság szokás elkérni a lakcímkártyát és a jogsit. A jogsin azután lehet ellenőrizgetni, hogy milyen kategória, nem járt-e le meg egyebek. De ha a személyit az ellenőrző készülék elé tartva az azonnal köpi, hogy milyen jogsija van az illetőnek, és hogy hol lakik, és hogy körözik-e és a többi, akkor ez ugye fölösleges. Az autó papírjai de pláne feleslegesek, hiszen a rendszám elég. Rögtön látszik, hogy milyen vizsgái vannak, minek a szállítására jogosult, ki a tulajdonosa, és konkrétan mely személyek vezethetik. Ez már akkor megjelenhet a rendőr képernyőjén, amikor a közelébe kerül, és a kamera azonosítja a rendszámot. Ennyi.

Persze egy ilyen rendszerben a rendszám valódiságát fokozottan kell ellenőrizni, hiszen más hamisítható eszköz híján csak ezt fogják tudni babrálni a csalni szándékozók. De mivel a rendszám ezzel az autó egyedüli azonosítójává válik, célszerű olyan technikai megoldást előírni, amit nem két csavar tart.

Ha különleges a szállítmány, amihez útvonalengedély szükséges, ÁNTSZ vizsga meg egyebek, azokat mind-mind tudhatja az elektronikus ellenőrzés. És mindig az aktuális állapotot fogja megadni, a hamisításoknak, pontatlanságoknak egyszer s mindenkorra véget vetve.

Útlevélbe pecsét? Vízum? Az minek. Útlevél is minek. Személyit átadjuk a határon, és a rendszer majd mutatja, mire van engedélyünk, mikor hova lépegettünk. Persze ha a másik ország igényli a lapozható okmányt, akkor muszáj lesz, de mutassunk először példát.

A személyi igazolványhoz hozzárendelhető az összes képesítés, az összes engedély, az összes jogosultság, belépési engedély. CSAK a személyazonosságot kell igazolni egy fejlett rendszerben. A személyazonosságot persze nem feltétlenül egy igazolvány fogja mutatni, az illető beleegyezhet más azonosításba, és akár csipet is ültettethet magába, ha ezzel kapcsolatban nincsenek fenntartásai. A lényeg, hogy csak a személyt kell azonosítani, minden mást kezel a rendszer önállóan.

No, hát ilyen az a környezet, amire ma érdemes tervezni.

Aki most él és mozog, és nem a közvetlen Fidesz-holdudvar tagja, ekézi őket ezerrel. Kapnak kígyót-békát, és rájuk is fér, mert kifejezetten az arroganciájuk, hatalmi gőgjük okozta, hogy ennyire bénán kezelték a válságos helyzetet. (Okozhatta volna más is, lásd augusztus 20-i vihar.) Úgy kell nekik.

Emiatt a Fidesz népszerűsége lehet nagyobbat fog esni, mint az alkotmány kiiktatása miatt. Nem kár érte, de azért vegyük észre, hogy a jó kormányzás nem egyenlő egy katasztrófahelyzet megfelelő lereagálásával. Nem védeni akarom őket, de ez csak egy ostoba malőr, semmi más. Nem dolgoztak jól a PR részlegen, eltolódtak a hangsúlyok. Mert a legolcsóbb népszerűség-szerzés az, amikor a katasztrófa helyszínén maga a kormányfő díszeleg rögvest, és komoly arccal intézkedik. (Amikor az árvíz volt, akkor még tudták, mit kell csinálni.) Persze azt is tudjuk, hogy ettől nem lesz jobb se az árvízi mentés, se a hókotrás, épp ellenkezőleg: a kormányfői cirkusz akadályoz. De jól mutat a tévében. Most nem mutatott jól a tévében, mert elszúrták. Nem csak ezt a részét, hanem a reagálást is: a civil kezdeményezések csúnyán lekörözték őket.

De ettől még lehetnének jók. Nem ettől nem jók. Egy ilyen bénázás "csak" pár ezer embert hozott szorult helyzetbe, a hétköznapi tevékenységükkel viszont 10 milliót (mínusz a holdudvaruk) tartanak szorult helyzetben folyamatosan.

Sokan a központi irányítást állítják szembe a civil kezdeményezés anarchikus működésével. Előbbi most csúnyán leszerepelt, de nem azért, mert központi irányítással ne lehetne ezt jól csinálni. Ellenkezőleg: központilag lehetett volna ezt csak teljesen jól csinálni. De ahhoz nem kellett volna elszúrni.

A Demokrácia 2.0 rendszerében is előfordulhat, hogy valaki hibázik. Előfordulhat, hogy akinek a dolga lenne, nem intézkedik időben, megfelelő módon. A különbség nem ebben van. A különbség abban van, hogy aki a hibát elköveti, már nem egy nagy ragacsos polip egy nyúlványa, aki hibázhat anélkül, hogy következménye lenne. Nem, a Demokrácia 2.0 rendszerében az, aki ezt elrontja, másnap már mehet is, mert nem kapcsolódik a központi hatalomhoz, és nem lesz, aki megvédje.

Bármit is terveztem eddig életemben, azt tartottam, hogy mindig az alapoknál kell kezdeni. A jól lefektetett alapokra épített rendszer hálás: a később váratlanul előmászó problémákra jól fog reagálni. A Demokrácia 2.0 esetében is az alapoknál kezdtem, és milyen jól tettem.

Van ugye az a probléma, hogy a gyártók nem érdekeltek a tartós termékek előállításában. Legyen minél olcsóbb, legyen eldobható, és vedd meg gyorsan a másikat, az újat, a jobbat. Ez aztán egy felpörgetett szemlélethez vezet, melyben az ideális fogyasztó habzsolja és dobálja el a javakat. Ez a mostani rendszer egyik rákfenéje. Hogyan alakul a jelenség a Demokrácia 2.0 rendszerében?

Hasonlítsunk össze egy olcsó és egy drága terméket. Ha az olcsó termék tartalmaz 1 egységnyi anyagot, 1 egységnyi belefektetett munkát, kibírja 1 egységnyi ideig, és kerül 1 egységnyi pénzbe, akkor a tartós terméknél lehet számítani mondjuk (példa!) 3 egységnyi anyagra, 10 egységnyi munkára, 100 egységnyi élettartamra és 10 egységnyi árra.

Az olcsó termék egy tömegcikk, és noha az is gondosan meg van tervezve, az előállításához már kevés munka szükséges, és sokat készítenek belőle, ezért kevés munkát tartalmaz egy-egy darabja. Az olcsó termék árának nagyobbik részét az anyag ára adja ki.

A drága termék kisebb sorozatban készül, ezért a gondos tervezés árát kevés darabra kell leosztani. Ehhez jön még a gondosabb összeszerelés, és a többszöri ellenőrzés plusz költsége, így a végelszámolásnál hiába van ebben a termékben több anyag, mégis a belefektetett munka költsége a döntő.

És akkor érkezik a termékdíj balról :)

A Demokrácia 2.0 rendszerében a termékdíj a teljes felhasznált anyag után fizetendő. És noha a drágább termékben több van, ezért az után kell több termékdíjat fizetni, mégis a termék árához képest ez arányaiban kevesebb. Mondhatni nem rezdül meg tőle. Ezzel szemben a bóvli terméket drámaian érinti, hogy a termék ára akár megtöbbszöröződhet a termékdíj által, ami alapvetően befolyásolja a keresletet. Minél olcsóbb, tehát minél inkább csak az anyagot fizettető termékről van szó, annál inkább megdrágítja a termékdíj, és minél drágább, tehát minél inkább munkadíjat fizettető termékről van szó, annál kevésbé. Az átmenet fokozat nélküli, és minden szegmensben felfelé tolja el a keresletet.

A termékdíjas rendszer tehát a bóvli irányából tolja a tartósabb termékek felé a világot, és ezáltal szorítja ki az eldobható, sok szemetet okozó termékkategóriát.

Nos, ez abszolút nem volt beletervezve eddig, és csak most derült ki, hogy a jó alapoknak köszönhetően, "mellesleg" tudja.

Barátom megdobott néhány példával utópisztikus társadalomszervezés témában. Másoknak sem tetszik a rendszer, mások is agyalnak, próbálják kiküszöbölni a jelenlegi hibákat. Máshogy. Viszont a különbözőségek segítettek abban, hogy végiggondoljak néhány alapvetést.

A hozott példák mind anarchikus társadalomszervezést mutatnak. Ez egy kézenfekvő válasz, hiszen a jelenlegi demokratikus hatalom romlottságára a teljes elutasítás a biztos ellenszer. A Demokrácia 2.0 mégis alapjaiban különbözik ezektől, és ennek oka van.

Az anarchikus társadalomszerveződés működéséhez bizonyos értékek közös elfogadására van szükség, amire soha nem lesz képes minden ember. Ezért is van, hogy anarchikus modell még csak szigetszerűen működött bárhol a világban. A közösséghez tartozók így kiutasíthatják a nem oda valókat, és rábízhatják a többségi társadalom karhatalmára a dolgot, amelyre ilyen módon rá vannak szorulva. Ezek a kommunák izgalmasak, érdekesek, de csak társadalmi kísérletként foghatóak fel. Nem oldják meg a "kinti" hatalom dolgát, amely a kommunát befogadó ország területén is valószínűleg korrupt, annak rendje és módja szerint.

A Demokrácia 2.0 a valódi, működő választ keresi a jelenlegi problémákra, és mint ilyen, csak a teljes társadalomban gondolkodhat. És akkor jöjjön a kikövetkeztetett alapvetés: csak olyan megoldás elfogadható a rendszerben, amely megelégszik azzal, ha a többség elfogadja a szabályait. Olyan megoldás kell, amely akkor sem rezzen meg, ha a társadalom közel fele elutasítja a szabályokat, és ellenszegül. Egy kommunában ez nyilván lehetetlen, viszont amikor országmodellt tervezünk, akkor úgy van a sorrend, hogy először vannak az emberek, és utána jön a megoldás, ami nekik jó. Nem lehet fordítva: nem lehet előbb megoldást találni, aztán ahhoz megkeresni az embereket. Ilyet csak kommunák tesznek szelíden és diktátorok durván.

Érdekes módon van olyan paraméter, aminek tekintetében a Demokrácia 2.0 a jelenlegi romlott rendszerhez képest ellenkező irányban van, mint a kommunák. Az anarchikus társadalomban a lehető leggyengébb a hatalom, mivel nincs. Ehhez képest az én megoldásom a hatalomnak a méretét ugyan leépíti, de az erejét, azt nem hiszem. Most ugye az van, hogy mindenhol a hatalom túlkapásaival találkozunk, és rutinszerűen ellenállunk. Próbáljuk elsunnyogni azt az adót, ha tehetjük. Túlburjánzó a hatalom, de emiatt gyenge. Képzeljük el azt a hatalmat, amelyik csak néhány, indokolt esetben szed be pénzt, de azt mindenféle paraméterek, kivételek mérlegelése nélkül (adóbevallás nincs!). Szerintem ez az erősebb. Ez az igazi, megkérdőjelezhetetlen hatalom.

Az persze más kérdés, hogy minek a szolgálatában teszi.