Demokrácia 2.0

Ha már szóba került, vesézzük ki a hajléktalanok dolgát.

A mostani társadalom irgalmatlanul cserbenhagyja a tagjait. Ha valaki kicsúszik a család és a munka kötelékéből, csak óriási emberi tartással képes magát megtartani, vagy éppen visszaküzdeni. Aki belecsúszott a kilátástalanságba, útja egyenesen vezet tovább lefelé. Társadalmunk szégyene, hogy ezt eltűrjük. Van olyan hajléktalan, aki a legnagyobb forgalom közelében ver tanyát, és úgy próbál ott némi aprópénzhez jutni, hogy a járókelőket meghánytatja. De a többség nem ilyen. Ők a kiserdőben eszkábálnak össze maguknak kalyibát kartonból, nejlonból, gyűjtik a fát, hogy legyen mivel fűteni, éjjelente járják a kukákat, és onnan szednek ki élelmet. Próbálnak életben maradni. Mindannyian megérdemlik, hogy a társadalom jobban vigyázzon rájuk a mostaninál.

Nézzük, mit változtat ezen a sokat emlegetett apanázs rendszer.

Először is, ha valaki elveszíti a munkáját, az asszony kirúgja, akkor sem kell magába roskadnia. Anyagi okokból legalábbis semmiképp. Ha nincs semmi, akkor is ott van az apanázs. A mai árfolyam szerint ha mondjuk 100 ezer forint az apanázs, abból lejön a kötelező biztosításokra minimum 30 ezer, akkor marad 70 ezer. 70 ezernek elégnek kell lennie egy akármilyen lakás kibérlésére, a rezsijének kifizetésére, és akkor még maradt ennivalóra is. Hangsúlyozom, itt nem arról van szó, hogy egy 70 ezer rezsijű lakást tartson fenn belőle, mert nem az a célja. Az a célja, hogy ha nincsen semmi, akkor is legyen valami. Úgy, hogy érte cserébe nem kell tenni semmit.

Az apanázs alanyi jogon való folyósítását nem győzöm hangsúlyozni. Itt most kiemelten fontos. Nem kell miatta aggódnia, mert biztos, hogy mindig megkapja. Kalkulálhat rá, akár még hitelt is fölvehet rá, habár az azért húzós.

Most nincsen olyan szükséglakás kínálat, ami az ilyen igényeket kielégítené, mert nincs ilyen igény. Ha lenne, az ingatlanfejlesztők egyből rámozdulnának. Képzeljünk el egy tíz négyzetméteres odút, tetőtől-talpig kicsempézve, benne tűzhely, mosdó, vécé, zuhanyzó, asztal, szék, ágy, szekrény. Jól szigetelt anyagból, jó nyílászárókkal, rendes fűtéssel, vidám színekkel, nagy ablakkal. Tehát egy korszerű anyagokból készített, rendkívül strapabíró, pici szoba. Mennyiért lehetne kiadni? Szerintem a bérleti díja megállhat 20 ezernél, a rezsije pedig 10 ezer összesen. (Tíz négyzetméter!) 30 ezerből megúszta, melegben van, és rá tudja zárni az ajtót a holmijaira. Ma ilyen nincs, mert akinek van jövedelme, az nem akar így nyomorogni, akinek pedig nincs, az ezt sem tudja kifizetni.

 Az alanyi jogon kifizetett apanázzsal szemben most csak a jótékonyság van. Odadobunk neki valamennyit, a lelkiismeretünk megnyugszik. Ő erre nem tud számítani, ezért nem tudja beosztani. Jellemzően egyből elissza, mert abban a helyzetben csak azt lehet tenni. Ahhoz, hogy onnan kimozdítsuk, kell az alanyi jogon folyósított, rendszeres apanázs. Persze, egy bevezetett, jól működő apanázs-rendszerben nincs is kit megmenteni, hiszen már ott beavatkozik, amikor az illető le akar csúszni.

Vagyis általában. A kilátástalan helyzet legtöbbször külső okokra vezethető vissza, de bizonyos esetekben az illető maga az okozója. Vannak emberek, akik nem tudnak gondoskodni magukról valamilyen mentális okból. Nem képesek azt választani, ami nekik jó. Ők akkor is az utcára kerülhetnek, ha akármennyi pénzt juttatunk nekik. Rájuk való tekintettel fontos kitérni arra a részletre is, hogy ha valaki az apanázs mellett is a fedél nélküliséget választja, azt hatóságilag vizsgálat alá kell vonni, hogy tisztázzák a mentális állapotát. Valószínűsíthető, hogy súlyos zavar van nála, máskülönben miért választaná azt az életmódot, ami az idő előtti halálához vezet. Ha szellemileg ép, és mégis az érthetetlen megoldást választja, akkor viszont hagyni kell. Akkor már tényleg mindent megtett érte a társadalom.

Sokszor hivatkoztam rá, ideje, hogy kifejtsem. Nos, hogyan is működik az államilag garantált apanázsból való törlesztés?

Az apanázs garantált, az egyéb jövedelem nem. Ha van egyéb jövedelme az illetőnek, az többlet forrást jelent levonáskor, de erre kalkulálni nehéz. Csak az apanázsból levonható rész biztos. Ezért ezt az összeget, ami mondjuk legyen a 15%-a, tekintjük garantált törlesztőnek. Ez az, ami lehetővé teszi, hogy bárki, akinek nincsen egyéb jövedelme, képes legyen mégis hitelt fölvenni.

A szabványos megoldás lehetővé tesz drasztikus egyszerűsítést. Minek a bonyolult hitelvizsgálat, ha elég egyetlen paramétert megnézni? Ez a paraméter pedig egy időpont, ami megmondja, hogy mikortól lehet az illetőtől levonni. Tehát veszek egy hűtőszekrényt hitelre, megnézik, mikortól tudok törleszteni. A jövedelemszétosztó rendszer azt válaszolja, hogy azonnal, mert jelenleg nincs az apanázsomon semmilyen törlesztés. A hűtőszekrény ára mondjuk megfelel 10 havi törlesztőnek. Aláírjuk, beregisztrálják a hitelt, a központi gép visszaigazolja. Átsétálok a másik boltba, ott pedig egy tévét próbálok venni hitelre. Annak az ára 30 havi törlesztő. A bolt lekérdezi, mikortól vonhatja, a központi rendszer válaszul közli, hogy 10 hónap múlva. A bolt eldönti, hogy ez elég jó-e neki, illetve hogy ennyi várakozás mellett a kamatok meddig dagasztják a törlesztő részleteket. Mondjuk lesz belőle 32 részlet így. Én rábólintok, aláírjuk, és máris be vagyok táblázva 42 hónapra.

Persze a hitelezőket nem kötelezi semmi, hogy ezt a módszert válasszák. Ez csak egy új lehetőség a rendkívül olcsó hitelre. Ha van egy jól fizető állásom, tudok hozni kereseti igazolást, akkor a régi módszerrel, a régi kockázatokkal, a régi árfolyamon ugyanúgy fölvehetek hitelt.

A betáblázás értelemszerűen csak becslés, hiszen ha közben van jövedelmem, és beleegyezek, hogy abból is vonják, akkor hamarabb le tud pörögni a törlesztés. De az apanázs összege is rendszeresen módosul, igaz, az csak finomhangoláson megy át, az aktuális makrogazdasági értékekhez alkalmazkodva. De ennek ellenére az ilyen törlesztés határozottan, feltartóztathatatlanul halad a vége felé, mindenfajta behajtás és egyéb macera veszélye nélkül.

A kereskedelmi jellegű hitelezés piaci alapon nem fog belemenni beláthatatlan hosszúságú tartozásba. Pár évet szívesen be fognak vállalni, évtizedeket már nem. Nem úgy a hatósági levonás. Ha az illető kárt csinált, akkor a hatósági törlesztés beáll a sorba, de itt nincs felső határ. Lehet, hogy haláláig törleszt majd, hiszen a kár lehet akkora. Vagyis előre láthatóan haláláig törleszt. Ha van jövedelme, amiből szintén vonható kártérítés, akkor az értelemszerűen gyorsít. De ezt a gyorsulást a központi rendszer soha nem fogja jóváírni számára, az mindvégig úgy kalkulál, mintha csak az apanázsból törlesztene. Apanázsra hitelt ezért nem fog tudni fölvenni addig, amíg a tartozása nem csökkent le az apanázsból is belátható időn belül törleszthető tartományba. (Piaci alapú hitelt nyilván a megfelelő áron fel tud venni, ha van olyan hitelező, aki hajlandó neki adni, a minden jövedelmére rátenyerelő hatósági törlesztés mellett.)

Hajléktalanok lakatlan ingatlant foglaltak, a rendőrség pedig elég otromba módon reagálta ezt le. Helyzet van, mert ismét itt egy rendezetlen probléma.

A mostani rendszerben a hatalmat a hajléktalanok körülbelül annyira érdeklik, hogy amerre a politikusok közlekednek, arra ne legyenek ott az utcán. Ha ők nem látják, az azt jelenti, hogy már nem kell róla tudomást venni. A hatalom pökhendi, mint általában.

Vannak továbbá az aktivisták, akik jótékonysági pénzekből próbálják a hajléktalanok helyzetét enyhíteni. Nem megoldani, csak enyhíteni. Mert a mostani rendszerben másra nincs lehetőségük. A mostani rendszer egyértelműen vezet oda, hogy az elesettjei még lejjebb csúsznak.

A hatalom pökhendisége elítélendő. Vajon akkor egyet lehet érteni a lakásfoglalással? Meggyőződésem, hogy nem.

Az önkényes lakásfoglalás a juss erőszakkal történő elvételét jelenti. Rossz az üzenete: ha nekem valamire nagyon van szükségem, akkor azt én is elvehetem? Az a lakás valakinek a tulajdona. Ha magántulajdon, akkor a tulajdonost ki fogja kártalanítani? Az, hogy kihasználatlanul van, nagyon sok okra vezethető vissza. Lehet, hogy a hatósági engedélyt nem kapta meg, lehet, hogy egyéb huzavona van a háttérben. (Ritka az, amikor a tulajdonosa szántszándékkal tartja kihasználatlanul.) Akárki is a tulaj, neki a lakást elfoglalók kárt okoznak. Pedig nem ő tehet róla, hogy a rendszer ilyen, akkor miért őt büntetjük vele? Ha önkormányzati az elfoglalt lakás, az se jobb, mert akkor az a közösségé. Magunkat büntettük meg vele, hogy engedtük a dolgokat ide fajulni.

A kár valószínűleg tetemes lesz. Az önbecsülésüket elvesztett, kilátástalanságba süppedt emberek képtelenek vigyázni az anyagi javakra. Az elfoglalt lakásokat össze fogják piszkítani, berendezéseiket tönkre fogják tenni. Ha maradt egy kis önérzetük, akkor nem fagynak benne halálra, hanem inkább a parkettából, nyílászárókból tüzet raknak a szoba közepén. Akkor legalább életben maradnak, viszont újabb anyagi kárt okoznak.

Márpedig ez akárki kára is, jobban jártunk volna, ha megoldjuk, hogy inkább kapjanak a hajléktalanok olyan juttatást, amiből képesek legyenek egy minimális életmódot fenntartani.

Említettem már, hogy az apanázs például ezt is megoldja?

Tessék mondani, mennyi az átlagos tüntetésszám egy évben? Csak mert ennyivel kalkulálva kellene előre beszedni a tüntetések által okozott költségek fedezetét, ha a mostani módinál maradnánk tüntetés-ügyben.

A múltkor fel akartam szállni a metróra, de le volt zárva, mondván, tüntetés van. Oké, megkerestem a metrópótló buszt, felszálltam, lyukasztottam, majd kb. 300 méter után leszálltam, mert a busz félre lett állítva, ugyanazon tüntetés miatt. Kutyagolhattam. Azok éppen a diákok voltak, akikkel mellesleg szolidáris vagyok, de vajon a szolidaritásnak az a megfelelő módja, hogy miattuk bukok egy vonaljegynyit?

Pedig ez még enyhe volt. A többi ember szivatása árán való figyelemfelkeltés nonpluszultrája a félpályás útlezárás. Attól neki miért lesz jobb, hogy sok másik embert megszivat? Nem csodálkozom a tettlegességig fajuló afférokon. Addig rendben van, hogy a tüntető figyelmet akar, de ezt nem lehetne úgy megoldani, hogy ne a többieket szivassuk vele?

Szerintem lehet, és máris mondok rá egy javaslatot.

Tegyük fel, hogy van az országban x darab tüntetőtér. Kisebbek, nagyobbak, itt-ott elhelyezve. Mindegyiken van színpad. Hangosítás, világosítás is van a helyszínen. Be is vannak kamerázva, külön a tüntető tömeg, külön a színpad. Az ilyen helyszínek kibérelhetőek bárki által, aki leperkálja a költségeket. Lehet bérelni csak magát a helyet, akkor minimális a költség, és a hangosítás, világosítás ehhez képest plusz költséget jelentenek.

A tüntetőterek bérlése egy rendszerben történik. A köztévé egyik csatornája erre a célra van fenntartva, és ha valahol tüntetés van, akkor azt automatikusan közvetíti. Ez a szolgáltatás benne van az alapárban. Csak akkor nem közvetíti a tüntetést a csatorna, ha vele egy időben megy egy másik tüntetés. De ez meg csak úgy lehetséges, hogy a regisztrációkor látta, hogy már van akkorra bejegyezve másik, és rá is kérdeztek, hogy biztos, hogy úgy is akarja-e, hogy nem lesz közvetítve, és ennek ellenére beregisztrálta akkorra.

Kicsit olyan lenne ez, mint a Speakers' Corner, csak épp élő adásban. A helyzet elfajulására számítva érdemes egy pár másodperces késleltetést betenni, hogy ha valakik vissza akarnak élni a nyilvánossággal, akkor közbe lehessen avatkozni, de egyébként minden megy adásba automatikusan.

Ez egy lehetőség lenne arra, hogy akiknek nincs pénzük a közlekedők kártalanítására, azok is nyilvánossághoz juthassanak. De természetesen a használata nem kötelező. Ki lehet szúrni olyan helyet a városban, ahol a korlátozott létszámú gyülekező nem akadályoz semmit, sőt akár ki is lehet fizetni a közlekedők kártérítését, ha úgy látják jónak a szervezők. Tehát szabadon igényelhető bármely helyszín, csak épp előre ki kell perkálni a várható kár összegét a szervezőknek.

A be nem jelentett tüntetések szervezői szabálytalanságot követnek el. Őket majd megkeresi a rendőrség, és a megtaláltaktól be lesz szedve a tüntetésük által okozott kár. Csak a szervezőktől, mert a tömegnek semmiféle rálátása nincsen arra, hogy valójában engedélyezett-e a tüntetés.

A tüntetőterek regisztrációjába is bele lehet csempészni a spontaneitást, ha arra van szükség, hogy ne legyenek hónapokra előre bebetonozva a tüntetési időpontok. Mondjuk az aznapi lehetséges közvetítési idő felét fenn kelljen tartani az utolsó hónapig, a negyedét az utolsó hétig, és a nyolcadát az előző napig. Így lenne lehetőség az események ad hoc lereagálására, nyilvánosság előtt.

Az egymástól távol elhelyezkedő több tüntetőtér lehetőséget ad arra, hogy akár egymással ellentétes hitű csoportok is prompt váltsák egymást az élő adásban. Csak a műsor idejére szól a kizárólagosság, a gyülekezés, elvonulás ideje ennek többszöröse lehet, és bőven van rá idő, miközben megy az adás tovább egy másik helyszínről. Nemzeti ünnepek környékén például ez hasznos lehet.

Áll a bál, mert a Fidesz, mint minden mást, a kultúrát is szeretné leghűbb alattvalói kezére adni. Most ugorjuk át azt, hogy a képzeletbeli rangsorban ezzel hol helyezkednek el, koncentráljunk arra, hogy a dolog miért lehetséges.

Azért lehetséges, mert a kultúra állami monopólium. Dilettáns politikusok óhajának függvénye, hogy mely intézményeknek lesz miből gazdálkodni, és melyeknek nem. Hogyan csinálná a Demokrácia 2.0 rendszere ezt másképp?

Már korábban felvezettem azt a felháborító lépésemet, hogy kultúrára közpénzből egy kanyi garast sem adnék. Persze helyette ott lenne az adománygyűjtő közintézmény, aki tehát megérdemli, életben maradhatna. Akkor viszont nem jutott eszembe az a nem mellékes szempont, hogy ha mindenkinek kuncsorogni kellene, akkor a kultúra garantáltan beavatkozástól mentes lenne.

Képzeljük el a Műcsarnokot abban a rendszerben. A műalkotások különféle gyűjteményekben pihennek, főleg a Nemzeti Archívum gigantikus tárolóiban. Ott áll az ominózus (állami tulajdonú) kiállítóterem, és kiírják rá a pályázatot. Melyik cég akarja üzemeltetni? Aki a legértelmesebb pályázatot nyújtja be, az viheti a Műcsarnokot x évig. Vagy amíg csődbe nem megy. Mert neki kell fizetni a költségeket. A Nemzeti Archívumtól való műalkotásbérlés lesz számára a legkedvezőbb, mert az csak pont annyit kér el érte, amennyi a belőle származó költség. Kell még biztosítás természetesen az értékekre, de egyébként ennyi, és lehet kiállítani. Ha jól szervezték, tódul a nép, nyereség van és közboldogság. Ha bukta, akkor ők viselik a kárt. A műalkotások visszaszállítódnak az állami raktárba (ami nem megy csődbe, mert másképpen van finanszírozva), az épület pedig ott marad, és lehet kiírni egy új pályázatot.

Ha valakit felháborít az, hogy nincsenek kiemelt művek, nincsen bizonyos művészeknek garantált kiállítóterük, akkor gondolkodjon el azon, hogy miért akarja a véleményét más emberekre rákényszeríteni. Már amennyiben neki valójában az a véleménye. A mostani rendszerben igen tág tere van a félresikerült sznobizmusnak. Hogy támogassuk-e, hogy xy kapjon kiállítóteret? Hogyne! Elmentünk megnézni? Hát, izé... mostanában kevés az idő... de majd más biztosan elmegy, attól még ez fontos dolog. Ja, persze. Az ilyen kultúra szent tehenei csak viszik a közpénzt, és terhelik az adókat.

Még egy fontos dologról említést kell tenni, mégpedig a kultúra nevelő funkciójáról. Hasznos, ha az emberek színházba, hangversenyre, múzeumba járnak, de erre nem lehet kényszeríteni őket. Pontosabban a nagykorúakat már nem. 18 éves korig kötelező az iskolába járás, ez is egy kényszerítés. Nem tudom, technikailag mennyire lehetséges, de a lehetőségekhez képest minél gyakoribb kimozdulást lenne jó beleírni az alaptantervbe. Akár menjenek a diákok minden nap, például színházba, múzeumba, ki a természetbe, vagy bárhová. Ezek az élmények többel tágíthatják a gondolkodásukat, mint az egész napos biflázás az iskolapadban. De, csak 18 éves korig. Ha sikerült benne kialakítani az igényt a kultúrára, élni fog később is vele.

Oké, van ez a koncepció, de kinek lesz jó? Hol lehet elhelyezni a politikai palettán? Járjuk körül ezt a témát egy kicsit.

Kezdjük a kályhánál. Nálunk irdatlan politikai káosz uralkodik. Volt egy magát liberálisnak nevező párt, amelyiknek annyi köze volt a liberalizmushoz, mint egy gumibotnak. Van egy magát baloldalinak valló párt, amelyik ha hatalomra kerül, egyből a piacgazdaságot kezdi erősítgetni, és van egy magát jobboldalinak valló párt, amelyik pedig populista megoldásokkal próbálja aprópénzen megnyerni a szavazatokat. Kificamodott paletta ez.

Csak úgy tudom értelmezni a koncepcióm elhelyezését a politikai palettán, ha előbb rendet rakok. Kezdjük az alapoknál. Melyek azok a paraméterek, amelyek mentén elhelyezhető egy párt?
- Baloldali kontra jobboldali skála: a klasszikus irányultság szerint a baloldali megoldás az egyenlősdi, a jobboldali pedig a pénz uralma. Mindkettőben van ráció: a baloldali esélyt ad a gyengéknek, a jobboldali pedig hagyja kibontakozni az erőseket. A két szélsőség közötti skálán elhelyezhető minden politikai erő.
- Konzervatív kontra radikális skála: a konzervatív igyekszik megőrizni a meglévő megoldásokat, a radikális meg akarja változtatni. Ez is egy skála a két szélsőség között.
- Liberális kontra totalitárius skála: a liberális megenged, sőt támogat minden eltérő véleményt, a totalitárius pedig csak a saját igazát ismeri el, és üldöz minden mást. Köztük pedig az árnyalatok a skálán.
- Ideologizáltság foka: azt mondja meg ez az érték, hogy a valóság helyett mennyi maszlagot próbál beadagolni az adott politikai erő.
- Önérdekűség foka: azt mondja meg ez az érték, hogy amit a párt csinál, az mennyiben a választók, és mennyiben a párt saját érdeke.

Valamennyi párt elhelyezhető, elhelyezendő mindegyik skálán.

Nos, a Demokrácia 2.0 tervezetet értékelve a következőkre jutottam:
- Se nem baloldali, se nem jobboldali. Az apanázsos rendszer olyan brutális szociális hálót képez, ami tudomásom szerint jelenleg példátlan. A felfelé korlátozás nélkül, egyetlen adókulccsal hazavihető jövedelem viszont ezzel párhuzamosan kedvez a gazdagodásnak. Tehát a D2.0 valahol középen helyezkedik el.
- Tekintettel, hogy szinte a teljes politikai berendezkedést le akarja cserélni, ez egy meglehetősen radikális tervezet.
- Az ideologizáltsági foka nulla. És mint ilyen:
- Teret enged az ideológiáknak, ezért meglehetősen liberális.
- A hatalmi koncentráció lebontásával sokkal kevesebb teret enged a pártok hatalmaskodásának, ezért minden eddiginél kevésbé önérdekű rendszer.

Nézzük, az egyes pártok hogyan viszonyulhatnak hozzá:
- A Fidesz ellenségként tekinthet rá, mert ők most éppen egy velejéig önérdekű, totalitárius rendszert próbálnak kiépíteni.
- Az MSZP is velejéig korrupt, ezért hiába megengedőbb a programjuk, ők is alkalmatlanok erre.
- A Jobbik agyon van ideologizálva, és a liberalizmus nekik sem kenyerük. Nekik sem felel meg ez a koncepció.
- Az LMP-nek szintén vannak "elvei", de egyelőre úgy tűnik, hogy csak próbálnak feltűnni. Akár elképzelhető, hogy felszippantsanak egy ilyen ideológiát.
- Az E14 egyelőre sötét ló. Annyit lehet tudni, hogy nagyon akarnak változtatni, és garanciát ígérnek. Szimpatikus, de várjuk ki a végét. Elképzelhető, hogy ilyen irányba mozduljanak.
- DK: ez egyelőre egy levitézlett politikus egyéni játszótere. Lényegtelen, hogy mi tetszik nekik.

Erről már írtam egy külön tervezetet, itt nem akarok nagyon belebonyolódni. Legyen elég annyi, hogy a KRESZ állapota tökéletesen tükrözi a közviszonyokat. A hatalom packázása lépten-nyomon tetten érhető. Mindent elő akarnak írni az íróasztal mellől, miközben azért a miheztartás végett úgyis ráverik a balhét az autósra. Hát ha már nyomokban ott van az igazság, miszerint úgyis ő felel azért, amit okoz, akkor nem lehetne erre ráépíteni az egész rendszert?

Körülbelül erről szól a KRESZ-t megváltoztató tervezetem. Felnőttnek tekinti a közlekedőket, és feltételezi, hogy saját tudásuk szerint képesek a legjobban elkerülni a beleseteket. Dupla felelősséget vezet be, vagyis az is pórul jár, aki a mostani szabályok szerint nem okozója a balesetnek, de odafigyeléssel el tudta volna kerülni azt. A KRESZ-es tervezet a hallgatólagosan jelenleg is elfogadott egyetlen biztonságos közlekedési magatartást emeli szabállyá: kerülj el minden balesetet, akkor is, ha nem te lennél a felelős.

Ez a KRESZ változat passzol ehhez az adókoncepcióhoz, mert nem akar addig beszedni pénzt, amíg nincsen károsult. Az én KRESZ-em szerint Michael Schumacher mehet pont annyival, amennyivel ő biztonságosan tud menni, viszont a Józsi bácsi a szifontalp szemüvegével meg a 70 évével is csak annyival mehet, amennyivel ő biztonságosan tud (és nem annyival, amennyivel most szabad neki).

A mostani rendszerben a kisebb pénzből élők és a versenyszférában dolgozók körében folyamatosan kiveri a biztosítékot, amikor újsághír lesz a közszférában pozícióban lévők által fölvett horribilis végkielégítés. Ez most így van. Jól van-e így?

Természetesen nincsen jól. A végkielégítés a káderek plusz javadalmazásának, illetve a burkolt pártfinanszírozásnak a terepévé vált. Sikerdíjak, tanácsadói díjak, végkielégítések: tudjuk jól, hogy ezek nem azért olyan horribilisek, mert az az egyén olyan rendkívül jó pozícióban volt, hogy ennyit ki bírt csikarni. Csak egy töredéke marad nála, amiért cserébe a nevét adja hozzá. Le vele!

Viszont a kép árnyalódik egy másik jelenséggel. Beszéltem már az egyéni felelősségbiztosításról, és a teljes körű kártérítésről. Márpedig egy fontos pozícióban lévő hivatalnok súlyos kárt tud okozni rossz döntéseivel. Olyan rettenetesen nagy is lehet a kár, amit a jövedelméből képtelen lesz törleszteni. Különböző módszerekkel lehet enyhíteni ezt a dolgot, de fontos az is, hogy ő maga minél többet tudjon beletenni a kártérítés összegébe.

Ezért a javaslatom erre a problémára az, hogy a komoly anyagi felelősséggel járó pozícióban lévő közalkalmazottak fizetésének megadott százaléka legyen visszatartva egy zárolt számlán. Ha van az ilyen jellegű mulasztásoknak elévülési ideje, akkor a zárolás időtartama egyezzen meg az elévülésével. Ha letelt az elévülési idő, és semmi jele, hogy az illető mulasztott volna, akkor megkaphatja a már lejárt zárolású fizetési részletet.

Ha minden rendben megy, akkor ezzel gyakorlatilag a munkába állástól az elévülési idő tartamáig csökkentett fizetést kap, majd onnantól kezdve teljes fizetést (hiszen az aktuális fizetéséből szintén le kell vonni ugyanazt a százalékot, és félretenni). Ha pedig kilépett, akkor az elévülési idő tartamára megkapja a havi levonás összegét.

A levonás adózás után történik, tehát a levont összeg is átfut a központi adókat és a kompenzációt kezelő rendszeren. A zárolt számlán álló összeg kamata természetesen ilyen esetben őt illeti.

Ha feljelentés érkezik az illető ellen, akkor a zárolt számlán a lejárt tételek is befagyasztódnak mindaddig, amíg nem tisztázódik az ügy. Ha ő volt a felelős, akkor a szükséges kártérítés első forrása a zárolt számla. Ha onnan nem sikerült kártalanítani, akkor kerül sorra az illető apanázsa és fizetése, majd vagyona, és ha ezek sem jelentenek elegendő forrást, akkor következnek az egyéb források (biztosítás, a hasonló károkozóktól beszedett többlet stb.).

Ebben a rendszerben az állami állások paramétereihez tartozik a visszatartási százalék is. Tehát ilyen és ilyen pozícióba keresünk munkatársat, x a bruttó, visszatartás y százalék, z év időtartamra.

Magáncégek számára is nyitott a rendszer, de nekik nem kötelező a részvétel. Kétirányú az érdekeltség: a dolgozó számára is garanciát jelenthet a zárolt összeg. Az elévülési idő letelte előtt a cég akár csődbe is mehet, de a zárolt számlára helyezett összeg már ott van. Valószínűsíthető, hogy a vezető beosztású dolgozók esetében általános gyakorlattá válik a késleltetett fizetés.

Összegezve: a kártérítés miatt szükséges egy fajta utólagos javadalmazás, de ez nem egyösszegű, ezért igen kevéssé hasonlít a végkielégítésre. Működésében pedig semmiképp nem.

A város nagyobb komfortot jelent a vidékhez képest. Minden közelebb van, minden kényelmesebb. Ez igényel bizonyos infrastruktúrát, aminek fenntartása plusz költség. A csatorna, a vízvezeték, a szemétszállítás, a kábeltévé költsége megjelenik a havi számlán, a több autónak több út elve alapján a sok aszfaltra futja az útdíjból. A mozi, színház, múzeum költségét kifizetjük a pénztárnál. Az élet legtöbb oldala így le van fedve, de mégis van pár dolog, ami kimarad:
- Közvilágítás
- Parkosítás, virágok
- Díszburkolatok
- Ünnepi feldíszítés
- stb.

Kellenek tehát külön adók, amelyek ezeket fedezik. A külön adó látszólag plusz teher, valójában őszinte beszéd. Hiszen mindenhogy pénzbe kerül az ünnepi felhajtás, csak manapság még elhitetik, hogy az "jár". Nos, nem jár, csak szeretjük, de vajon mennyi pénzért szeretjük? Ha látjuk az adókivonaton, hogy ennyi és ennyi pénzt vontak le tőlünk azért, hogy a város szép legyen, akkor is szeretni fogjuk?

Persze nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a legtöbb város egyben turisztikai célpont is. A feldíszítés, kicsinosítás nem csak a lakók örömére szolgál. Nyomulnak a turisták, és költik a pénzt. Ez is jó a városnak, hiszen az ott üzemelő vállalkozásoknak plusz bevétele lesz belőle. Természetesen az ilyen bevétel megadóztatható, és az adója a csinosításra fordítható. Ez biztosan egy olyan adónem lesz, amivel a kereskedők (titkon, persze) egyet fognak érteni. Ma is látjuk, hogy egy-egy nagyobb volumenű vállalkozás saját költségen is bevállalja a környezetének csinosítását, annyira megtérül számukra, ha körülöttük szép a város.

Az arányokat nehéz megsaccolni. A turisztikai jellegű bevételek adóztatása mindenképpen szükséges, de hogy ez mire elég, ki tudja. Mindenesetre a fennmaradó, a lakosoktól levont adót célszerű lenne egységesre venni országosan. Nem is városi adó lenne az, hanem települési adó. Csak azok mentesülnének alóla, akik külterületen laknak (magyarul tanyán).

Ma éjfélig ingyen van a BKV, hogy segítsék a hótól akadozó közlekedést. Ugye, milyen rendesek?

...vagy mégsem?

A BKV részben állami támogatással működik, ami a jegyárakkal megtoldva sem szokott elég lenni, ezért minden évben meg kell toldani pár tízmilliárddal. Az adófizetők pénzéből. A mi pénzünkből. Nem tudom, mennyi egy napi jegyárbevétel, de gyanítom, hogy több tízmillió, vagy akár százmillió forint. Ez a mostani "gáláns" gesztus azt jelenti, hogy ennyivel több támogatást fog igényelni majd a cég egyszer valamikor.

Vannak vidékiek. Vannak olyanok, akik bármilyen okból kifolyólag nem utazhatnak soha BKV-val. Mégis, mindannyiunk pénzéből fog menni az a támogatás, amit most "jólelkűen" odadobtak. (Ne feledjük, az otthonához kötött, mozgásképtelen ember is fizet Áfát!) A megkérdezésünk nélkül.

A közgondolkodás sajnos ott tart, ahogyan a szocializmusból megörököltük. Fogadjunk, hogy nagyon keveseknek szúr szemet ez a más pénzével való gálánskodás. A túlnyomó többség csak addig jut el, hogy ez neki ajándék, és elfogadja lelkesen. A dolog költség vonzatáról pedig igyekszik nem tudomást venni. Illetve, nem is nagyon kell igyekeznie, mert tudatosan terelik el róla a figyelmet.

A másik, a cinikus ("úgyis ellopják, amit nem adnak ide") léte pedig igen-igen lesújtó. Pláne azért, mert többnyire nekik van igazuk.