Demokrácia 2.0

Ami eddig kimaradt: művészet, kultúra, sport. A mostani szisztéma szent tehenei. Mindig fontosnak állítják be, de mégsem adnak mindig elegendő forrást a működtetésükre. Az én tervezetemben viszont egy fillér sincsen ilyen célokra.

Most sokan felhördülnek: ezt hogy képzelem. Senki nem fog akkor kulturálódni, tönkre fognak menni a színházak, múzeumok, megöltem a kultúrát.

Szerintem meg pont hogy ettől indulhat virágzásnak.

Jelenleg bebeszéli magának a társadalom, hogy a kultúra támogatása által az majd eljut szélesebb néprétegekhez. Szerintem ez nem így van. Ahhoz, hogy ma valaki bármilyen formában a kultúrát magához vegye, két dolog kell: igény és anyagi forrás. Bármelyik hiányzik, lemondhat róla. Lemondhatunk róla. Aki segélyből él, nem fog színházjegyet venni. Mint ahogy az se, aki susi melegítőben furikázik a sötétített Mercedesszel, noha neki futná rá. Nem. Csak azok fognak kulturálódni, akikben az igény megvan, és ez nem anyagi kérdés. Akiknek pedig van rá bármilyen anyagi lehetőségük, azoknak eztán is lesz.

A kérdés az, hogy aki ki tud ma adni 6 ezer forintot azért, hogy a párjával elmenjen színházba, mekkora fizetéssel rendelkezik. Mondjuk 150-150 ezer nettó, mindkettőjüknek? Ez azt hiszem, a minimum. A munkáltatóik kb. 800 ezret költenek összesen rájuk (javítsatok ki, ha pontatlanul saccolok). A kompenzációs rendszerben mondjuk megmarad 40%-a, plusz a kétszeri apanázs az annyi, mint 520 ezer forint havonta, szemben a mostani 300 ezerrel. Biztosítás, egyebek elvisznek belőle jócskán, de akkor is több marad. Kérdés, hogy ha a 300 ezerből futotta 6 ezer színházra, akkor az 520 ezerből futja-e 12 ezer? Szerintem igen.

De még az sem biztos, hogy többe fog kerülni a színházjegy. Az is lehet, hogy olcsóbb lesz. Beindul ugyanis a nagy közös adománygyűjtő rendszer.

Szörnyű dolog ma látni az 1%-ra hajtó szervezetek hirdetéseit. Pontosan tudom, hogy annál a szervezetnél lenne a legjobb helye a pénzemnek, amelyik nem hirdet, hiszen az az utolsó fillérig mindent a nemes célra költ. De róluk nem tudok, mert nem hirdetnek. Aki hirdet, annak oda tudom adni a pénzt, és akkor majd futja... reklámra. Sehogy se jó ez.

Megtiltanám a jótékony célú szervezeteknek, hogy hirdessenek. Pontosabban azt tiltanám meg, hogy költsenek rá. Ingyen lehet hirdetni. Adnék is a kezükbe ehhez egy eszközt. Ez lenne a nemzeti adománygyűjtő portál.

A nagy közös adománygyűjtőbe mindenki bejelentkezhet, aki úgy gondolja, támogatást érdemel a nemes cél, amiért küzd. Kulturális intézmények, közhasznú szervezetek, egyházak, sportolók. Mindenki előadhatja magát. Az adakozni vágyók pedig itt megkereshetik a nekik tetsző célokat. Cégek és magánszemélyek is igénybe vehetik ezt a portált. A portál pedig be lenne hegesztve az állami kommunikáció szőttesébe, és konkrét külön költség nélkül be lehetne így vinni a köztudatba, hogy van egy ilyen, és itt lehet adakozni. Versenyezzenek csak a plusz pénzért a kulturális intézmények. A portál naprakész információval is szolgál, hogy kinek eddig mennyi jött össze, és mennyire van szüksége. A nagy támogató alapítványok szoftveres támogatással, automatikusan oszthatják szét adományaikat, ha ilyen szándékuk van.

Ha pedig valamelyik kulturális intézménynek nem jut elég, akkor sem kell kétségbe esni. Ma már számos példa mutatja, hogy a kultúra nem unalmas, csak lehet jól vagy rosszul menedzselni. A jó menedzselés nem von le az értékéből, és nem a minőség ismérve az áporodott tálalás. Ha pedig jól van tálalva valami, akkor népszerű lesz, és az ilyenek már ma is eltartják magukat, sőt, akár nyereséget hoznak.

Az adománygyűjtő portál a központi költségvetésből üzemel, minimális költséggel.

Már utaltam a az okozott anyagi kár utáni kártérítésre, fejtsük ezt ki most részletesen.

Az országban tartózkodó összes embernek és minden itt tevékenykedő cégnek van kötelező felelősségbiztosítása. Állampolgárok esetében ez hatóságilag levonásra kerül az apanázsból, külföldiek esetében ez az itt tartózkodásuk, cégek esetében pedig az iparengedélyük feltétele. A gondatlanságból okozott károkat ez a felelősségbiztosítási rendszer rendezi. Az egyének esetében az önrész az apanázsukból vonódik le, cégek és külföldiek esetében legyen a biztosítók problémája, hogy hogyan szedik be a pénzt. A lényeg, hogy gondatlanságból okozott kár esetében minden esetben fizet a biztosító. Ha csak gondatlanság volt, nincsen további következménye, az elkövető viszont szívhatja a fogát a súlyos önrész, no meg a malus miatt.

Ha szándékos károkozásról van szó, akkor egészen más a helyzet. Nyilván olyan balga biztosító nincs, aki ilyenre kössön, tehát azt teljes egészében magának kell előteremtenie az illetőnek. Vagy legalábbis megpróbálni. Ha nincs vagyona, és az apanázsból levonható összeggel 642 év alatt térítené meg a kárt, akkor értelemszerűen valami nem jó. A levonható százalék a keresetére is érvényes, mégpedig arra súlyosabb mértékben. A kompenzációs levonások utáni rész nagyobbik hányada is elkobozható ilyen célra, legyen ez az arány mondjuk 70%. Tehát ha dolgozik, azzal mindenképpen több pénze lesz, de nem sokkal, mert összesen csak kb. 10%-ot tarthat meg (egyébként ez kb. 40%). De téríti a kárt, akár élete végéig. Ha szükséges, elő lehet írni számára kényszermunkát, amiből törleszthet.

A be nem hajtható rész központi adóból kerül kiegészítésre, és az egyszerűség kedvéért az összes szándékos károkozás térítése átfut ezen a rendszeren, függetlenül attól, hogy behajtható, vagy nem. A behajthatatlan követelések forrásául az szolgál, hogy minden behajtott kártérítési összeget felszoroznak olyan arányban, ahogyan a behajtható rész aránylik a teljeshez. Tehát ha bármilyen kár bizonyításra kerül, azt azonnal téríti a kártérítésre szolgáló kassza, amely önfenntartó: annyit szed be arányosan minden elkövetőtől, hogy fussa a saját működésére és a behajthatatlan károk rendezésére is.

Ha megátalkodott elkövetőről van szó, aki a társadalom minden igyekezete ellenére ismétel, akkor nincs mese, megy a fegyenctelepre. Onnan viszont már nincsen visszatérítés, az okozott kárt tőle már nem lehet behajtani.

Ez azt gondolom, drámai módon megváltoztatja a bűnözést, és az ahhoz való hozzáállásunkat. A bűnözők és rendőrök mintha barátságos meccset vívnának onnantól kezdve. A mostani tétje kipukkad, mert akit elkapnak, az belecsúszik a "nem nyert" osztályba, és fizet. A társadalom számára pedig marad a nettó egyenleg: ha kár ért, elég csak bejelenteni, és megtérítik.

Megjegyzendő még, hogy a cégek adómentességük miatt jobban járnak, ha a cég nevében vállalják a kártérítés kifizetését, ami feszültséget eredményez. Mivel valójában mindig valamelyik egyén felelős a kárért, csak a cég elfedi a felelőst, ezért úgy tartom korrektnek, ha a cég által fizetett kártérítést úgy vesszük, mintha azt egy egyénnek adná oda, aki befizetné belőle a kártérítési összeget, és ezért a cégnek előbb le kell adóznia a kártérítést, mint kifizetett jövedelmet, és csak annak nettója megy kártérítésre. Így elkerülhetjük az ezzel való trükközést.

Remélem észrevettétek, hogy ebben a rendszerben a saját ingóságainkat nem kell biztosítani ahhoz, hogy fizessen a biztosító, ha ellopták :)

A kéregetés elég faramuci jelenség. Tudjuk, hogy vannak rászorulók, és emberségünk azt diktálja, hogy juttassunk nekik, ha van miből. Csakhogy ott a bántó ellentmondás: az, amelyikkel az aluljáróban nap mint nap találkozunk, a legkevésbé sem szorul rá. Sokkal több pénzt összeszed, mint amennyit mi munkával meg tudunk keresni, ő adhatna alamizsnát nekünk akár. Jó eséllyel meg van szervezve, hogy az ott az ő posztja, felügyelik, vigyáznak rá, beszedik tőle a pénzt. Csinos kis bűnszövetkezet állhat mögötte. De ha nem is: ő élelmes, nem kell félteni.

Aki igazán rászorulna, azt viszont nem látjuk. Aki a kiserdőben épít magának nejlonból, kartonból kalyibát, és próbál élhető körülményeket teremteni. Éjszakánként járja a várost, és a kukákból próbál hasznos dolgokat összeszedni. Nagyon kemény munkával összeszed magának pár forintot, mert kéregetni szégyell. A helyzet igazságtalan vele szemben.

Humánum okán megtűrjük a kéregetőket. Nem tudhatjuk, nem pont az-e a rászoruló, akit elhajtanánk onnan, ezért inkább nem hajtjuk el őket. Nem jó ez így.

A megoldást tálcán kínálja a koncepcióm. Mivel az apanázst mindenki alanyi jogon kapja, így nehéz lenne megindokolni, hogy miért van arra szüksége, hogy a többieket tarhálja. Sajnáltatja magát, pedig nincs is rá oka? Akkor csaló! Tulajdonképpen anélkül be lehet perelni csalás vádjával, hogy bármit tudnunk kellene róla. Ilyen egyszerű: tiltsuk be a kéregetést! Ha van apanázs, akkor a humánus megközelítés érvényét veszítette.

Kivételt azok képeznek, akik valamilyen produkcióval állnak elő. Hogy legyen valami kerete a dolognak, előírnám a regisztrációjukat. Bemutatják a produkciót egy zsűrinek, aki nem a művészi tökéletességet fogja keresni benne, csak azt nézi, hogy egyáltalában létezik-e az a produkció. Ha igen, kap egy igazolványt. Ha fel akar lépni az utcán, csak annyi a dolga, hogy betelefonál, és közli: itt és itt kezdeném most, és lennék egy órát. A központ visszaigazolja, hogy szabad a placc, és már zenélhet is (pantomim, portrérajz stb.) Természetesen előre le is lehet foglalni a helyet. A rendőr pedig ha lát utcai előadót, a távrecsegőn ellenőrzi, hogy az illető engedéllyel van-e ott.

A kapott pénz természetesen magánzsebből magánzsebbe vándorol, ezért nem kell utána adót fizetni.

Nézzünk egy vidámabb példát. A legtöbb anyázással járó hétköznapi szituáció: a parkolás. Mi van most?

Most az van, hogy egyrészt nincs parkolóhely, ami meg van, azért tülekedni kell. A szabályos parkolás mikéntje is ködös, mert pénzt szednek be olyan helyeken, ahol a KRESZ szerint elvileg tilos. Ha nem fizet, lelakatolják, tehát konzerválják azt az állapotot, amit meg kéne szüntetni. Akkor is, ha netán a forgalmat akadályozza. Röpködnek a bírságok, amik csak a hatóság kasszáját dagasztják, de a helyzet javítására nem fordítódik belőlük egy peták sem. Csináljuk hát jobban.

Először is fogalmazzuk meg a célt pontosan. Azt szeretnénk, hogy tűnjön el az összes parkoló autó, de mivel ez nem lehetséges, reális célként az fogalmazható meg, hogy redukáljuk a parkoló autók számát minimálisra. Hogyan lehet ezt megvalósítani?

2012-t írjuk, van korszerű technika. Először is jelöljük ki azt a minimális parkolóhelyet, amit még megengedünk. Azután kamerázzuk be, és figyeltessük olyan automata rendszerrel, ami tudja értelmezni a járművek mozgását. Ezután létesítsünk nem látható parkolóhelyeket a megfelelő számban, és már indulhat is az üzem.

Nem szeretnénk, hogy a felszínen sokan parkoljanak, ezt pedig két módon tudjuk elérni: egyrészt drágára vesszük a felszíni parkolást, másrészt korlátozzuk az időtartamát. Beparkol egy autó az egyik helyre szabályosan, akkor elindítja a kamera az órát. Mondjuk fél óra a megengedett, ha az letelt, már indul is érte a szállítójármű, ami felemeli (nem vonszolja), és bepakolja a legközelebbi parkolóházba. A tulajdonos ha regisztrálva van a rendszerben, akkor kap róla automatikus értesítést, ha pedig nincs regisztrálva, akkor tudni fogja, kit kell felhívni, ha vissza akarja kapni az autóját. Természetesen ahhoz, hogy a parkolóházból kijöhessen, ki kell fizetnie a szállítás teljes költségét (beletartozik a rendszer üzemeltetési rezsi költségek ráeső hányada is), valamint a parkolóházban a parkolási díjat addig, amíg ott állt.

Ha nem kijelölt parkolóhelyen állt meg, vagy nem sikerült neki beállnia szabályosan (kilóg, ferde stb.), akkor abban a pillanatban indul a szállítójármű, hogy elhagyta a kocsiját. Ha kijelölt helyen áll rosszul, akkor udvariasan megigazítják neki, és kiszámlázzák a költségét. Ha nem jó helyen áll, akkor beviszik a parkolóházba, szintén minden költség felszámításával. Viszont mindkét esetben szabálytalankodott is, tehát azt a részét is intézni kell.

Jóhiszeműen indulunk neki, és nem feltételezzük, hogy trehány, nemtörődöm ember. Azt feltételezzük, hogy nem sikerült neki a szabályos parkolás, minden jó szándéka ellenére. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg nincsen birtokában annak a tudásnak, amiről pedig számot adott akkor, amikor engedélyt kapott az autó vezetésére. Erről először is meg kell győződni. Tesz egy alkalmassági vizsgát a saját költségére. Ha sikeresen levizsgázik, akkor továbbengedjük, minden megy tovább. Ha elbukik a vizsgán, akkor a jogosítványát elvesszük, és csak sikeres vizsgát követően kapja vissza. (A képzés, a vizsga saját költség.) Ha sikeresen vizsgázott, de később újból szabálytalanul parkol, akkor szigorúbb vizsgát kell majd tennie, ha meg akarja tartani a jogosítványát. A harmadik alkalom után már meghatározott időre (mondjuk 5 év) tagadjuk meg tőle a járművezetést. Talán annyi idő elég, hogy benőjön a feje lágya.

A rendszer nem kíván plusz erőforrásokat, ha annyi parkolóházat építünk, amennyien parkolni akarnak azért a pénzért, akkor piaci alapon ezek létrehozhatóak. Az egyirányú utcák alatt is van elég hely liftes mélygarázsnak, és a liftes rendszer tökéletesen megfelel annak, aki ingázásra használja az autóját (vagyis a többségnek). Ha a felszíni parkolóhelyek bevétele is a közeli parkolóházakhoz folyik be, akkor visszafogott parkolási díjak érhetőek el a házban.

Ilyen egyszerű. És mindehhez csak annyi kellett, hogy az összes pénzt helyben tartsuk, és álljon ott a háttérben egy állam, amelyik tartja a markát.

A következőkben igyekszem majd az élet minél több területéről vett példákkal illusztrálni, hogyan működhet a gyakorlatban egy ilyen elvek alapján végigvitt gazdaságirányítási koncepció. Persze mindenkinek az agya meghatározott rugóra jár, így csak olyanokat dolgozok ki, amik számomra kézenfekvőek. Ezért kérlek benneteket, mondjatok példákat, ahol kíváncsiak vagytok rá, hogyan működik ez a rendszer. Sokat segítenétek vele. Köszönöm.

A büntetés, illetve bírság szellemiségével probléma van. Abból indul ki, hogy valaki felsőbbrendű, ezért kitalálhat ilyeneket más emberek számára. A halálbüntetés esetén ez már feltűnt másoknak is, be is szüntették. A baj csak az, hogy ettől még nem lett helyette egy működő rendszer. A börtönbüntetésnek teljesen rossz az üzenete. Azt üzeni, hogy én, az állam, elkaptalak, és bosszúból szivatlak egy kicsit, mert megtehetem. Lásd, én milyen hatalmas vagyok, hát ne packázz velem. Ez nem jó üzenet.

A jó üzenet a felelősség áthárítása lenne, vagyis a felnőtt emberként kezelés. Ha valaki nem kívánatos dolgot művelt (szándékosan kerülöm a szabálysértés és bűn szavakat, mert ezek a mostani rendszerhez tartozó kategóriákra utalnak), akkor két eset lehetséges:
1. A dolgot helyre lehet hozni.
2. A dolgot nem lehet helyrehozni.

A helyrehozásnak mindig van egy költsége. Azt gondolom az eddigiekből már sejtitek, hogy a teljes költséget ki fogja fizetni egyedül. Természetesen ő, az elkövető. Ha nem hozható helyre a dolog (megölt valakit, vagy helyrehozhatatlan traumát okozott), akkor már húzósabb az eset. Meg kell vizsgálni, hogy kizárható-e az újbóli elkövetés. Pszichológiailag ki kell zárni, hogy még egyszer olyat csináljon. Ha kizárható az újbóli elkövetés, akkor visszaengedjük a társadalomba, csak az eljárás költségeit kell neki állni. Ha fennáll az ismétlés veszélye, akkor megpróbáljuk átnevelni. Zárt intézetbe kerül az átnevelés idejére. Ez nem büntetés, nem kell letölteni semmit, ez kezelés, ami az ő érdekében is zajlik. (Aminek költségeit szintén ő állja.)

Ha a kezelés sikerrel jár, emberünk tiszta lappal visszamehet a társadalomba. Hogy ő mitől olyan ember, aki nem fogja újból elkövetni ugyanazt a bűnt, azt bízzuk a szakemberekre. Egy ilyen döntést értelemszerűen kellően körül kell bástyázni, tehát nem arról van szó, hogy a gazdag ember által megfizetett szakértő majd kihozza, bármit is csinál. Már csak azért is limitált az ilyen kockázat, mert ha mégis megtörténik a bűnismétlés, akkor nem lesz apelláta. Akkor már nincs kezelés, nincs vizsgálat, megkapta a pecsétjét, hogy ő ilyen.

Márpedig a társadalom nem szeretné, hogy olyan ember jöjjön szembe a járdán, aki potenciálisan gyilkos, erőszaktevő. Neki már nincs helye közöttünk, ezért el kell távolítani. Ki nem végezzük, mert nem vagyunk istenek, még csak meg sem büntetjük, mert nem azt akarjuk, hogy neki rossz legyen. Csak ne legyen közöttünk. Az ilyeneknek elkülönítve van a helyük. Az elkülönítőt fegyenctelepnek hívják.

A fegyenctelep működése nem tartozik e tervezet tárgykörébe. Ők kikerültek a társadalomból, önálló közösséget alkotnak. A társadalomnak nem kerülhetnek pénzébe, tehát a fogvatartásuk, ellátásuk költségeit maguknak kell előteremteni. Hogy rabszolgaként dolgoztatják őket, vagy magasabb életszínvonalat érnek el, mint a kinti társadalom, az már részletkérdés. Ha embertelenek az ottani körülmények, az sem jelenthet problémát. A társadalommal a kommunikáció megszakad, nem netezhetnek, nem lehet telefonjuk, nem fogadhatnak látogatót. Ők a kinti társadalom szempontjából megszűntek létezni. Hangsúlyozom: ettől még lehet jó soruk, a fegyenctelep vezetése törekedhet rá. De ha nem sikerül jó körülményeket teremteni a számukra, akkor megvonjuk a vállunkat.

Ezzel a módszerrel elérhető, hogy ne legyenek potenciális elkövetők közöttünk, és ha mégis vannak, akkor az általuk okozott kár minimális legyen, és mindig meg legyen térítve.

És ez egy egészen más üzenet. Azt üzeni, hogy nem tudjuk, hogy valójában rossz ember vagy-e, mi, a többi ember ezt nem vagyunk jogosultak eldönteni. Viszont nem tudtuk megszervezni, hogy közöttünk élj. Ezért élj máshol. Nem akarjuk, hogy rossz legyen neked, az is lehet, hogy jobb lesz neked ott. Elbocsátunk magunk közül.

Fontos kitétel, hogy a gondatlanságból okozott kár nem tartozik ebbe a körbe. A gondatlanságból okozott anyagi károkat az egyéni felelősségbiztosítás rendezi, bonus-malus rendszerben, tekintélyes önrésszel.

A csodálatos pénzszaporítást nem találtuk fel, a kérdés tehát, hogy mitől lesz nekünk jobb. Nos, egyrészt nem feltétlenül kell több pénz ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Az eddig bújtatott támogatásokkal felénk elszórt pénzt lehet észre sem vettük, ha viszont a kezünkbe adják ugyanazt az összeget, biztos arra költjük, amire leginkább szükségünk van. Másrészt ha a gazdaságot már nem fojtogatják az adók, akkor megindulhat fölfelé, és noha ugyanannyiból csak ugyanannyit lehet szétosztani, de meglesz a lehetősége, hogy több legyen az az annyi.

Harmadrészt pedig, mint minden változásnak, ennek is lesznek nagy nyertesei, nagy vesztesei.

A kis nyertesek közé tartozik minden adófizető, minden vállalkozó, hiszen tisztábban megkapja a pénzét, és fellélegezhet a sok adó nélkül. Erre azt hiszem kár is a szót vesztegetni. A nagy nyertesek, nagy vesztesek máshol keresendőek. A munkaterületek megoszlása mindig egy aktuális helyzethez igazodik, amikor pedig a helyzet megváltozik, komplett szakmák tűnhetnek el, és újak jelenhetnek meg.

Nézzük, mely szakterületek csökkenhetnek:
- Jelenleg gigantikus hivatali apparátus dolgozik a rengeteg adónem beszedésén, újraelosztásán. Vegyük csak a szociális osztályokat, nos azokat teljes egészében kiváltja egy automata számítógépes rendszer. Továbbá nem kell adóbevallást készíteni, tehát az azokat feldolgozó hivatalnokok is kezdhetik nézegetni az álláshirdetéseket. Az állami hivatalok döntő többségére hasonló sors vár. Rengeteg hivatalnok fogja rosszul érezni magát emiatt.
- A túlburjánzó adók közötti eligazodáshoz kellett egy külön szakma: a könyvelőké. Ha az új rendszerben egy óvodás is ki tudja számolni az adót, akkor rájuk mi szükség? Nos, nem sok. Valamennyi kell majd belőlük, hiszen a nyilvántartás nem csak az adó szempontjából fontos, a kimutatások épp annyira lényegesek. De ilyen sokan nem kellenek. A könyvelők nagy része is utcára kerül majd.

Szerencsére búslakodni nagyon nem kell egyiküknek sem, mert több szakterület is ki fog bővülni, ahol jó eséllyel el tudnak majd helyezkedni. Melyek ezek?
- Az állam által jelenleg dőre módon vállalt kockázatokat a Demokrácia 2.0 piaci alapon kiterheli biztosításokra. Legyen mindenkinek kötelező biztosítása mindenre, a közös pénzünkkel pedig kalkuláljunk stabilan. Ehhez persze a biztosítási üzletág nagymértékű felfutása szükséges. Iszonyúan sok biztosítási szakemberre lesz szükség. Szerintem ez a szakma nem áll távol a könyvelőkétől...
- Nagyon sok adószámítás alapul statisztikákra. Márpedig itt nem babra megy a játék, a közös pénzünk számítását meg kell alapozni. A statisztikai adatoknak súlyosan redundánsaknak kell lenniük. Nem elég egy központi statisztikai hivatal, de kell másik, harmadik, független, amelyek adatai megfelelő szabály szerint összevethetőek, összevetendőek. Sok embert fognak felvenni, olyanokat, akik értenek a számokhoz.
- Kialakulóban lesz egy új szakterület: a környezetvédelmi vállalkozásoké. A termékdíj gyűlni fog a központi kasszában azoktól, akik nem tudnak a hulladék ártalmatlanításával foglalkozni, erre a pénzre le lehet majd csapni. Sok embert fog foglalkoztatni ez az üzletág.
- Az árvák ellátása is új alapokra helyeződik. Hatóságilag lesz elvéve a gyerek sokaktól, akiknek jelenleg meg van engedve, hogy bűnözőt neveljenek. Sok új nevelőszülőre lesz szükség.

A fentiek csak példák. Jó eséllyel az új területek felszippantják a megszűnő területek dolgozóit, és még újabb munkaerőt kérnek. Végül is ez volt a cél.

Végül, de nem utolsó sorban nem szabad megfeledkezni a jelenlegi rendszer nagy nyerteseiről: a hatalom birtokosairól, és az ő holdudvarukról. Akik ki tudja, miből építenek most kacsalábon forgó palotákat, és veszik meg azonnal a legújabb autócsodákat. Ők lesznek az igazi vesztesek. Számukra nem lesz kompenzáció.

Nincsen garancia. Minden demokratikus eredményt le lehet bontani idővel, a kérdés csak az, hogy mennyire könnyű. A jelenlegi berendezkedés szerint minden a parlament alá van rendelve, még az elvileg független banki hatáskört is elrondítják a parlament által választott monetáris tanácstagok. A parlament választja a köztársasági elnököt is, ezért a maguk kényére tudják alakítani a viszonyokat most.

Úgy lehet a dolgukat megnehezíteni, hogy előbb alkotmányban rögzített törvényt kelljen módosítaniuk ahhoz, hogy utána belepiszkálhassanak a dolgokba. Az én tervezetemben pont ez szerepel. Az egyes adókasszák és a hozzájuk tartozó hivatalok függetlensége alkotmányban garantált, először azt kell felvezetniük, hogy miért van szükség az alkotmány módosítására. Ha pedig ennek a rendszernek a bevezetésekor szépen el lett mondva a választópolgároknak, hogy az akar tőlük lopni, aki ebbe a lopásgátlós szisztémába bele akar módosítani, akkor a választók talán érzékenyek lesznek erre. Jól felvezetve elég kilátástalan feltételeket lehet teremteni a hatalmat erősítgetni vágyó politikusok számára.

Persze ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy egyáltalán ki fogja ezt bevezetni. Nos, a jelenlegi helyzet szerintem kifejezetten alkalmas egy radikálisan előrelépő program számára. A politikusok népszerűsége a béka feneke alatt, és a kormány továbbmegy, szembe a közvéleménnyel. A választók most fogékonyak lennének egy radikális újításra, és könnyebben elfogadnák annak a törvényszerű árnyoldalait is. Ebben a helyzetben elég, ha jön egy tiszta szándékú tömörülés, amelyik keresztülviszi az újításokat. Mire megváltozna a szélirány, már üzemelhetnek az újítások, az emberek megtapasztalhatják az előnyöket is, és elkezdhet az új rendszer saját jogán támogatókat gyűjteni. Amíg létezik olyan politikai erő, amely szívügyének tekinti a rendszer fenntartását, lesz, aki felhívja a figyelmet a hatalomra kerülők próbálkozásaira.

A próbálkozás mindenképpen látványos lesz, mert ha a rendszer elszámolása egyértelmű, akkor lehet egyértelműen publikálni is. Naprakész egyenleget lehet kitenni a webre publikusan, hogy bárki nézegethesse. Minden egyes adókassza számára ezt kötelezővé lehet tenni, és akkor mindjárt lecsökkent a mutyizás lehetősége. Innen visszalépni eléggé látványos lenne.

A rendszer működtetéséhez hozzátartozik a választók tájékoztatása. Azt gondolom, a sógor-tesó-komák által jó pénzért gyártott, a kereskedelmi csatornákkal versenyezni nem képes, nézőközönség nélküli ilyen-olyan sorozatok sugárzása helyett a köztévének a tájékoztatás lenne a dolga. Nem a butítás, a tájékoztatás. Tehát elmondani fehéren-feketén, hogy mi hogyan működik. Volt erre egy bátortalan próbálkozás az előző kormány idejében, én viszont egy egész csatornát szentelnék ennek. Minél több ember gondolja át a dolgokat, annál kevesebb választót lehet megetetni valami ideológiai köntösbe bújtatott maszlaggal. Már csak azért is, mert az ideológiai érzékenység annál magasabb, minél rosszabb a helyzet. Márpedig a kompenzációs rendszerrel becslésem szerint kb. az ország harmada kap garanciát arra, hogy nagy baj már nem lehet. Ha pedig nincs nagy baj, akkor nehezebb lesz a számukra megindokolni, hogy a nagy bajért a cigányok/neonácik/multik/EU/stb. a felelősek, és ennek örve alatt valójában gazdasági indíttatású intézkedéseket hozni.

Nos, ennyivel lehet megnehezíteni a jövőbeni diktátorjelöltek dolgát.